Felbolydul a közélet mindig, amikor Az ezredforduló küszöbén című, szépirodalmi indíttatású publikációk látnak napvilágot; az alcím - A polgári jövő kormányának programja (tervezet) - további izgalmakat sejtet, és magasabb fokozatba kapcsolja a hormontermelést. Csupán életbe vágó kérdésekkel foglalkozik; a transzcendentália érintetlen marad; nem elemzi az ezoterikumot, nincs Makrofolyamatok a nedvesbetonöntésben című fejezete, mellőzi a Granulált takarmányok és lucernaliszt-fogyasztás a reálszférában alprogramot is, és nem nyilatkoztat ki alapigazságokat sem (például: "Bolygónk kerek, mint a nyúlbogyó, de sokkal nagyobb.").
De izgulni így is van min.
A Nemzet, kívülről-belülről
A kormányprogram külpolitikai része és az új külügyminiszter személye keltette talán a legkevesebb aggodalmat az ellenzék köreiben. A parlamenti folyosókon az újdonsült ellenzéki fel-alá járkálóktól még Németh Zsolt politikai államtitkárjelöltről is lehetett kevéssé becsmérlő kitételeket hallani ("egész normálisan beszélt a Zsolti", "sokat változott ő is"), hát még Martonyi János külügyminiszter-jelöltről, akit elődje, Kovács László ajánlott különféle nemzetközi partnerek jóakaratába a kormányváltás időszakában. Mind Martonyi, mind Németh a választási győzelem után tett nyilatkozataikban felpuhultak kissé, Martonyi a magyar külpolitika nyolc évének eredményeiről beszélt például könnyektől elfúló hangon, Németh Zsolt pedig egészen odáig ment, hogy egy interjúban - kissé duzzogva bár, de mégis - beismerte, hogy a magyar-román alapszerződés még sincs annyira elcseszve. (Mennyire? Annyira, amennyire korábban a Fidesz állította.) A magyar-ukrán alapszerződéssel Némethnek semmi baja, a szlovákkal annál több. (A szlovák meg a román alapszerződés oly sokban nem különbözik egymástól: az meg, hogy a szlovák kormány olyan, amilyen, nem az alapszerződés hibája - de ezt már mi tesszük hozzá.) A Martonyi, Németh és a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője, Szemerkényi Réka által (is) jegyzett külügyi kormányprogram - a Fidesz-vezetők korábbi nyilatkozataival összhangban - az alapszerződéseket, mint böllér a belet, tartalommal töltené meg, és "részmegállapodásokkal egészítené ki". Ezek konkrét mibenléte csak sejthető: feltehetőleg a kolozsvári magyar egyetem képezi majd a tölteléket, esetleg az egykor magyar tulajdonú egyházi javak visszaadása: ezek már többször fájtak nyilvánosan a Fidesznek. Viszont az is tudható róluk, hogy a mindenkori magyar kormánynak, sajna, csekély befolyása lehet a megvalósulásukra (jószerivel csak a vonatkozó nemzetközi jognak a román és szlovák jogrendszerbe beemelt része: ez pedig tréfli), és adott esetben súlyos konfliktusokhoz vezethetnek Romániával. Mindegy, legfeljebb megint kibékülnek aztán.
A kormányprogramban az is szerepel, hogy a kormány "támogatja a térség országainak integrációs törekvéseit", mi több, erre nézvést konzultációs mechanizmust kíván kialakítani a másik négy EU-elsőkörös országgal (Szlovénia, Észtország, Csehország, Lengyelország); az EU- és NATO-csatlakozás első köréből kimaradó Romániával és Szlovákiával szemben a kormány tartózkodóbb lesz, és csak "a csatlakozás feltételeinek megteremtésében" nyújtja segítő jobbját. E civilizatorikus pacsi után ezek az államok kapkodni fognak, semmi kétség. A kormány saját - és a határon túli magyarok jól felfogott érdekében - arra törekszik, hogy Romániát levegyék az EU-vízum-köteles országok listájáról, és mivel Szlovákia már eleve rajta sincs, a Schengen vs. határon túli magyarok probléma így mintegy magától és szinte teljesen megoldódik.
