EP-választások

Mire mennek az 56-tal?

Belpol

A vasárnapi választás eredményeit vizsgálva három dologra érdemes különösen figyelni: a szélsőjobboldalra adott szavazatok nagy számára, a Fidesz eredményére és a nem szavazók tömegére.

A Fidesz-KDNP közös lista fölényes győzelme - csaknem 40 százalékkal, azaz 1 millió 128 ezer szavazattal kapott többet, mint a második MSZP - semmiképpen nem nevezhető meglepetésnek. Sőt, az előzmények (a tavalyi népszavazási siker vagy a pécsi polgármester-választási henger) ismeretében legfeljebb azon csodálkozhatnánk, hogy a rá adott voksok száma nem érte el a 2 milliót - figyelembe véve azt is, hogy a Fidesz és személyesen Orbán Viktor, ellentétben az MSZP-vel, derekasan kampányolt. A választás estéjén szerzett benyomások alapján a pártban mindenesetre minimum 15, de talán 17 mandátumra számítottak a végül begyűjtött 14 helyett.

Nem meglepetés az MSZP rossz szereplése sem: a közvélemény-kutatások persze tévedhetnek nagyot (példa erre a Jobbik és az MDF mostani "elmérése"), de valamennyi cég folyamatosan, hónapokon keresztül aligha: márpedig valamennyi intézet ennyire lövi be a kormánypártot hosszú ideje. Az SZDSZ kihullása ugyancsak kalkulált fejlemény, a kudarc mérete (országosan 2,16 százalék, mindösszesen 62419 szavazat) talán kevésbé. A Lehet Más a Politika (LMP)- Humanista Párt relatíve jó eredményére - nulláról indulva is 75200 polgár választotta (2,6 százalék) - amennyire tudjuk, ők maguk sem számítottak. A Jobbik mandátuma várható volt - de arra, hogy egyből hármat is szerez, ráadásul országosan 427213 szavazatot gyűjt (14,77 százalék), csak kevesen gondoltak vasárnap este tíz óráig.

A választási adatok vizsgálatakor több szempontból is célszerű a 2004-es EP-választások fölidézése: részben az igen hasonló részvétel (akkor 3 097 657 fő, a választópolgárok 38,5 százaléka, míg most vasárnap 2 918 110 szavazó, ami 36,29 százalékos aránynak felel meg), részben a voksolás jellege miatt. Hiszen mindkét esetben háttérbe szorult, hogy voltaképpen az Európai Parlamentbe választunk magyar képviselőket, ehelyett komoly belpolitikai téteket rakott az eseményre elsősorban az ellenzék. És ahogyan öt éve, most is a túlélésért küzdött a két legjelentősebb rendszerváltó párt, az MDF és az SZDSZ.

Ha korábban azt mondtuk, hogy a Fideszben az elsöprő diadal ellenére is akadtak enyhén elégedetlenek, akkor az inkább csak a saját várakozásaikkal magyarázható. Hiszen 2004-hez képest úgy növelte szavazói számát a párt (csaknem 180 ezerrel, összesen 1 millió 630 ezerre), hogy közben a részvételi arány kisebb volt. Némelyek keserű szájíze inkább azzal indokolható, hogy a Fidesz a jelek szerint már 2002-ben elérte a csúcsot az akkor mozgósított 2 millió 300 ezer szimpatizánssal. A számok ugyanis arra utalnak, hogy e választói tábor nemigen bővíthető, holott a tavalyi népszavazás után - amikor a Fidesz álláspontját több mint 3 millió ember támogatta - nyilvánvalóan ebben reménykedtek.

Hogy ez elmaradt, annak két oka van: egyrészt az, hogy - függetlenül az MSZP és az SZDSZ gyászos szereplésétől - továbbra is van egy másfél-két milliós választói tömeg, amely ezerféle indok alapján ugyan, de semmiképpen nem hajlandó az Orbán Viktor vezette Fideszre szavazni. Akárcsak 2004-ben, most sem ment el az urnákhoz két és fél millió olyan honfitársunk, aki viszont az országgyűlési választásokon részt vett 2002-ben és 2006-ban is. Természetesen szó sincs arról, hogy ők egytől egyig a 2006-os koalícióból kiábrándult passzív szavazók volnának: de a korábbi választások tapasztalatai szerint nagyobb volt körükben az MSZP tartaléka, mint a Fideszé.

