Akár veszi, akár írja a lapot, mindenkit érint a postai árusterjesztés privatizációja - nem nagyon lehet ezt szebben nevezni, valahogy meg kell különböztetni a sajtótermékeket árusító postai hálózatot az előfizetéses kézbesítéstől. Ha az ember ezzel foglalkozik, illik az elején tisztáznia pozícióját. Tehát. A Magyar Narancs a P&B Média Portfóliókezelő Rt. gondozásába tartozó lapcsalád egyik tagja, a P&B pedig annak a 13 kiadót tömörítő konzorciumnak, a Kiadói Vagyonkezelő Kft.-nek, amely elvesztette a Magyar Posta Rt. hét lapterjesztő társasága részvényeinek 81,82 százalékára kiírt versenytárgyalást. Az általa felajánlott 2,8 milliárd forinttal szemben a pályázatokat elbíráló bizottság a 4,4 milliárd forintot felajánló Magyar Lapterjesztő Rt. mellett döntött, melynek 59,1 százaléka a francia Hachette Distribution Services tulajdonában van, 15 százaléka pedig egy szintén Kiadói Vagyonkezelő Kft.-nek nevezett, 18 kiadót magában foglaló csoport kezében (további 15 százaléka egy 23 önkormányzatot összefogó, állítólag a Vektor Rt. által alapított befektető társaságé, 9,9 százaléka az OTP-é, 1 százaléka egy Bács megyei privát lapterjesztőé).
*
Évek óta zajló folyamatot szeretett volna lezárni a Magyar Posta, amikor húsvét nagypéntekjén az MTI útján kihirdette a pályázat eredményét, habár sejthető volt, hogy ezzel nem lesz vége. A vesztes oldalon álló lapok gyorsan közzé is tették a - más téren amúgy egymással konkuráló, sőt időnként pereskedő - kiadóikat tömörító konzorcium zöme által jegyzett nyilatkozatot, amely tiltakozott a döntés ellen, a döntéshozókat felszólította annak felülbírálatára, a nyertest pedig arra, hogy ne kavarjon bele a piaci rendbe, vonuljon szépen, önként vissza, jobb a békesség, különben... És itt jött egy elég súlyos, bár kérdéses, mennyire komolyan vehető fenyegetés, hogy különben saját kézbe veszik lapjaik terjesztését, kivonják őket a jelenlegi árushálózatból. A fenyegetés súlyát az adja, hogy a vesztes oldal lapjai teszik ki az áruspiac mintegy 85 százalékát, ha ezeket kivonják, gyakorlatilag kiürülnek a standok, komolyságát viszont megkérdőjelezi a tény, hogy egy az egész országot lefedő és működő alternatív hálózat kifejlesztése még akkor sem megy máról holnapra, ha e kiadóknak már van mire alapozniuk, hiszen az árusterjesztői piacnak körülbelül 15 százaléka ma is övék, de az mindenki számára világos, hogy sem az olvasókat nem foszthatják meg a lapoktól, sem önmagukat a kasszájukba jelenleg kívülről érkező terjesztési bevételtől.
Lapzártánkig egyébként sem arról nem érkezett hír, hogy a döntést felülvizsgálták volna, sem arról, hogy a nyertes visszaosont volna Párizsba. Arról viszont igen, hogy a legnagyobb hazai kiadó, a német Springer-birodalomhoz tartozó Axel Springer Magyarország Kft. (AS) megpróbálja visszaszerezni a fejsze nyelét: bejelentették, élni kívánnak a budapesti lapterjesztéssel foglalkozó Hírker Rt. értékesítése esetére vonatkozó, 1991-ben szerzett elővásárlási jogukkal, amelyről ugyan írásban lemondtak, de mivel értelmezésük szerint a lemondásban megfogalmazott feltétel a Hírker részvényeinek értékesítésekor nem teljesült, ezért az elővásárlási jog továbbra is érvényes. (Elővásárlási jogukról ti. csak abban az esetben mondtak volna le, ha az a konzorcium nyert volna, amelyiknek az AS is tagja.) E sorok írójának nem sikerült beszélnie Bayer Józseffel, a Springer budapesti vezetőjével, Doros Béla viszont, a Magyar Posta vezérigazgatója ezzel kapcsolatban annyit mondott a Narancsnak, a Springernek nincs igaza.
