Magyar Narancs: Hogyan találták meg az ötvenhatos magyar forradalomról és az azt követő szovjet-magyar pólómeccsről szóló dokumentumfilmmel?
Mark Spitz: A melbourne-i meccs archív filmfelvételei miatt kerestek meg, mivel az International Swimming Hall of Fame, melynek az elnöke vagyok, ilyen anyagokkal is rendelkezik. Aztán kiderült, hogy szükségük van egy hozzáértő narrátorra, s mivel kellő tapasztalatom van e téren is, két legyet ütöttek egy csapásra.
MN: Pontosan milyen tapasztalatokra céloz?
MS: Sportkommentátorként dolgoztam a tévének. Részt vettem az ABC olimpiai közvetítéssorozatában, és gyakran szerepelek a rádióban is. Emellett gyakran adom a hangomat különféle reklámoknak. Ilyenkor persze senki sem tudja, hogy Mark Spitzet, az olimpikont hallja éppen. Az effajta névtelen munka több pénzt hoz a konyhára, mint amikor hírességként vették igénybe a szolgálataimat. Néhány éve kezdtem csinálni, és mostanra már elég keresettnek számít a hangom a piacon. Rendszerint anélkül választanak ki, hogy tudnák, ki vagyok, és csak ezután szokott kiderülni, hogy kinek a hangját is vásárolták meg.
MN: Adódtak nehézségei A szabadság vihara narrátoraként?
MS: Nem mondhatnám. Elég tapasztalatot gyűjtöttem már a szakmában, hogy ne érjenek meglepetések. Nem a narrátori munka volt különleges számomra, hanem a film témája. Ráadásul az egyik vízilabdázót, Zádor Ervint személyesen is ismertem, gyerekként ugyanis hozzá is jártam edzeni. Ez még Észak-Kaliforniában történt. Itt nőttem fel, és 11-től 12 éves koromig itt edzettem Zádor irányításával.
MN: Ha nem is azonos mértékben, de a müncheni játékokat, ahol ön hét aranyat nyert, és a melbourne-i olimpiát is, ahol Zádorék a szovjetek ellen játszottak, beárnyékolta a politika. Hogyan emlékszik vissza a müncheni terrortámadásra?
MS: Pokoli volt. Egy nappal azután történt, hogy megnyertem az utolsó versenyszámomat. Hétfőn még versenyeztem, kedden pedig lecsaptak a terroristák. Hatalmas volt a zűrzavar, senki sem tudott semmi biztosat. Úgy hírlett, az elkövetőkön kívül is vannak még terroristák az olimpiai faluban, és nem tudhattuk azt sem, hogyan fog végződni az egész. Ma már persze percről perce ismerjük ennek a szörnyű napnak a történetét.
MN: Mennyire érzi valósághűnek Spielberg München című filmjét?
MS: Nem hinném, hogy az izraeli kormány mindenbe részletesen beavatta volna Mr. Spielberget, nyilvánvaló tehát, hogy az események rekonstruálásában részben a fantáziájára kellett hagyatkoznia. Úgy gondolom azonban, hogy nem is az volt a film igazi célja, hogy az utolsó széklábig hitelességre törekedjen, hanem az, hogy bemutassa a terrorizmus természetét. Ebben a tekintetben, úgy érzem, jó munkát végeztek.
MN: Mi a véleménye az olimpiai faluban játszódó jelenetekről?
MS: A film elején Spielberg azt az eredeti híradófelvételt is felhasználta, amelyen a terroristák egyike éppen kilép az elfoglalt ház teraszára. Ezen a felvételen csak távolról, a kamera nézőpontjából látható, hogy mi történik, az osztott képernyőn azonban a túszok szemszögéből is megelevenedik a terror. A filmnek ezek a jelenetei számomra minden másnál jobban érzékeltették azt a félelmet, amit ezeknek a sportolóknak meg kellett tapasztalniuk.
MN: Ismer olyan sportfilmet, amely hitelesen ábrázolja a profi sportolók életét?
