A Grósz Károllyal egykor szembekerülõ reformerek között meghatározó szerepet játszott a népi baloldal. Fõ figurájuk, Pozsgay Imre 1988-89-ben a legnépszerûbb politikus volt, s befolyásuk az MSZMP-n kívül is érvényesült: az ekkor alakuló "alternatív" szervezetek vezetõi közül többen (így az MDF elsõ elnöke, Bíró Zoltán) szorosan kötõdtek az irányzathoz.
Az MSZP 1989. októberi megalakulásakor azonban lényegesen kedvezõtlenebb volt a helyzetük, mint néhány hónappal korábban: már zajlott a Pozsgay köztársasági elnöksége ellen kezdeményezett népszavazás kampánya; az MDF élén Antall József váltotta Bíró Zoltánt; az MSZP létrejötte pedig a reform-értelmiség és az állampárti apparátus Nyers Rezsõ által képviselt részének kompromisszumát jelezte. A platformok kialakulásával a reformerõk szövetsége felbomlott.
Horn Gyula 1990. májusi pártelnökké választása, majd Pozsgay õszi kilépése egyértelmûvé tette a harmadik utas baloldaliság gyengülését.
Ellenzékbõl ellenzékbe
Az MSZP 1990 utáni éveit a reorganizált párt és a Nagy Sándor vezette SZOT-utódszakszervezet együttmûködése jellemezte. A sikeres újjászervezés és a kormány egyre határozottabb bírálata 1992-re a Fidesz után a második legnépszerûbb párttá tette a szocialistákat. Az MDF szélsõjobboldalának zászlóbontása, majd a baloldali és liberális értelmiségi csoportok összefogásával még 1991-ben létrejövõ Demokratikus Charta elõretörése pedig világossá tette: az MSZP számára az ellenzéki pártok együttmûködése biztosíthatja az 1994-es visszatérés lehetõségét. E felismerés logikusan vezetett a liberálisokhoz közeledni óhajtó irányzat megerõsödéséhez, miközben az MSZP-n kívüli "népi" alakulatok nem jelentettek vállalható szövetségest a harmadik utas szocialisták számára. Arról nem beszélve, hogy Pozsgay távozása után nem akadt az MSZP-ben hozzá hasonló adottságokkal rendelkezõ népi politikus (Szûrös Mátyás inkább a karikatúrájának bizonyult).
A "polgári" - azaz az ország modernizációját és gazdasági versenyképességét az állam újraelosztó szerepének erõsítése elé helyezõ - baloldal elõretörése már az 1994-es MSZP-SZDSZ-koalíció létrejöttében is tükrözõdött, s a miniszterelnök Bokros-csomag melletti kiállása pedig évekre eldöntötte a szocialisták modernizációról és jóléti államról szóló dilemmáját. Ez jellemezte az 1998 és 2000 közötti idõszakot is, amikor a pártot Kovács László elnök, Kiss Péter ügyvezetõ alelnök és Lendvai Ildikó budapesti elnök irányította. Mindhárman a fõvárosi szervezet és a szociálliberális értelmiség támogatását élvezték. Az 1999-ben Kovács László kihívójaként színre lépõ Németh Miklós a negyven körüli vidéki szocialisták (Juhász Ferenc, Szili Katalin, Jánosi György, Lamperth Mónika) és néhány második vonalba szorult MSZP-vezetõ (Katona Béla, Keller László, Tabajdi Csaba) támogatására számíthatott.
A Németh által megszemélyesített (vagy személyébe beleképzelt) vidéki plebejus szocialista vezetõre az MSZP-tagság egy része máig is igényt tart. Ennek bizonyítéka, hogy a 2000-ben Németh személyére szabva létrehozott, de általa visszautasított elnökhelyettesi posztot meglepõen simán nyerte el Szili Katalin, aki - különösen az utóbbi évben - a társadalmi igazságosságot az ország modernizációja elé helyezõ irányzat elsõ számú képviselõje. Az se lenne meglepõ, ha az egykori reformkörök harmadik utasai benne találnák meg a Pozsgay bukása óta nélkülözött zászlóvivõt. Ugyanakkor az a tény, hogy Kovács László 2000 után is megõrizte pártelnöki tisztségét, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje pedig a nála is karakteresebben "polgári baloldali" Medgyessy Péter lett, azt jelezte, hogy az MSZP 2002 után is szociálliberális és nem közép-európai értelemben vett harmadik utas politikát fog folytatni.