A határon túli magyaroknak amúgy nem lenne rossz dolguk ezentúl - erre érezhetően vágyik a kormány. A Fidesz választási ígéreteiből, ha a korábbinál kissé szelídebb formában is, de utat talált a kormányprogramba a határon túli magyarság legitim vezetőivel folytatott "rendszeres és intézményes" párbeszéd gondolata. A határon túli magyarok - "legitim szervezeteiken" keresztül - beleszólhatnának az "őket érintő törvények, szerződések" és "döntések" kidolgozásába, így a kormányprogram. Ez a pont több okból is gázos. Ugyan milyen törvények vonatkoznak a "határon túli magyarokra" - csak rájuk és senki másra? Õk más államok állampolgárai, és a más államok állampolgáraival szemben az új kormány - a múlt csütörtöki robbantást követő idegenrendészeti dühroham tanúsága, valamint a kormányprogramnak a migrációt érintő része szerint legalábbis - épp hogy szigorító intézkedéseket tervez. E két állításból - mind a kettő az új kormányé, nem a miénk - az következik, hogy a határon túli magyarokat - a határon túli románokkal, szlovákokkal, szerbekkel etc. szemben - a magyar kormány bizonyos különleges jogokkal ruházná fel; mint ahogy Németh újabb nyilatkozataiban megint előkerült a nekik szánt "speciális" közjogi (!) státus meg a hozzáférés a magyarországi egészségügyi és oktatási intézményekhez. A határon túli magyarokat először tehát meg kéne magyarság-mérőzni (nehogy aztán fél Románia jelentkezzen magyarnak!), majd ha a hungarométer mutatója eléggé kileng, speciális jogokkal ellátni. Ez a megoldás nem túlzottan eurokonform: sőt a kérdés - ha ebből a programpontból bármi is megvalósul - előbb-utóbb akár úgy is felmerülhet: vagy a kokettálás a kettős állampolgársággal, vagy az európai integráció.
Ugyanígy nem világos, hogy mi is lenne az az intézmény, amelyen keresztül a határon túli magyarok "legitim szervezetei" beleszólhatnának ezekbe vagy bármilyen más törvényekbe. Egyrészt melyek lesznek a legitim vagy a leglegitimebb határon túli magyar szervezetek? A Vajdaságban van belőlük vagy fél tucat, egyik legitimebb, mint a másik, és ráadásul mind mást mond - kire hallgat majd a kormány, ha ők maguk nem tudnak megegyezni? Ha az RMDSZ parlamenti szárnya megint összekap Tőkés püspökkel, ki lesz a legitimebb? Aztán: mi az, hogy "intézményes" forma? Ahol "törvények, szerződések, döntések" sorsa felől határoznak? Parlamentnek hívják az ilyesmit, gondolnánk; a miénkbe viszont határon túli magyarok nem választanak képviselőt. Második kamara sem lesz, állítja más helyütt a program; úgyhogy nem marad más, mint valami parlamenten kívüli kváziparlament, a kormánytöbbség és az általuk meghívott határon túli magyar politikusok magánparlamentje - az viszont, ha ez nagyon akarna intézményesülni, akár alkotmányossági aggályokat is felvethet. A valószínűbb az, hogy a "magyar-magyar csúcs" csak annyira lesz intézményes, hogy évente megtartják, és azon a kormány bizonyos kötelezettségeket vállal a határon túli magyarok felé, mint ahogy azt tette Kovács László az első ilyen tanácskozáson 1996-ban. A program ezenkívül még több ajándék pénzt ígér határon túlra; az összegről persze nem esik szó. (Ugyanakkor Martonyi azt is nyilatkozta már, hogy a kisebbségeknek elsősorban önnön gazdasági tevékenységükhöz kéne segítséget nyújtani.)
