Hogy valóban a szegények ellen fordult volna a kormány, ahogy ezt az egyik felszólaló a megyei cigány kisebbségi önkormányzat pár héttel ezelőtti miskolci közmeghallgatásán mondta, talán csak félreértése egy pontosan soha meg nem fogalmazott politikai szándéknak. A romák többsége e szándékot és e politikát mindenesetre cigányellenességként értelmezi, hiába bizonygatta a megyeháza dísztermében összegyűlt kisebbségi önkormányzati képviselők előtt Farkas Félix, a párt borsodi szürke eminenciása, hogy a Fidesz elkötelezett a szociális válság megoldásában. "Orbán Viktor megmondta, senkit nem hagynak az út szélén" - mondta, ám lehurrogták. A bekiabálók a szokásos szemrehányásokon túl ("csak a szavazatunk kellett") néha egymást túlkiabálva sorolták a szegényellenes intézkedéseket a szabálysértési törvény módosításától ("három gallyért elviszik az embereket") a tankötelezettség korhatárának tervezett leszállításán át a közmunka szabályainak megváltoztatásáig. Utóbbinál azt sérelmezték, hogy "elvették a nyolcórást", a "négyórásból" pedig nem lehet megélni; hogy már éheznek a családok, és a megyében kezd kritikussá válni a helyzet. Hangos ováció kísérte azokat a vallomásokat, melyekben a felszólalók közölték, hogy Lungo Drom-osként a Fidesz mellett kampányoltak, de már nagyon megbánták. Hol van a romastratégia, hol vannak a beígért közmunkaprogramok - kérdezték a zömmel kistelepülésekről érkezett küldöttek. A gyorsan forrósodó hangulatban a "becsaptatok" még az enyhébb kitételek közé tartozott.
Valóban nehéz megmondani, mit tervez az Orbán-kabinet a munkanélküliekkel és az inaktívakkal, így azzal a hat-hétszázezer emberrel, akiket mélyszegénységben élőként szokás emlegetni. A foglalkoztatáspolitikából eddig annyi látszik, hogy a Nemzeti Közfoglalkoztatási Program sokkal kevesebb jövedelmet biztosít az érintetteknek (lásd Új számtan című keretes anyagunkat).
Elvesz és nem ad
A foglalkoztatásért felelős államtitkár persze sokáig érvelt amellett, hogy az Orbán-kormány többet tesz a társadalom alján élőkért, mint elődje. Például szerette hangoztatni, hogy a közfoglalkoztatásra szánt idei 64 milliárd forint, ha megfelelő módon számoljuk, több, mint az Út a munkához program 117 milliárdja (valójában tavaly mintegy 150 milliárd forintba került a közfoglalkoztatás). Mára ez a vita azonban értelmét vesztette: a Matolcsy-csomag 16 milliárdot vesz el a Munkaerő-piaci Alaptól (ebből az álláskeresési támogatások mellett képzési és foglalkoztatási költségeket finanszíroznak), míg a Széll Kálmán Terv keretében jövőre közel 200 milliárdot spórol a költségvetés a foglalkoztatással és munkaerőpiaccal kapcsolatos kiadásokon.
Egyes vélemények szerint a közfoglalkoztatás rendszerének átalakításában eddig is az egyre növekvő kiadások visszaszorítása volt a döntő tényező. Mindenesetre az új kormány úgy vezetett be a legszegényebbeket súlyosan érintő változásokat a közfoglalkoztatás rendszerében, hogy semmiféle hatástanulmány nem készült hozzá. Miközben egyre kevesebbet hallani a felzárkózásról, a komplex térségi programokról, a tömeges közfoglalkoztatásról, a munkanélküliséget és az ezzel járó szegénységet mintegy erkölcsi kategóriaként értelmezve a kormányzati kommunikáció egyre erőteljesebben hibáztatja a munkaerőpiacról kiszorult, tartósan közmunkán és segélyeken, járadékokon élőket. Jellemző a miniszterelnök megnyilatkozása az Új Széchenyi Terv bemutatásakor: "Nem lehet elbújni a munka elől."
