Az ellenzéki pártok gyér érdeklődést mutattak a sportfinanszírozás átalakítása iránt, így a változtatások a szokottnál is simábban mentek keresztül az Országgyűlésen. (A Jobbikot is csak a futballhuliganizmussal kapcsolatos bűncselekményekről rendelkező - szintén június végén elfogadott, egyébiránt üdvözlendő - Btk.-szigorítások foglalkoztatták.) A sportstratégia ugyanakkor továbbra sincs készen: az új sporttörvényen s részeként a sport költségvetési finanszírozásának részletein jelenleg is dolgoznak; a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) sportért felelős államtitkárságán csiszolódó tervekből várhatóan csak októberre lesz jogszabály. (Lásd az Egy csatorna c. keretes írásunkat.)
Az eddig elfogadott, összesen három törvényt érintő változtatás lényege, hogy a vállalkozások - kivéve a többségi állami tulajdonban lévő vállalatokat - az eredetileg a költségvetésbe fizetendő társasági adójuk akár 70 százalékát felajánlhatják egyes csapatsportok szakági szövetségei, hivatásos és amatőr klubok, illetve alapítványok támogatására - a felajánlás összegét pedig leírhatják az adóalapjukból. Mégpedig a következő matematika szerint. Vegyünk például egy 500 millió forintnál kisebb árbevételű, azaz 10 százalékos társasági adót fizető céget. Adózás előtti nyeresége - a társaságiadó-alapja - legyen 1000 forint; ebből 100-at kéne adóznia. Ám ha ebből a 100 forintból 70-et felajánl valamely egyesületnek vagy szövetségnek, úgy az adóalapja 1000-70=930, az adója pedig 930x0,1=93 forintra csökken: azaz a 70 forint sportcélú befizetés mellett az államkasszának mindösszesen 93-70=23 forintot kell kicsengetnie. Mindenki jól jár tehát, az államkassza kivételével, mert az 100 forint helyett mindösszesen 23-at tesz zsebre. (Az olló a magasabb társaságiadó-kulccsal megáldott, 500 milliós árbevétel fölötti cégeknél még nagyobbra nyílik.) Vagyis az új rendszer nem pusztán abban áll, hogy az adózók eldönthetik, hogy az államkasszának fizetnek vagy valamely sportszövetség, esetleg egyesület célzott támogatására fordítják társasági adójuk jelentős részét, hiszen az ösztönzők egyértelműen az utóbbi felé terelik őket.
Miért pont ők?
A Nemzeti Adóhivatal tájékoztatása szerint a 2010-es évben a társasági adó nettó pénzforgalma, a költségvetés társaságiadó-egyenlege - 495 milliárd forint befizetés és 172 milliárd forint kiutalás egyenlegeként - 323 milliárd forintot mutatott; a 100 legnagyobb nettó pénzforgalmat lebonyolító vállalkozás 130 milliárd forint befizetést teljesített. Noha a kevés állami tulajdonú nyereséges cég - mondjuk a Magyar Villamos Művek (MVM), a Szerencsejáték Zrt. - nem élhet ezzel a támogatási lehetőséggel, így is brutális pénzmozgások előtt nyílt most ki a kapu. Hogy messzebb ne menjünk, Csányi Sándor MLSZ-elnök vállalata, a szövetséget hivatalos szponzorként támogató OTP évi 20-30 milliárd forint között ingadozó társaságiadó-befizetésének akár 70 százalékát is a labdarúgás szolgálatába állíthatja, és még ő is jól jár vele. A legnagyobb árbevételt, illetve nyereséget termelő, többségben vagy egyáltalán nem állami tulajdonban lévő cégek - mondjuk a Videotont szponzoráló Mol, a győri labdarúgócsapatot támogató Audi vagy a sportszponzorációra évek óta milliárdokat költő Magyar Telekom - rendre tízmilliárdos nagyságrendben fizetnek társasági adót évente, de több milliárd nyereségadót perkál ki a hírek szerint a Honvéd focicsapatához igyekvő Opel is. S míg óriási összegekről van szó, a kedvezményezett sportágak köre szűk: csak a labdarúgás, a kosárlabda, a kézilabda, a vízilabda és a jégkorong minősül ily módon támogatható "látványcsapatsportágnak".
