A 28 éves fiatalember nem az első a családjában, akinek veszélyben forgott az élete. Apja 2003-ban egy újságcikkben kritizálta az iszlám fundamentalizmust, mire egy évvel később machetével támadtak rá az utcán. Három évvel ezelőtt aztán Ananya került rá egy 84 nevet tartalmazó listára, melyet radikális iszlamisták küldtek a bangladesi belügyminisztériumnak. A lista összeállítói azt kérték, büntessék meg valamilyen módon ezeket az újságírókat és bloggereket, amiért tiszteletlenül írtak a prófétáról és az iszlámról. Eleinte senki nem vette komolyan a listát, de amikor a harmadik rajta szereplőt ölték meg ismeretlenek a nyílt utcán, komolyra fordult a helyzet. „Az emberek azt mondták nekem, hagyjak fel az írással” – nyilatkozta Ananya akkor a Guardiannek. Mint kiderült, maga is kapott fenyegető üzeneteket. Egy ismeretlen például azt írta neki: „Te leszel a következő, szóval légy óvatos.” Ezt követően döntött úgy, hogy megszökik hazájából, és meg se állt Németországig. A Freedom House Freedom of the Press indexe a „nem szabad” kategóriába sorolta be Bangladest, és legutóbbi országjelentésében kiemelte: az újságírók és bloggerek ellen elkövetett erőszakot nem vizsgálják ki, a gyilkossági ügyek megoldatlanok, és 2016-ban is legalább két embert öltek meg újságírói tevékenysége miatt.
A Politikailag Üldözöttek Hamburgi Alapítványa beszámolója szerint Ananya már egész jól beszél németül, rendelkezett rendes szállással, de lakhelyét feladta, hogy a budapesti CEU egyéves programja keretében felkészülhessen egy európai master képzésre. A napokban viszont egy levél fogadta az egyetemtől, amelyben az állt, hogy képtelenek elindítani a programot. Bár lebegtetik benne, hogy esetleg ügyvédek segítségével januárban elkezdhetik a képzést, Ananya jelenleg két szék között a pad alá esett: Németországban felmondta az állását és a lakását, Budapesten viszont nem várja semmi. A menekült blogger-újságíróval telefonon beszélgettünk.
*
magyarnarancs.hu: Hogyan kerültél Németországba?
Ananya Azad: Bangladesben újságíróként dolgoztam, többek között emberi jogokkal, a nők helyzetével foglalkoztam, írtam egy feminista témájú könyvet is, valamint kritizáltam az iszlám fundamentalizmust. Ez egy muszlimok lakta ország, ahol én ateistaként éltem és adtam hangot a véleményemnek, aminek hatására egy vallásos mozgalom nyilvánosságra hozta a fotómat a honlapján azzal a felhívással, hogy a hívőknek kötelességük megölni. A rendőrséghez nem mertem fordulni, mert arrafelé sokan ápolnak közeli kapcsolatot az iszlamistákkal. Inkább magam próbáltam a biztonságomról gondoskodni, de ez azzal járt, hogy nem tudtam többet bejárni az egyetemre, ahol egy újságíró-mesterképzésre jártam épp. Közben három bloggert is megöltek az országban, két iszlamista szervezet pedig felhívta a követői figyelmét, hogy amennyiben találkoznak velem, vágják el a torkomat! Akkortájt volt, hogy a Politikailag Üldözöttek Hamburgi Alapítványa írt nekem, hogy menjek Németországba. Egy ideig vonakodtam, de végül a húgom rábeszélt, hogy hagyjam el az országot. Kaptam egy egyéves ösztöndíjat, majd amikor lejárt, menekültstátuszért folyamodtam, amit meg is kaptam.
magyarnarancs.hu: Hogyan szerezték meg az iszlamisták a képedet?
