A társadalombiztosítás Selmeczi Gabriella után
A tb-t felügyelő államtitkár távozására - legalábbis így vélhetnénk elsőre - aligha számíthatott bárki is: lemondása előtti erejét mutatja, hogy bár az egészségbiztosítói reform körül folyó harcban nem tudta győzelemre vinni kiforratlan álláspontját, de legalább egy időre elérte a parti befagyasztását (ma már persze tudjuk, hogy vele bukott a reformterv). Másrészt egyes fideszes körök még erősíteni is próbálták pozícióját - legalábbis erre utalt, hogy két párt- és képviselőtársa alig másfél héttel a levélüggyel kapcsolatos sajnálatos események kirobbanása előtt javasolta (nagy szerencséjükre ötletüket utóbb visszaszívták) Selmeczi Gabriella hatáskörének kiterjesztését, melynek értelmében nem csupán az általa (és csakis általa!) kinevezett tb-vezetők, de rokonai s leendő utódai is élethossziglan viselhették volna az államtitkár-helyettesi rangot. Ehhez képest Selmeczi szinte még le sem mondott, máris eldöntötték, hogy nagyjából szétkergetik az irányítása alatt nagy buzgalommal dolgozó (az eredetileg megszabotthoz képest némiképpen túlsúlyos) államtitkári apparátust, és a tb irányítását "ideiglenesen" a Pénzügyminisztérium alá rendelik.
Beleszólók
A két döntés látszatra egyszerre született, ám a nyilvánosságra hozataluk alkalmából a nagyközönség számára is érezhető (magas szintű) elszántság és (alacsony intenzitású) elvi szilárdság megtapasztalása után valahogy nem lehet leküzdeni azt az érzést, hogy a tb-irányítás rendszerének megváltoztatását már régóta tervezheti a miniszterelnök és néhány hű embere, ám a továbbiak kiötlésére még nem volt elég idejük avagy ötletük.
Sebaj, vélhették, a hirtelen ötleteknek az a dolguk, hogy a tömegekbe (jelen esetben ez a PM-apparátust jelenti) hatolva anyagi erővé és konkrét hatáskörökkel bíró posztokká változzanak - magyarul: majd csak kitalálják a pénzügyben, hogy mit is kezdjenek a társadalombiztosító rájuk szakadt irányításával, oszt´ ha már rájöttek, akkor a megfejtést holmi jogszabályok és törvényjavaslatok formájában ráömleszthetik a képviselőkre - majd valamikor ősszel. De azután vigyázzanak ott a pénzügynél: ha túl sokat tűnődnek, még a végén kiderül, hogy a kétes értékű koncnak is csak egy kis darabja jut nekik. Erre utalna, hogy az egészségügyben és a nyugdíjtémában amúgy - elméletileg - kompetens szakminisztériumok (egészségügyi meg a szociális és családügyi - jé, hát ilyen is van?) is éledezni látszanak, sőt az eddig lojálisabbnak tartott, létezését csakis a kormányzás illúziójának köszönhető koalíciós partner (MDF) is lázadozni kezdett. Ennek nyomán sorra fejtették ki véleményüket megvadult kormány-, Fidesz - MPP- és búvárszövetségi tagok, nem feledkezvén meg egyúttal saját korábbi álláspontjaik meghazudtolásáról sem.
A változás után már semmi sem úgy van, mint előtte volt, PM- és EüM-körökben nincs, ki emlékezzen arra, hogy egykoron - néhány hónapja - e tárcák vezetői is teljes mellszélességgel kiálltak a Selmeczi-féle egészségbiztosítási reformtervek mellett. Most már mindenki tudja, hogy a süllyesztőbe küldött elképzelések elnagyoltak voltak, ráadásul híján a kecsnek, a bájnak és a mindent megalapozó háttérszámításoknak. Gógl miniszter láthatóan győzött, s a triumfálás okozta eufóriáját sem átallja a nagyközönség elé tárni: az egészségügyi tárca gazdája most már egészen biztos abban, hogy a közeljövőben nem lesz semmiféle egészségbiztosítási reform, merthogy majd előbb jól átalakítják az egészségügyi ellátásokat.
De mindet ám, hogy sose érjenek a végére.
Ezek szerint először a háziorvosi praxisokat privatizálják (de ez is csak jövőre kerül sorra), azután jönnek a kórházak és a rendelőintézetek - legalábbis most ezt követeli a Zeitgeist, mi több, Gógl miniszter állítása szerint így rendelé maga a miniszterelnök is.
Orbán utasítására tehát az EüM mihamar elkészíti a maga előterjesztését, amire a kormány várhatóan igent mond majd, s nem fog ellenkezni a PM sem, hiszen Járai miniszter egy minapi nyilatkozatában maga is visszatáncolt a tárca korábbi álláspontjától, és kifejtette, hogy a maga részéről elégedett lenne azzal is, ha az egységes (és persze az eddigi logika szerint működő) egészségbiztosítást meghagynák, legfeljebb nagyobb önállóság jutna a regionális szervezeteknek. Gógl miniszter álláspontja reformügyben továbbra is töretlen: az egészségügyi rendszer totális átalakítása után majdan (sohanapján) beköszönő egészségbiztosítási reform során csak a kiegészítő meg a balesetbiztosítás piacára engednék be az alternatív (ne adj´ isten magán-) biztosítókat. De e lurkóknak is sokat kell még aludniuk addig!
