"Lezártuk az átmenet húsz zavaros évét. Most igazság, biztonság, kiszámíthatóság kell az embereknek. A Nemzeti Együttműködés Rendszere megadja mindezt a magyaroknak. Az új rendszer nagy nyertese a mezőgazdaság lesz" - e szavakkal indította útjára hétfőn Orbán Viktor a Darányi Ignácról, a dualizmus utolsó harmadában kétszer is földművelésügyi miniszteri megbízást kapott jogász-földbirtokosról elnevezett vidékfejlesztési programot - amelyre amúgy jó másfél évet kellett várni. Az élelmiszer-ágazat fő irányait 2020-ig kijelölő dokumentum főbb gondolatairól korábban beszámoltunk (lásd: Kert-Magyarország 2.0, Magyar Narancs, 2011. május 19.). A cél egyfajta önfenntartó, belterjes, afféle bioszigetszerű mezőgazdaság kialakítása, amelynek a piacra termelés csupán kényszerű melléktevékenysége. "Ma a falusiak nagyáruházakban vesznek olyan termékeket, amelyeket a kertjükben is termelhetnének. Jól mutatja, hogy mekkora a baj, ha már a falusi ember sem eszik egészséges ételeket" - kesergett a miniszterelnök a szaktárca színháztermében, s egyúttal jelezte: a közeljövőben elfogadandó új törvényekkel ezen kíván változtatni a kormány. Erősíti a kistermelőket, a kis- és középbirtokokon gazdálkodókat, ennek érdekében csökkenti e réteg adminisztratív terheit. A közvetlen kereskedelmet támogatja, hogy az árakat felhajtó közvetítők kikerülhetők legyenek.
Némi bizonytalanság
Csakhogy a program azoknak tetszik majd a legkevésbé, akik pedig a nemes célok fő kedvezményezettjei - a kis- és közepes (az ún. családi) gazdálkodóknak. A szaktárca kiemelt jogalkotási feladata ugyanis, hogy a Darányi-tervhez olyan üzemszabályozást rendeljen, amely egyrészt lehetővé teszi a preferált termelői kör kiemelt támogatását, másrészt átlátható viszonyokat teremt a dotáció "célba juttatásához". Ám sokan épp ennek örülnének a legkevésbé.
A kiadott szöveg szerint "a mezőgazdasági üzemszabályozás célja a magyar mezőgazdaság vállalati rendszerének bizonyos szempontok alapján történő egységes kezelése". Az előterjesztő szerint "üzemszabályozási programunkkal részben át kívánjuk hidalni a jelen birtokviszonyaiból adódó művelési nehézségeket, másrészt ezzel is elő kívánjuk segíteni a kis-, közepes és nagygazdaságok, az egyéni és társas gazdaságok egymással szimbiózisban élő rendszerét. A törvény természetesen a mezőgazdasági vállalkozások/üzemek létének, működésének egyéb feltételeit is szabályozza."
A program előkészítésekor keletkezett munkaanyag e szempontból maga is némi bizonytalanságról árulkodik. Az októberi verzióban még ez olvasható: "A mezőgazdasági üzemszabályozásról rendelkező törvény főbb szempontjai, illetve az azzal kapcsolatosan eldöntésre váró kérdések megítélésünk szerint a következők: egységes, vagy pedig az egyéni és a társas gazdaságokra vonatkozóan külön-külön vonatkozó jogszabályok készüljenek-e? Ha külön kezeljük az egyéni és a társas gazdaságokat, jogi formától függetlenül valamennyi egyéni gazdaságra vonatkoztassuk a családi gazdaságokat érintő - sajnos a jelenlegi jogszabályi formájában meglehetősen eklektikusnak sikeredett - szabályozást, vagy pedig a gazdaságstatisztikailag egyéni gazdaságokként nyilvántartott főbb csoportokra (őstermelők, családi gazdaságok, egyéni vállalkozók) mint alrendszerekre részben vagy nagyobb mértékben eltérő szabályozást hozzunk-e létre? Ugyanez a kérdés vethető fel a társas gazdaságok tekintetében is. Mind az egyéni, mind a társas gazdaságoknál kérdésként vetődik fel, hogy a mezőgazdasági üzemszabályozás teljes körű legyen-e, vagy pedig csak a vállalkozások létének, tevékenységének egy bizonyos területére vonatkozzanak. Ez utóbbi kérdés különösen is aktuálisnak tűnik a társas gazdaságok tekintetében, hiszen azokra vonatkozóan a szövetkezeti, illetve a társasági törvény mint konkrét szabályozók érvényesek."