AA: Minden írásomat névvel vállalom, a fotóm látható a Facebookon, ráadásul már apám is prominens újságíró volt, szóval nem volt nehéz kipécézni és megszerezni a képemet. Már apámat is üldözték az iszlamista terroristák, 2004-ben túlélt egy támadást, ám később Münchenben holtan találtak rá…
magyarnarancs.hu: Mi történt vele?
AA: Apám is ateista szerző volt, a szekularizáció szószólója, aki változásokat akart előidézni Bangladesben. A nyílt utcán hét-nyolcszor megvágták egy machetével, majd Szingapúrban kezelték. Amikor hazatért, újból halálos fenyegetéseket kapott, majd engem is megpróbáltak elrabolni, így inkább amellett döntött, hogy elhagyja az országot. Egy ösztöndíjjal Németországba utazott, de öt nap múlva holtan találták a lakásán.
magyarnarancs.hu: Idegenkezűség kizárva?
AA: Nagyon fura helyzet volt. A boncolási jelentésben ez állt, hogy szívrohama volt, de én szeretném újranyitni az ügyet.
magyarnarancs.hu: Mi volt a tapasztalatod az európai emberekkel?
AA: 2015 óta Németországban vagyok, és az a tapasztalatom, hogy nagyon kedvesek itt az emberek. Persze, a világ minden pontján találni arrogáns alakokat, itt is, de az összkép nagyon is pozitív.
magyarnarancs.hu: Beszélsz németül is?
AA: Nagyjából B1-es szinten vagyok most, de szeretnék rendesen megtanulni, hogy itt tanulhassak.
magyarnarancs.hu: A menekültválság kellős közepén érkeztél Németországba. Ez megnehezítette azt, hogy megkapd a menekültstátuszt?
AA: Én igazából az ösztöndíjam lejárta után vissza akartam térni Bangladesbe, de a hatóságok jelezték, hogy továbbra is veszélyben az életem. Így az ösztöndíjamat biztosító alapítvány vezetője azt mondta, maradjak inkább, és segített elintézni a menekültstátusz megszerzéséhez szükséges papírmunkát. Egy hónap múlva hivatalosan is menekült voltam.
magyarnarancs.hu: Mit csinálsz azóta Németországban?
AA: Mint mondtam, németet tanulok, és mellette elkezdtem részmunkaidőben dolgozni, hogy ne kelljen a német adófizetők pénzéből élnem – éppen eleget fizetnek a többi menedékkérő elhelyezkedéséért, és nekem is finanszíroztak egy évet, szóval azt gondoltam, itt az ideje, hogy magam is hozzájáruljak a költségekhez. Aztán ha a B2-es szintre eljutottam, akkor elvileg jelentkezhetek már egyetemre is.
magyarnarancs.hu: És mit dolgozol?
AA: Azt ajánlották, ezekről ne beszéljek, mert, ha kiderül, hol lakom vagy hol dolgozom, akkor veszélyben lehet az életem.
magyarnarancs.hu: Szóval lehetséges, hogy a korábbi üldözőid itt is megtalálnak?
AA: Sok bangladesi lakik Európában, ki tudja, van-e köztük radikális.
magyarnarancs.hu: Újságíróként tevékeny vagy még?
AA: Persze, soha nem álltam le, blogolok, Olaszországban írtam az Internazionale nevű lapnak, Angliában az Index on Censorshipnek, és számos bangladesi lapnak.
magyarnarancs.hu: Van közösséged Németországban?
AA: Három német diákkal lakom együtt, ők a barátaim, és pár másik német. Bangladesi vagy külföldi közegem nincs.
magyarnarancs.hu: Hogy jött az ötlet, hogy a Közép-európai Egyetemre jelentkezz mindazok után, amit a nyugati sajtóban Magyarországról olvasni lehet?