A kijelentés elhangzásakor, ez év januárjában - elsősorban éppen a közfoglalkoztatás rendszerének radikális szűkítése miatt - a Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint közel százezerrel nőtt a regisztrált álláskeresők száma, így már 684 ezer munkanélküli próbált elbújni 28 ezer betöltetlen állás elől. Tény, hogy a Fidesz-kormány kommunikációs stratégiájában, ha változó intenzitással is, de folyamatosan jelen volt a társadalom perifériájára szorult rétegek ("a segélyből élők") hibáztatása, újabban viszont mintha ők kerültek volna a középpontba. A Széll Kálmán Terv körüli médiaesemények egyikeként például a Nézőpont Intézet március 2-án publikált dolgozata (meghatározásuk szerint "közvélemény-kutatás"), majd ennek nyomán a jobboldali média tudatta, hogy a "Többség az átalakítások mellett (van)". A telefonon megkérdezett ezer válaszadó kétharmada tudniillik egyetértett azzal a két állítással, miszerint "A rokkantnyugdíjasok számottevő része nem jogosan veszi igénybe ezt az ellátást", illetve "Munkanélküli-segély csak annak adható, akinek senki sem tudott munkát biztosítani". Kevéssé meglepő módon a "közvélemény-kutatásban" megnyilatkozó többségi vélekedéssel egybevágólag a Széll Kálmán Terv éppen a rokkantnyugdíjasokat és a munkanélkülieket érintő állami kiadások lefaragásával javítaná a legnagyobb mértékben az államháztartás egyensúlyát.
A folyamatos megbélyegzés, a bűnbakképző mechanizmusok mellé viszont nem társul nemhogy konkrét program, de olyan koncepció sem, ami a foglalkoztatás bővülését eredményezhetné. December 31-ével viszont mintegy százezer embernek szűnt meg a közfoglalkoztatotti szerződése, és január-februárban csak kis töredékük tudott teljes állásban munkába állni. A többség legfeljebb négyórás állást kapott - ennek a bére kb. harmincezer forint -, és azt is csak két-három hónapra. E lépés nemcsak családok tízezreit, de a hátrányos helyzetű kistérségek települési önkormányzatainak jó részét is lehetetlen helyzetbe hozta. Arra a kérdésre, hogy miképp oldható fel az az ellentmondás, ami a 2012-re beígért tömeges közfoglalkoztatás és az ugyanerre az évre a munkaerő-piaci és foglalkoztatáspolitikai költségek 195 milliárd forintos tervezett csökkentése között feszül, a Nemzetgazdasági Minisztérium nem tudott érdemi választ adni. "Jelenleg nincs kommunikálható információ" - írták válaszukban.
Továbbra sem világos, mi lehet a célja a depriváció sújtotta rétegek megbélyegzésének és kriminalizálásának akkor, amikor a kormány a közfoglalkoztatásra szánt összegek és a felvehető létszámok radikális csökkentésével éppen megfosztja őket legális jövedelemforrásaik jelentős részétől. A Magyar Szegénységellenes Hálózat márciusi nyilatkozata mindenesetre felszólítja a kormányt, hogy "fejezze be azok megbélyegzését, akik - a jelenlegi gazdasági körülmények között - kizárólag a feketemunkából tudnak megélhetési lehetőséget teremteni maguk és családjuk számára", és "ne azokat büntesse és hibáztassa, akik ezért nyomorognak, hiszen egyazon társadalom egyenrangú tagjai vagyunk".
