Ám az sem kizárt, hogy péntekre koalíciós válsággá fajulnak az események, melyek egyszersmind a kormányoldal súlyos működési zavaraira világítottak rá.
n "Az októberben megválasztott MSZP-elnökség először viselkedett pártvezetéshez méltóan" - értékelte a testület elmúlt kéthetes ténykedését a Narancs veterán szocialista forrása arra utalva, hogy a testület "szabad mandátumot" kért és kapott a választmánytól a szocialista delegáció számára az SZDSZ-szel folytatott e heti tárgyalásaira. Abban - a Szili Katalin államfőjelöltségével kapcsolatos álláspontjától függetlenül - szinte minden szocialista forrásunk egyetért, hogy (legalábbis részben) a pártvezetés súlyos mulasztásai vezettek a jelenlegi helyzet kialakulásához. "Ezt a kérdést legkésőbb az év elején meg kellett volna vitatni a párton belül; ekkor még hisztériamentesen el lehetett volna dönteni, hogy az SZDSZ borítékolható ellenkezése dacára Szilit támogatjuk-e, vagy másik jelölttel lépünk a közvélemény elé" - értékel egy MSZP közeli informátorunk. Szili Katalin támogatói körében ezt úgy fordítják le: a nagyobbik kormánypárt vezetésének hónapokkal ezelőtt egyértelművé kellett volna tennie a koalíciós partner vezetői előtt, hogy az MSZP a házelnök államfői jelölése mögött áll. A liberálisoknál viszont azt sérelmezik, hogy először Szili és támogatói sajtóbeli nyomulásából értesültek a házelnök esetleges jelöléséről, hetekkel az első hivatalos tárgyalási forduló előtt.
Arra, hogy az MSZP vezetése miért nem tett semmit március végéig, változatos magyarázatok születtek. Szerepel köztük az állítólagos tavaly őszi Hiller-Szili-paktum, az elnökség puszta tehetetlensége vagy az a pártvezetésből hangoztatott verzió, mely szerint a szocialisták jelöltjük megnevezésével meg akarták várni az SZDSZ márciusi tisztújító küldöttgyűlését (erről lásd: Waterloo után, Magyar Narancs, 2005. március 24.), attól tartva, hogy a tisztújítás során "Fodor Gábor kezébe adnának kampányfegyvert Kati korai jelölésével". Akárhogy is, a (frissen megválasztott, tehát erős legitimációval bíró) pártvezetés képtelen volt arra, hogy akár az MSZP volt elnökhelyettesének, akár a koalíciós partnernek értésére adja szándékait (már ha voltak ilyenek); ami a konkrét ügyön túl - a szocialisták szempontjából talán még időben - rávilágít az MSZP irányító testületeinek válságára.
Lázadások
Az elmúlt hónapokban, mialatt a pártvezetés (és a kormányfő) tétlenkedett az elnökjelölés frontján, egy vezető szocialista szerint az MSZP-ben "kialakult egy hangulat, mely napról napra növelte Kati jelölésének esélyét". Más forrásaink vitatják, hogy Szilit a párttagság széles tömegei kívánnák pajzsra emelni. "Ilyen hangulat nem volt; ezt a helyzetet Szili és támogatói szervezett és agresszív fellépése, továbbá a pártvezetés sodródása alakította ki" - véli egy másfél évtizede az MSZP vezetői közé tartozó informátorunk. Akár "spontán", akár a Köztársaság térről vagy a parlamentből szervezett mozgásról van szó, annyi biztos: Szilit február-márciusban egy ahhoz kísértetiesen hasonló folyamat tette az MSZP első számú potenciális köztársaságielnök-jelöltjévé, mint amilyen Gyurcsány Ferencet 2004 augusztusában a kormányfői hatalomba röpítette. Lehetetlen nem észrevenni a két tábor közötti személyi átfedéseket: Szili államfőjelöltsége mellett ugyanaz a baranyai szervezet kardoskodott a legnagyobb elánnal, amely a 2004-es MSZP-belharcban Gyurcsány Ferenc és Hiller István legstabilabb hátországa volt. Ráadásul a szervezet Szilit támogató véleményét az a Toller László pécsi polgármester tolmácsolta a legélesebben (Népszabadság, 2005. április 6.), aki augusztusban - a Kovács-Szili-féle MSZP-elnökség Medgyessyt megbuktató és Kiss Pétert jelölő határozata ellen tiltakozva - kirohant a testület üléséről, mintegy jelt adva a forrongó MSZP-tagság lázadására, ami aztán hat nappal később Gyurcsány kongresszusi győzelmével végződött (lásd: Játék a tízzel, Magyar Narancs, 2004. augusztus 26.).