AA: A németem még nem elég jó ahhoz, hogy német nyelvű egyetemre járjak, ahhoz pedig, hogy valami angol nyelvű képzésre jelentkezzek, mindenféle nyelvvizsgákat kellene letennem annak ellenére is, hogy a BA-képzésemet angolul végeztem, és erre nincs pénzem. A CEU-n felajánlották, hogy IELTS- vagy TOEFL-vizsga nélkül is jelentkezhetek, aztán az ő vizsgáztatóik felmérik, mennyire jól tudok írni és beszélni. Én éltem ezzel a lehetőséggel, vizsgáztam, átmentem, és megkaptam az ösztöndíjat. Szóval alapvetően a pénz hiánya tartott vissza a tanulástól, a CEU-n pedig adódott egy lehetőség.
magyarnarancs.hu: A CEU-n egy felkészítő programban vettél volna részt, mi terveztél utána?
AA: Szeretném folytatni a tanulmányaimat – egy újságíró vagy emberi jogi mesterprogramban gondolkozom. De most kicsit megzavarodtam, és túlságosan leköt az, hogy új lakást találjak, mert ugye a CEU-s terveim miatt szeptembertől felmondtam a régi szobámat. Ha az megvan, akkor végig tudom gondolni, hogy hol érdemes tanulnom. Tudod, három hónapot dolgoztam azon, hogy sikerüljön bekerülni a programra: készültem a felvételire, megírtam a jelentkezést, elutaztam Berlinbe, hogy intézzem a tanulói vízumomat a magyar nagykövetségen – aztán pár nappal a kezdés előtt kaptam egy levelet, hogy bocs, a magyar kormány miatt ez nem fog összejönni. Most újra kell terveznem az életemet, és ebben csakis magamra tudok hagyatkozni – a lakótársaim jó fejek és kedvesek, de mégiscsak diákok, akiktől nem várhatom el azt, hogy megoldják helyettem a dolgaimat.
magyarnarancs.hu: A levélben, amit a CEU-tól kaptál, az állt, ha sikerül elgörgetni a jogi akadályokat, januárban elindítják a programot. Ha így alakul, akkor te is részt veszel benne?
AA: Szeretnék. Ha nem orroltak meg rám amiatt, hogy megírtam a történteket.
magyarnarancs.hu: Azt el tudod képzelni, hogy egy évig Magyarországon élj? Nem riasztanak el az idegenellenességről szóló hírek?
AA: Figyelj, én Bangladesből jövök, és láttam már annál különbet is. Nagyon szívesen elmennék Budapestre, élni is jó lenne ott, és ha már ott vagyok, akkor szívesen elmennék egy Orbán-ellenes tüntetésre is.
magyarnarancs.hu: És hosszabb távon mit tervezel? Európában maradnál, vagy inkább visszatérnél Bangladesbe?
AA: Előbb szeretném megszerezni a mesterdiplomámat, meg álmodozom egy PhD-képzésről is, de utána vissza szeretnék menni Bangladesbe, bármennyire is veszélyes lesz ott számomra.
magyarnarancs.hu: Tehát nem vársz javulást a hazádban?
AA: Most elég rossz ott a helyzet, és a közeljövőben semmiképpen sem gondolom, hogy pozitív fejleményekre számíthatunk. A kormányzat nem tűri meg azokat, akik másképp gondolkodnak, sőt még hangot is adnak ennek. Ki tudja, tíz év múlva mi lesz, de a közeljövőben semmiképpen nem számítok semmi jóra.
| A CEU meghátrálása A menekültek oktatására létrehozott OLive program felfüggesztéséről a CEU egy nappal Ananya posztja után adott ki sajtóközleményt. Ebben az állt, hogy a CEU a bevándorlási különadóról szóló magyar jogszabályi rendelkezések miatt augusztus 24-ével azonnali hatállyal felfüggesztette a regisztrált menekülteknek és menedékjogot kérőknek meghirdetett OLIve oktatási programjait, valamint a közép- és dél-európai migrációs politika kutatására meghirdetett, EU által finanszírozott Marie Curie-ösztöndíját. Pedig az egyetem hangsúlyozta, hogy a program kizárólag a Magyarország területén törvényesen tartózkodó személyeknek biztosított oktatást. |
