"A politikai elit agyhalott" - Bruck Gábor kampányszakértő

  • Varró Szilvia
  • 2009. június 11.

Belpol

Disszonáns és őszintétlen volt az MDF kampánya, mégis bejött. A baloldali szavazóknak Gyurcsány Ferenc túl sokat ígért, és alig teljesített, és ezt nehezen fogják neki megbocsátani. A politikai píár tönkretette a magyar politikát. Az SZDSZ egykori kommunikációs igazgatója (1999), Demszky Gábor többszörös kampányfőnöke (1994, 1998) és volt tanácsadója a kampány formáját és tartalmát elemzi.
Disszonáns és őszintétlen volt az MDF kampánya, mégis bejött. A baloldali szavazóknak Gyurcsány Ferenc túl sokat ígért, és alig teljesített, és ezt nehezen fogják neki megbocsátani. A politikai píár tönkretette a magyar politikát. Az SZDSZ egykori kommunikációs igazgatója (1999), Demszky Gábor többszörös kampányfőnöke (1994, 1998) és volt tanácsadója a kampány formáját és tartalmát elemzi.

Magyar Narancs: Miben látja az SZDSZ súlyos bukásának legfőbb okait?

Bruck Gábor: Az a kérdés, hogy az európai többség által elfogadott értékrendet miért nem fogadják el az SZDSZ-től. Miért érzik a szavazók utálatosnak mindazt, amit az SZDSZ mond - még azok is, akik biztosan nem rasszisták vagy kirekesztők? Az SZDSZ sokszor igyekszik olyan helyzetbe hozni önmagát, amelyből kiérződik a morális értelemben vett fensőbbsége. Arról beszél és úgy, hogy érződjék: neki modernebb, haladóbb, korszerűbb értékrendje van, mint a riválisoknak. Ráadásul a liberális párt a vélt morális előnyét gyakran csak úgy tudta érzékeltetni, hogy a többieket lesuttyózta. Ezt nem könnyű szeretni. Egyébként egy értékalapú kampánynak, amit a párt folytatott, akkor van hitele, ha a párt politikai gyakorlata is megfelel ezeknek a morális elvárásoknak: azt mondja, amit tesz.

MN: Az SZDSZ erős kampánynyal többször megfordította már a helyzetét. Most miért nem jött be? Elhibázott volt-e a riogatás? Hova tűntek a szavazói?

BG: Egy pártnak nem tud lényegesen jobb kampánya lenni, mint amilyen a párt maga. Az SZDSZ sok éve öt százalék alatti párt, és egy ilyen esetében a kampány legfeljebb 1-2 százalékot hozhat. Most ez sem sikerült. Identitáskampánnyal indított, amelyben azt kérdezte, hogy van-e 200 000+1 szavazó, aki tudja, hogy Isten se nem baloldali, se nem jobboldali. Túl csavaros volt ez a kezdés, ráadásul közbejött a gazdasági válság, amikor mindenki az állását és a vagyonát félti. A kampány második része a kirekesztésről szólt, és elég erőszakosan mondta: "döntsd el, hogy a Jobbik vagy az SZDSZ maradjon". Ez sem volt túl szavazóbarát megközelítés. De ez csak a kampány. Az embereket nem érdekli a mai SZDSZ, nem figyelnek rá, és erről nem biztos, hogy az SZDSZ vezetői tehetnek. Van olyan, hogy eljár az idő egy személy vagy egy párt felett. Churchill megnyeri a második világháborút, és két hónappal később elveszíti a választást. A magyar értelmiség átállt a jobboldalra; az egészségügyi dolgozók, ügyvédek, bírók, pedagógusok, egyetemi profeszszorok nagy része a jobboldallal szimpatizál, míg a baloldalon intellektuális összeomlás történt. Az SZDSZ-nek pedig évek óta nincs politikaformáló ereje. Nem tudja a fiatalokat inspirálni, és kihalt belőle az a vágy, hogy tegyen valamit az országért.

MN: A Jobbik nyíltan kampányolt a "cigánybűnözéssel", és bejött nekik. Taroltak azokban a körzetekben, ahol sok a roma, és óriási sikerük volt a vörös megyékben.