Mi következik ebből? Semmiképpen sem az, hogy ez 2010-ben is így lesz. Az viszont igen, hogy van egy hatalmas, az országgyűlési választásokon véleményt nyilvánító antiorbánista konglomerátum, amelyiket a jelenlegi MSZP (és SZDSZ) már képtelen megszólítani. Jól mutatja ezt az is, hogy a szocialisták vasárnap 502 607 voksot szereztek (17,38 százalék), míg 2004-ben, amikor ugyancsak pocsék állapotban voltak, azért összejött nekik az egymilliónál valamivel több támogató. A puszta antiorbánizmus gazdasági válság idején, iránytalan, összevissza kapkodó MSZP-vel azonban immár nem elég; a szocialistáknak tehát mindenekelőtt önmagukkal kellene foglalkozni ahhoz, hogy túljussanak a krízisen. Nem tudni, képesek-e rá: szerkesztőségünkből azonban halvány jelét sem látni annak, hogy azok lennének.

A másik ok, amiért az igazán nagy Fidesz-tarolás (a szavazatok legalább 60 százaléka, a mandátumok minimum kétharmada) elmaradt, a Jobbik váratlan előretörése. Ez több szempontból is kedvezőtlen fejlemény a Fidesz számára, annak ellenére is, hogy a szélsőjobb nem kizárólag a Fidesz-tábor radikálisai közül szerezte híveit. Végletes kijelentésekre nem ragadtatnánk magunkat, ezért nem állítjuk, hogy az egyetlen életképes jobboldali gyűjtőpárt koncepciója egyszer s mindenkorra megbukott; az viszont kijelenthető, hogy a következő általános választásokig mindenképpen. A nem a Fideszre adott jobboldali szavazatok semmibe hullásával, amivel a Fidesz a tőle elbitangolni vágyó híveket győzködte éveken át, a Jobbik 14,77 százaléka után nem lehet érvelni egy jó ideig. A jobboldal régi dilemmája - becsatornázni a szélsőjobbos rétegeket úgy, hogy a mérsékelteket is megtartsa - változatlanul megoldatlan, és a vasárnapi választás a Fideszt új helyzet elé állította. Több mint árulkodó az a látványos közömbösség, amivel a párt kezelni igyekszik a Jobbik eredményét, de e váratlan fejleményre valóban nehéz azonnal reagálni.

Hogy a Fidesz mit tehet, az már kevésbé bonyolult. Például teljes tűzerővel lőni kezdi új riválisait, és megpróbálja kinyírni őket. A párt eddigi történetét alapul véve - ami leírható a szövetségessé lett potenciális ellenfelek fölszámolásának a történeteként is - ez tűnik a legvalószínűbbnek. Az egyedüli kérdés az időzítés: de erre talán egy olyan, nagy tudású veterán harcos, mint Kövér László sem tudna válaszolni egyelőre; az azonban felettébb valószínűnek tetszik, hogy nem holnap történik mindez. (Ámbár minimum Machiavelli óta tudjuk, hogy a politikai számlák rendezésével túl sokat várni nem célszerű.)

