"A hídon akkor kell átmenni, amikor odaértünk" - idézte egy időben gyakran a hadászati szólást Orbán Viktor, s valami hasonló járhatott a fejében tavaly októberben is, mielőtt kétharmados többsége döntött a telekommunikációs, a kereskedelmi és az energiaszolgáltató szektorokra kivetett különadókról. Majd megküzdünk ezen ügyekben az unióval, ha az unió meg akar velünk küzdeni.
Nos, az első ütközet lassan belátható távolságra kerül: az unió "kormánya", azaz az Európai Bizottság március közepén ún. kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a távközlési különadók miatt. (Emellett a Bizottság vizsgálja a kiskereskedelmi és energiaipari cégeket érintő sarcok jogszerűségét is. E piaci szektorokra - és a bankadóval sújtott pénzügyi szektorra - mindenesetre nem vonatkoznak olyan szigorú uniós irányelvek, mint a távközlési szolgáltatások piacára. A lisszaboni szerződés ugyanis a közösség versenyképességének fenntartására hivatkozva kiemelt feladatként jelöli meg a távközlési szolgáltatások és hálózatok fejlesztését.) A Bizottság az ilyenkor szokásos rend szerint érdeklődő levelet küldött a magyar kormánynak, amelynek hat hete van a reagálásra; ezután pedig két hónapja lesz érvelni a részletes kifogások ellen. Ezek persze csak a kötelező körök - a helyzet valójában egyértelmű, és az ügy fél év múlva bizonyosan az Európai Bíróság elé fog kerülni. (Az Európai Bíróságról mindenképpen lásd igen fontos keretes anyagunkat!)
Tudniuk kellett, hogy baj lesz
Pedig Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek és stábjának kezdettől tudnia kellett, hogy a távközlési szektorra kivetett különadó összeegyeztethetetlen a vonatkozó, 2002-ben elfogadott telekommunikációs direktívával (2002/20/EK). Annak 12. cikkelye egyértelműen fogalmaz: eszerint az állam - a "szokványos szektorspecifikus" adóformákkal, mint például a frekvenciadíjakkal ellentétben - bármely, a távközlési szektor egészére kivetett különadó bevételeit csakis a szektor szabályozási és igazgatási költségeire fordíthatja. (Mint teszi ezt például a szolgáltatók által évente befizetett, a médiahatóság fenntartására fordítandó piacfelügyeleti díjakkal is.) A magyar kormány különadói viszont az egykulcsos szja bevezetésével keletkezett 500 milliárdos hiány feltöltését szolgálják, és minden így beszedett adóforint a következő évi költségvetés részét képezi. Míg a bankadó ügyében volt előzetes egyeztetés a pénzügyi szektor legtőkeerősebb szereplőivel, a távközlési különsarcról a telekommunikációs nagyvállalatokkal semmi ilyesmi nem történt. Ezen okkal háborodtak fel az érintettek, hiszen a törvény visszamenőleg vonatkozik az elmúlt évre is, és a fizetésre kötelezett cégeknek az első részletet alig két hónap alatt (!) kellett kicsengetniük. A távközlési nagyvállalatok persze lobbiztak az Európai Bizottságnál (EB) az eljárás kikényszerítéséért: ez elemi érdekük volt, hiszen ha annyiban hagyják, hónapokon belül a térség összes kormánya hasonló ötlettel állt volna elő. (Kivált azután, hogy Orbán már egy új, európai szintű bankadórendszerről kezdett vizionálni.)
A miniszterelnök és szakértői talán arra bazíroztak, hogy a kötelezettségszegési eljárások során az Európai Bíróság legkevesebb másfél, de inkább két év alatt jut el az ítéletig; 2013-ig tehát semmi nem akadályozza a kormányt abban, hogy három éven át beszedje, és a költségvetésbe borítsa az összesen 183 milliárd forintnyi távközlési különadót. (A tavaly decemberben beszedett első 61 milliárdos tétel már be is jött az idei költségvetésbe.) Miután direktíva megsértéséért eddig egyetlen eljárás sem jutott el az Európai Bíróságig, jogerős precedens sincs; így arról, hogy ezt a pénzt - a kártérítési pereket követően - vissza kell-e fizetnie a magyar államnak, ma még aligha gondolkodnak kormányzati körökben. Ezzel várhatnak addig, míg ahhoz a hídhoz nem érnek.