A Határon Túli Magyarok Hivatalát ezentúl nem a Miniszterelnöki Hivatal, hanem a Külügyminisztérium felügyeli majd. A külügy és a HTMH soha nem voltak kenyeres pajtások, sőt; a két szerv inkább rivalizált egymással, mintsem együttműködött. Most ennek talán vége szakad - garancia persze erre sincs. Bár a hivatal élén továbbra is elnök áll majd, az igazi főnök vélhetően Németh Zsolt politikai államtitkár lesz. Neki meg Martonyi lesz a főnöke, és tegyük össze a kezünket, hogy ez nem fordítva van.
Az európai csatlakozásról szóló részbe nehezen tudnánk belekötni; ezt nem csinálták rosszul azok sem, és talán ezek sem fogják. Bár a fene tudja. Az agrárprogram például leszögezi, hogy a külföldiek földhöz jutását nem támogatja a kormány, és van egy olyan passzusa is a külpolitikai programnak, amely mintha arra utalna, hogy bizonyos területeken nem a "közösségi szabályok átvétele" a feladat, hanem a "csatlakozás feltételeinek" a kialakítása, márpedig az EU-hoz való csatlakozási folyamat épp az EU-követelmények fokozatos átvételét jelenti. Mindét. Köztük azét is, amely lehetővé teszi a "külföldiek" földvásárlását. A halasztási (derogációs) kérelmeken és tárgyalási stratégián (minél kevesebb derogációt kérünk) a program nem akar változtatni. Az EU-szabályok átvételének ütemezésekor (ami sok érdekcsoportnak kedvezni fog, sokat meg sújtani) a kormány "meghallgatja" ezeket a csoportokat, de egyeztetést velük nem ígér. Hogyan is ígérne, ha neki az "össznemzeti" szempontot kell figyelembe vennie (amire amúgy is van neki egy kifejezett hajlama). Erős európai elkötelezettség egyfelől, másfelől olyan tervek, amelyek nem pusztán lassítanák a csatlakozást, de még akár botot is dughatnak a küllők közé, oszt´ győzzön a jobbik: máriás huncut, aki eligazodik a dolgon.
Amikor a kormányprogram vitájában Tabajdi Csaba a magyarországi kisebbségek parlamenti képviseletét kérte számon a kormányprogramon, Németh azt felelte: nincs szükség az ezt lehetővé tevő második kamarára. A Fidesz azt úgyszintén ellenzi, hogy a magyarországi kisebbségi szervezetek delegáljanak képviselőket az Országgyűlésbe; az új választások pedig négy év múlva lesznek. Mindebből logikusan következik, hogy a magyarországi kisebbségek most már végképp parlamenti képviselet nélkül maradnak a következő négy évre is. A kormányprogram szerint a "kulturális autonómiát" kéne megadni nekik: és ez magasztos és szép cél, olyan magasztos és olyan szép, hogy már rég meg is valósult. (Hisz´ vannak önkormányzataik, amelyek iskolákat, lapokat, dalárdákat stb. üzemeltetnek.) A program még mostohábban bánik a romákkal: ők egészen konkrétan a program szociális részének végén említődnek meg, mintegy érintőlegesen. A köztársaság kormányának szemmel láthatóan fogalma sincs, hogy mit is kéne kezdeni mintegy nyolcszázezer, etnikai hovatartozása miatt marginalizálódott polgárral, hogy a fene egye meg.
Gyógyulj, magyar!
Ha valamivel nem pöcsölt a Fidesz, az a társadalombiztosítás volt. Orbán közvetlenül a választások második fordulója utáni napokban bejelentette a tébéönkormányzatok megszüntetésének szándékát, s a legnagyobb kormánypárt hat képviselője a parlament második munkanapján be is nyújtotta az ezt célzó javaslatot. A kormányprogram deklarálja is: az önkormányzatokat felszámolja, s az alapok élére átmenetileg kormánybiztost nevez ki.