Másik lehetőség, hogy a párt föladja eddigi stratégiáját, és hagy teret egy szélsőjobboldali párt számára, amihez képest ő mindig csak beljebb lehet a centrum felé. A Fidesz hosszú idő után erőteljesen nyithatna a mérsékelt középszavazók felé, és retorikájában is visszatérhetne 1998 körüli önmagához. Ez kétségkívül optimista és rokonszenves hipotézis, ám kevéssé valószínű: a Fidesz az elmúlt évtizedet nehezen törölheti ki hívei emlékezetéből, márpedig bázisát kérlelhetetlen és egyre vadabb beszédmódjával tartotta egyben mindeddig. Ráadásul egy erős Jobbik komoly fenyegetés a számára; képzeljünk el például bármilyen "nemzeti" tematikájú vitát a kormányzó Fidesz és az ellenzéki Jobbik között - az ilyesmikre felettébb fogékony jobboldali törzsbázist aligha elégítené ki a Jobbikétól akár csak árnyalattal is mérsékeltebb hangvétel. Mindent összevetve, ha a Fidesz tovább hagyja combosodni a szélsőjobbot - mert azt azért ne feledjük, hogy a még mozgalmi Jobbikot 2002-ben személyesen Orbán Viktor legitimálta a maga különbejáratú polgári körében -, azzal szavazatokat veszíthet a saját jobboldaláról.

Veszíteni most is veszített már a Fidesz a Jobbik javára - ez az adatokból kiviláglik -, de nemcsak ő, hanem a vetélytársa is. Az egykori fideszesből jobbikossá lett szavazó motivációja érthetőnek tűnik - Orbán csak dumál, a Jobbik viszont üt is -, a renegát szocialistáé elsőre tán kevésbé. Márpedig utóbbiakból is akad szép számmal, mivel a 427 ezernyi Jobbik-választó jó része az egykori szocialista dominanciájú megyékből verbuválódott: Borsodban 22,88, Hevesben 20,17, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 18,68 százalékot szereztek - mindhárom helyen többet (!), mint az MSZP. Miskolcon például, ahol a két utolsó választáson valamennyi egyéni körzetben szocialista jelölt győzött, tíz és félezer vokssal 20,86 százalékot kaptak. Nyugatra haladva csökken a Jobbik elfogadottsága - de Vas megye kivételével mindenhol 10 százalék fölötti. Az adatok alapján kijelenthető: a Jobbik azokon a területeken szerepelt átlagon fölül, ahol nagyszámú magyar és cigány lakosság él egymás mellett, amely az országos átlagnál jóval szegényebb, és ahol jóval nagyobb az egzisztenciájukban veszélyeztetettek aránya, vasárnap pedig az országosnál is alacsonyabb volt a részvétel. Kiugrók az eredményei például Rakamaz, Tiszalök, Tiszavasvári (ezeken a helyeken a Fideszt is legyőzte a szélsőjobboldal) vagy a hajdani szocialista mintaváros, "zd térségében (ahol kicsivel maradt le a Fidesztől, és majdnem tíz százalékot vert az MSZP-re). Noha nyilvánvaló, hogy az egykori MSZP-megyékben (ahol a legnagyobb számban maradtak otthon az emberek) elsősorban a passzivitásukkal büntettek a korábbi szocialista támogatók, voltak, akik ennél is tovább mentek. Hiba volna, ha emiatt bárki is egy az egyben az ottani választókat hibáztatná: problémáikkal - leszakadás, nyomor, egyre romló cigány-magyar viszony - senki sem foglalkozott, és az a párt, amelyiktől hagyományosan remélték a lehetőséget a megkapaszkodásra, évek óta nem mondott ezekben az ügyekben semmi érdemit. (Más párt sem, de most az MSZP-ről van szó.)

Az SZDSZ ugyan régóta kis párt, de most kiderült, hogy tud tovább szakadni: az LMP megjelenésével ugyanis kihívója akadt a nagyvárosi, a környezetvédelmet fontos értékként kezelő fiatalabbak körében. Bár az LMP nyilvánvalóan gyöngítette az SZDSZ-t, kihullása az EP-ből nem csak evvel magyarázható - azért sem, mert az LMP és az SZDSZ együttes eredménye is 5 százalék alatt marad. A szabad demokraták egyszerűen elveszítették támogatottságukat: koncepciótlan politizálásuk - hol MSZP-ellenesek, hol nem, hol a Fidesz felé nyitnak, hol nem -, sodródásuk saját belső (és főleg személyes indíttatású) konfliktusaik és indulataik között érdektelenné tették őket korábbi támogatóik előtt. Mindennél többet mond, hogy a megyei jogú városokban sehol sem, a fővárosi kerületek közül pedig csak nyolcban lépték túl az 5 százalékot - márpedig korábban a voksok döntő részét ezeken a településeken gyűjtötték, átlagban tíz százalék körüli támogatottságot élvezve. A népszerű helyi alakjaik miatt erős vidéki körzeteikben (mint Balmazújváros, Kalocsa, Biharkeresztes, Szigetszentmiklós) ugyancsak kudarcot vallottak.