Veszteségbe át
Az Európai Bizottság a Magyarországnak megküldött felszólító levél kihirdetésével egy napon döntött arról, hogy az Európai Bíróság elé terjeszti a Franciaország és Spanyolország ellen indított eljárások ügyeit. 2009 májusában a francia kormány 0,9 százalékos különadót vetett ki az 5 millió euró feletti éves bevételt termelő távközlési vállalatokra, ekként pótolva azt a hiányt, amit a kereskedelmi reklámok közszolgálati csatornákon történt beszüntetése eredményezett. Ez nagyjából 400 millió eurós (106 milliárd forintos) bevétel a francia büdzsének. Ugyanezen év szeptemberében hasonló távközlési különadó kivetéséről döntött a spanyol kormány is, ami éves szinten 230 millió euró (61 milliárd forint), tehát összesítve épp a magyar távközlési különadónak megfelelő összeg befizetésére kötelezi az érintett szolgáltatókat - csak hát Spanyolországban a magyarnál négyszer nagyobb piacról van szó.
Ezek az adószabályok is szembemennek a direktíva alapelveivel, és a jogi szakértők többsége valószínűsíti, hogy az Európai Bíróság a franciák ügyében az EB-nek ad igazat. A francia kormány arra a (gyenge) érvre hivatkozik, hogy a különadó bevételeit döntően a közszolgálati média fenntartására fordítja. Ám ha az Európai Bíróság fel is mentené Franciaországot, Magyarország akkor sem reménykedhet hasonló ítéletben. A magyar távközlési különadó bevétele még csak nem is a közszolgálati szektorhoz vándorol, továbbá a két nyugati országban kivetett különadó mértéke jócskán elmarad attól, amit a magyar kabinet szabott ki a szolgáltatókra. A távközlési különadókról szóló törvény nem a profit, hanem az árbevétel alapján kötelez: az 500 millió és 5 milliárd közötti adóalap esetében 4,5 százalékos, az adóalap 5 milliárd forintot meghaladó része után 6,5 százalékos különadó megfizetését írja elő. (A kormány persze másként is megoldhatta volna a bevételnövelést: mondjuk a társasági adó emelésével. A társaságiadó-törvényt viszont nem tudta volna úgy módosítani, hogy az csak egyes szektorokra vonatkozzon, és kivonja hatálya alól a neki kedves cégeket.) Ez még akkor is brutális sarc, ha figyelembe veszszük, hogy az érintett nagyvállalatok a nagyberuházások és a széles sávú szolgáltatások miatt komoly (összesítve akár 8-9 százalékpontos) társaságiadó-kedvezményeket élveznek. Nem lehet ugyanis figyelmen kívül hagyni, hogy a jelentős piaci előnnyel rendelkező szolgáltatók (JPE - Magyar Telekom, Telenor, Vodafone) 100 milliárdos nagyságrendben fizetnek különböző adónemeket, és összesen legalább 20 ezer embert foglalkoztatnak, nem beszélve arról, hogy több ezer beszállító alvállalkozónak adnak munkalehetőséget.
A rendelkezés értelmében tavaly a Magyar Telekom mintegy 27,5 milliárd, a Telenor Magyarország nagyjából 10 milliárd, a Vodafone Magyarország 8 milliárd, az Invitel itthoni kirendeltsége pedig 4 milliárd forint különadót fizetett be az államkasszába, de milliárdokat tejelt a UPC és az Antenna Hungária is. Emiatt tavaly - a távközlési szektorban tájékozott forrásaink szerint - a Vodafone Magyarország gyakorlatilag veszteségbe fordult, a Magyar Telekom pedig az évről évre 10 és 13 százalék között ingadozó (nagyjából 65-70 milliárd forintnyi) éves nyereségének közel feléről volt kénytelen lemondani. Mínuszban zárt az Interware Zrt.-t felvásároló GTS Hungary is, a Narancsnak nyilatkozó Szép Tibor stratégiai igazgató szerint az évi egymilliárd forintos pluszkiadás kigazdálkodása akár elbocsátásokkal, a beruházások visszafogásával is járhat. Egy-két évet biztosan csúsznak a nagyberuházások, és az is valószínű, hogy szolgáltatásaiknál "ha áremelés nem is lesz, nem fognak olyan sebességben esni a díjak, mint tették idáig". Az persze keveseket zavar, hogy a multinacionális cégek kevesebb osztalékot utalnak ki a részvényesek között; még Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő is igazat mondott tavaly novemberben arról értekezvén, hogy a szolgáltatók a szoros piaci versenyhelyzet miatt a távközlési szektorra kivetett különadót aligha terhelik rá a fogyasztókra. Arról viszont elfeledkezett, hogy a nagyvállalatok az extra járulék miatt az évi több tízmilliárdos beruházási kereteiket és a munkaerőforrásaikat lesznek kénytelenek megnyirbálni.