Élet a négyórás után
"Én mondjuk elvagyok ezzel, nekem már elmentek a gyerekeim - mondja Kálmán, miközben kitűzögeti a zászlókat az ünnepre készülő falu főterén. - Kirakom itt ezt végig, elszámolnak érte 2500 forintot, azt valahogy lekönyvelik majd segélybe. Nekem már lejárt a négyórásom, megkaptam érte a harmincezret, úgyhogy ilyenek maradtak. Szerdán meg majd beszedjük. Állítólag májustól lesz megint nyolcórás is a vízközműnél, oda lehet majd menni. Ha nem, akkor nem tudom, mi lesz." Tavaly összesen nyolc hónapot dolgozott közmunkásként az edelényi kistérségben: ezalatt a nettó minimálbért kapta, a fennmaradó négy hónapban meg az "álláskeresésit", ami a neve ellenére itt a munkanélküli-segélyt jelenti. De Kálmán, akárcsak a hozzá hasonló helyzetben lévők zöme, nem csak a munkanélküli-segélyből vagy a 28 500 forintnyi "bérpótlóból" él: tavasztól hosszabb-rövidebb ideig napszámban dolgozik, természetesen feketén. ' az egyike annak a több tízezer főnyi munkaerő-piaci tartaléknak, akinek az alkalmi munkája nélkül működésképtelenné válna például a magyar kertészeti és szőlészeti ágazat jó része - magyarázza a helyzetet egy környékbeli munkaügyi szakértő. "Az azért nem lehet legitim elképzelés, hogy ezeknek az embereknek idényben használom a munkaerejét, utána meg kizavarom őket a szociális ellátásból" - teszi hozzá.
Különösen súlyosan érinti az elvonás a rossz közlekedésű, hátrányos helyzetű kistérségek településeit. "Nálunk a többség szeretne dolgozni. El is vállalnak mindent, ami adódik, de ide legközelebb Miskolcon van rendes bejelentett munka. A bérlet közel harmincezer forint, és a többségnek nem fizetik ki. Maga elmenne dolgozni úgy, hogy reggel hatkor indul, este hatra ér haza, és marad harminc-egynéhány ezer forintja? - teszi fel a költői kérdést Kiss Péter, Ináncs polgármestere. - Hiszen közel ennyit megkaphat bérpótlóban, és amellett még el tud menni napszámba is." Az 1300 lakosú Ináncson tavaly a keresőképes korúak fele, közel kétszáz ember volt regisztrált álláskereső. Százan végigdolgozták az évet az Út a munkához program révén: főleg az önkormányzat saját kertészetében és a hathektáros gyümölcsösben volt munka, nyolc órában, átlag havi nettó hatvanezer forintért. Ahol lehetett, a vegyszerezést munkával váltották ki, így vélhetőleg Ináncs volt az egyetlen község az országban, ahol az iskolások és az idősek egész évben bioételt ettek, mivel a maguk megtermelte vegyszermentes áruval látták el a 450 adagos helyi konyhát. De maguk gyártottak a saját alapanyagaikból száraztésztát, lekvárt, befőtteket is.
Januárban viszont Ináncson is elkezdődött a jövő: nyolcórás közfoglalkoztatásra mindössze néhány embert vehettek föl, akik az alapfeladatok ellátásában dolgoznak. A többieknek négyórás foglalkoztatás jutott, az is csak pár hónapra. Sokan eddig is az egzisztenciális összeomlás peremén egyensúlyoztak - az ő helyzetük most kilátástalanná vált - mondja a polgármester.
De nemcsak a családokat, hanem az eddig jól működő gazdaságot is a lepusztulás fenyegeti: nincs, aki művelje. Mindennek tetejébe még a település gazdálkodásának pénzügyi egyensúlya is megbomlik: a közfoglalkoztatás helyett bérpótló juttatáson lévők járandósága után fizetendő magasabb önrész több mint hárommillió forinttal rontja a falu mérlegét. A szűk foglalkoztatási kapacitás miatt - két hónapos turnusokban összesen nyolcvanhárom embert foglalkoztathatnak - az eddigi közfoglalkoztatottak felének idén nem lesz meg a harminc nap igazolt munkaviszonya, így ők a tavaly megváltoztatott szabályok értelmében jövőre ezt a kvázi munkanélküli-segélyt sem kaphatják.