"Ebben a játszmában - ellentétben az augusztusi helyzettel - Szili nem Gyurcsány ellenpontja, hanem egyenes folytatása. Gyurcsánytól azt várják az MSZP középvezetői és a >>mezei hadak<<, hogy legyőzze a Fideszt, Szilitől pedig azt, hogy térdre kényszerítse az SZDSZ-t" - fogalmaz kérdésünkre a kormányfő egyik régi támogatója. Mások szerint az MSZP tagsága és aktivistái tavaly "megérezték saját erejüket", és nem kizárt, hogy ezt az erőt - főleg egy az előzőhöz és a mostanihoz hasonlóan tehetetlen pártvezetéssel szemben - időről időre alkalmazni is fogják. A két folyamat közötti döntő különbség viszont, hogy Szilinek - Gyurcsánnyal ellentétben - a jelek szerint nem sikerül "menetből", meglepetésszerűen elérni célját; ezt jelöltségének korai, február közepi bejelentése és az SZDSZ lapzártánkig szilárd ellenállása megakadályozta. Az pedig legkorábban pénteken dőlhet el, hogy a kialakult állóháború mekkora esélyt hagy a házelnöknek és az MSZP körülötte felsorakozott vezetőinek.
Fóbiák
Az elmúlt két hét MSZP-s nyilatkozatai és a vezető szocialistákkal folytatott beszélgetéseink alapján egyértelműnek tűnik: a nagyobbik kormánypártban minden korábbinál erősebbek az SZDSZ "túlzott befolyásával", "arroganciájával" szembeni indulatok, sőt a kisebbik koalíciós párt "dezertálásától" való (alaptalan) félelmek. Annyit az MSZP-elnökség magát "Szili Katalin rajongói körébe nem soroló" tagja is elismert kérdésünkre, hogy "a két kormánypárt kapcsolatát megterhelte a szabaddemokraták makacskodása", és bár az elnökségben és a választmányban az elmúlt két hét során "a koalíció fenntartásának elsődlegességét hirdető reálpolitika kerekedett fölül", szerinte nem kizárt, hogy a kongresszuson a tagság hangulata mégis Szili jelötségét eredményezi. Másik vezető MSZP-s forrásunk szerint viszont "aki azt hiszi, hogy Kati jelöltsége fontosabb egy MSZP-aktivistának, mint az, hogy a párt a néha valóban elképesztően viselkedő, de a mostani helyzetért a legkevésbé felelős SZDSZ-szel együtt jövőre választást nyerjen, az életében nem találkozott még hús-vér MSZP-taggal".
Az SZDSZ-en szintén nyomot hagytak az elmúlt hetek küzdelmei, de a liberálisok a nyilvánosság előtt ma óvatosabbak, mint partnereik. Az SZDSZ tárgyalódelegációjában helyet foglaló Fodor Gábor lapunknak elmondta: pártja nem változtatott a Szili jelöltségével kapcsolatos álláspontján, és érdeklődéssel tekint a szombati választmányi ülés eredményeként immár "szabad mandátummal" tárgyaló szocialista delegáció javaslatai elé.
Hogy a szabad mandátum pontosan mit jelent, azt Hiller István vasárnapi nyilatkozatai ismeretében sem látjuk világosan. Annyi biztosnak látszik, hogy a Hiller és Lendvai Ildikó frakcióvezető, továbbá Toller László, Steiner Pál V. kerületi polgármester és Szabó György borsodi MSZP-elnök részvételével felálló szocialista küldöttség az első körben újra Szili Katalin jelölését kívánja elfogadtatni a liberálisokkal, ám utóbbiak (Pető Iván, Fodor Gábor és Sándor Klára ügyvivők) borítékolható ellenkezése esetén más jelölttel is előállhatnak.