A hivatalnoki bikkfanyelvbe faragott határozatlanság érthető: nehéz lesz ugyanis elmagyarázni egyrészt az adókedvezményeivel és a normatív földalapú támogatásokkal operáló kistermelőnek, másrészt a sok ezer hektáron gazdálkodó (netán a baráti körbe tartozó) nagyvállalkozónak, hogy változnak a keretek. Például a kerti gazdálkodó kiviheti ugyan feleslegét számla nélkül a piacra, de ha őstermelői kedvezményével családi gazdasággá szervezte magát, és az új rendben "mezőgazdasági üzemként" támogatást is akar, akkor az adóelkerülő megoldásoknak vége. A legálisan sok munkavállalót foglalkoztató részvénytársaság, káefté résztulajdonosa pedig csak bizonyos határig részesülhet földalapú támogatásban, vagyis a többi bevételt piaci alapon kell kitermelnie.
Birtokkorlát
A mai magyar agrárgazdaságnak amúgy tényleg jól jönne egy korrekt üzemszabályozási rendszer. Európa is ebbe az irányba halad: 2014-től a támogatások úgynevezett üzemi jogosultsági alapon járnak majd. Mostanában a kormányzati körökben a dán, francia modelleket emlegetik, amelyek egyértelműen birtokkorlátos rendszerek - igaz, a mi jelenlegi gyakorlatunkkal ellentétben akkurátusan rögzítik, mit jelent pontosan egy mezőgazdasági üzem. A dán termőföldtörvény például azt a mezőgazdasági üzemet tekinti szabályozási egységnek, amely birtokméretekkel és regisztrált állatok létszámával leírható. Egy földtulajdoni egység akkora lehet, amennyit a gazdálkodó a saját és családja munkaerejével meg tud művelni; ez a gyakorlatban 125 hektár, kivéve a kizárólag állattenyésztéssel foglalkozó üzemeket, amelyek legfeljebb 250 hektár legelőterülettel rendelkezhetnek. Ha a farmer állattartással is foglalkozik, garantáltan rendelkeznie kell akkora földterülettel, ami a gazdaságban keletkező trágya környezetbarát elhelyezéséhez szükséges. A dánoknál erős a szövetkezés is: ha összeáll mondjuk tíz-húsz "üzemjogosult", akkor alapíthatnak bármilyen céget, egy feltétel van: a tagok belső tulajdonosi aránya személyenként nem haladhatja meg a tíz százalékot. Ezek aztán nagyobb egységbe is szerveződhetnek; így alakult ki például az a gigantikus sertéstartói szervezet, amely egy évben húszmillió disznót dolgoz fel a saját vágóhídján. Hasonló a francia modell is, de ott a 125 hektár feletti földbirtokot bérletbe kell adni, aminek "szabályszerű használatát" részben a nagyon erős állami földalap, részben a helyi gazdasági közösségek ellenőrzik.
Ezen a nyomvonalon indulna a magyar szabályozás is, bár egy értékesítési csavarral: a stratégiában célként szerepel a birtokkoncentráció csökkentése. Várhatóan meghatározzák majd, mekkora lehet az egy gazdálkodó tulajdonában lévő földterület, és egy átmeneti időszak beiktatásával a maximális birtokméret fölötti részre értékesítési kötelezettséget írhatnak elő. Nem biztos, hogy ennek a hazai - hogyan is fogalmazzunk - erőteljes befektetői kör új földbirtokosai is tapsolni fognak. Igaz, ha rákényszerülnek, a saját gondjaikat köny-nyedén megoldják. "1500 hektár lesz a maximális üzemméret? Szét- és összeszerveztük már magunkat párszor, miért pont most ne sikerülne" - mosolyog a Narancs kérdésére egy sokat látott agrárvállalkozó, hozzátéve: "Sok család szabályozást győz."