Népegészségügyi szempontból nehéz lenne megindokolni, miért csak és miért épp ezek a csapatsportok lettek a kedvezményezettek - az illetékes államtitkárság nem is kísérletezett ilyesmivel, és nem készült előzetes hatástanulmány sem. A kormányzat egyik homályos magyarázata szerint a "látványcsapatsportág" kategóriát és az ide sorolandó sportágak listáját egy 2007-es, a sportrendezvények biztonságáról rendelkező határozatból kölcsönözték. Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának fideszes elnöke a Narancs kérdésére emellett azzal érvelt, hogy "nagyjából ezek azok a sportágak Magyarországon, amelyek képesek olyan médiaérdeklődést kiváltani, ami a szponzorok részéről manapság alapvető elvárásként fogalmazódik meg".
Eszerint a sportpolitika a népszerű profi csapatsportokban szeretne gyors és látványos eredményeket elérni - a kimaradó sportágak és szövetségek jobbára csak a költségvetésből juttatott, illetve az önkormányzatoktól és "rendes" szponzoroktól, innen-onnan öszszeszedett pénzből gazdálkodhatnak ezután is. Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke lapunk kérdésére mindenesetre azt hangsúlyozta, hogy a szövetségben egyelőre semmiféle negatív hatását nem érzik a változásnak, azzal együtt, hogy a kiírás szerinte is "erőszakos és diszkriminatív". A volt miniszter viszont úgy véli: mivel a csapatsportágak finanszírozása eddig súlyos terhet jelentett az önkormányzatok számára, és a módosításokkal most komoly terhektől szabadulhatnak meg, több jut majd az egyéni sportágak finanszírozására. Emellett jelentősen nőtt a sport általános költségvetési támogatása is - a tavalyi 17 milliárdhoz képest 28 milliárd forintra. Bánki szerint épp ez a garancia arra, hogy az adóból nem támogatható sportágak finanszírozására több pénz jut majd.
Hogy történt?
Az Országgyűlés már tavaly júliusban elfogadott egy, a mostanihoz hasonló törvénymódosító csomagot, ám annak lényeges elemeit az Európai Bizottság (EB) nem hagyta jóvá - így az átírt jogszabályok végül nem léptek életbe. (Ez több, a törvény életbelépésére bazírozó kézi- és kosárlabda-egyesületet is súlyos helyzetbe hozott, ahol a szponzor a szerződést abban a hitben nem újította meg, hogy majd a társasági adójából támogat tovább. A tavalyi kupagyőztes és bajnok Zalakerámia-ZTE férfi-kosárlabdacsapata többek közt azért került a csőd közelébe, mert már előre kalkuláltak az ilyen támogatásokkal.)
A koncepció azért nem ment át a bizottsági rostán, mert túlzottan is egyértelműen vállalta célját: közpénzt pumpálni a hivatásos sportegyesületekbe. (A módosítók életbelépése egyedül a profi klubokat érintő bekezdések miatt csúszott.) Az egyes cégek által befizetendő társasági adó ugyanis közpénznek minősül - márpedig az unió álláspontja szerint az élsport, illetve az ahhoz kapcsolódó hivatásos sportszervezet nemcsak közpénzből, de adókedvezménnyel sem támogatható. (Hivatásos sportszervezetnek az tekinthető, ahol legalább egy versenyző szerződés alapján pénzt kap játékáért.)
"Az unió soros elnökeként Orbán Viktor számára az elmúlt fél év egyik, ha nem a legfontosabb lobbimissziója volt, hogy lenyomja a profi klubok finanszírozásának megoldásait a bizottság torkán" - fogalmazott egy, a törvény sorsát közelről figyelő, szakértő forrásunk. Az eredeti koncepció szerint a klubok profi sportolóinak bérköltségei is finanszírozhatók lettek volna vállalatok társasági adójából - ez végül nem ment át az Európai Bizottságon. A magyar tárgyalók ezért hónapok óta arról győzködik az EB Verseny-főigazgatóságát, hogy a hivatásos egyesületek működési költségeire is legyen igényelhető támogatás. Erről az EB eleinte hallani sem akart, a hét hónapos szkanderozás végére a magyar tárgyalóknak mégis sikerült elérniük, hogy - 50 százalékos önrész mellett - a hivatásos sportegyesületek alkalmazotti béreire is legyen igényelhető a támogatás, ha nem versenyzőkről, hanem edzőkről, gyúrókról vagy irodai beosztottakról van szó. Az eredendően a költségvetésnek járó pénzből lesznek tehát finanszírozhatók egyes - a szövetségek által erre jogosultnak minősített - profitorientált magánvállalkozások bérköltségei.