BG: Aggasztó kérdés, hogy hogyan jött létre a Jobbik-jelenség. Nyilván évek óta megvolt az ideológiai magja, és amíg ez nem volt túl nagy, addig kezelhető lett volna. Most azonban kiderült, hogy Magyarország nem elég rezisztens a szélsőséges ideákkal szemben. Egyszer csak sok százezren társultak a Jobbikhoz. Gondolom, többnyire kisemberek, akik az elmúlt években azt érezték, hogy senki sem figyelt rájuk. Õk soha sem voltak fontosak, a hangjukat soha senki sem hallotta. A politika számára ők voltak a tulajdonságok nélküli magyarok. Most azonban észrevették, hogy ha fekete bakancsot húznak, és harmincan egyszerre lépnek, akkor hirtelen mindenki meghallja a hangjukat, rájuk figyel, és félni kezd. Ezek az emberek először érzik úgy, hogy politikai értelemben léteznek. A Jobbik veszélyessé vált, ideológiájuk, a beszédfordulataik, a szövegeik évek óta szivárognak át a mainstream közbeszédbe. A politikai origó lépésről lépésre tolódik jobbra. Ami tegnap elképzelhetetlen volt, ma lehetséges. Morvai Krisztinát a Napkeltében három újságíró kérdezi, de egyikük sem küldi ki a stúdióból, amikor vitatja, hogy a Kuruc.info szélsőséges volna. Erre senki se válaszolt. És akkor még nem beszéltünk az MSZP és a Fidesz felelősségéről.

MN: A Jobbiknak egyszerre voltak erős üzenetei, és alulról építkező, gyorsan reagáló, ütős kampánya.

BG: A szélsőjobb látszólag őszinte, kimondja azt, amit gondol, és persze sokak számára ez friss és erős. Különösen, amikor azt látják, hogy a többi párt maszatol, hazudik. A Jobbik kiáll, és azt üzeni, hogy le kell cserélni a hatalmi elitet, és esetleg a lakosságcsere sem tenne rosszat az országnak. Érthető mondatok, de sokan nem gondolnak a mélyére. A mostani eredményük ijesztő, de talán van még innen visszaút. Arra gondolok, hogy az EP-választásnak nincs túl nagy tétje, ilyenkor sokan kockázat nélkül mutathatnak fel piros lapot, és a Jobbik magasba emelésével azt üzenik, hogy húzzon el az MSZP - de a Fidesz is.

MN: A Fidesz meglepődött, hogy 17 helyett csak 14 mandátumot szerzett. A kampánya agresszív volt, de erős.

BG: A Fidesz annyit mondott: gyertek el jó sokan szavazni, és az MSZP-t toljuk le a pályáról, úgy, ahogy van. Ez volt az összes mondanivalója, bár tegyük hozzá, a szocialisták még ennyit sem üzentek. Egy hasonló jellegű kampányról tudok, az 1926-os dakotai kormányzóválasztásról, ahol a kihívó azt mondta: ennek a választásnak nincs semmi tétje. A riválisom rossz politikus, de jó állása van, ezt akarom megszerezni. A kampány olyan, mint a csábítás: ilyenkor a pártok a legszebb oldalukat mutatják meg. De a Fidesz rejtőzködött, magából szinte semmit sem mutatott. Mindössze arról beszélt, hogy az előző pasid egy tróger, azonnal dobd ki. Arról nem volt szó, hogy ő mitől volna jobb.

MN: Majd az országgyűlési választások előtt elmondja. Nem elég az, hogy most kiválóan eltalálta a választói közérzetet?

BG: A választásnak az állampolgári jogok gyakorlásán túl van még egy fontos szerepe: egy ország ilyenkor, a kampány heteiben szokta megbeszélni a legfontosabb közös dolgait. Ez a kampány is szólhatott volna arról, hogy merre tartunk, és mi a helyünk a világban. Mit akarjunk elérni, kikkel működjünk együtt Európában? Ehelyett csak a Fidesz-győzelem szükségességéről volt szó. Bár ez a jobboldalon létrehozta az együttesség élményét, amelyre sokan rezonáltak - de a jövőről nem volt szó.

MN: Az MSZP kampánya ugyanakkor a totális ideológiai kiüresedést tükrözte.