Az MDF önálló pártként 1998-ban ugyancsak jóval öt százalék alatt teljesített, mégis újra itt van, és már a harmadik választáson lépi át saját erejéből a bejutási küszöböt. A túléléshez azonban 1998-ban a Fidesz támogatására, 2002-ben a közös Fidesz-MDF listára volt szüksége. Az tehát, hogy az SZDSZ egyedül talpra álljon, nyilván nem lehetetlen, de példa egyelőre nincs efféle sikeres próbálkozásra a rendszerváltás utáni politikában. (A parlamentből kiesett KDNP-t is a Fidesz-lista hozta vissza.) Nota bene: az MDF bentmaradása kisebb csoda - de hosszabb távon minden bizonnyal több kell, mint a mostani Bokros-Habsburg-féle (bizarr, de bevált) médiahack.

Az SZDSZ és az MSZP legnagyobb problémája az, hogy régóta nem mondanak semmi újat, amivel nemhogy bővítenék, de legalább megtartanák a szavazóikat. Pedig azok a választók - mint arról korábban a számokat elemezve szóltunk - valahol nyilván megvannak. Amennyiben a volt koalíciós társak nem szerzik vissza e tömeg legalább egy részének a bizalmát, széthullásuk, illetve eltűnésük visszafordíthatatlanná válik.

Bundula István

MSZP: Kriptakommunisták

A szocialisták a rendszerváltáskor szenvedtek el a mostanihoz hasonló mértékű vereséget; vasárnap este a székházban csönd és hullaszag honolt. Volt olyan neves államtitkár, aki már vasárnap, ebéd előtt elárulta nekünk, hogy be sem teszi a lábát a kínosan kongó szocialista székházba, és a többség az ő példáját követte. Az első hírek Csepel elestéről érkeztek, és mindenki tudta, ez mit vetít előre. Kilenc előtt jelenik meg az újságíróktól hemzsegő előtérben Kiss Péter, hogy semmitmondó mondatokkal verejtékezzen a kamerák előtt. Addigra már a körzetekből beérkező információkból összeállt a kép, és a szocialista csoportosulásokból az "Iszonyat!", "Hihetetlen!", illetve a "Még jó, hogy eggyel több" szövegek törnek föl.

Habár az egyik forrásunk állítja, hogy Botka István, Újhelyi István és Hagyó Miklós is az öregek színről való letolásán gondolkodnak, a többség szerint erről nincs szó. "Ki akar ezen a szemétdombon kapirgálni? Minek lelökni Kiss Péteréket a riksáról, ha maguktól is leesnek?" - utalt az egyik régi motoros arra, hogy a fiatalok kényelmesen hátradőlve nézhetik végig az idősebbek 2010-ig tartó vergődését, elvitetve velük a balhét. Egy másik forrásunk pedig még bízik a kormányzás erejében, az ingatlanadóban meg az adótörvényekben. ' itt a kisebbség: a többség menekül a kamerák elől, és vagy a megközelíthetetlen ötödik emeletre húzódik vissza, vagy cigarettázást tettetve kocsiba ül, és elhúz. Amikor Gyurcsány nevét ejtjük ki néhányuk előtt, úgy néznek vissza, mintha szenteltvíz-tartóba vizelnénk a misén, és legfeljebb fojtott hangon, körülnézve mondják, hogy azért szemétség lenne mindent az ő nyakába varrni, bár igény az lenne rá.