Kis bökkenő, hogy a profi klubok működési költségeire fordítható adópénzek maximális összege felülről határolt: ezekre a pénzekre ugyanis vonatkozik a de minimis támogatás elve. A nálunk 2001-ben törvénybe iktatott uniós direktíva értelmében három év alatt maximum 200 ezer euró (kb. 54 millió forint) folyósítható állami támogatásként egy-egy vállalkozás részére. Ez a felső korlát nem vonatkozik viszont a hivatásos sportklubok egyéb fejlesztéseinek dotálására. Az utánpótlás-neveléshez igényelt támogatás összege elérheti a profi klub e célra fordítandó éves költségeinek akár 90 százalékát; a minisztériumi küldöttek pedig jelenleg is azért küzdenek, hogy a kialkudott 50-ről 70 százalékra tornásszák fel a klubok létesítményfejlesztésre fordítható támogatásának arányát. A törvény egyelőre úgy lépett életbe, hogy a két vitatott - a működési költségekre és a létesítményfejlesztésre fordítható összegek arányait érintő - pontot az EB őszre várható döntésétől tették függővé.
Az amatőr sportszervezetek és a tömegsport céljainak finanszíroztatását az Európai Bizottság sem kifogásolja. S a magyar társadalom egészségügyi állapotát tekintve valóban fontos, hogy jelentős pluszpénz juthat tömegsport-létesítmények fejlesztésére. (A magyarok alig 9 százaléka sportol heti rendszerességgel, azaz minimum heti kétszer 45 percet. Ezzel utolsók vagyunk az uniós rangsorban.) Üdvözlendő, hogy a koncepció kiemelt területként kezeli az utánpótlás-nevelést és a létesítmény-fejlesztést - ezekre lehet a legnagyobb arányú támogatásokat igényelni -, ám a rendszer a versenysport finanszírozása felé tolja a nagy adózókat. Mert igaz ugyan, hogy a sportolói bérköltségek burkolt állami finanszírozását megfütyülheti az unió, de a sportvállalkozások belső átcsoportosításokkal ezt a tiltást akár ki is játszhatják. És igaz az is, hogy a támogatásért cserébe sem hirdetési felület, sem egyéb szponzori kedvezmény nem illeti meg a támogató vállalkozásokat - ám ha a vállalatok élő vagy új szponzori szerződés mellett a társasági adóból is nyújtanak támogatást, könnyen átláthatatlanná válnak a sportszervezetekkel kötött alkuk. Előfordulhat, hogy a szponzori szerződés tartalmát nem változtatják meg a szerződő felek, de az értékét csökkentik - miközben a társasági adójukból ugyanannyit, ha nem többet "áldoznak" a sportra. A vállalatok így nem az eredményükből - a saját pénzükből - költenek a reklámlehetőségként sem utolsó szponzorációra, hanem a közösből: az új szisztéma gyakorlatilag kivonhatja a szponzori-hirdetői magánpénzeket, illetve azok jó részét az öt csapatsportág klubjainak gazdálkodásából.
Bánki Erik szerint viszont azt szeretnék elérni, hogy az adótámogatást felajánló vállalatok - ha fantáziát látnak a sportegyesületben - idővel ne csak szponzorként, hanem akár tulajdonosként is maradjanak jelen a klub életében. A távlati cél az, hogy a vállalkozásokat közel hozzák a klubokhoz, és így egy ütőképes sportgazdasági környezetet alakítsanak ki Magyarországon. "Eddig nem voltak olyan nagy támogatók, nagy cégek, amelyek egyes sportegyesületek mellett hosszú távon, akár tulajdonosként, akár szponzorként elkötelezték volna magukat. Nagyrészt amiatt, mert zűrzavaros volt a klubok gazdálkodása. E finanszírozási rendszer előnyeit viszont csak azok a csapatok és szövetségek élvezhetik, amelyek gazdálkodása transzparens: annak a klubnak, illetve szövetségnek, amelyik adótámogatást kér, auditált mérleggel kell rendelkeznie. Ilyen módon szeretnénk fehéríteni és megerősíteni a sportgazdaságot."