Másképp járt rosszul az a hajdú-bihari kistelepülés, ahol szintén az önkormányzat a legnagyobb munkáltató, és elsősorban a saját intézményeiben adott munkát a helyieknek: közfoglalkoztatott volt az adminisztrátorok többsége, továbbá a fűtők, takarítók, dajkák, pedagógiai asszisztensek és az idősgondozásban dolgozók. Ennyi nyolcórás közfoglalkoztatást természetesen nem kaptak, ezért most a "négyórások" egy hetet dolgoznak nyolc órában, egy hetet otthon vannak. Itt is azt számolgatják, hogy nem fognak tudni mindenkit "beforgatni" december végéig, így lesznek, akik jövőre elesnek még a 28 500 forintos bérpótlótól is. "De azok is minket fognak szidni, akikre nyáron, a barackidényben kerül majd sor - mondja a jegyző. - Nálunk ilyenkor tudnak egy kicsit keresni, aztán egész évben szinte semmit. És egy ügyesebb család a nagy gyerekkel megkeres havi háromszázezret is. Nem tudom, mi lesz azokkal, akiknél kiesik ez a jövedelem is." Nem sok jót ígér az év eleji bűnügyi statisztika sem: a jegyző szerint az elmúlt két hónapban annyi lopás és betörés volt, mint tavaly egész évben. Az erőszak nem jellemző ugyan, de a borsodi közmeghallgatáson már emlegettek fényes nappal kirabolt közértet, vonóhorogra kötött kötéllel letépett boltajtót.
Jönnek a szabolcsiak is
A borsodi közmeghallgatás egyik felszólalója Nótár Zoltán, az igrici szövetkezet elnöke volt. A szövetkezet mintaprojekt lehetne, hiszen működő vállalkozásként értékteremtő munkát ad a tagjainak, akik segélyezett páriából, "seprűsétáltatóból" adófizető állampolgárrá váltak. Nótár hónapok óta tárgyalt az illetékes minisztériumokkal támogatásról, hogy 15 településen elindulhasson az igrici modell. Miskolcra azzal a hírrel jött, hogy becsapták; hiába ígérték, nem adják meg az induláshoz szükséges pénzt. Most tehát eljött az idő, hogy a romák Pestre vonuljanak - mondta. Április 15-ére a Kossuth térre vár több tízezer romát: "Ha nem akarjátok megvárni, hogy lopni kelljen, mert éheznek a gyerekeitek." Nótár profi szervező, tudja, hogy egy tüntetéshez is pénzre van szükség, de azt mondja, megszerzi azt a néhány milliót, ami a buszokra kell. Jönnek Nógrádból, Hajdú-Biharból és Szabolcsból is az elkeseredett romák. A dolgok jelen állása szerint a tüntetés fő jelszava ez lesz: "Munkát, kenyeret!"
Új számtan
Az eddigi háromféle közfoglalkoztatás helyett (közmunka, közhasznú munka és közcélú munka) csak egy maradt - ezt, valamint a bürokrácia és a közfoglalkoztatás irányításának ésszerűsítését amúgy a szakértők helyeslik. A közfoglalkoztatás irányítása teljes egészében átkerült a területi munkaügyi központokhoz: az önkormányzatoknak ide kell pályázniuk közfoglalkoztatási kapacitásokért.