A lista végén
Éves szinten csak a Magyar Telekom mintegy 70 milliárd forintot áldoz infrastrukturális és egyéb nagyberuházások megvalósítására; ezeket bizonyosan visszafogják - egyes piaci spekulációk szerint akár évi 7-9 milliárdos tételben. Szintén a befektetésekre szánt összegek csökkentésének kockázatait firtatta a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese, Marchhart Pál, aki tavaly októberben úgy fogalmazott: "Tárgyalásokat kezdeményezünk a kormányzattal az extra adó miatt veszélybe került, a fogyasztók érdekeit és a magyar gazdaság versenyképességét is szolgáló további fejlesztések sorsát illetően." Az csak a kisebbik probléma, hogy a beruházások lassulása egyértelműen sújtja a felhasználókat, akikhez így lassabban jutnak el az információs technológiák újabb termékei. Ennél súlyosabb következmény, hogy a magyar piacon tevékenykedő nemzetközi nagyvállalatok - különösen a Magyar Telekom - a hálózatok kiépítésében, egyes részelemek és alkatrészek legyártásában és szállításában vagy a munkaerő-kölcsönzésben is döntően magyar beszállítókat, kis- és középvállalkozásokat foglalkoztatnak. Vagyis az orbáni politika által szavakban támogatni kívánt hazai vállalkozói szféra összességében évi tízmilliárdos nagyságrendű bevételtől eshet el, és 2012-től munkahelyek ezrei foroghatnak kockán. Részben hasonló veszélyekre utal a Telenor Magyarország lapunknak küldött válaszlevele is, melyben a kiadáscsökkentés valószínű megoldásai között említették, hogy "a költségek racionalizálása érdekében beszállítóinknál próbálunk kedvezőbb árakat elérni". (Korántsem véletlen, hogy a nagyvállalatok magyar menedzsmentjei óvatosan fogalmaznak, a kormánynak ugyanis tengernyi eszköz áll rendelkezésére, hogy - akár egyes információs és kommunikációs technológiai megoldásokat érintő, ún. IKT-szerződések felbontásával, egyoldalú módosításával - tovább szívassa e cégeket.) Az elkövetkező két-három év infrastrukturális és hálózati fejlesztései nem kerülnek veszélybe, hiszen az érintett nagyvállalatok öt-tíz éves távlatban határozzák meg invesztíciós politikájukat. A középtávú kilátások viszont katasztrofálisak. "Ha létezik nemzetellenes lépés, akkor ez a különadó épp az. Lehet, hogy rövid távon bejönnek ezek a pénzek, de semmiféle garancia nincs arra, hogy kártérítési perek keretén belül nem szedik őket vissza a nagyvállalatok. Ennél is súlyosabb hatásként jelentkezhet, hogy amikor az elkövetkező négy-öt évben Oslóban a Telenornál, Newburyben a Vodafone-nál vagy a Deutsche Telekom bonni főhadiszállásán arról döntenek, hol létesítsenek új nagyberuházásokat és munkahelyeket, akkor Magyarországot elsőként fogják kihúzni a listáról" - mondta a Narancsnak a távközlési szektorban éveken át tevékenykedő korábbi hatósági szakember.
A szektorban otthonosan mozgó forrásaink szerint a negatív folyamatokat nagyban erősíti az a körülmény, hogy a különadók kivezetésének időpontjáról, pontos megoldásairól gyakorlatilag semmit nem tudni. Mint emlékezetes, ősszel a Kopits György vezette Költségvetési Tanács az államháztartási tervek elemzésekor fedezte fel, hogy a különadók bevételei ha feleekkora mértékben is, de 2012 után is részét képezik az éves költségvetésnek. Kiderült, hogy a 2013-as büdzsében a különadókból összesen 100 milliárd forintot remél a kabinet; Kopits nyilatkozata óta viszont a válságadók kivezetéséről, az "arányos közteherviselés" számszerűsítéséről csak ködösít a kormányzati kommunikáció. Orbánék tehát 2012 után annak függvényében döntenek a különadók sorsáról, milyen állapotban találják majd a magyar gazdaságot; ami azért abszurd, mert épp e lépésekkel fogják vissza a fellendülés legerősebb motorjait, és rövidítik meg a nekik dolgozó sok száz alvállalkozót.