Ráadásul a dán, francia modell, illetve a hazai viszonyok közvetlenül nem vethetők össze. A mi nagyüzemeink jórészt az "átkos" kádári korból örökölt termelői bázisokon erősödtek meg, amelyek gazdaságtörténeti gyökerei éppen abba a nagybirtokosi, uradalmi rendszerbe nyúlnak vissza, amelynek emblematikus figurája a programnak nevet adó, sok ezer holdas Darányi Ignác. Ha valakitől, hát tőle aligha várhatta volna bárki is a múlt század fordulóján, hogy a középbirtokosi réteget helyzetbe hozza. Egyházi, grófi, bárói birtokok világa volt az övé, nem az "egészséges hazait" termelő középparasztoké.
Egység van
Márpedig ez utóbbiak nagyot fognak csalódni, ha az európai értelemben vett üzemszabályozás megvalósul. Ez esetben ugyanis a mifelénk meghonosodott családi agrárvállalkozás legfeljebb nevében marad fent, mivel eddigi lényege - a bevételek rafinált elszámolása és az adózás alóli kibújás - megszűnik. A korrekt üzemszabályozás ugyanis a gazdaság teljes tevékenységét megmutató adminisztrációra és elszámolásra alapoz, amelyben a mai magyarországi őstermelői simliskedésnek nem lesz helye. Ha csak ezt az egy célkitűzést tartalmazná a Darányi-terv, kalapot emelve köszöntenénk. Az európai szabályozásban elfogadott "mezőgazdasági üzem" ugyanis a mi adórendszerünkben értelmezett őstermelőt és családi gazdálkodót nem ismeri - ott önellátó, részben talán piacra is termelő kisgazdálkodó, illetve gazdálkodói egység van. Az előbbi árusítási kedvezményekkel, szociális jellegű egyéb szubvenciókkal messzemenőkig támogatható, de az utóbbi csakis az elszámolások kíméletlen rendszerén keresztül juthat bármiféle külső forráshoz. A mezőgazdasági üzemben nincs őstermelői adókedvezmény. Most képzeljük azt, hogy Orbánék komolyan veszik a saját programjukat: ennek következtében az eddig a kocsma-kisbolt-családi gazdaság rafinált elszámolási hármasában működő átlag falusi családi - középbirtokosi - vállalkozó számára elvész az a fekete lyuk, amelyben a költségvetésbe befizetendő kötelezettségeit eddig simán eltüntethette. Az üzemszabályozás lényege ugyanis az elszámoláshoz kötött támogatás - ha valaki a közösből pénzt akar, meg kell mondania, mit is csinál pontosan.
Elvenni
Persze erősen kétséges, mindez így történik-e, ha a program netán tényleg megvalósul, de valamiféle tisztulás azért bekövetkezne a szürkegazdaság e kitüntetett területén. A működő gazdaságok rendre húzását követhetné például a földbérleti viszonyok kontúrozása is. Jelenleg földbérleti díj címén úgy megy ki 130-150 milliárd forint az ágazatból, hogy azután nemhogy adót nem kell fizetni, de még formailag sem kell elszámolni vele senkinek. Egy tisztességes üzemszabályozásnak része lehetne e tétel akkurátus nyilvántartása is, netán becsatornázva ezt a jelenleg csakis homályos tájékoztató adatokra képes állami földnyilvántartásba is. Sőt - és úgy tudjuk, erre vannak nagyon határozott ötletek a kormányoldalon - ezen új nyilvántartásban akár meg lehetne különböztetni a saját földjét művelő gazdálkodót és a szimplán csak a bérletet bezsebelő "városi nadrágos" haszonbérbeadót. Ez utóbbi akár fizethetne is aranykoronánként néhány forintot a bevétele után, például birtokfejlesztési hozzájárulás címén.
Jelenleg nem tudható, e közvetlen következményekkel számolt-e bárki is az általánosságokban fogalmazó program készítői közül. Ha igen, az jelentős politikai és szakmai bátorságra vallana. A kritikusok szerint azonban - a már említett idilli biogazdálkodási vágyálmon túl - a szövegtengert nem hatja át semmi más gondolat, mint az "elvenni a gazdag nagyoktól, és odaadni a szavazóbázisunknak gondolt kicsiknek". Hogy a tárca stratégiai programalkotóinak a fejében ezenkívül is van-e valami, az csak a konkrét tavaszi jogszabályalkotáskor derül ki. Az mindenesetre aligha hihető, hogy a fent jelzett kockázatokat bevállalnák. Akkor pedig a Darányi-program mehet a többi nagy ívű, de soha végre nem hajtott vidékfejlesztési elképzelés mellé. A kukába.