Az eddigi gyakorlattal szemben bevezették az úgynevezett rövidebb időtartamú, azaz 4 órás közfoglalkoztatást (2-4 hónapig) és a huzamosabb idejű, 6-8 órást (2-12 hónapig). A foglalkoztatásért felelős államtitkárság szerint az előbbi 170 ezer embert érhet el, míg az utóbbi 15 ezret - így a más formákban (vállalkozásoknál, illetve országos programokban) foglalkoztatottakkal együtt összesen 220 ezer ember vesz részt a közfoglalkoztatásban - legalábbis a minisztérium így számol. Szakértők gyanúja szerint ugyanakkor az új kormány ebbe a 220 ezerbe és az egymillió új munkahelyért folyó számháborúba három új álláshelyként fogja elszámolni az ez évre jutó háromszor 2-4 havi négyórás közmunkát. Ezt ugyan minden statisztika cáfolni fogja, hiszen aki két hónap után kikerül a közfoglalkoztatásból, az a statisztikában már a következő hónapban munkanélküliként jelenik meg, de ezzel együtt is jelentős lehet a 220 ezres szám politikai marketingértéke - főleg, hogy az Út a munkához program csúcsán sem volt 120 ezernél több közfoglalkoztatott.
A probléma az, hogy még e trükkel együtt is a tavalyi, ténylegesen közmunkára fordított összeg kevesebb mint feléből másfélszer annyi ember foglalkoztatását kellene idén megoldani. A rövid időtartamú, négyórás munka viszont nem csak a szegénységet növeli: komoly költségtöbbletet jelent az önkormányzatoknak és az államnak is, hiszen akik egyszer ledolgozták a két hónapot, azok utána bérpótló juttatást (bpj) kapnak - ennek pedig 15 százalékkal magasabb az önkormányzat által fizetendő önrésze, mint a közmunka béréé -, ráadásul az állam/ önkormányzat e juttatásért már semmiféle munkát nem várhat el. Vagyis a "segély helyett munka" kormányzati jelszó ellenkezője látszik megvalósulni. Azt pedig, hogy a vállalkozások számára a foglalkoztatás időtartamának kétharmadára felkínált, a bér és járulékok 70 százalékát kitevő támogatás érzékelhető változást hozna a foglalkoztatásban, vélhetőleg még a kormányzat sem gondolja komolyan.
Valahogy megélni
"Abból kell kiindulni, hogy ma a szakképzetlen munkanélküliek nagy része a minimálbér miatt nem foglalkoztatható nyereségesen az elsődleges munkaerőpiacon" - mondja Kulinyi Márton foglalkoztatás-fejlesztési szakember, a Budapest Esély Nonprofit Kft igazgatója. Részben ezért szorulnak be a gyakran teljes kiszolgáltatottságot jelentő feketemunka világába. Az Út a munkához program jelentősége elsősorban az volt, hogy a 2008-as válság nem sodort még több családot a szegénységi küszöb alá - maga a program azonban kevéssé szolgálta azokat a munkaerő-piaci célokat, amiket a közfoglalkoztatásnak szolgálnia kell, hiszen nemigen vezette vissza a közfoglalkoztatottakat az elsődleges munkaerőpiacra. Ebbe persze az is belejátszott, hogy nálunk még mindig rugalmatlanok a munkaerőpiac szereplői, és eszközökben szegény a foglalkozásszervezés. Tudomásul kellene venni egyrészt azt, hogy sokféle foglalkoztatás van, másrészt azt, hogy a visszailleszkedés a munka világába csak fokozatos lehet. A munkaadóknak kínált támogatásoknak sokkal jobban kellene alkalmazkodniuk a helyi szükségletekhez, és gyakrabban kellene élni például az utazási költségtérítés, a részmunkaidő, illetve a kölcsönzött munkaerő lehetőségével. A munkavállalóknak pedig vállalniuk kellene a nagyobb mobilitást. Tetszik vagy sem, el kell szakadni a nyugdíjig tartó nyolcórás állás illúziójától; már csak azért is, mert ahogy csökken a szakképzetlenek aránya a foglalkoztatottakon belül, úgy nő a munkanélküliek között. A "háromszor nyolc" ideje elmúlt, helyette például a közfoglalkoztatásból az elsődleges munkapiacra való átmenet biztonságosabbá tétele kell, hogy jellemezze a munka világát.
