Hiába verte vissza három hete a spekulációs rohamot a Magyar Nemzeti Bank (meg a hozzá lecsatlakozott Pénzügyminisztérium), a jegybank Monetáris Tanácsa még mindig nem lélegezhet fel. (Az eseményekről lásd: Támadás az erős szélen és Játék a tűzzel, Magyar Narancs, 2002. január 16.) A romeltakarítás folyik, ám a levegő nagy, eljövendő csaták előszelétől terhes.Mindenekelőtt az árfolyamsáv erős szélén kényszerűen bevásárolt 4-5 milliárd euró okozott némi fejfájást a jegybankároknak, mert igazából erre középtávon nincs nagy szüksége a Magyar Nemzeti Banknak (MNB). A felduzzadt devizatartalék persze önmagában nem hangzik rosszul, de ennek hosszabb távon súlyos költségei vannak, hiszen a devizán elérhető kamat jóval kisebb, mint amennyit normális esetben az MNB kifizet a nála betétet elhelyezőknek. Ezért a jegybank az elmúlt héten minden erejével azon mesterkedett, hogy a január közepén 234,69 forintért összegyűjtött hatalmas eurókupacot megpróbálja csökkenteni. Négy napon át devizaaukciókat hirdetett a jegybank, ahol - a két "sikeres" napon - a kereskedők szerint közel 1 milliárd eurón tudott túladnia, átlagban 243 forint környékén. Néhány milliárd forintos nyereséget tehát már biztosan "realizált" az államkassza az intervenció idején bevásárolt devizán.
Egyelőre titokban
Az üzleteket nagy titkolódzás övezte, sem az árakról, sem a mennyiségekről nem közölt adatokat az MNB. Feltételezzük: azért, hogy minél nagyobbat szakítson az üzleten (minél drágábban sikerüljön eladni a devizát); képzelhetjük, milyen árat tudna elérni, ha a kis forgalmú bankközi devizapiacon elkezdené két kézzel szétszórni fölös eurókészletét. A piac szereplői most viszont nem tudják pontosan, mennyi eurótól akar még megszabadulni a jegybank - hiszen senkinek nem kötötte az orrára, mennyi eurót vett, illetve adott el az elmúlt hetekben.
Hamarosan azonban vége a bujócskának, mert a jegybank február 10-én közzéteszi saját előzetes január végi mérlegét, amiből feketén-fehéren kiderül, hogyan változott a devizatartalékok állománya az elmúlt hetekben. Könnyen elképzelhető, hogy a közelmúltban még 10 milliárd euró körüli készlet 1-2 milliárddal megugrott. Ha ez nem változna, az egyben azt is jelentené, hogy a bankrendszerben továbbra is maradna még néhány száz milliárd forint (az MNB által bevásárolt euró ellenértéke), amit folyamatosan "sterilizálni" kellene. Ez pedig azt jelenti, hogy a jegybanknak a speki roham előtti szintnél jóval több forintot kellene tartósan megfognia saját betéteiben.
A likviditásbőségben úszó bankokat most leginkább az foglalkoztatja, hogy az MNB-nél mikor áll vissza a "normál" betételhelyezési rend. A hivatalosan továbbra is irányadó kamatnak tekintett kéthetes betéti kamat ugyanis a gyakorlatban továbbra sem "irányadó", mert az MNB csak korlátozott mennyiségben fogad el ajánlatokat ezen a kamatszinten. A jegybank ugyanis nem hajlandó 6,5 százalékos jegybanki alapkamatot fizetni a forintba "beszállt" spekulánsoknak, továbbra is csak 3,5 százalékon fogadja be a piacon hömpölygő forintokat. Ezzel viszont a nagy betétgyűjtő kereskedelmi bankokat is bünteti, amelyek hagyományosan a jegybanknál fialtatták fölös forintjaikat - január közepéig 8,5 százalékon! Nem is csoda, hogy a bankok rövid időn belül drasztikus mértékben leszállították saját betéti kamatszintjeiket, ami infláció alatti megtérülést kínál a megtakarítóknak.
