Akkugyári pandamaci, aranyvonat és airbus: képeken a nemzeti ünnep

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. augusztus 20.

Belpol

Debrecenben a Catl gyár virágkocsija is részt vett a karneválon. Galéria.

Magyarország nem a hódításaira büszke, hanem a szabadságharcaira,  és a fénykora nem a gyarmatosításokhoz, hanem a függetlenség és a szabadság időszakához kötődik – erről szólt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszéde az államalapítás napján tartott ünepségen Budapesten, ahol kitüntetéseket adtak át.  A nemzeti ünnepen országszerte tartottak rendezvényeket. A budapesti tűzijáték ügyében kora délután úgy döntöttek, hogy az operatív törzs óránként elemzi az előrejelzéseket – amelyek záporokról, zivatarokról is szóltak –, és ennek függvényében határoz, hogy megtartják az esti programot, vagy elhalasztják. 19 órakor  Kovács Zoltán, az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője bejelentette, hogy a tervezett időpontban, 21 órakor meg lehet tartani a tűzijátékot, ám „amennyiben váratlanul kedvezőtlen változás lesz az időjárásban, az operatív törzs azonnal be tud avatkozni, valamint haladéktalanul tájékoztatást ad.” 20 óra 52 perckor az MTI híre szerint Kovács Zoltán bejelentette, hogy az időjárás alakulásának függvényében 22 órakor tervezik elindítani a rakétákat, és azt kérte a programra érkező emberektől, hogy a következő fél órában húzódjanak fedett helyre.

 

 
Kürtőskalácsok sülnek a Magyar Ízek Utcája gasztroprogramon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén a Várkert Bazárnál. MTI/Purger Tamás
 

 

 
Ugyanott fánkot is sütöttek. MTI/Purger Tamás
 

 

 
A II. világháborúban megsemmisült Aranyvonat újraépített, kiállított Szent Jobb-ereklyeszállító kocsija az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén az Alkotmány utcában. MTI/Vasvári Tamás
 

 

 
Több százezer élő- és száraz virágokkal feldíszített virágkocsi, egy meglepetés kompozíció és köztük mintegy ezerötszáz táncos, zenész, mutatványos vonult végig Debrecenben augusztus 20-án az ötvennyolcadik alkalommal megrendezett virágkarneválon. A képen a LESZ DANCE Tánc- és Sport Egyesület táncosai láthatók. MTI/Czeglédi Zsolt
 

 

 
A CATL akkumulátorgyár virágkocsijának kompozíciója döntően száraz- és cserepes virágokból készült. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
 

 

 
A Magyar Honvédség Airbus H145M típusú helikoptereinek bemutatója a Duna felett. MTI/Lakatos Péter

 

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk