A pécsi önkormányzat kulturális bizottsága két hete jóváhagyta, a testület pedig lapunk megjelenése napján szavaz a Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programkoncepciójáról és programtervéről. Hiller István kulturális miniszter egy sajtótájékoztatón megígérte, hogy ha a képviselők elfogadják, negyvennyolc órán belül ő is rábólint. A testület aligha él majd kifogással, így elfogadottnak tekinthető az a munka, amin március óta dolgozik az erre kijelölt hatfős testület. Ez a grémium Pécs és a kulturális kormányzat közötti kompromisszum eredményeként állt fel, abban az ex lex állapotban, ami a pécsi helyzetet tavaly november óta jellemzi. Akkor mondott le Méhes Márton művészeti igazgató, miután végképp lehetetlennek bizonyult az együttműködése Mészáros András főigazgatóval. (Részletesen lásd: Kvantanaméra, Magyar Narancs, 2008. május 15.) A hat fő: Horváth Zsolt (a Pannon Filharmonikusok igazgatója), Koncz Erika (az Iparművészeti Múzeum főigazgató-helyettese, volt helyettes államtitkár), Lauter Éva (a Balassi Intézet főigazgatója), Pál Zoltán pécsi szobrászművész, Giorgio Pressburger, Olaszországban élő író és Vincze János (a Pécsi Harmadik Színház igazgatója). A testületnek két hónapja volt arra, hogy a meglévő kínálatból, a korábbi ötletekből és a pécsi kulturális élet szereplőivel tárgyalva letegyen egy olyan programot, ami elmozdítja a holtpontról az EKF ügyét. Ezért aztán a megváltást várni tőle nem érdemes, inkább a gyors tűzoltást, hogy elmondható legyen: a 2010-es programnak van kiindulópontja. A szakmai felügyeletet - voltaképpen a művészeti igazgató feladatát - ezt követően is ez a hat fő látja el, de amolyan szervezeten kívüli bolygóként, amely az oktatási tárca (OKM), a Pécs 2010 Kht. és a programgazdák - no meg Budapest, Pécs és Trieszt - között kering.
Ez az anyag tartalmazza tehát az első konkrétumokat arról, miért lesz érdemes akár külföldről is Pécsre látogatni 2010-ben. Előre kell bocsátanunk: igazából
nem tudjuk, miért
A bizottság elé került dokumentum ugyan a főbb programokat - a "pilléreket" - tartalmazza, de ezek között alig lelhető fel komoly vonzerejű új esemény. Nem vitatnánk el ezt a minősítést a U2 fellépésétől, amelyről a szervező pécsi cég vezetője azt mondta a Narancsnak: Bonóék jelezték, hogy két év múlva fellépnének a pécs-pogányi reptéren. Aztán sorakoznak a már hagyományos, de felturbózott pécsi fesztiválok (POSZT, Nemzetközi Felnőtt Bábfesztivál, ICWIP Nemzetközi Ifjúsági Kulturális Hét), a már világszerte szervezett ünnepek (Zene Ünnepe, Múzeumok Éjszakája), illetve a kulturális főváros előkészületei során létrejött fesztiválok (Folk&Roll, Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó).
Az elmúlt fél évben úgy tűnt, a szerencsétlenkedésnek áldozatul esik számos korábban tervezett program - ehhez képest pozitív elmozdulás tapasztalható. Az ismert pécsi képzőművészeknek - Keserü Ilona, Martyn Ferenc, Pinczehelyi Sándor - például egyéni kiállítást rendeznek. A másik jó hír, hogy mégis lesz Bauhaus-kiállítás, amely a Pécsről indulókat - köztük Breuer Marcell és Molnár Farkas munkáját - mutatja be pécsi és berlini koprodukcióban. Terveznek egy kiállítást Matisse és a Nyolcak Európája címmel is - csak éppen az nem világos, hogy kiállítanak-e Matisse-művet. A program ugyanakkor sem a fiatalok, sem a kortárs irányzatok mellett nem áll ki, pedig négy évvel ezelőtt a pécsi Közelítés Egyesület szervezte Médiagyár éppen ezen erőket mozgósította - továbbra is lenne tehát kit megbízni a szervezéssel. A program szegénysége így aztán nem róható fel kizárólag a pénzhiánynak és a városban uralkodó káosznak.
Nehéz bármit kezdeni azokkal a programokkal, amelyek Világsztárok Pécsett (I-III.) vagy "monumentális összegző rendezvény" néven futnak, vagy amelyekről annyi információ került bele az anyagba, hogy két-két hétre "Vendégünk Isztambul", illetve "a Ruhr-vidék" (hacsak azt nem, hogy a három kulturális főváros konkrét együttműködési tervekkel még nem lepte meg egymást). Sokat sejtetnek a "hagyományőrző rendezvények a nemzeti kisebbségek részvételével" típusú programok is, meg az a fajta tanácstalan tájékozatlanság, amit például a "média és digitális technológia ünnepe" megfogalmazás takar. Emellett az állandó fellépőről, vagyis a Pannon Filharmonikusokról sem feledkezhetünk meg. Az anyagban sorolt "pillér"-programok közül nem kevesebb, mint tizenegy köthető hozzájuk, lévén az új Konferencia- és Koncertterem (PKK) az ő székházuk is lesz - márpedig a házat 2015-ig nagy többségben kulturális programokkal kell feltölteni ahhoz, hogy az uniós finanszírozási elvárásoknak eleget tegyenek. Ennek abszurditását jól érzékelteti, hogy a vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány szerint a PKK rendezvényeire 2010-ben 111 690 főnek kellene belépődíjat fizetnie, amiből 42 500 főt tesz ki a koncertlátogatók száma - utóbbi ötven darab, egyenként 850 vendéget számláló koncerttel válhat valósággá.
