Földvár felé, félúton: Rokon lelkek

Belpol

Balatonföldvár polgármesteri székéért két párt- és három független jelölt indul. Utóbbiak között találjuk az MDF frakcióvezetőjét is.
Balatonföldvár polgármesteri székéért két párt- és három független jelölt indul. Utóbbiak között találjuk az MDF frakcióvezetőjét is.

Herényi Károly független pártpolitikus rutinosan sorolja az érveket: róla mindenki tudja, kicsoda, nem csap be senkit, és mivel a hívei közt van például szadeszos meg szoci is, furcsa lenne, ha ők MDF-es jelöltet támogatnának. Ezért határozott úgy, hogy helyben függetlenként aposztrofálja magát, ami egyébiránt az önkormányzati szférában szerinte ildomos is. Támogatói szintén függetlenek, s egyúttal a Közkincs Egyesület tagjai. Ám

a Közkincs nincs

- legalábbis ellenfelei ezt mondják. Mindenesetre amikor Holovits Huba jelölt (Fidesz) kereste, nem találta. Nemcsak a bejegyzett szervezetek, de a kérelmek közt sem. Herényi elismeri: ellenfele jól nem látta sehol a Közkincset, hiszen a bírósági szünet miatt csak augusztus vége felé regisztráltatták az egyesületet. A valódi baj pedig az volt, hogy az egyik szórólapon ő a Közkincs jelöltjeként szerepelt. Holott nem jelöltje, hanem támogatottja.

Holovits Huba viszont pártos aspiráns, noha mindeddig függetlenként szerepelt Balatonföldvár közéletében (nyolc esztendeje tagja a képviselő-testületnek). Most a Fidesz - MPSZ embereként száll harcba. Azt mondja, tizenhat éve mindig függetlenek lettek a városvezetők, és viszonylag kevés állami forint jutott a településnek. Most, amikor annyi uniós pénz jön az országba, fontos, hogy egy erős párt legyen a polgármester mögött. Hátszél dolgában amúgy kétségtelenül profi: vitorlásbajnok. De országgyűlési képviselőként nincs-e közelebb a "forrásokhoz" Herényi Károly? S ha igen, márpedig igen, akkor a Földvár iránti aggodalommal nem lenne-e célszerűbb őt támogatni? "Meglepő, de nem állnék útjába, ha valóban foglalkozott volna Balatonföldvárral" - közli Holovits Huba. Egyébként pedig nagyon kíváncsi, hogyan végezné itteni munkáját Herényi. A többi jelölttel együtt mindenesetre szívesen firtatja, miként jutna ideje itt is, ott is eleget lenni és tenni.

Olyannyira logikus kérdés, hogy a frakció-vezető felkészült rá. "Egy évvel korábban már megkerestek engem ezzel az ötlettel. Azt mondtam, csak akkor vállalom, ha bekerülök a parlamentbe, ne mondhassa senki, hogy a helyett csinálom. Egyébként hetvenöt képviselőtársam önkormányzati vezető: megyei, városi vagy kistelepülésé."

A fideszes jelölt térben közeli, jogilag viszonylag távoli rokona Holovits István, mégpedig (ha van ilyen egyáltalán) az unokanagybátyja. Az első önkormányzati választás óta építési (és városfejlesztési) osztályvezető igazán tudhatja, mi szükséges Balatonföldvárnak. Hivatali helyzete hátrányt is jelenthet, hiszen akiknek nem fogadta el az építési terveit, vagy akiket megbírságolt, aligha szavaznak rá. (Herényi Károlyt is fizetésre kötelezte - tízezer forintra -, mert engedély nélkül cserélte ki a kerítése léceit.) Az osztályvezető nem fél a tömeges haragtól, mondván, "az engedélyek száma sokszorosa a néhány elutasító határozatnak". Viszont a földváriak nagy része mindezen okokból az átlagosnál jobban ismeri.

Hírlik, a két Holovits között hangos szó is esett, de ezt mindketten cáfolják. Holovits István azért annyit megjegyzett: "Féltem Hubát, hiszen irodában sosem dolgozott.

Idegileg ez nagy megterhelés

egy szabad élethez szokott embernek." Mások viszont Istvánt féltették, figyelmeztetvén őt, ha Huba lesz a polgármester, meglehet, posztja összeférhetetlenné válik a rokonság miatt: és nyilván nem a frissen választott városvezetőnek kell megválnia a székétől. Az osztályvezetőt "jóakaratúan" figyelmeztetők közt emlegetik Kiss Pál körjegyzőt, címzetes főjegyzőt. Õ lehetségesnek is tartja, hogy mondott ilyesmit, hiszen bár ő maga gyakorolja a munkáltatói jogokat a hivatali apparátus fölött, bizonyos kérdésekbe beleszólási joga van a mindenkori polgármesternek is. Ellenben "amióta a köztársasági elnök úr kiírta a választásokat", még efféle okfejtésekre sem vállalkozik, aminek egyébként rendkívül racionális magyarázata is van: "Egy körjegyzőnek jelenleg potenciálisan mintegy húsz ember a várható főnöke; jobb, ha egy szót sem szól."