Az MSZP-n belüli jelölési folyamatban felbukkant aspiránsok közül kizártnak tekinthető Szili, Glatz Ferenc és Horn Gyula SZDSZ-es támogatása. Szilivel szemben "élvonalbeli pártpolitikus mivolta" a hivatalosan hangoztatott legfőbb liberális ellenérv, ami tudomásunk szerint a kiszámíthatatlannak tartott házelnök alkalmasságával szembeni erőteljes szabaddemokrata kételyek eufemizmusa. Glatz koalíciós jelöltté előlépése - a liberális körökben még a késő pártállami viszonyok között is botrányosnak tartott Németh-kormánybeli miniszterkedése, valamint ugyancsak vitatott akadémiai elnöki tevékenysége miatt - szintén nehezen elképzelhető. Csakúgy, mint Horn Gyuláé, akinek miniszterelnökként szerzett érdemeit a kisebbik koalíciós partner is elismeri, ám személyét az államfői pozícióval összeegyeztethetetlennek tartja.
Nagyobb esélye lenne az egységes koalíciós támogatásra az eddig felbukkant nevek közül Bárándy Péternek és Bihari Mihálynak, ám előbbit az MSZP-közvélemény talán túl korán könyvelte el liberális jelöltként (holott találkoztunk vele szemben kritikus szabaddemokrata állásponttal is), saját indulási szándékát pedig megkérdőjelezi, hogy a kormányból történt távozása utáni első lendülettel elvállalta Princz Gábor védelmét. Az "SZDSZ-es jelölteknek" elkönyvelt aspiránsokkal szembeni szocialista előítéletek még markánsabban jelentkeztek Gombár Csaba elutasításakor; Biharinál pedig kérdés, hogy az Alkotmánybíróságból való távozása esetén mi történne a már most is a működőképessége határára jutott testülettel (amelybe az Országgyűlés évek óta képtelen új tagokat választani).
Turbulencia
Lapzártakor a korábbinál is keményebb nyilatkozatokkal, időnként pedig egyenesen apokaliptikus víziók vázolásával megkezdődött az államfőjelölés körüli küzdelem (a pénteki MSZP-választmány és -kongresszus előtt mindenképpen) utolsó felvonása. Pető Iván hétfő reggeli televíziós nyilatkozatában lényegében megismételte a két hete lapunkban általa elmondottakat Szili SZDSZ-es elutasításáról (lásd: Válság vagy vereség, Magyar Narancs, 2005. március 31.). Suchman Tamás pedig ugyancsak hétfőn a Népszavában kárhoztatta az SZDSZ és az MSZP-n belüli "liberális baloldal" túlzott befolyását, pártjának kettészakadását jövendölve Szili újabb bukásakor. A szocialisták egy része ugyanakkor józanodni látszik az elmúlt harcos hetek után; a jelek szerint a házelnökön kívül mások is előkerülhetnek az e heti koalíciós tárgyaláson. Kérdés, hogy egy-egy komolyabb odamondogatás bármelyik partner részéről miként hat a pénteken ülésező szocialista vezető testületek hangulatára. Döntő lehet az eddig következetesen hallgató miniszterelnök állásfoglalása - már ha egyáltalán lesz neki. De a legfontosabb nyitva maradt kérdés alighanem az, hogy az MSZP tanul-e saját 1998-as SZDSZ-ellenes és a Fidesz 2001-es FKGP-ellenes offenzívájából, melyeket a kisebbik kormánypárt meggyengülése, illetve eltűnése, néhány hónap múlva viszont a nagyobbik partner választási veresége követett. Ebből talán az a tanulság is adódhat, hogy országgyűlési választások előtt egy évvel nem tanácsos erőltetni a koalíciós partner agyagba döngölését. Még akkor sem, ha az államfőjelölésben rejlő politikai lehetőség nagy részét az elmúlt hetek tehetetlenkedésével és az MSZP érdekcsoportjainak nyomulásával a koalíció már eljátszotta, és ma csak a sikeres kármentésben reménykedhet.