Tudni kell: a Hírker a teljes csomagnak csak egy, de igen jelentős részét képezi, talán még nagyobbat is, mint amekkora Budapest az ország egészéhez képest. Ha ezt netán ki kell venni az egy hete még elkelni látszott csomagból, teljesen új helyzet áll elő. Megalapozott-e a Springer érvelése? Törődik-e ezzel a Gazdasági Versenyhivatal, amikor - ha majd hivatalos felkérést kap rá - "összefonódási ellenőrzés" céljából megítéli az ügyletet? Ha netán mégis élhet elővásárlási jogával a Springer, behozza-e második lépésben maga mellé a többi, vesztésre álló kiadót vagy egy részüket? Egyáltalán, hol dől el a kérdés? Tárgyalni fognak? Ha nem sikerül megegyezniük, perre mennek? S ha igen, visszafordítható-e a folyamat?
*
A magyar médiapiacnak ez a szelete, a hírlap-kereskedelem árusforgalomban realizálódó nagyobbik fele évi 21-22 milliárd forintot jelent, bruttó. A hét regionális részvénytársaság, melyet most eladott/eladna a Posta, tavaly 620 millió forint nyereséget könyvelt el, adózás után. Nem kevés pénz (bár nem éri el a sikerdíj összegét, ami Tocsik Mártára várt volna, ha közbe nem jön valami), de van neki politikai jelentősége is (a sajtó szabadsága, az információhoz való hozzáférés joga). Nem véletlen, hogy az 1990 óta már nem postai monopóliumnak számító lapterjesztés 1994 óta előkészítés alatt álló privatizációjával a parlament kulturális és sajtóbizottsága is foglalkozott. Tavaly szeptember 17-én a legfontosabb kérdésekben csaknem puszilkodásig fajuló egyetértés mutatkozott a különböző pártok, a Magyar Posta, annak felügyeleti szerve, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium és a privatizációban érdekelt Magyar Lapkiadók Egyesületének képviselői között: a kölcsönös bizalomra jellemző, hogy a privatizációra vonatkozó ajánlás megszövegezésével az ellenzéki Deutsch Tamást (Fidesz) bízták meg. E szöveg javasolta, hogy
* nyílt tenderként bonyolítsák le az értékesítési pályázatot;
* a pályázat érvényességi feltétele legyen a kiadványok piacra jutásának esélyegyenlőségét garantáló hírlapterjesztői etikai kódex elfogadása;
* a pályázat elbírálásakor részesüljenek előnyben a hírlapterjesztői szakmai befektetők, illetve az ezek többségi részvételével alakult konzorciumok;
* de lehessen nem meghatározó részesedésük pénzügyi befektetőknek is;
* a hírlapterjesztő társaságokban vagy a pályázó konzorciumokban az egyes lapkiadói csoportok tulajdoni aránya legfeljebb 15 százalék lehessen;
* szerezhessen tulajdont a menedzsment is.
Doros Béla, a Magyar Posta vezérigazgatója e hat pontot lobogtatja, amikor a pályázat teljesen tiszta voltát ecseteli, és hangoztatja: minden pályázó aláírásával vette tudomásul a pályázat feltételeit, köztük azt, hogy az elbírálás egyik legfontosabb szempontja a vételár lesz. És az 1,2 milliárd forintnyi különbség megkönnyítette a döntést.
A felkínált összeg mindenhatóságára alapozott döntést felelőtlennek bélyegezték a vesztes oldalról, mondván, a még ezen felül beruházandó pénzzel együtt akkora befektetés ez, ami belátható idő alatt egyszerűen nem hozható ki ebből a piacból, csak ha tarifát emelnek, vagyis az olvasó nép fogja megszívni megint. A győztes ezt tagadja, és ígéri: öt évre befagyasztja, aztán pedig csökkenti a sajtótermékek terjesztési tarifáit.