Kormányzati illetékesek persze próbálták nyugtatni az egyes nagyvállalatok magyar menedzsmentjének tagjait, hogy "2012-től valamiképp rendeződik a helyzet". Egy másik háttérbeszélgetés során elhangzott az az ígéret is, hogy "2012 után legalább tárgyalni fognak velünk". Ám a kormány hivatalosan semmiféle garanciát nem adott erre, és mivel a befektetések elhelyezéséről az anyacégek központjai határoznak, ebből - távközlésicégvezetésben tapasztalt forrásunk szerint - az következik, hogy "senki nem fog befektetni egy olyan országban, ahol azt sem lehet tudni, három év múlva milyen terheket kell elviselni. És ez nemcsak a távközlési, a kereskedelmi vagy az energiaipar befektetőit bizonytalanítja el, hanem minden nagyberuházásban érdekelt piaci szereplőt. Ha a kivezetés pontos körülményei kiszámíthatóak lennének, akkor a hosszú távú befektetési tervek átgondolása során Magyarország nem kerülne eleve a partvonalon kívülre. És legalább ennyire fontos, hogy az egyes nagyvállalatok kevésbé vágnák meg a beruházásokra elkülönített éves kiadásaikat a különadó miatt, mint teszik azt most."
Ordító különbségek
A kormányzatot képviselő Fellegi Tamás fejlesztési miniszter és a német nagyvállalatok - mint például az E.ON, a Metro, az RWE vagy az Allianz - menedzsmentjei között végképp elmérgesedett a kapcsolat - ami persze nem meglepő, mivel a német cégek fizetik az összes különadóból származó bevétel felét. Fellegi ősszel Berlinbe repült, hogy egyeztessen Rainer Brüderle német gazdasági miniszterrel, de bármennyire szerette volna, nem tudta megúszni a találkozást René Obermannal, a Deutsche Telekom vezérigazgatójával. A megbeszélés egyenesen ordibálásba torkollott, Fellegi egy rossz pillanatában ugyanis azzal próbálta magyarázni a bizonyítványt, hogy a magyar kormány számára jelenleg elsősorban az ipari, és kevésbé a szolgáltatásorientált nagyberuházások fontosak. Ez nyilván nem tetszett egy olyan cég vezetőjének, amely csak az elmúlt négy év alatt közel 300 milliárd forintot invesztált a magyar telekommunikációs hálózat fejlesztésébe.
A Deutsche Telekom és a magyar kormány rossz viszonyát persze megalapozták a kormányzat egyéb intézkedései is. Tavaly nyáron a Matolcsy-féle elképzeléseknek megfelelően a kabinet határozat formájában kötelezte Fellegit, hogy 20 milliárd forinttal nyomja le az állam által kötött IKT-szerződések esedékes évi költségeit. Ennek következtében a minisztérium önkényesen legkevesebb 7 (más források szerint több mint 9) milliárd forinttal vágta meg az állam és a német cég között köttetett, az elektronikus kormányzati gerinchálózat és EDR Tetra kormányzati célú belső hálózat éves - több mint 30 milliárd forint értékű - üzemeltetési szerződések díjait. A Telekom bonni központjában érthetően zokon vették, hogy miután ők diszkréten kezelték az egyoldalú, lényegében zsarolással felérő szerződésmódosítás részleteit, a különadó kivetése előtt még csak egyeztetésre sem méltatta őket a magyar kormány: egyszerűen csak benyújtották nekik a két hónap alatt befizetendő 27,5 milliárdos számlát. Ennek tükrében nem volt váratlan, hogy novemberben Guido Kerkhoff, a német cég igazgatótanácsának kelet-európai régióért felelős tagja nyíltan kijelentette: a törvényt minden lehetséges fórumon megtámadják. Mindennek tetejébe a tavaly, év végén elfogadott 346/2010-es kormányrendelet értelmében a kormány megteremtette annak a jogi lehetőségét, hogy idővel az állam és a távközlési szolgáltatók - döntő részben a Magyar Telekom - között kötött, évi több tízmilliárd forintot érintő megbízásos IKT-szerződések jelentős része a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tulajdonában lévő Kopint-Datorg Infokommunikációs Zrt. tulajdonába kerüljön.