Nem tudjuk, ki írta Lendvai Ildikó fél tizenegykor elmondott beszédét, de az elnök asszony élete legkínosabb szövegét adta elő. Ellentétben Fodor Gáborral, aki korrektül és világosan elismerte a csúfos bukást, Lendvai benyomta az Orbán-gombot, és a lejárt "kiengedték a szellemet a palackból", árpádsávos lobogók a Fidesz-rendezvényeken és hasonlókkal jött elő. Lendvai úgy beszélt a választási végeredményről, mintha nem negyven ponttal vert volna rájuk a Fidesz, hanem csak néhánnyal, majd a viharkárosultak háztetőiért aggódott, s a feltartott kezű Narancs-riporter elől eltűnt a színről.

V. Sz.

 

LMP: Konstruktív lázadás

Bár az előzetes felmérések nem tartották többre egy százaléknál a Lehet Más a Politika (LMP) támogatottságát, a párt tagságát pedig kifejezetten zavarta, hogy a legtöbb tévécsatorna nem is foglalkozott velük aznap esti választási műsorában, a helyszínen mindenki bizakodó volt. Schiffer András, a párt szóvivője az urnazárást követő beszédében még azt sem tartotta kizártnak, hogy mandátumot szerezhetnek. A 2,6 százalékos eredmény kihirdetését követően először Jávor Benedek választmányi tag fejezte ki örömét, hogy alig fél év alatt, pénz és támogatás nélkül ilyen jó eredményt tudtak elérni, a legsikeresebb európai parlamenti szék nélkül maradt pártként most már felkerültek Magyarország politikai térképére, míg Várady Tibor, a Humanista Párt elnöke azt hangoztatta, hogy az LMP egy erőszakmentes, konstruktív lázadási formát kínál a három mandátumot is szerző Jobbikkal szemben.

A választást követően elterjedt az a nézet, hogy az LMP megerősödése egyben az SZDSZ megszűnését is jelentheti, Jávornak viszont nem tetszik, hogy új liberális alternatívaként akarják őket elkönyvelni: "Nem az a célunk, hogy a maradék SZDSZ-szavazókat elszipkázzuk. Már csak azért sem, mert egy jelentős részüknek nem lenne támogatható az LMP programja. A mi célunk egy modern ökopolitikai alternatíva, egy európai értelemben vett zöldpolitika, amely kritikusan viszonyul a neoliberális gazdaságpolitika kilengéseihez; mi sokkal heterogénebb bázist szeretnénk kiépíteni, és nem csak a városi értelmiségiekre számítunk."

"A legnagyobb korlát az ismeretlenség, az utolsó hetekben rengeteget erősödtünk, és azt lehetett megfigyelni, hogy azokon a helyeken, ahol a kampányújságunkat felnyitották, ott jóval felette voltunk az öt százaléknak" - mondta Schiffer András szóvivő. Ahol ismerik az emberek a pártot, ott rendre jó eredményeket értek el, Budapesten például a szavazatok 4,88 százalékát kapták, de a hatodik és hetedik kerületben jóval hét százalék fölött volt a támogatottságuk.

B. S. K.

 

MDF: Bejött, mehet

"Jönnek!" - hangzik a kertkapu felől, és tényleg. Néhány perccel nyolc előtt fotósok, operatőrök futnak az udvar másik oldalára. Elöl Bokros Lajos, mögötte az elnök asszony érkezik, s pár puszi után eltűnnek a hátsó lépcsőn. "Tíz óra előtt nem jönnek elő. Senkinek sem" - tudjuk meg.

Szabad szemmel MDF-es politikus a földszinten nem látható. Az ismertebbek a melléklépcsőn surrantak be az épületbe. Hogy mennyien lehetnek odafent késő estére, nem tudni. Csak egy nagy, örömteli hördülést hallunk föntről pár perccel tíz után, miután ők is hallották a nagy hírt: az MDF szerzett egy helyet az Európai Parlamentben. Személy szerint Bokros Lajos. Míg 2006-ban a Tisztelet Társaságát, most őt húzták elő a túlélőkészletből. Bejött. Kimehet.