A tarifákat, amelyek kiadói szempontból szörnyű magasak: 35-40 százalékosak, ami alaposan megdrágítja a lapok árát is. De ezt a tarifát nem a külföldi tőkének köszönhetjük, hanem a Magyar Postának. Amely most végképp feladja kvázimonopóliumát, magánkézbe adja állami tulajdonú részvényeit (tehát privatizál, de nem a privatizációs eljárás szabályai szerint, tehát mégsem privatizál, hanem egyszerűen részvényt értékesít annak, aki - az egyéb feltételek teljesítésén túl - a legtöbbet kínálja érte). A harc ezért a monopóliumért - finomabban fogalmazva: domináns pozícióért - folyik. A vesztesek szerint egyértelműen jobban jár a fogyasztó, ha kiadók és olvasók között nincs még egy külön, saját haszonra hajtó szervezet. A nyertesek szerint akkor jár jobban a fogyasztó, ha külön specialista foglalkozik a terjesztéssel, és megkérdőjelezik azt, hogy ha a kiadók kezébe kerülne a terjesztés, akkor azok nem akarnának jókora profithoz jutni az értékesítési láncnak ezen a pontján is.
Mindkét fél jól el van látva nemzetközi példákkal és pontosan ismeri a másik érveit, kalkulációit, finanszírozási és hitelfelvételi lehetőségeit - már csak azért is, mert évekig közös hajóban eveztek. A ma két oldalhoz tartozó kiadók jelentősebbjei együtt alapították a Kiadói Lapterjesztői Kereskedelmi Kft.-t, sokáig úgy tűnt, közösen indulnak privatizációs harcba, akár az Hachette-tel is szövetkezve, de közülük végül csak néhány (így a negyedik legnagyobb magyarországi kiadónak számító holland Erasmus Press és a Semic) fogott össze a franciákkal. A többiek (mint például a Springer, a P&B, a német Bertelsmann-érdekeltségnek számító Népszabadság Rt., a Vico-birodalmat jelentő EKH Egyesült Kiadói Holding, a svájci Marquard-csoporthoz tartozó Magyar Hírlap Könyv- és Lapkiadó Rt., a svájci Ringier, a HVG Rt. stb.) külön próbálkoztak, s a terjesztő rt-k vezetői által alapított Mahírker Kft.-vel álltak össze. Ennek oka az volt, hogy nem akartak kisebbségbe kerülni a konzorciumban, a franciák viszont ragaszkodtak saját többségükhöz. A kisebbségi részt elfogadó kiadók érdekeik védelmét Szabó György, az Erasmus Press ügyvezetője szerint a nyertes Magyar Lapterjesztő Rt. szindikátusi szerződésében - például a terjesztési díjat vagy az árusítóhelyek számának megváltoztatását illetően - biztosított vétójogaikban látják.
Hogy mennyire az utolsó pillanatban érhetett meg a válás gondolata, arra az is utal, hogy mindkét kiadói csoport ugyanazt a nevet választotta (Kiadói Vagyonkezelő Kft.), sőt állítólag ugyanaznap nyújtották be a papírokat a cégbíróságon - ma még nem tudni, melyikükét fogadják majd el, de a név végül is formalitás.
*
A versenytárgyalás eredményéről beszámoló, azt kritizáló írások nem mindegyike igyekezett kiegyensúlyozott és visszafogott hangot megütni - e sorok szerzője erre törekedett. Szólhatnak érvek amellett is, hogy rövidlátó döntés született, de el lehet képzelni, mi hangozhatott volna el fordított esetben, ha tehát a 355 millió forint névértékű részvénycsomagért felkínált 4,4 milliárd forint helyett a 2,8 milliárdos ajánlatot választják.
Mostantól (újra) a gazdasági jogászokkal felturbózott nagyfőnököké a terep, s nem tudni, mi lesz a vége. Hová fut ki a Springer közbelépése? Valóban hozzálátnak-e saját országos árushálózatuk gyors felfuttatásához a vesztesek? Vagy netán, jobb híján, csatlakoznak a nyerteshez, amely deklarálta, hogy az ő kiadói kft-jének az ajtaja nyitva áll előttük? Ennek egyelőre gátját képezi az, hogy a most hoppon maradt cégek deklaráltan nem akarnak kisebbségbe kerülni - de ki tudja, mit tartogat a jövő.
Szőnyei Tamás
