A Jukosz-ügy és a Mol: Nu, sto?

  • Házi István
  • 2005. március 24.

Belpol

Sokáig úgy tûnt, a Mol olcsón megússza azt az offenzívát, amelyet az orosz olajipari óriás, a Jukosz ellen indított a Kreml. Aztán gyûlni kezdtek a viharfelhõk.

Sokáig úgy tűnt, a Mol olcsón megússza azt az offenzívát, amelyet az orosz olajipari óriás, a Jukosz ellen indított a Kreml. Aztán gyűlni kezdtek a viharfelhők.

Előbb jött a Molnak eddig az olajat szállító Jukosz lecserélése, majd tízmilliárd forintos céltartalékot kellett képezni a Jukosz-csőd miatti esetleges veszteségekre, utóbb pedig a Mol és a Jukosz közös szibériai vállalata első számú vezetőjét tartóztatták le. Mindeközben az borzolta a befektetői kedélyeket, hogy az orosz kormány deklarálta: az idén csak a többségi orosz tulajdonú cégek licitálhatnak az árverésre bocsátott kőolaj- és gázkitermelő helyekre.

Azt követően, hogy 2003. október 25-én egy szibériai repülőtéren őrizetbe vették Mihail Hodorkovszkijt, az oroszországi Jukosz azóta lemondott elnökét, Hernádi Zsolt, a Magyar Olaj- és Gázipari (Mol) Rt. elnök-vezérigazgatója úgy nyilatkozott: "Ez orosz jogi, belpolitikai kérdés, és nem befolyásolja a két cég együttműködését." Nyilván nem véletlenül mondta ezt, elvégre a vállalata kőolajellátásában akkor még elengedhetetlen szerepe volt a Jukosznak. Hernádi pedig nyilvánvalóan szerette volna elkerülni, hogy a Mol legfőbb beszállítója körüli bonyodalmak kihassanak például cége tőzsdei árfolyamára. Ebbéli igyekezetét kezdetben siker koronázta, csakhogy idővel egyértelművé vált: nem csupán Vlagyimir Putyin orosz elnök személyes bosszújáról van szó, a tét nem pusztán a Jukosz, hanem az orosz olajipari érdekeltségek: az államfő eltökélte, hogy az állami Gazpromban vonja össze őket. Mindez nagy pánikot keltett a külföldi befektetői körökben, a Bloomberg hírügynökség szerint rövid időn belül csaknem 8 milliárd dollárnyi (1500 milliárd forintot megközelítő) külföldi tőkét vontak ki Oroszországból.

Az orosz kormányzat - miközben folytatta bosszúhadjáratát a Jukosz ellen: számláit befagyasztotta, fő termelőegységétől megfosztotta, napról napra ellehetetlenítve a működését - szisztematikusan látott hozzá a belső olajpiac megtisztításához azzal a szándékkal, hogy kiszorítsa onnan a külföldieket. Moszkvában egy hónappal ezelőtt jelentették be, hogy 2005-ben csak azok a vállalatok szállhatnak versenybe az árverésre bocsátott kőolaj- és gázkitermelő helyekért, amelyekben legalább 51 százalék az orosz tulajdon. Az energiahordozók kivitelének visszaeső dinamikájába kapaszkodó indoklás meglehetősen homályos, az azonban a napnál is világosabb, hogy a döntés következtében olyan energetikai multik maradnak hoppon, mint a British Petroleum, az Exxon, a Total vagy a Siemens. Az orosz olajbotrány

nyilván a Molt sem

kíméli, amelynek - már csak a hosszú "közös múlt" miatt is - eltéphetetlenek az orosz szálai. Ezért kellett például új olajszállító után néznie, miután a Jukosz körüli hercehurca az olaj- és gázbehozatal biztonságát fenyegette. És ezért kellett tízmilliárd forintot céltartalékba helyezni arra az eshetőségre felkészülve, ha a Jukosz csődje veszteséget okozna a Molnak. (A teljesség kedvéért: a magyar társaság 2004-ben kétszázmilliárd forint feletti nyereséget ért el, s minden esély megvan rá, hogy ezt a teljesítményt az idén is megismételje.)

A legutóbbi fejlemény, hogy az orosz hatóságok vizsgálati fogságba helyezték Oleg Vitkát, a Mol Jukosszal közös szibériai vegyesvállalatának vezetőjét. 't azzal gyanúsítják, hogy a két olajipari cég által 2002-ben létrehozott, fele-fele arányban tulajdonolt társaság megsértette a koncessziós szerződést: az engedélyezettnél gyorsabb ütemű olajkitermelést folytatott a Hanti- és Manysiföld autonóm területen található Zapadno-Malobalik olajlelőhelyen. A Mol szerint a lépés nem befolyásolja a vállalat működését (néhány nappal később már ki is nevezték Vitka utódját), a cég zavartalanul folytatja kitermelési és értékesítési tevékenységét. A Mol bízik abban, hogy a szakértői vizsgálatok tisztázni fogják Vitkát a termeléstechnológiai kérdésekkel összefüggő vád alól, s ehhez a magyar anyacég minden jogi segítséget megad. A Világgazdaság című napilap olyan megfigyelőket idéz, akik gyakorlatilag kizártnak tartják, hogy a társaság törvénysértő módon eltért volna a számára engedélyezett technológiai eljárásoktól vagy a jóváhagyott kitermelési volumenektől; ők az ügyészi eljárást a Jukosz elleni hadjárat egyik mellékszálának vélik.

Azt valóban botorság lenne feltételezni, hogy a ténykedését a protekcionizmus (vagyis a termékek és szolgáltatások szabad áramlását akadályozó adminisztratív tényezők, előírások és szabályok) leplébe bújtató, de a lényeget tekintve az államosítás kevéssé agyafúrt módszereivel operáló orosz államgépezetnek pont a Mol (még ha az a legnagyobb magyarországi cég is) szúrt volna szemet. Nem nehéz feltételezni azonban a Jukosz kigolyózásának folytatását, így könnyen lehetséges, hogy a Mol új társsal kénytelen majd osztozni a nyugat-szibériai olajmező kitermelésére létrehozott cégen. Hacsak az utóbbi időben a xenofób felhangoktól sem mentes orosz gazdaságpolitika teljesen át nem írja a forgatókönyvet.

Házi István

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.