Alacsony víruskoncentrációt mértek minden megye szennyvízében

  • narancs.hu
  • 2020. július 15.

Belpol

Fertőzőképes vírusrészecskék nincsenek jelen a szennyvízben.

„Az elmúlt hetekben már nemcsak Budapesten, hanem valamennyi megyében mintavételezésre került sor. Az eredmények alapján elmondható, hogy a vizsgált településeken a szennyvizekben mért vírus koncentrációja mindenhol egyaránt alacsony. Ennek alapján a megbetegedések számában a következő 1-2 hétben jelentős emelkedés nem várható. Fontos hangsúlyozni, hogy a fertőzőképes vírusrészecskék nincsenek jelen a szennyvízben, a mintavételezés során a vírusörökítő anyagának jelenlétét vizsgálják, annak érdekében, hogy az eredmények ismeretében célzott, pontosabb hatósági intézkedések történhessenek” – áll a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) oldalán.

false

 

Fotó: NNK

Az NNK tájékoztatása szerint az országos szennyvízvizsgálatok célja nem pusztán kutatás, hanem az egyéb járványügyi vizsgálatok kiegészítése az előrejelzés támogatására. Számos nemzetközi tanulmány igazolja, hogy egy adott közösségben a tünetekkel rendelkező esetek számának növekedése minimum 4-10 nappal követi a szennyvízben kimutatható örökítőanyag-koncentráció emelkedést. Egyéb vírusok mellett már az új koronavírusra is rendelkezésre állnak az erre vonatkozó bizonyítékok.

„A szennyvíz vizsgálata – amellett, hogy egyfajta összetett közösségi mintaként szolgál – azért is jó eszköz, mert a tünetmentes vagy gyenge tünetes fertőzöttek is üríthetik a vírus örökítőanyagot, akik a hagyományos szűrővizsgálatok során nem kerülnének a járványügy látókörébe” – áll az oldalon.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.