MS: A legtöbb játékfilm azért készül, hogy elszórakoztassa a közönséget, úgyhogy a valóságért biztosabb az olyan dokumentumfilmekhez fordulni, mint amilyen A szabadság vihara is. Természetesen a dokumentumfilm-gyártás is üzlet, a nap végére valaki ezekből a filmekből is hasznot akar látni, a szórakoztatás mellett azonban az ismeretterjesztés és a felvilágosítás is része az üzletnek, és ez egy nagyon egészséges egyensúlyt teremt. Visszatérve a hollywoodi sportfilmekhez, az a mozi, ami az utóbbi időkben a leginkább megfogott, nem egy sportolóról, hanem a Seabiscuit nevű versenylóról szólt (a filmet nálunk Vágta címmel játszották - a szerk.). Egy alacsony termetű, a többség szerint versenyzésre alkalmatlan lóról szólt a történet, amely a szabályt erősítő kivételként, és mert néhány fanatikus a végsőkig hitt benne, mégis csodálatos eredményekre volt képes.
MN: A müncheni győzelmek után felhagyott a versenyszerű úszással, 1989-ben, azaz 39 évesen mégis újra versenyezni kezdett, hogy kijusson a barcelonai olimpiára. Filmre kínálkozó underdog-story ez is.
MS: Senki sem próbálkozott még hasonló visszatéréssel, és ez kellő ösztönző erőként hatott. Reális esélyt láttam arra, hogy el tudom érni az egykori időeredményeimet, és ha ez sikerült volna, felvehettem volna a versenyt az élmezőnnyel. Szponzort is találtam, aki fantáziát látott a dologban, úgyhogy nekifogtam.
MN: Mennyit edzett aktív versenyzőként?
MS: Hétfőtől péntekig naponta kétszer úsztam. A reggeli edzés rendszerint 2 óra 45 perces volt, az esti 2 órás. Szombaton csak reggel volt edzés, a vasárnapjaim pedig szabadok volt.
MN: Az edzések menetét tekintve sok minden változott a hatvanas-hetvenes évek óta?
MS: Az egyetlen változást a kondicionálógépekkel végzett erőnléti edzések jelentették. Az én időmben ez még nem létezett, minden más azonban olyan volt, mint a régi szép időkben.
MN: München után a show-biznisszel is megpróbálkozott.
MS: Televíziós show-műsorokban, vagy ahogy akkor hívták, varietéműsorokban léptem fel. Emellett tévéfilmekben is játszottam, ahol nem magamat alakítottam, hanem rendes színészi feladataim voltak. Az Emergency című tévésorozat egyik epizódjában (a Vészhelyzet hetvenes évekbeli elődje - a szerk.) például egy olyan férfit játszottam, aki a családi veszekedés hevében rálő a terhes feleségére, majd kétségbeesetten kórházba szállítja az asszonyt.
MN: Élvezte a forgatást?
MS: Mi az, hogy! Élveztem, hogy a mély vízbe dobtak. Ha jól akarod csinálni, a színészethez is legalább annyi munka kell, mint egy olimpiai aranyhoz. Úgy éreztem magam, mint egy kezdő úszó, aki egyszer csak az olimpiai döntőben találja magát, ahol azt mondják neki, hogy övé a négyes pálya.
MN: Mostanában mivel foglalkozik?
MS: Brókerként és pénzügyi tanácsadóként dolgozom.
MN: A müncheni aranyakat hol tartja?
MS: Egy bank széfjében. Az elmúlt 33 évben háromszor vettem elő az érmeket. Az egyik alkalommal valaki egy rakás pénzt fizetett azért, hogy lefényképezhessen az aranyakkal, a másik két alkalommal a fiaimnak mutattam meg, mit nyert az apjuk.
MN: Rendszeresen úszik?
MS: Igen, az egyetemen edzek, a UCLA mestercsapatában. Nem versenyszerűen csinálom, inkább csak a kondícióm miatt.
MN: Mindennap lejár?
MS: Szeretném azt mondani, hogy igen, egy tökéletes világban bizonyára így is lenne.