BG: Õk egyet mondtak: drága baloldali szavazó, voltunk már máskor is nehéz helyzetben, de a baloldali értékeidet nem cserélted le. Kérjük, most se tedd. Ügyes taktika a szavazótól kérni, ilyenkor megtisztelve érezzük magunkat. Azonban az MSZP csak kért, de semmit sem ajánlott cserébe. Talán azért, mert a baloldal régóta nem tud mit ajánlani, intellektuálisan rossz bőrben van. Az MSZP ma egy küldetés nélküli párt, és ez nem most kezdődött, már a 2002-es választási kampányban is ez volt a fő bajuk, annak ellenére, hogy akkor nyertek. Ebbe a gondolati, ideológiai vákuumba robbant be Gyurcsány Ferenc, de ma már tudjuk, hogy nem tudta kitölteni az űrt.

MN: Minek köszönhető, hogy az MDF bejutott?

BG: Az MDF kampánya minden eddiginél rosszabb volt. A plakátjukon ott állt két tökéletesen más világból jött ember, Bokros és Habsburg, köztük a retusált elnök asszony - az egész annyira disszonáns és őszintétlen. Nyilván a píárosok találták ki, hogy így le tudják fedni a teljes szavazói palettát. De hát hogy jön Bokros az MDF-hez, és Habsburg György őmellé? A fotó, különösen a Habsburg-háttér elég infantilis. Egy létéért küzdő pici párt, melynek megszűnt a frakciója, az egyik főszerepre jelentkezett.

MN: Ha ennyire drámainak tartja a kampányukat, mivel magyarázza a sikert?

BG: A szerencsével. Az MDF évek óta játssza a becsületes ellenzéki párt szerepét, miközben a parlamenti szavazásokon sokszor kisegíti a szocialistákat. Most kaptak még egy esélyt, egyelőre lélegeztetőkészüléken vannak, de az országgyűlési választásokra elválik, hogy lejönnek-e róla, vagy nekik is annyi.

MN: Mi történik az MSZP-vel? Visszajöhet-e valaha Gyurcsány?

BG: Gyurcsány a már említett értékvákuumba tört be, azt az érzetet keltve, hogy lehet bátran baloldalinak lenni. 2006-ban remek kampánya volt, azt üzente, amit korábban Orbán üzent a konzervatív oldalnak: emeld föl a fejed, gyere ki a defenzívából, csinálunk egy igazságosabb Magyarországot. Megpróbált életet lehelni az MSZP-be. Tudta, hogy szükség van valamire, ami túlmutat a zsebünkön, valamire, ami nagyobb, fontosabb önmagunknál. Aztán kiderült, hogy ez a valami nincs meg, az ország nem lett baloldalibb, nem lett igazságosabb, sőt a legtöbb dolog rosszabbul működik, mint korábban. Ezt nehezen fogják megbocsátani neki. Sokan érezhetik, hogy a baloldali ideákat ő árulta el. Kiss Péter, Szekeres Imre vagy Lendvai Ildikó nem ígért semmit, tőlük senki sem várt túl sokat, ezért csalódni sem kellett bennük. Ám a többség elhitte Gyurcsánynak, hogy ő lehet az, aki megmenti a baloldalt. A baj akkor kezdődött, amikor kormányozni kellett, és szinte semmi sem sikerült. Nagyon váratlanul és teljesen felkészületlenül lett miniszterelnök.

MN: Mennyiben felelős Gyurcsány a bukásért, és mennyiben húzzák majd rá az egészet?

BG: A politika logikája ez utóbbit kívánná, de ehhez nem lesz merszük a szocialistáknak, hiszen a volt kormányfő a talpasok közt még mindig népszerűbb, mint a jelenlegi pártvezetők. Gyurcsánynak részben az lett a veszte, hogy 2004-ben elkezdődött rohanása óta soha nem szánt időt arra, hogy elmélyülten végiggondolja, mit kéne tenni. Ráadásul hiányzott belőle az a morális integritás is, hogy merjen önmagánál jobbakat az asztal köré ültetni. Így segítsége sem volt, amikor jött a baj. A legforróbb tűzből jön a legkeményebb acél, mondta Nixon, arra utalva, hogy a jó vezetők már a kormányzásuk előtt iszonyatos konfliktusokon mentek át. Mire valaki miniszterelnök lesz, már tudja, hogy több kell a hétköznapi morálnál, már elég edzett a legnehezebb feladatokra is. Olyan megterhelés, olyan döntési helyzetek várnak rá, amire időben fel kell készülni. A kormányfő fejében nem volt világos forgatókönyv, politikájának nem volt célja és iránya, nem lehetett tudni, merre halad, és miért fordul vissza. Nem akarom levenni róla a felelősséget, de partnerei sem voltak a jó politizáláshoz. A politikai elit agyhalott; az ellenzékiekről nehezebben derül ki, de a kormánypártiakról elmondható, hogy nagy részük gondolat és küldetés nélküli. Keveset tudnak arról, hogy mi történik a világban, mi történik ötven kilométerrel arrébb. Ez látszódott a kampányon is: nem volt miről beszélniük. Kitett az MSZP egy ügyes retrós plakátot, de az egész kampány olyan volt, mintha 1973-ban volnánk, a Május 1. Ruhagyárban.

MN: Milyen esélye van az MSZP-nek, hogy ne az első ciklus után elfogyó MDF sorsára jusson? Vissza lehet-e térni a hitelességi deficitből? Várhatók-e leszámolások?

BG: Két lehetőség áll a szocialista fiatalok előtt: várnak még, hogy az öregek nagyot bukjanak a 2010-es választáson, és aztán jöhet a következő generáció. Ennek azonban az a veszélye, hogy addig darabokra hullik az MSZP, és csakugyan úgy járhat, mint az első ciklusban az MDF: tízszázalékos párttá válik. A másik megoldás, hogy már most átveszik a kezdeményezést a fiatalok, és vállalják a felelősséget a következő választáson.

MN: Van-e esélyük a kisebb pártoknak?

BG: Az SZDSZ, hasonlóan az MDF-hez, már évekkel ezelőtt megszűnt létezni mint brand. A balliberális oldal nem tudta kimozdítani Magyarországot a dermedt állapotából. Közel vagyunk a mentális kiszáradáshoz: el lehet így vegetálni még vagy nyolc évig, csak nem érdemes.

MN: A balliberális pártok romjain létrejöhet-e valami új? Fölépítheti-e önmagát az LMP vagy bármely más erő?

BG: Kell, hogy valami új szülessen, különösen, hogy a szavazóknak a status quóból lett elegük. Ez az új, friss erő idővel lehet akár az MSZP is. Egy biztos, valami új mozgalom a régi helyére fog lépni. Talán emlékszik a Rizikó nevű stratégiai játékra, a lényege, hogy akármilyen kicsi is egy ország, amíg játékban van, addig akár az egész világot elfoglalhatja. Az MDF és az SZDSZ még játékban van. Az LMP pedig most lép a játéktérre.

MN: A mostani választás eredménye mit mond a politikai píárról? Mennyiben igazak az alaptézisek?

BG: A politikai píár halott. Amikor '94-ben hazajöttem Amerikából, itthon nagyrészt hiányzott a kampánymenedzselés technikája. Akkor az SZDSZ értett hozzá még leginkább, de ő sem volt jó. Aztán mindenki megtanulta, hogy mi ez, azonban a kommunikáció lényegét azóta sem értjük. Mindenesetre a politika teljesen átbillent, ma már csak a píár, csak a közvélemény-kutatás, csak a látvány megkonstruálása maradt. A politika tartalmi része nem számít. A hivatal több közvélemény-kutatást rendel, mint a 300 milliós Amerikában szoktak. A végtelenségig sematizált politikai píár tönkretette a politikát. Miközben nincs ember, aki bedőlne a kliséknek.

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.

Lefotózta a Kígyó-sziget egyik védőjét, aki visszaszólt az oroszoknak

Emeric Lhuisset fotográfus fényképein valódi harctereket és igazi katonákat látunk, még akkor is, ha a kompozíció klasszikus festményeket idéz. Mi a viszonya valóságnak és beállításnak, hogyan nyerhetik vissza hangjukat a történelem tényleges főszereplői, és hogyan sikerült lefotózni a Kígyó-sziget védőjét, aki rádión szólt be az orosz hadihajónak? Budapesti kiállítása apropóján beszélgettünk.