A Fidesz mindig is ellenezte azt, hogy a tébéalapokat önkormányzatok igazgassák; a hat fideszes javaslattevő egyike éppen az a Frajna Imre, aki annak idején végig következetesen érvelt az önkormányzatok felállítása ellen. Egyik legfőbb indokuk akkor az volt, hogy nem szabad a vagyongazdálkodáshoz nem értő szakszervezeteket és bizonytalan legitimitású, ún. munkaadói szervezeteket a tébéalapok közelébe engedni; azokat a parlamentnek felelős, hozzáértő pénzügyi szakembereknek kéne igazgatniuk. Hogy aztán e szakemberek, ha annak idején a Fidesz elképzelését fogadják el, mit produkáltak volna, nem tudhatjuk; az viszont tény, hogy - amint azt a kormányprogram tébével foglalkozó fejezetének első mondata megállapítja - "az ötéves tevékenység ismeretében megállapítható, hogy a társadalombiztosítás önkormányzati igazgatásához fűzött elvárások nem váltak valóra". A tébé gazdálkodása és működése nem lett átláthatóbb, az önkormányzatok nem valódi tulajdonosokként viselkedtek, nem a járulékfizetők érdekében kezelték az alapokat, értékel a dokumentum.
E megállapításokkal egyetérthetünk; az elmúlt egy évben lapunk is nemegyszer foglalkozott a társadalombiztosítás vagyona körüli homályos tranzakciókkal. (S fog is még: sok-sok cikknyi történet megíratlan még.) Ha a Fidesz s a párt "témafelelőseinek" korábbi nyilatkozatai erre utalnak, véget akarnak ennek vetni, annak csak örülhetünk.
Csakhogy. A tébé vagyongazdálkodása a társadalombiztosítás rendszerének csupán egy része. A tébével kapcsolatban vannak azonban más, stratégiai fontosságú kérdések is. Például: a struktúra egésze rossz-e (vagyis maga az önkormányzatiság), vagy csak egyes elemei? (Például az, hogy a járulékfizetők érdekeit képviselő szakszervezetek nem a járulékfizetők egészét képviselik, sőt a befizetők kisebbségét csupán.) Vagy amit főként szocialista oldalon szeretnek hangoztatni: nem a struktúra rossz, hanem csak a működésében vannak zavarok?
Ezek alapvető és egyáltalán nem egyértelműen megválaszolható kérdések: olyannyira nem, hogy míg a Fidesz magának az önkormányzati igazgatásnak a létét is ellenzi, addig a koalíciós partner MDF és a szövetséges (és várhatóan egészségügyi államtitkárt is adó) MDNP szakértői, a parlamentbe be nem került Kis Gyula és Pusztai Erzsébet éppen az önkormányzati modell elkötelezettjei. (Az MDF-kormány idején mindketten bábáskodtak a tébétörvény megszületése körül.) Lényeges szempont továbbá az is, hogy mi jön a tébé visszaállamosítása után.
A kormányprogram e tekintetben nem ad útmutatást: ami van, az nem más néhány valóban jól hangzó általánosságnál. A kormány korszerűsíteni akarja az informatikai rendszert; a kormány egyszerűsíti a vállalkozások adminisztrációját; a kormány e téren is szabályozott piaci mechanizmust igyekszik elérni stb. Jó, legyen így - de ez akkor is kevés. Pedig, ahogyan Selmeczi Gabriella (a leendő kormánybiztosi poszt várományosa, bár korábban Frajna Imrét is emlegették) lapunknak még a választások előtt elmondta, a Fideszben komoly team matat tébéügyekben: az egészségügy különböző részterületeibe külön munkacsoportok ásták be magukat, mások az integrációs kérdésekkel, illetve a biztosítási reform lehetséges módozataival foglalkoznak, s jutott ember az itthon még fehér foltnak számító tébéjogra is.