A visszatérés
A 2002-es gyõzelem egy idõre elsimította a pártvezetés korábbi ellentéteit. Az egykori reformkörök aktivizálódásában kezdeményezõ szerepet játszó Sipos József történész szerint a Medgyessy-kormány kétszer száznapos intézkedéscsomagja a "polgári baloldal" által végrehajtott, de a népiek szája íze szerinti jóléti program volt. Tabajdi Csaba EP-képviselõ viszont Népszabadság-beli írásában elhibázottnak nevezte a 2002-es osztogatást (lásd: Ébresztõ!, Népszabadság 2004. július 23.). Sok szocialista nehezményezi, hogy Tabajdinak csak az MSZP választási veresége után jutott eszébe a kormány szemére vetni elmúlt kétéves tevékenységét.
Ami biztos: a reformkörök és a hozzájuk többé-kevésbé kötõdõ pártellenzék fellépése arra az idõszakra esik, amikor az MSZP 15 százalékos elõnyrõl indulva 20 százalékos hátrányba került a Fidesszel szemben (2003. május- 2004. január). Tavaly augusztus végén a Reformköri Alapítvány Polgári és népi baloldal címmel rendezett debreceni tanácskozásán Sipos József a rendszerváltás után "alulra került" 3-4 millió honfitársunk képviseletét kérte számon az MSZP-tõl. A "népi" és - a tanácskozáson Gyurcsány Ferenc és Hiller István által képviselt - "polgári" baloldal felfogása közti különbséget világosan mutatja a szónok véleménye a társadalmi egyenlõség és a modernizáció viszonyáról: "[A népiek] csak olyan modernizációt fogadnak el, amely a több millió szegény ember sorsát javítja." (A találkozóról szóló beszámolót lásd a Húsos címû szakszervezeti lap 2003. októberi számában.) A tanácskozás népies résztvevõi óvtak attól, hogy az MSZP szociálliberális polgári párttá váljon, ellenben szorgalmazták a személyi jövedelemadó felsõ kulcsának megemelését (48, esetleg 50 százalékra; elõbbi tizenegy hónappal késõbb a szocialista frakció hivatalos álláspontja lett).
November végén Szegeden az elsõ reformkör megalakulásának 15. évfordulóján Szili Katalin Juhász Ferenc honvédelmi miniszter elsõ villaügye kapcsán szólt az MSZP-ben megbúvó zsákmányszerzõkrõl. Az igazi zászlóbontás azonban idén áprilisban volt Kecskeméten. Az 1989-es Reformmûhelyre emlékezõ fórumra Gazsó Ferenc szociológus elkészítette Irányváltás a társadalompolitikában címû tanulmányát; és a megjelentek egy része egybõl az MSZP EP-kampányának középpontjába is helyezte volna e téziseket. A helyszínen aláírásgyûjtésbe kezdtek, s néhány nappal késõbb levelet írtak Jánosi György választmányi elnöknek és a Kecskeméten is megjelenõ Szili Katalin elnökhelyettesnek, sürgetve a dolgozat választmányi és elnökségi megvitatását. A válasz annak ellenére elmaradt, hogy az aláírók támogatásukról biztosították Szili "politikai irányvonalát".
Az EP-választáson elszenvedett vereség után, június 15-én a Gazsó tanulmányát aláírásukkal támogatók megalakították a párt társadalompolitikai tagozatát. Nyilatkozatuk szerint a június 13-i vereség elsõdleges oka "a kormány hibás társadalompolitikai koncepciója és gyakorlata", melyért "a pártvezetést és a frakciót is súlyos felelõsség terheli, mert nem tudta érdemben befolyásolni a kormány e területen végzett munkáját". Július 3-án a tagozat megtartotta elsõ országos fórumát, ahol élesen bírálták az MSZP "tagságtól elszakadt" vezetését. Az egykori reformköri mozgalom szervezõinek egyike, Kerényi György kijelentette, hogy a kormányzat irányítását a szocialista pártvezetés "lízingbe adta egy bizonyos körnek". Erre vonatkozó kérdésünkre Kerényi elmondta: az MSZP 2001-ben saját kebelébõl képtelen volt esélyes kormányfõjelöltet állítani, így Medgyessynek nem volt alternatívája. Ám a 2002-ben létrejött koalíció nem két párt kormányzati együttmûködésére, hanem az MSZP, az SZDSZ és "az alapvetõen liberális beállítottságú kormányfõ" hármasára épült. "Az SZDSZ okkal lehet büszke a kormány néhány liberális szellemû intézkedésére; ám az MSZP-nek alig volt hatása a kabinet gazdaság- és társadalompolitikájára."
Három héttel késõbb Tabajdi írásával felerõsödött azok hangja, akik az EP-választás elvesztéséért a kormányfõt tették felelõssé. Az EP-képviselõ (nemzetpolitikai eszmefuttatásai kifejtése és amellett, hogy radikális kül-, gazdaság- és szociálpolitikai fordulatot, valamint a vagyongyarapodás megadóztatását követelte) a kormányátalakítás októberig történõ elhalasztását szorgalmazta. Amivel viszont még a népi baloldalhoz közel álló szocialisták sem feltétlenül értenek egyet. Nagy Sándor államtitkár, a szocialista platform vezetõje szerint a halasztás azzal járna, hogy az újonnan hivatalba lépõ miniszterek kész helyzetbe kerülnének a jövõ évi költségvetés tervezetének elkészülte miatt. A platform ehelyett azt javasolja, hogy Medgyessy az MSZP egyetlen stabilnak tekinthetõ szervével, a frakcióval egyeztetve alakítsa át kormányát.
Július utolsó hét végéjén az MSZP idõközben nyilvánosságra került programtervezetének megvitatására ismét összegyûltek a tagozat tagjai. Ekkor hangzott el elõször baloldali rendezvényen a "bankárkormány" kifejezés (Hegyi Gyula), ám ami fontosabb: egyértelmûvé vált, hogy Gazsó téziseit az MSZP szimpatizánsainak egy része a Hiller István vezette munkacsoport által elkészített programtervezet (lásd: Tapogatózás, Magyar Narancs, 2004. július 15.) alternatívájának tekinti. MSZP-s forrásaink egy része szerint a programvita kicsúszott a pártvezetés ellenõrzése alól, amiért a visszavonulása bejelentése óta "nem pártelnökként viselkedõ" Kovács László, valamint az általuk elõkészített kongresszusi dokumentumok vitájában nem szereplõ Hiller István és Szili Katalin is felelõs.
Célegyenes
Bár a programalkotás nyilván nemes és a szocialisták által különösen kedvelt elfoglaltság, a párt 2006-os szereplését inkább meghatározza, hogy pártelnökként ki képviseli az állítólag megújuló MSZP-t a választók elõtt. A társadalompolitikai tagozat általunk megkérdezett képviselõi nem rejtették véka alá, hogy elsõsorban Szili Katalint látnák szívesen az MSZP élén, ám (az általa készített programról alkotott lesújtó tagozati vélemény ellenére) kifejezetten pozitívan nyilatkoztak Hiller Istvánról, sõt Gyurcsány Ferencrõl is. Sipos József szerint a "népi" és "polgári" baloldalnak egyaránt helye van az MSZP-ben, de intenzívebb párbeszédre van szükség. Kerényi György ugyanerrõl azt mondta, hogy a "megfáradt, elhasználódott" pártvezetés megújítása érdekében az MSZP élére az általa összefogásra felszólított Szili Katalinnak, Hiller Istvánnak és Gyurcsány Ferencnek együtt kell állnia. Az egykori reformkörösöknek pedig közvetíteniük kell az együttmûködés létrejötte érdekében.
Gavra Gábor