A grémium tisztában volt azzal, hogy a koncerttermet lehetetlen március előtt használatba venni, így a januári megnyitót a felújított Széchenyi tér átadásával celebrálják (egyébként a márciusi indulás is kincstári optimizmust tükröz). A Zsolnay-gyár - amely a szándékok szerint kulturális negyedként él tovább 2010-től - első említése programhelyszínként áprilisra esik. Folyamatos használatnak szeptembertől lenne kitéve, amikor a közelebbről nem részletezett, négy hónapon át tartó "Trend" fesztivál kezdődik. 'sz táján feltűnik egy kiállítás egy olyan helyszínen is, amit még a legősibb program (2005) jelölt meg kiállítóhelyként a Papnövelde utcában. Erről valamivel később lemondtak egy teljesen új épület javára, majd miután ennek a megvalósításáról kisvártatva szintén letettek, helyette a Zsolnay gyár területén jelöltek ki egy teret. Az erőviszonyok változása tehát továbbra is hagy mozgásteret nemcsak a program, de a beruházások alakulásának is.
A kínos és zavaros
helyzetet a programkoncepció az "átmeneti rítus" fogalma mögé rejti, amivel újabb görcsöt okoz. Ugyanis az etnológiai szakirodalomból ismert univerzális rítusfajta - amely alapján leírhatók az ember életében bekövetkező nagy változások, mint a születés, a házasság vagy a halál - szakaszait adaptálja a 2010-es évre. Így tálalja, hogy a bevezető szakaszban (itt: "számvetés") még nem történik szinte semmi; a középső, átmeneti időszakban megbomlik a hagyományos rend (értsd: a turistaidényben sokasodnak a programok - "kavalkád"); csak a végső szakaszban jön létre az új rend (Pécsett: "ritmusváltás"). Vagyis ősztől vélik úgy, hogy a beruházások ügyében biztosra lehet menni - csakhogy addigra meg a turistaszezonnak lesz vége. Mindazonáltal a rítusozásból is látszik, hogy az új pécsi program a 2005-ben megnyert pályázat azon szándékát, miszerint az EKF Pécs kulturális léptékváltását segítené, a mai helyzetben is relevánsnak és megvalósíthatónak szeretné feltüntetni - amit viszont a fent részletezett eseménysorozat nem igazol, hiszen nem kísérel meg új kapukat nyitni.
Kézzelfoghatóbb probléma, hogy a koncepció költségvetés nélkül került a kulturális bizottság elé. A művészeti tanácsnak nem volt tiszte a pénzügyi terv kidolgozása, hiszen felelősséggel nem, csak szakmai autonómiával ruházták fel, amivel az EKF-et bonyolító Pécs 2010 Kht. önkényeskedésének kívánt az OKM véget vetni. Az biztos, hogy a közvetlen megbízással a "pillérek"-re kiosztandó pénz mellett valamennyit pályázatokon keresztül költenek el, egy harmadik zsebből pedig olyan kapcsolódó programokat részfinanszíroznak, amiket az EKF-hez tartozónak találnak. A költségvetést azonban bizonytalanságok övezik. A jelenleg is érvényes megállapodás szerint 2010 programkerete 3,6 milliárd forint. Az OKM közel kétmilliárd forintot ad erre az évre, de ebből kommunikációs kiadásokat is fedeznek. Nyilván nem járunk meszsze a valóságtól, ha azt feltételezzük, hogy a pillérek építésekor a minisztériumra jutó részt és az NKA-tól a fesztiválokra kapható támogatásokat vették készpénznek. (A nagyságrendet érzékelteti, hogy a Művészetek Palotája tavaly 2,4 milliárd működési forrást kapott.) A többit Pécsnek kellene előállítania, részben a saját költségvetéséből, részben szponzorációs forrásból. Ehhez három dologgal érdemes tisztában lenni: Pécs eladósodott; a városnak a teljes, öt év alatt kilencmilliárdra rúgó működési büdzsé 27 százalékát kellene magánforrásból előteremtenie (ebből még egy fillér sem érkezett be); a kht. az előzetesen kalkulált öszszegeknél sokkal több pénzt nyel el. Ad absurdum éppen 2010-re nem marad pénz. Ez esetben nem elképzelhetetlen, hogy e széllel bélelt produkció lesz "a program", mint ahogyan az sem kizárt, hogy a kormányzat végül Pécs "segítségére siet".
Tűnjék bármilyen erőltetettnek is az új pécsi program, még mindig szebb évet ígér 2010-re, mint amit az elmúlt hónapok vetítettek előre. Mégsem kínál többet egy olyan város normális hétköznapjainál, amely a hagyományaira, a kanonizált művészeire ugyan ad valamicskét, de az új dolgok elől mereven elzárkózik. Szóval pont olyan - csak rosszkedvűbb és zárkózottabb kiadásban -, mint amilyen Pécs többé nem akart lenni. És ezért a félreértésért most nagy, ám nem rituális áldozatot hoz - már csak azt lenne jó tudni, hogy akkor miért csinálja.