Hat, ha mondom
Az viszont már sejthető, hogy magánnyugdíjpénztárak számára hamarabb érkezik el a keserű csalódás ideje: ők már a legutóbbi nagy sikerű Fidesz-kongresszus óta tudják, hogy a miniszterelnök - megelégelvén a tavaly év elején beindult nyugdíjreform váratlan sikerét - kész "a reform túlzásainak" visszanyesésére. Az már intő jel volt, hogy a Fidesz, amely sohasem szívelte a végül bevezetett nyugdíjreformtervet, rögvest hatalomra kerülésekor beígérte a reform felülvizsgálatát, amiből eleddig annyi valósult meg, hogy az idei évre esedékes (a bruttó bérhez mért) egyszázalékos járulékemelkedés az eredeti szándékokkal szemben nem a magánpénztári tagok folyószámlájára, hanem a tb feneketlen kasszájába vándorolt. De ez még mind semmi: felelős kormánytényezők fenyegetése szerint a jövőre tervezett 8 százaléknyi magánnyugdíj-járulékszint nemhogy az eredeti mértéket, de a hét százalékot sem fogja elérni - azaz marad az induló hatszázalékos szinten, amivel diszkréten keresztülhúzzák azon polgártársaink naiv számításait, akik voltak olyan balgák, hogy elhiggyék: egyszer végre nem nyomják át a fejüket. A magánpénztárak hiába hivatkoznak a befektetők megrendült bizalmára meg más efféle csekélységekre, Orbánra sosem hatott a durva kapitalista demagógia, számára most, hogy alighanem borul a költségvetés, mindennél fontosabb az 60-70 milliárd forintos hiány, ami a kieső járulékbevételek miatt idén keletkezik a tb-büdzsében (ez az összeg jövőre a hírek szerint már a százmilliárdos határt nyaldosná), amit ügyes szokás szerint a központi költségvetésből kell finanszírozni. De nem kell félni, nem döntenek ám azonnal, elébb mintegy öt bizottság jól megnézi, hogy miféle dialektikus ellentétek feszülnek a nyugdíjrendszer és társadalmunk egyéb szegmentumai (pl. az Ecsedi-láp) között, azután előterjesztéseket készít, korrekciós javaslatokat dolgoz ki, melyek természete felől nem lehetnek kétségeink. Kérdéses persze, hogy az alkotómunkát mennyiben zavarja meg, hogy Selmeczi bukásával ötből két bizottság is elveszítette vezetőjét.
Reformvég
Mint a fentiekből, reméljük, kitűnt, bárki is veszi át a két tb-alap irányítását, számíthat rá, hogy nem éppen társadalmunk legdinamikusabban fejlődő, folytonos átalakulásban élő alrendszerét veszi át. Ezzel szemben a leendő gazdának nem lesz más dolga, mint két, saját forrásból (pusztán járulékokból) finanszírozhatatlan csődtömeg viszonylag kevés kárral járó üzemszerű működtetése. Ha ezt leszögeztük, rögvest veszítenek is értékükből és érdekességükből azok a magvas politikai és szakmai disputák, amik a tb-alapok felügyeletéről szólnak. Az ellenzék - nem tanulván korábbi hibáiból - megpróbálja emlékeztetni a Fideszt arra, hogy lejárt szavatosságú programjában maga is vegyes összetételű (bár állami dominanciájú) felügyelőbizottságot ígért a tb-alapok élére, s erre már a Selmeczi-féle komisszariátus sem igazán hasonlított. Miután az ebbéli ellenzéki indítványok végállomása rendre a papírkosár, számos ellenzéki (elsősorban szocialista) képviselő nosztalgikusan emlékezik vissza a régi szép önkormányzati időkre, amikor MSZOSZ-káderek dönthettek potom százmilliárdok sorsáról. A tb-alapok sanyarú sorsát látva, immár az MDF sem maradhatott néma: Dávid Ibolya elnök-miniszter asszony személyesen emelt szót az alapok függetlensége mellett, a pénzügyminisztériumi irányítás ellen, és hangot adott abbéli félelmének is, hogy hamarosan növekedni fog a fiskális túlsúly veszélye az alapvetően nem pénzügyi szempontok alapján működő (ez általában pazarlót jelent) szociális biztonsági rendszerben. A fenti értelmetlen és zavaros állítások még a mostanában kormánykörökben szokatlan józanságával tüntető Csúcs László kisgazda képviselő figyelmét is felkeltették: nem átallotta felhívni szövetségesei figyelmét arra a nyilvánvaló tényre, hogy jelenleg nem a tb-alapok finanszírozzák a központi költségvetést, hanem fordítva (volt ez egykor másképpen is, ám a mi áldott, jólelkű népünk ennek ellenére is a szívébe zárta Németh Miklóst), s ez esetben talán ellenőrizni kéne, hogy mire mennyi és hogyan folyik el.
Amíg a szövetséges und szatellitpártok vitatkoznak, a Fidesz bölcsen kivár: a frakció máig nem alakított ki semmiféle álláspontot az alapok irányításával kapcsolatban, sőt egyelőre még szakmai vélemény sem került az asztalukra. Csak Gógl miniszter állítja makacsul, hogy már elkészült a társadalombiztosítási alapok felügyeletének felosztásáról készült tervezet, amely szerint a PM csak a járulék beszedését és folyósítását ellenőrizné, ami azért elég valószínűtlenül hangzik (bár éppen ezért akár igaz is lehet). Nem ismert egyelőre ama személy sem, aki nevével áll majd jót a tb-alapok szakszerű és gördülékeny működéséért.
Kormánypártjaink káderpolitikai döntéseinek ismeretében félő, hogy ez a poszt Liebmann Katalinra, ne adj´ isten, Mészöly Kálmánra vár.
Barotányi Zoltán