Tavasz eleje óta ráadásul nemcsak a Telekommal, de az összes német (és persze számtalan nem német) nagyvállalat menedzsmentjével romlott tovább a viszony, miután Orbán visszavonta a tavalyi 29 pontos gazdaságélénkítő programban a nagyvállalatoknak tett azon ígéretét, miszerint a kormány 2013-tól kezdődően az 500 millió forint feletti adóalapra kivetett 19 százalékos társaságiadó-kulcsot is 10 százalékra viszi le. A ma ismert középtávú "gazdasági elképzelésekben" - az ún. Széll Kálmán Tervben - erről már szó sincs. A kormány a koncepciótlanságával és kapkodásával nemcsak potenciális befektetőket riaszt el, de azokat is elüldözi, akik már kiépítették infrastruktúráikat Magyarországon. Ehhez képest majdhogynem másodlagos, milyen következményekkel jár, ha a bíróság két év múlva valóban elmarasztalja a magyar kormányt. Egyes jogi szakértők szerint az ítélet kötelezheti a vesztes tagállamot a törvény módosítására, de meglehet, ennek addigra alig marad jelentősége. Ami biztos: egy ilyen ítélet jogalapot adhat az érintett cégeknek hogy akár magyar bíróságokon is kártérítési pert kezdeményezzenek. És ha a kormány az élő IKT-szerződéseiből is kiforgatja a szolgáltatókat, akkor aligha gondolkodnak majd azon, hogy visszaköveteljék-e a pénzüket.
Az eljárás menete és az Európai Bíróság
Az Európai Bíróság az unió legfelsőbb jogértelmező fóruma, s noha tevékenysége távolról sem olyan látványos, mint akár az Európai Bizottság vagy a Tanács működése, szerepe nem merül ki a tagállamok, illetve az intézmények közötti jogviták elrendezésében. Döntései eddig is számos olyan kérdésben teremtettek precedenst, amelyekben uniós direktívák és jogrendszerek korábban nem foglaltak állást - így az Európai Bíróság közvetett módon egyfajta jogalkotói tevékenységet is végez.
A kötelezettségszegési eljárás egyébként nem ritkaság, az elmúlt három évben nagyjából ezer hasonló - magánszemélyek, tagállamok, lobbikörök által kezdeményezett - eljárást indított el az Európai Bizottság, ezek közel fele jutott el a bírósági szakaszba. Az esetek nagyobb részében tehát az érintett tagállam végül meghajolt az EB előtt, és módosította vagy visszavonta a közösségi jogok valamelyikével összeegyeztethetetlen, vitatott jogszabályt.
Ha azonban az érintett tagállam nem módosít, az ügy általában egy év alatt a bíróság elé kerül. A kormányok persze gyakran próbálják húzni az időt - jól bejáratott trükk, hogy előkészítik a vitatott törvény módosított tervezetét, anélkül, hogy a régit visszavonnák. Az általunk megkérdezett jogi szakértők azt is biztosra veszik, hogy ha a magyar kormány nem módosít a távközlési különadóról szóló törvényen, akkor a nagyjából másfél-két év múlva esedékes ítélethirdetéskor az Európai Bíróság az Európai Bizottságnak ad majd igazat.
Az igazi kérdés inkább az, hogy az Európai Bíróság egy esetleges elmarasztaló ítélet nyomán milyen kötelezettségeket róhat ki Magyarországra. Az valószínűtlen, hogy pénzbüntetés megfizetésére kötelezné Magyarországot, az ilyen esetekben ugyanis a bírság a közösségi költségvetésbe folyik be, a magyar különadó károsultjai viszont magánvállalkozások (nem véletlen, hogy a pénzbírságokat legtöbb esetben környezetvédelmi alapelvek sorozatos megsértéséért szabják ki). Az Európai Bíróság általában elrendeli a törvény kötelező érvényű módosítását, viszont kevésbé egyértelmű, hogy esetünkben közvetlenül kötelezi-e majd Magyarországot az érintett vállalatok kártalanítására, vagy "csak" megállapítja a jogi összeférhetetlenséget, és az esetleges kártérítési pereket az érintett cégekre hagyja. Az utóbbi esetben az érintett tagállam bíróságain lehet perelni, az Európai Bíróság kártérítési pereket ugyanis ilyen formában nem tárgyal.