Tény, hogy ezzel a modellel új befektetőket lehet a sport közelébe csábítani - ám aránytalan és megmagyarázhatatlan előnyökhöz juttatja a sikeres vagy azzá váló sportvállalkozások magántulajdonosait. Az öt "látványcsapatsportág" a világ fejlett országaiban - azaz ott, ahol a legmagasabb szinten űzik őket - mindenütt magánbefektetők jól menő privát biznisze; a működő sportipar ezer leleményes módon tud pénzt csinálni a szurkolók szenvedélyéből. Az új magyar szisztéma viszont egyrészt feladja a lehetőséget, hogy Magyarországon az élsport (illetve annak legeladhatóbb, leglátványosabb szakágai) valaha is önálló iparág legyen; másrészt pedig állami pénzen tőkésít fel magánvállalkozásokat. Hogy megint ne menjünk messzebbre: a Heti Világgazdaság írta meg a minap, hogy a Videoton tavaly 1,3 milliárd forint nyereséget produkált. Képzeljük most el, hogy a Fehérvár FC Kft. az új rendszerben megszerzett (köz)pénzen feljavítja játékosállományát, és a BL főtáblájára jut - mesés összegekkel jutalmazva így tulajdonosait.
"Ez a megoldás a már tőkeerővel bíró egyesületeknek jelent lehetőséget. Annyi lokálpatriotizmus minden vállalkozóban van, hogy a lakóhelye csapatát támogassa, amivel élő kapcsolatban áll - és amitől ezért cserébe szívességeket várhat. Az sem elhanyagolható szempont, hogy ott élhetnek e lehetőséggel, ahol van érdemi társaságiadó-bevétel, azaz ahol valóban nyereséges vállalkozások vannak: a nagyobb városokban, településeken. Ez a megoldás a kis csapatok, a falusi sportélet gondjait csak akkor tudja megoldani, ha a szövetségi döntéshozók erre különös figyelmet fordítanak. Különben csak nőnek a különbségek" - fejtegette kérdésünkre egy, a stratégia kialakítását közelről szemlélő forrásunk.
Szövetségbe forrt
Az új szabályozás egyik feltétlenül pozitív eleme az, hogy alapítványok is lehetnek kedvezményezettek - így akár iskolák is igényelhetnek adópénzeket sportcélú fejlesztésekre. Fontos változás az eredeti tervekhez képest, hogy a kétharmados többség az utolsó pillanatban - egy korábban csak "sportigazgatási szervként" emlegetett, ismeretlen központi hivatal helyett - az illetékes szövetségek hatáskörébe rendelte az egyes pályázatok engedélyeztetésének és ellenőrzésének hatáskörét. (A pályáztatás folyamatáról lásd Ügymenet c. keretes írásunkat.) Így az öt szakági szövetség, sőt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) is igényelhet támogatásokat. A szövetségek gyakorlatilag hatósági jogosítványokat kapnak: ők vizsgálják meg, hogy az igényelt támogatás célja és az arra folyósítandó összeg "arányban áll-e" a fejlesztés várható költségeivel, illetve hogy illik-e a szövetség ágazati koncepciójába. A szövetségeknek így lehetőségük nyílik szakági stratégiájuk megvalósítására és a források kiegyensúlyozására az amatőr és a profi szféra között. Ám mivel a szövetségek tulajdonképpen adóforintokból gazdálkodnak, különösebb kockázat nélkül minősíthetnek bármilyen fejlesztési tervet "indokoltnak": a kiosztható pénzmennyiségnek nincs plafonja, csak az 500 millió forint feletti beruházás esetén szükséges a megállapodás életbelépéséhez a sport-, illetve az adóügyekért felelős miniszter - Réthelyi Miklós és Matolcsy György - beleegyezése. Az egyetlen - vékonyka - gát a rendszerben az, hogy az elutasító ítélet után fellebbezni nem lehet. Márpedig a törvény betűjéből nehéz kiolvasni, vajon az eddig jobbára csak sportigazgatási feladatokat végző szövetségek milyen szempontok alapján becsülik majd meg, hogy egy csarnok felépítéséért, egy amatőr csapat táboroztatásáért vagy egy utánpótlásprogram költségeire mekkora összegű támogatás tekinthető "indokoltnak".
Mindenesetre saját magánál kellett lobbiznia a szövetségek hatáskörének bővítése mellett Szalay Ferencnek, Szolnok fideszes polgármesterének, aki - Bánki Erikkel, Csizi Péterrel és Seszták Miklóssal együtt - maga is benyújtója volt a módosító csomagnak, és aki tavaly május óta a Magyar Kosárlabda Szövetség elnökeként is tevékenykedik. Alig valamivel a módosítások elfogadása előtt, június 24-én a Magyar Kézilabda Szövetség Vetési Iván miniszteri biztost, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnökét választotta meg első emberének, június elején pedig a Magyar Jégkorong Szövetség Németh Miklóst, a Közgép Zrt. vezérigazgatóját. (A Közgép 2008 óta a szövetség egyik hivatalos szponzora.) Most Németh előbb dönthet arról, hogy az eddig az államkasszába fizetett pénzből mely egyesület milyen célra mekkora arányú támogatást igényelhet, aztán eldöntheti azt is, mely egyesület milyen célra mekkora arányú támogatást kapjon.