A piacon kialakult kamatszintek azonban a jegybank számára is okozhatnak némi fejtörést, annak ellenére, hogy nálunk a kamatszint szerepe másodlagos az áremelkedési ütem féken tartásában. Kicsi, nyitott gazdaságunkban elsősorban az árfolyamon keresztüli dezinfláció működik (olcsóbb importárak), a kamatszint pedig főként az árfolyam "terelgetését" szolgálja. A fejlett gazdaságokban (és a tankönyvekben) azonban a magas kamat önmagában is képes megfogni az inflációt: a lakosság fogyasztás helyett megtakarít, miközben a dráguló hitelek miatt a vállalatok visszafogják beruházásaikat. Alacsony kamat mellett viszont jobban pörög a gazdaság, ami erősítheti az inflációs nyomást. És bár nálunk ez a mechanizmus csak korlátozottan működik, előfordulhat, hogy a kamatszint közelmúltbeli drasztikus esése már inflációs hatással is jár. Valószínű tehát, hogy az MNB mielőbb megpróbálja visszaállítani a korábbi kamatszinteket. Másik oldalról viszont az okoz neki fejfájást, hogy a forintba beülő spekulánsoknak egyelőre eszük ágában sincs távozni az országból. Érzik ugyanis, hogy a jegybank előbb-utóbb kamatemelésre kényszerül, ráadásul az MNB a forint árfolyamát is szeretné a mostaninál erősebbnek látni.
Mi lesz veled, forint?
A leghúzósabb kérdés a forint jövője. A sikertelen spekulációs roham után bekövetkező néhány százalékos forintgyengülés - a korábbi jegybanki megnyilatkozások alapján - ismét veszélyeztetheti az MNB inflációs céljait. A közelmúltban Járai Zsigmond egyik nyilatkozatában már "el is temette" a 2003 végi, maximum 4,5 százalékos inflációs célt, külső tényezőkre és az időtáv rövidségére hivatkozva. A fókuszba a 2004 végére megcélzott 3,5 (+/-1) százalék került, ami ma még minden szempontból igen távolinak tűnik. Néhány napon belül (február 10-én) azonban legalább az kiderül, hogy a jegybanki elemzőgárda pontosan mit is gondol e célkitűzésről. Ekkor jelenik meg az MNB legfrissebb inflációs jelentése, amiből kiolvasható lesz, hogy kell-e "erőltetni" az árfolyamot.
Az árfolyam terelgetése a speki roham után már nem lesz olyan egyszerű, mint amilyennek eddig sokan gondolták. A befektetőket a mostani nagy ingadozások (sokaknál komoly veszteségek) ráébreszthetik a forintban rejlő kockázatokra. A fejekről lekerülhet a rózsaszín szemüveg, ami eddig csak a pozitív sztorikat láttatta, és eltakarta a rendkívül rossz makrogazdasági adatokat, különösen a külső egyensúly látványos megbillenését. Az árfolyamsáv szélessége 30 százalék, így a mostaninál akár 25-27 százalékkal gyengébb árfolyam is elképzelhető - persze csak elméletben. A jegybanknak mindenesetre eddig még egyszer sem kellett komolyan küzdenie az erős forintért, az szinte "magától" jött. Lehet, hogy eljön az idő, amikor a gyengülés ellen kell majd harcolni?
A jegybank hozzáállása könnyen megváltozhat a történtek után. A spekuláció okozta izgalmak, az utómunkák nehézkessége és a - nem kevés demagógiával fűszerezett - politikai támadások erősödése óvatosabb politikát eredményezhet. A mostani ütközetek után kamatot emelni sokkal nehezebb lesz, mint korábban. Nehezebb lesz "kifeszíteni" a forint árfolyamát is, az ehhez szükséges magas kamatszint ugyanis könnyen a mostanihoz hasonló rohamokhoz vezethet. A közelmúltbeli események jól rávilágítottak arra, hogy az MNB csak egy, és nem is biztos, hogy a legerősebb szereplő a sok játékos között.
Szatmári Elvira