Mindegyik jelölt reménykedik, s végső soron van is okuk rá: például áprilisban a választókörzetben a jobboldal győzött, ám Balatonföldváron az MSZP kapta a legtöbb voksot. Gáspár Imréné, az MSZP polgármesterjelöltje az előző ciklusban a testületi tagságot célozta meg, sikertelenül. Augusztus végén így civilként vonulhatott az önkormányzat épülete elé egy kisebb tüntető csoportosulás élén, követelvén, hogy ne adják el Földvár még megmaradt, utolsó szállodáját, a Club Balatont. A jelenlegi "közkincses" önkormányzati képviselők szavazatai révén hiúsult meg főként az a szándék, hogy az önkormányzat visszavonja a pályázatot a szálloda értékesítésére - amit amúgy maga írt ki. Herényi is erre hivatkozik, meg arra, hogy az ebből származó bevétel egyensúlyba hozná a város költségvetését. Vetélytársai természetesen más változatokat tartanának megfelelőnek, hozzátéve, hogy az új öszszetételű testületre kellene bízni a döntést. Végül is operettbe illő módon oldódott meg az ügy: a határidő utolsó napján benyújtott egyetlen érvényes pályázatot a jelentkező - a jelenlegi bérlő - még aznap délután visszavonta.

Az efféle kérdések egyáltalán nem lényegtelenek arrafelé. Balatonföldvár egy egykori Széchenyi-birtokon eleve üdülőfalunak épült. Vonzerejét azóta sem vesztette el. Tíz esztendeje város a 2300 lakosú település. Mint az önkormányzat honlapján olvasható, partszakaszuk három kilométer hosszan kialakított ingyenes strandokkal nyújtja "a déli part minden előnyét:

meneteles mélyülés,

finom föveny", ily módon "a kisgyermekes családok számára a biztonságos nyaralást ígéri".

Éppen a strandok (kettő van, keleti és nyugati) dolga vár évek óta megoldásra. Többek között az ingyenességük miatt, hiszen Balaton-szerte a strandbelépő a helyi önkormányzatok egyik fő pénzforrása. Mind az öt jelölt célul tűzte ki e kérdés rendezését, sok tekintetben azonos elképzelésekkel. S azt is figyelembe kellett venniük, hogy közös önkormányzati hivataluk van öt másik kisebb településsel, ezenkívül egy tizenhárom helységből álló kistérség központja Balatonföldvár.

Gáspárné egyébiránt "unokatestvérharcot" is vív, hiszen a közkincsesek egyik vezéralakja, Koseluk Mátyás ennyire közeli rokona. A helyi polgárőrség vezetője egyike volt azoknak, akik már 2003-ban szembementek Bezeréti Katalin polgármester asszonnyal, s le akarták mondatni. Ezen csoportosulást tartják a Közkincs magjának. A jelenlegi polgármester amondó: "a dolog szépséghibája, hogy az egyesület elnöke az elődöm, Berkes László". Függetlenként a rendszerváltás utáni három ciklusban első embere volt Földvárnak. Bezeréti Katalin egyébként Gáspárnét például szívesen látná a képviselő-testületben, ebbéli törekvésében szavazatával őt is támogatná.

Merthogy nem csupán ellenfelei egymásnak. Az úgynevezett kislistás választási szisztémában ugyanis nem mindegy, kik vannak e grémiumban, amely simán leszavazhatja a polgármestert. A Közkincs által favorizált függetlenek (akik az egyesület tagjaiként önmagukat támogatják) simán túlsúlyba kerülhetnek, egyelőre az önkormányzati testületbe vágyó tíz-egynéhány jelöltből egy futballcsapatnyi az övék. Ezt látván a többiek ugyancsak szervezik hátterüket, Bezeréti Katalin harminc jelölt indulását is el tudja képzelni.

A legnagyobb harc a polgármesteri székért várható. Négy esztendeje a jelenlegi városvezető öt szavazat különbséggel győzött.

Figyelmébe ajánljuk

Több száz millió forintba került Vácnak az árvízi védekezés, pedig volt lehetősége, hogy mobilgátat építsen

Az előző, fideszes városvezetés ideje alatt elindult a mobilgátfejlesztés, 2,2 milliárd forintos támogatási szerződést kötöttek a kormánnyal, de végül a projekt meghiúsult, ráadásul több mint 70 millió forintot vissza is kellett fizetni. Szeptemberben óriási erőfeszítések és nem kevés pénz árán sikerült csak a védekezést megoldani.