A Fidesz tervezett lépését az Alkotmánybíróság (Ab) azon közelmúltbeli határozatával indokolja, amely törvénysértőnek mondta ki a jelenlegi tébéönkormányzatok létét. (Mivel nem választással, hanem egy 1995-ös, amúgy is bizonytalan legitimációjú, ún. üzemi tanácsi választás alapján delegálással álltak föl tavaly nyáron.) Ugyanakkor az Ab nem magát az önkormányzatiságot ítélte törvénytelennek (ezt felszámolni egyelőre tehát nemigen lehetne), sőt határozatában azt is kifejtette, hogy noha a delegált képviselők legitimációja kétségbe vonható, ebből nem következik mandátumuk megszűnése. Ha tehát, amint azt a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat elnök asszonya a múlt héten megpendítette, a tébé testületei egy számukra hátrányos kormánydöntés esetén az Alkotmánybírósághoz fordulnának, korántsem biztos, hogy a kormány győztesen jönne ki a dologból.
Ami nem lenne jó: és nem a kormány esetleges presztízsvesztesége miatt, hanem a tébéalapok élére tényleg nem való szakszervezetek és ún. munkaadói szervezetek presztízsének esetleges növekedése miatt.
Arccal a gőzvasaló felé
Jelentjük: az egyik legizgalmasabb fejezet, a IV. címe az, hogy Közjog, belügy, igazságügy, önkormányzatok, ezt további alcímekkel tagolva fokozták az ismeretlenség homályát preferáló alkotók; a szerzőséget firtató kérdésre az egyik kormánypárti politikus riadtan azt mondta, hogy "nem én voltam". További kíváncsiskodásra - "hát akkor mégiscsak kik lehettek, barátocskám; dalolj, vagy a vesédbe látunk" - is csak annyit válaszolt, hogy "biztos a Stumpfék voltak", keze remegni kezdett, szája legörbült. Megsajnáltuk.
Holott akár büszke is lehetne a csapattársakra. Hisz´ "a Kormány a balesetmegelőzés hatékonyságának javítása érdekében, a helyes közlekedési ismeretek és morál erősítése végett beépíti az általános iskolai oktatás tananyagába a közlekedésbiztonsággal, KRESZ-szel kapcsolatos konkrét információkat" (Közös teendőnk a bűnmegelőzés alcímű alfejezet, 62. oldal); ebből is látszik, hogy sumákolásnak itt helye nem lesz, a másodikosokat nem fárasztják közlekedésbiztonság-filozófiai kérdésekkel (Átalmenni nem érdemes: Kant tévedései az úttestre lépés előtti szétnézés mibenlétét illetően), hanem a valós életből vett konkrét információkat kapnak (általában minden balról jön). Nemes szándék. Azt azonban meg kell hagyni: ezt a problematikát kormányprogramban szerepeltetni csak heveny lapzárta és idült mondanivaló-hiány esetén lenne indokolt. Esetleg az autósiskola-lobby nyomásának engedve.
Vagy itt van ez az idézet: "(...) A polgárok önszerveződéseinek hatékonyabb összehangolása ugyancsak fontos feladat" (Közös teendőnk a bűnmegelőzés). Azon olvasóink között, akik megírják, erről mi jut eszükbe, CD-ket sorsolunk ki. Jelige: A család a társadalom alapsejtje.
Legtöbbet azonban A polgárokat szolgáló állam a biztonságért alcímű fejezet markolt; azon belül is - a múlt heti robbantás és az azt követő politikusi nyilatkozatok okán - a rendőrséggel foglalkozó mondatok érdemelnek kitüntetett figyelmet.
