Aláírta és kihirdette Novák Katalin a szociális törvény módosítását

  • narancs.hu
  • 2022. december 1.

Belpol

A köztársasági elnök nem sokat foglalkozott a tiltakozásokkal.

Szerda este megjelent a Magyar Közlönyben a „Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról” címet viselő salátatörvény, amelynek része a szociális törvány módosítása is. Ez azt jelenti, hogy a köztársasági elnök aláírta a rendeleteket, amelyek gyakorlatilag azt jelenti, hogy az állam részben kivonul a szociális ellátásból - hívja fel a figyelmet a hvg.hu.

A tervezett ellen széles körben tiltakoztak, ám úgy tűnik, hogy Novák Katalint nem tántorították el az aláírástól a megvétózásra való kérések. 

 A salátörvény-javaslatot november 22-én, 134 igen szavazattal, 54 nemmel, többségi döntéssel elfogadta az Országgyűlés, amely az 1993 óta létező szociális törvényt is módosította.

Mindemellett rendelet jelent meg „a szociális ellátórendszer veszélyhelyzeti működéséről” is, ez lehetővé teszi, hogy a háborús vészhelyzetben „a szociális alapszolgáltatás, a szakosított ellátás, a család- és gyermekjóléti szolgáltatás, a gyermekek átmeneti otthona, a családok átmeneti otthona, valamint a gyermekek esélynövelő szolgáltatásainak fenntartója” eltérhet a jogszabályokban előírt személyi és tárgyi feltételektől.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.