Magyar Narancs: Miben látja az SZDSZ súlyos bukásának legfőbb okait?
Bruck Gábor: Az a kérdés, hogy az európai többség által elfogadott értékrendet miért nem fogadják el az SZDSZ-től. Miért érzik a szavazók utálatosnak mindazt, amit az SZDSZ mond - még azok is, akik biztosan nem rasszisták vagy kirekesztők? Az SZDSZ sokszor igyekszik olyan helyzetbe hozni önmagát, amelyből kiérződik a morális értelemben vett fensőbbsége. Arról beszél és úgy, hogy érződjék: neki modernebb, haladóbb, korszerűbb értékrendje van, mint a riválisoknak. Ráadásul a liberális párt a vélt morális előnyét gyakran csak úgy tudta érzékeltetni, hogy a többieket lesuttyózta. Ezt nem könnyű szeretni. Egyébként egy értékalapú kampánynak, amit a párt folytatott, akkor van hitele, ha a párt politikai gyakorlata is megfelel ezeknek a morális elvárásoknak: azt mondja, amit tesz.
MN: Az SZDSZ erős kampánynyal többször megfordította már a helyzetét. Most miért nem jött be? Elhibázott volt-e a riogatás? Hova tűntek a szavazói?
BG: Egy pártnak nem tud lényegesen jobb kampánya lenni, mint amilyen a párt maga. Az SZDSZ sok éve öt százalék alatti párt, és egy ilyen esetében a kampány legfeljebb 1-2 százalékot hozhat. Most ez sem sikerült. Identitáskampánnyal indított, amelyben azt kérdezte, hogy van-e 200 000+1 szavazó, aki tudja, hogy Isten se nem baloldali, se nem jobboldali. Túl csavaros volt ez a kezdés, ráadásul közbejött a gazdasági válság, amikor mindenki az állását és a vagyonát félti. A kampány második része a kirekesztésről szólt, és elég erőszakosan mondta: "döntsd el, hogy a Jobbik vagy az SZDSZ maradjon". Ez sem volt túl szavazóbarát megközelítés. De ez csak a kampány. Az embereket nem érdekli a mai SZDSZ, nem figyelnek rá, és erről nem biztos, hogy az SZDSZ vezetői tehetnek. Van olyan, hogy eljár az idő egy személy vagy egy párt felett. Churchill megnyeri a második világháborút, és két hónappal később elveszíti a választást. A magyar értelmiség átállt a jobboldalra; az egészségügyi dolgozók, ügyvédek, bírók, pedagógusok, egyetemi profeszszorok nagy része a jobboldallal szimpatizál, míg a baloldalon intellektuális összeomlás történt. Az SZDSZ-nek pedig évek óta nincs politikaformáló ereje. Nem tudja a fiatalokat inspirálni, és kihalt belőle az a vágy, hogy tegyen valamit az országért.
MN: A Jobbik nyíltan kampányolt a "cigánybűnözéssel", és bejött nekik. Taroltak azokban a körzetekben, ahol sok a roma, és óriási sikerük volt a vörös megyékben.
BG: Aggasztó kérdés, hogy hogyan jött létre a Jobbik-jelenség. Nyilván évek óta megvolt az ideológiai magja, és amíg ez nem volt túl nagy, addig kezelhető lett volna. Most azonban kiderült, hogy Magyarország nem elég rezisztens a szélsőséges ideákkal szemben. Egyszer csak sok százezren társultak a Jobbikhoz. Gondolom, többnyire kisemberek, akik az elmúlt években azt érezték, hogy senki sem figyelt rájuk. Õk soha sem voltak fontosak, a hangjukat soha senki sem hallotta. A politika számára ők voltak a tulajdonságok nélküli magyarok. Most azonban észrevették, hogy ha fekete bakancsot húznak, és harmincan egyszerre lépnek, akkor hirtelen mindenki meghallja a hangjukat, rájuk figyel, és félni kezd. Ezek az emberek először érzik úgy, hogy politikai értelemben léteznek. A Jobbik veszélyessé vált, ideológiájuk, a beszédfordulataik, a szövegeik évek óta szivárognak át a mainstream közbeszédbe. A politikai origó lépésről lépésre tolódik jobbra. Ami tegnap elképzelhetetlen volt, ma lehetséges. Morvai Krisztinát a Napkeltében három újságíró kérdezi, de egyikük sem küldi ki a stúdióból, amikor vitatja, hogy a Kuruc.info szélsőséges volna. Erre senki se válaszolt. És akkor még nem beszéltünk az MSZP és a Fidesz felelősségéről.
MN: A Jobbiknak egyszerre voltak erős üzenetei, és alulról építkező, gyorsan reagáló, ütős kampánya.
BG: A szélsőjobb látszólag őszinte, kimondja azt, amit gondol, és persze sokak számára ez friss és erős. Különösen, amikor azt látják, hogy a többi párt maszatol, hazudik. A Jobbik kiáll, és azt üzeni, hogy le kell cserélni a hatalmi elitet, és esetleg a lakosságcsere sem tenne rosszat az országnak. Érthető mondatok, de sokan nem gondolnak a mélyére. A mostani eredményük ijesztő, de talán van még innen visszaút. Arra gondolok, hogy az EP-választásnak nincs túl nagy tétje, ilyenkor sokan kockázat nélkül mutathatnak fel piros lapot, és a Jobbik magasba emelésével azt üzenik, hogy húzzon el az MSZP - de a Fidesz is.
MN: A Fidesz meglepődött, hogy 17 helyett csak 14 mandátumot szerzett. A kampánya agresszív volt, de erős.
BG: A Fidesz annyit mondott: gyertek el jó sokan szavazni, és az MSZP-t toljuk le a pályáról, úgy, ahogy van. Ez volt az összes mondanivalója, bár tegyük hozzá, a szocialisták még ennyit sem üzentek. Egy hasonló jellegű kampányról tudok, az 1926-os dakotai kormányzóválasztásról, ahol a kihívó azt mondta: ennek a választásnak nincs semmi tétje. A riválisom rossz politikus, de jó állása van, ezt akarom megszerezni. A kampány olyan, mint a csábítás: ilyenkor a pártok a legszebb oldalukat mutatják meg. De a Fidesz rejtőzködött, magából szinte semmit sem mutatott. Mindössze arról beszélt, hogy az előző pasid egy tróger, azonnal dobd ki. Arról nem volt szó, hogy ő mitől volna jobb.
MN: Majd az országgyűlési választások előtt elmondja. Nem elég az, hogy most kiválóan eltalálta a választói közérzetet?
BG: A választásnak az állampolgári jogok gyakorlásán túl van még egy fontos szerepe: egy ország ilyenkor, a kampány heteiben szokta megbeszélni a legfontosabb közös dolgait. Ez a kampány is szólhatott volna arról, hogy merre tartunk, és mi a helyünk a világban. Mit akarjunk elérni, kikkel működjünk együtt Európában? Ehelyett csak a Fidesz-győzelem szükségességéről volt szó. Bár ez a jobboldalon létrehozta az együttesség élményét, amelyre sokan rezonáltak - de a jövőről nem volt szó.
MN: Az MSZP kampánya ugyanakkor a totális ideológiai kiüresedést tükrözte.
BG: Õk egyet mondtak: drága baloldali szavazó, voltunk már máskor is nehéz helyzetben, de a baloldali értékeidet nem cserélted le. Kérjük, most se tedd. Ügyes taktika a szavazótól kérni, ilyenkor megtisztelve érezzük magunkat. Azonban az MSZP csak kért, de semmit sem ajánlott cserébe. Talán azért, mert a baloldal régóta nem tud mit ajánlani, intellektuálisan rossz bőrben van. Az MSZP ma egy küldetés nélküli párt, és ez nem most kezdődött, már a 2002-es választási kampányban is ez volt a fő bajuk, annak ellenére, hogy akkor nyertek. Ebbe a gondolati, ideológiai vákuumba robbant be Gyurcsány Ferenc, de ma már tudjuk, hogy nem tudta kitölteni az űrt.
MN: Minek köszönhető, hogy az MDF bejutott?
BG: Az MDF kampánya minden eddiginél rosszabb volt. A plakátjukon ott állt két tökéletesen más világból jött ember, Bokros és Habsburg, köztük a retusált elnök asszony - az egész annyira disszonáns és őszintétlen. Nyilván a píárosok találták ki, hogy így le tudják fedni a teljes szavazói palettát. De hát hogy jön Bokros az MDF-hez, és Habsburg György őmellé? A fotó, különösen a Habsburg-háttér elég infantilis. Egy létéért küzdő pici párt, melynek megszűnt a frakciója, az egyik főszerepre jelentkezett.
MN: Ha ennyire drámainak tartja a kampányukat, mivel magyarázza a sikert?
BG: A szerencsével. Az MDF évek óta játssza a becsületes ellenzéki párt szerepét, miközben a parlamenti szavazásokon sokszor kisegíti a szocialistákat. Most kaptak még egy esélyt, egyelőre lélegeztetőkészüléken vannak, de az országgyűlési választásokra elválik, hogy lejönnek-e róla, vagy nekik is annyi.
MN: Mi történik az MSZP-vel? Visszajöhet-e valaha Gyurcsány?
BG: Gyurcsány a már említett értékvákuumba tört be, azt az érzetet keltve, hogy lehet bátran baloldalinak lenni. 2006-ban remek kampánya volt, azt üzente, amit korábban Orbán üzent a konzervatív oldalnak: emeld föl a fejed, gyere ki a defenzívából, csinálunk egy igazságosabb Magyarországot. Megpróbált életet lehelni az MSZP-be. Tudta, hogy szükség van valamire, ami túlmutat a zsebünkön, valamire, ami nagyobb, fontosabb önmagunknál. Aztán kiderült, hogy ez a valami nincs meg, az ország nem lett baloldalibb, nem lett igazságosabb, sőt a legtöbb dolog rosszabbul működik, mint korábban. Ezt nehezen fogják megbocsátani neki. Sokan érezhetik, hogy a baloldali ideákat ő árulta el. Kiss Péter, Szekeres Imre vagy Lendvai Ildikó nem ígért semmit, tőlük senki sem várt túl sokat, ezért csalódni sem kellett bennük. Ám a többség elhitte Gyurcsánynak, hogy ő lehet az, aki megmenti a baloldalt. A baj akkor kezdődött, amikor kormányozni kellett, és szinte semmi sem sikerült. Nagyon váratlanul és teljesen felkészületlenül lett miniszterelnök.
MN: Mennyiben felelős Gyurcsány a bukásért, és mennyiben húzzák majd rá az egészet?
BG: A politika logikája ez utóbbit kívánná, de ehhez nem lesz merszük a szocialistáknak, hiszen a volt kormányfő a talpasok közt még mindig népszerűbb, mint a jelenlegi pártvezetők. Gyurcsánynak részben az lett a veszte, hogy 2004-ben elkezdődött rohanása óta soha nem szánt időt arra, hogy elmélyülten végiggondolja, mit kéne tenni. Ráadásul hiányzott belőle az a morális integritás is, hogy merjen önmagánál jobbakat az asztal köré ültetni. Így segítsége sem volt, amikor jött a baj. A legforróbb tűzből jön a legkeményebb acél, mondta Nixon, arra utalva, hogy a jó vezetők már a kormányzásuk előtt iszonyatos konfliktusokon mentek át. Mire valaki miniszterelnök lesz, már tudja, hogy több kell a hétköznapi morálnál, már elég edzett a legnehezebb feladatokra is. Olyan megterhelés, olyan döntési helyzetek várnak rá, amire időben fel kell készülni. A kormányfő fejében nem volt világos forgatókönyv, politikájának nem volt célja és iránya, nem lehetett tudni, merre halad, és miért fordul vissza. Nem akarom levenni róla a felelősséget, de partnerei sem voltak a jó politizáláshoz. A politikai elit agyhalott; az ellenzékiekről nehezebben derül ki, de a kormánypártiakról elmondható, hogy nagy részük gondolat és küldetés nélküli. Keveset tudnak arról, hogy mi történik a világban, mi történik ötven kilométerrel arrébb. Ez látszódott a kampányon is: nem volt miről beszélniük. Kitett az MSZP egy ügyes retrós plakátot, de az egész kampány olyan volt, mintha 1973-ban volnánk, a Május 1. Ruhagyárban.
MN: Milyen esélye van az MSZP-nek, hogy ne az első ciklus után elfogyó MDF sorsára jusson? Vissza lehet-e térni a hitelességi deficitből? Várhatók-e leszámolások?
BG: Két lehetőség áll a szocialista fiatalok előtt: várnak még, hogy az öregek nagyot bukjanak a 2010-es választáson, és aztán jöhet a következő generáció. Ennek azonban az a veszélye, hogy addig darabokra hullik az MSZP, és csakugyan úgy járhat, mint az első ciklusban az MDF: tízszázalékos párttá válik. A másik megoldás, hogy már most átveszik a kezdeményezést a fiatalok, és vállalják a felelősséget a következő választáson.
MN: Van-e esélyük a kisebb pártoknak?
BG: Az SZDSZ, hasonlóan az MDF-hez, már évekkel ezelőtt megszűnt létezni mint brand. A balliberális oldal nem tudta kimozdítani Magyarországot a dermedt állapotából. Közel vagyunk a mentális kiszáradáshoz: el lehet így vegetálni még vagy nyolc évig, csak nem érdemes.
MN: A balliberális pártok romjain létrejöhet-e valami új? Fölépítheti-e önmagát az LMP vagy bármely más erő?
BG: Kell, hogy valami új szülessen, különösen, hogy a szavazóknak a status quóból lett elegük. Ez az új, friss erő idővel lehet akár az MSZP is. Egy biztos, valami új mozgalom a régi helyére fog lépni. Talán emlékszik a Rizikó nevű stratégiai játékra, a lényege, hogy akármilyen kicsi is egy ország, amíg játékban van, addig akár az egész világot elfoglalhatja. Az MDF és az SZDSZ még játékban van. Az LMP pedig most lép a játéktérre.
MN: A mostani választás eredménye mit mond a politikai píárról? Mennyiben igazak az alaptézisek?
BG: A politikai píár halott. Amikor '94-ben hazajöttem Amerikából, itthon nagyrészt hiányzott a kampánymenedzselés technikája. Akkor az SZDSZ értett hozzá még leginkább, de ő sem volt jó. Aztán mindenki megtanulta, hogy mi ez, azonban a kommunikáció lényegét azóta sem értjük. Mindenesetre a politika teljesen átbillent, ma már csak a píár, csak a közvélemény-kutatás, csak a látvány megkonstruálása maradt. A politika tartalmi része nem számít. A hivatal több közvélemény-kutatást rendel, mint a 300 milliós Amerikában szoktak. A végtelenségig sematizált politikai píár tönkretette a politikát. Miközben nincs ember, aki bedőlne a kliséknek.