Ahogy egyik, névtelenséghez ragaszkodó alanyunk megjegyezte, a program rendőrséggel foglalkozó részének nincs gyenge pontja, mert nem mond semmit. A polgári jövő kormánya címre pályázó Fidesz-FKGP-MDF-koalíció - programja szerint - "előkészíti és végrehajtja a szervezetkorszerűsítési feladatokat". Ha ez azt jelenti, hogy a KBI önállóságát felszámolja és az ORFK-ba tagolja, úgy ezt a döntést a mindenkori rendőri vezetés szinte egy emberként támogatni fogja: a kivétel Kiss Ernő tábornok lehet, rajta kívül nem sokan voltak, akiket örömmel töltött el, hogy Horn Gyula saját kis rendőrséget üzemeltet. Azzal sem lehet sok baj, hogy a kormány a programban ismertetett tervei szerint "egységes irányítás alá vonja a szervezett bűnözés elhárításával megbízott erőket, akik számára különleges képzést biztosít", ha ez azt jelenti, hogy egyesíti a szervezett bűnözés elleni szolgálatokat, és egyfajta elitcsapatot állít fel. Arról lehetne vitatkozni, hogy még a szerv. bűn. ell. szolgálatok sem foglalkoznak elhárítással (a rendőrség dolga a bűnüldözés lenne), de ez lehet akár - az igényes stilisztikai megoldásoknak való megfelelni akarás miatti - elírás is; az viszont kétségtelen, vélik informátoraink, hogy a mostani állapot tarthatatlan: Budapesten jelenleg a KBI, az ORFK, a BRFK és a Pest megyeiek üldözik a szervezett bűnt, de legfőképpen egymást.
Az a kitétel viszont, hogy az Orbán-kabinet "különösen fontosnak tartja a szervezett bűnözés elleni hatékonyabb fellépés jogi feltételeinek megteremtését", nehezen értelmezhető: mint egyik beszélgetőpartnerünk is rávilágított, a magyar Országgyűlés meghozta a "maffiaellenes" törvényeket. Igaz, nincsenek egy helyen, de alkalmazásukhoz a bíróknak csak lapozniuk kellene. Egy új, átfogó, a törvényhozási teendőket magas szakmai színvonalon teljesítő maffiaellenes törvény megalkotásának örülnek majd a szakmabeliek - és az eggyel több tételt megtanulni kénytelen joghallgatók -, de a keresztapák ettől még szabadlábon maradnak, míg le nem csukják őket.
Számokba fojtva
A konkrét számokról engedelmükkel a jövő évi költségvetésben essék szó - válaszolt még miniszterelnök-jelöltként Orbán Viktor azoknak a képviselőknek, akik hiányolták a kormányprogramból a konkrétumokat és a források megjelölését. Ebből viszont az következik, hogy majd csak a költségvetés hozza az igazi, konkrét programot. Az általánosságok mostani szintjén a szövegelésben zajlik a váltás.
Egy kormányprogramnak mindenekelőtt hitvallást, szemléletet kell adnia. Elvégre a kormányra lépő pártoknak még van módjuk a kemény döntések elodázására. Arra hivatkozhatnak például, hogy még csak most következik az átadás-átvétel, s ki tudja, milyen disznóságok derülnek ki a régi kormány titkos dokumentumaiból. Az Orbán-program természetesen nem hagyja ki ezt a ziccert. A trükk különben régi, Horn Gyula is megpróbálta 1994-ben, az akkorra már egyébként is rég közismertté vált nagy privatizációs visszaélések "kiteregetésével", sőt még 1996 tavaszán is, amikor hatszáz-, sőt kilencszáz-milliárdos elkötelezettséget "fedezett fel" az Antall-Boross-pakliban.
"Miért túlzó emberi igény az, hogy gyermekeinknek egy virágzó európai országot akarunk hagyni örökül?" Mint a döcögő mondatvezetésből is látszik, a Fidesz - MPP vezette koalíciónak rosszul áll a pátosz. De elszántan száműzni óhajtják a pénzügyes nyelvet: "(...) letűnt korok szellemét idéző szemléletből nem születnek hatékony válaszok a jövő kihívásaira." A legeslegújabb kori (nem bolsevik, nem is liberális) szellem központjában vidám dolgok foglalnak helyet: gazdasági növekedés, adó- és járulékmérséklés és vele a foglalkoztatás ösztönzése, felzárkózás. És akik mögöttük vannak: az "életerős, dolgozni tudó és akaró polgárok".