Az elnök asszonnyal és a listavezetővel az élen egy-két perc múltán vonul be a csapat, győzelmi dobogóra álltak mindahányan. Dávid Ibolya szól először. Nagyon örül a mandátumnak, de - tegyük hozzá nyomatékkal - legalább ennyire aggódik a szélsőjobb európai és hazai térnyerése miatt, amiért a két nagy párt populista politikáját hibáztatja, mielőtt átadja a szót Bokros Lajosnak. Õ annak örvend, hogy a szavazók lehetőséget adtak a "szakszerű, ésszerű, korszerű konzervatív" politikára. A részvételi arányt pedig akként értékeli, hogy "az európai intézményekbe vetett hit nem csökken". Lelke rajta.

Bányai György

 

SZDSZ: Ki lesz a csődgondnok?

Fodor Gábor nem kertelt: bejelentette, hogy a választási eredmény az SZDSZ számára kudarc, ezért holnap felajánlja lemondását. "A választók megbüntettek minket, ezt tudomásul kell vennünk. Higgadt, pontos-precíz elemzésre és értékelésre van szükség. Ennél jobb eredményre számítottunk." Az ügyvivői testület szombatra összehívta a párt országos tanácsát, amely jogosult összehívni az új pártelnököt választó küldöttgyűlést.

Az SZDSZ zuglói székházában több újságíró és aktivista figyelte a választási eredményeket, mint szimpatizáns. Nem volt ott például Kuncze Gábor, Demszky Gábor, Pető Iván és Magyar Bálint, de Erdélyi Zsolt (Superman) kampányguru sem. Vasárnap este többen szóba hozták az előre hozott választások lehetőségét is. Erre adott esélyt Léderer András, az Új Generáció elnöke, ügyvivő, valamint Eörsi Mátyás országgyűlési képviselő, ügyvivő. Fodor leszögezte: korai még erről beszélni.

Horn Gábor kampányfőnök, ügyvivő szerint a párttól elsősorban Bokros Lajos, az MDF listavezetője vehetett el szavazatokat, mert hasonló politikát képvisel. Az LMP-HP szövetséget azonban nem tekinti riválisnak. Lapunknak elmondta: nagyon nehéz kampányon vannak túl. "Annyira változott a belpolitikai helyzet, hogy folyamatosan korrigálnunk kellett a stratégiát. A párt belülről sem volt teljesen egységes. Egy kicsit rosszkedvű, lehangolt és letargikus társaság volt. Úgy éreztem, a szavazók sokszor lelkesebbek voltak, mint a párt tagjai és tisztviselői."

A listavezető, a Brüsszeltől búcsúzni kényszerülő Szent-Iványi István a Narancsnak azt fejtegette, hogy "amennyiben öt százalék körül szerepeltünk volna, mondhatnánk, a kampány nem volt sikeres. Azonban ettől nagyon távol voltunk, mindezért tehát nem a kampány okolható. Ebben az elmúlt három év politizálása is benne van, mert az MSZP is jelentős veszteséget szenvedett." A politikus egyelőre nem tudja, mihez kezd: "Abban bíztam, sikerülni fog. A kampány alatt nem akartam ezzel foglalkozni, csak arra szerettem volna koncentrálni." Arra, hogy Fodor lehetséges utódaként az ő neve is fölmerült, azt válaszolta: ha sor kerülne elnökválasztásra, elgondolkodna rajta.

K. Á.

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.

Lefotózta a Kígyó-sziget egyik védőjét, aki visszaszólt az oroszoknak

Emeric Lhuisset fotográfus fényképein valódi harctereket és igazi katonákat látunk, még akkor is, ha a kompozíció klasszikus festményeket idéz. Mi a viszonya valóságnak és beállításnak, hogyan nyerhetik vissza hangjukat a történelem tényleges főszereplői, és hogyan sikerült lefotózni a Kígyó-sziget védőjét, aki rádión szólt be az orosz hadihajónak? Budapesti kiállítása apropóján beszélgettünk.