Az MLSZ elnökségi tagjaként is tevékenykedő Bánki szerint az első tapasztalatok biztatóak. "Július elsejével életbe lépett a rendszer, és már nagyjából látom a mozgásokat. Kisebb településeken a polgármesterek összehívták a helyi cégek vezetőit, és arra biztatják őket, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. Az MLSZ is keresi már azokat a nagy cégeket, akiktől az adótámogatást a kis csapatok felé le tudja osztani, afféle koordináló szerepkörbe helyezve ezzel magát. Az MLSZ az amatőr csapatok nevezési díjait és az amatőr ligák bíróküldési költségeit is átvállalja, ami önmagában óriási, akár életmentő segítség lehet a megszűnés szélére sodródott kisebb klubok számára."
Egy csatornaAz elfogadás előtt álló sporttörvény merőben új sportigazgatási rendszert - ahogy kialakítói nevezik, egycsatornás finanszírozási szisztémát - állít majd fel. Eszerint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szerződést köt a Magyar Olimpiai Bizottsággal (MOB), amelyben átengedi részére a költségvetésben sportra elkülönített összeg egészét; ez a sportpolitika reményei szerint - a gazdasági helyzettől függően - jövőre akár 30 milliárd forint fölé is emelkedhet. Az új struktúrában megszűnnek a költségvetési támogatások elosztásáról eddig rendelkező köztestületek, mint a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Nemzeti Sportszövetség, a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége és a Nemzeti Szabadidős Sportszövetség is. Helyüket a MOB-on belül kialakítandó részlegek veszik át, a nem olimpiai sportágak tehát a szervezeti felépítésben is az olimpiai sportágak alá rendelődnek. Ezentúl - a korábban részint a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány vagy a Nemzeti Szabadidős Sportszövetség által kiírt pályázatok helyett - minden edzői és sportolói ösztöndíj kiosztásáról is a MOB-on belül döntenek majd. (Ezek az ösztöndíjak különösen a kisebb, utánpótlással foglalkozó egyesületek életében játszottak igen fontos szerepet.) Sajátos helyzetet teremt, hogy a MOB maga is jogosulttá válhat működési költségeinek 50 százalékos, társasági adóból történő finanszíroztatására. A MOB középpontba helyezése is arra utal, hogy az olimpiai sportágak és az olimpiai szereplés kiemelt jelentőségű a politikai vezetés számára. |
ÜgymenetA modell papíron a következőképpen működik. A támogatás leendő kedvezményezettje, a sportegyesület vagy az alapítvány megállapodik valamely készséges vállalkozással arról, hogy milyen célra mekkora összegű támogatást szeretne igényelni. A szükséges iratok - az auditált mérleg és a fejlesztés pontos tervei, létesítményfejlesztés esetén az önkormányzat írásos beleegyezése - birtokában a kedvezményezett képviselője jelentkezik az illetékes szövetségnél, ahol elbírálják a pályázatát. A szövetség dönti el, mit tekint adott célra arányos és elegendő forrásnak, és később ő ellenőrzi a folyósított összeg felhasználását is. Amint elfogadták a pályázatot, a sportszervezet megkapja a támogatási igazolást. Ezt követően a támogató cég átutalja a sportegyesületnek az összeget, majd amikor esedékessé válik a társasági adó befizetése, a cég - a társasági adó fennmaradó részösszege mellett - a kifizetett támogatás igazolását küldi el az adóhatóságnak. Ha a vállalkozás egy sportszövetséget akar támogatni, akkor a pályázatot természetesen nem a kedvezményezett szövetség bírálja majd el. Hogy pontosan ki, még nem tudni, jóllehet a jogszabályok már hatályban vannak - talán egy háttérintézmény vagy egy önálló igazgatási szervezet feladata lesz ez. Elvileg ez az intézmény ellenőrzi majd a szövetségek elbírálási gyakorlatát is - a legvalószínűbb, hogy a Nemzeti Sport Intézetet teszik majd alkalmassá e funkciók ellátására. |