Persze 1998-at írunk, a gazdasági növekedés érzékelhetően megindult, mégpedig úgy, hogy egyelőre nem fenyeget a külpiaci egyensúly romlásának veszélye. Ezt a letűnt korok, vagyis a letűnő kormány nyelvén úgy hívták: "fenntartható növekedés". Miután a növekedés és az egyensúly a mai állás szerint egymással összebékíthetőnek látszik, mindenképp könnyebb elfoglalni azt az optimista álláspontot, amely az új, polgárközeli szemlélet velejét jelenti.
Tényleg baromi unalmas a régi szövegelés, amelyet távolról sem mindig nyomattak őszintén. A szövegváltás tehát mondhatni kultúrfeladat. De hát Bokros Lajos is kultúrmissziót töltött be, amikor közkinccsé tette azt a bölcsességet, hogy az állam is csak addig nyújtózkodhat, ameddig a takarója ér. Másrészt persze a jobbközép erőket annak idején épp a Bokros-csomag utálata forrasztotta egybe - s most mindjárt vissza is csinálják azt a csomagot, ahol csak lehet.
Az új kormány tehát szemléletet vált. Programjában ígéreteket sorol föl, de nem jelöli meg beváltásuk korlátait -az ilyesmit csakis a "letűnt korok szemlélete" diktálná. Az új szövegben gondosan ügyelnek rá, hogy egy percre se feledkezzünk meg a növekedés, az életszínvonal-beli felzárkózás esélyéről. Kétszázezer új munkahelyet ígérnek az új ciklusban. Igaz, a Fidesz választási programjától eltérően nem írják le, hogy a növekedés 7, azaz hétszázalékos lesz, ellenben leírják, hogy 2002-re célozzák meg az EU-csatlakozást. Pedig Orbán úgy kampányolt, hogy ne lihegjünk azzal az időponttal, mint Hornék, mert időbeli megkötés nélkül ádázabbul védhetjük a magyar érdekeket a befogadásunkra annyira áhítozó EU-val szemben.
Egyelőre csak a sajtóhírek tanúskodnak arról, hogy a dolgok pénzbe kerülnek. Az alanyi jogú családi támogatások és a családi adókedvezmények csomagja állítólag közel 40 milliárdba kerül; legalább 16 milliárdot emésztene föl az épülő lakások áfájának visszaigényelhetősége (ha lakásonként 800 ezer forintos visszatérítéssel és 20 ezer új lakással számolunk); ha az egészségügyi intézmények "nullakulcsos" forgalmi adójú szervezetté lépnének elő, mint azt Gógl Árpád hivatalba lépő egészségügyi miniszter szeretné, legalább 20 milliárd forintnyi áfa-visszatérítést kaphatnának a költségvetéstől. A pedagógusbérek jövő évi emelésére 23 milliárdot emlegetett bizottsági meghallgatásán az oktatási miniszterjelölt; továbbá szerinte 700 millióval, mások szerint 1,6-1,9 milliárddal kellene kárpótolni az egyetemeket, főiskolákat a tandíjak részbeni eltörlése miatt. Mindez már elve százmilliárdos költségvetési teher, és akkor még nem beszéltünk a Torgyán-tárca igényeiről, sőt az ígéretek szerint már jövőre néhány százalékos adó- és járulékmérséklésről sem.
Õszre az új kormánynak elő kell terjesztenie az 1999-es költségvetést, s abban hideg fővel el kell döntenie, mire ad pénzt. Tavaszra pedig inflációellenes csomagterv összeállítását ígérik, amelyben a hatósági árszabályozás, az árfolyampolitika, a bérpolitika, az adóreform és a mindezzel összhangban álló költségvetés kérdései szerepelnek. Akkorra már nyilván válogatnak a saját célkitűzéseik között, s így meglesz az igazi kormányprogram.
- bojtár, bundula, makai, eörsi j. -
