Miközben épül a 175 km hosszú biztonsági kerítés a déli határnál, és más településvezető mellett Pálffy Károly, Bicske polgármestere is zárttá tenné a menekülttáborokat, mert, mint nyilatkozta, a törvénysértéseket és a betegségek elterjedését csak így lehet elkerülni, ottjártunkkor nem tapasztaltunk feszültséget sem a városban, sem a tábor környékén. A kormány menekültellenes kommunikációja ellenére a Bicskére irányított menekültek normális ellátásban és bánásmódban részesülnek.
Menni kell
Álldogálunk a tűző napon a menekülttábor kapujában. Csak engedéllyel lehet belépni, de a menekültek személyiségi jogaira hivatkozva engedélyt nem kaptunk. A kapun belül egy sovány, magas fiatalember üldögél, kérésünkre mankója segítségével feltápászkodik. Abunak hívják, Tunéziából jött, gyerekkori gerincbetegsége miatt folyamatos kezelést igényel, hogy mozogni tudjon, de az otthoni kórházban már hónapok óta nem kapott ellátást. Az apja és a nővére évek óta Németországban dolgozik; azt ígérték, küldenek neki pénzt Győrbe, abból továbbmehet hozzájuk Bonnba, ahol, amint azt reméli, „feljavítják a gerincét”. A németül folyékonyan beszélő fiatalember elmeséli, hogy a bicskei menekülttáborba három napja hozták be a rendőrök, most várja, hogy regisztrálják. Abu nem keveredik más afrikai csoportokkal, úgy fogalmaz, „sok a drog és más problémák is vannak az afrikaiakkal”, és ő nem akar „bajba keveredni”. Egyetlen társa az úton Allah, hozzá imádkozik, vele beszélget.
| ||
Egy hatfős csoporttal is szóba elegyedünk, de még a keresztnevüket sem árulják el, csak azt, hogy Afganisztán északkeleti csücskéből menekültek a bombatámadások, a megfélemlítés és a terror elől. A csoport tagjai húsz év alattiak lehetnek, egy idősebb van köztük, ő beszél valamennyire angolul. „Sosem tudod, hogy a gyereked túléli-e a következő napot. Állandóak a harcok a nemzeti hadsereg és a tálibok között, megszűnt a legális kereskedelem, nekünk pedig egy kicsi vegyesboltunk volt a városban” – mondja. A csoport – csak férfiak – bő fél éve indult el Afganisztánból gyalog és busszal, útjuk Iránon, Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül vezetett. Hatezer kilométert tettek meg, mire Magyarországra értek. „Szervezetten eljutni Afganisztánból Európába legalább tízezer dollár, ezért a szegényebbek csak a szomszéd országokig jutnak. Az út nagy részén gyalogoltunk, így olcsóbb, de sokkal veszélyesebb volt. A szüleim már nem élnek, nekem négy fiam van, elhoztam őket, és a barátom fiát. A feleségem meghalt az utcán” – többet nem hajlandó beszélni.
A tábor munkatársai hivatalosan nem nyilatkozhatnak. Egyikükkel beszélgetve arról értesülünk, hogy a 420 fő befogadására kialakított bicskei táborban ma már 1100-an laknak, kinyitották a használaton kívüli csarnokot, és sátrakat is felállítottak. A családok külön házban, a többiek általában négyágyas szobákban élnek. A túlterheltség ellenére a tábor rendezett és tiszta. Hét szociális munkás foglalkozik a lakókkal, ebédet rendelnek, orvost hívnak, ágyneműt húznak. Ketten dolgoznak a mosodában, ahová a menekültek a szennyest hordják. Tíz automata mosógép van a táborban. A tábort bicskei közmunkások takarítják, Bicskén a közmunkaprogramban 130-an dolgoznak. A menekültek háromszori étkezést kapnak, disznóhúst nem esznek, inkább baromfit. Vannak, akik maguk főznek a házaikban, ők napi ezer forintot kapnak az étkezés helyett. Tíz TEK-es tartózkodik folyamatosan a táborban, de szinte sosincs szükség arra, hogy beavatkozzanak. Feszültség akkor adódik, ha este több alkohol fogy, vagy ha, mint most is, elromlik a televízió és unatkoznak, vagy ha valakit későn jelentenek le a másnapi étkezésre, ami előfordul. A legtöbben csak egy-két napig maradnak, és mennek tovább. Okostelefonja sok táborlakónak van, és a húsz számítógéppel felszerelt internetes szoba is segíti a kapcsolattartást a külvilággal. Forrásunk szerint korábban inkább családok jöttek, „most viszont a legtöbben 25 év alatti férfiak”.
| ||
A legnagyobb veszélyforrás az unalom; a táborlakók semmittevésre vannak kárhoztatva, ezért már az is program nekik, hogy kijárnak a közeli Tescóba, vagy elmennek a dohányboltba, vagy csak kiülnek a főtéren a fűbe beszélgetni, ismerkedni. A Csabdi úton a városszéli Tesco és a menekülttábor között egész nap nagy a forgalom.
A közeli családi házak tulajdonosai főként az éjszakai hangoskodásra panaszkodnak. A város többi részén azonban nem sokat érzékelni abból, amit Tessely Zoltán fideszes országgyűlési képviselő, Bicske volt polgármestere két hete nyilatkozott, mármint hogy „az illegális bevándorlók veszélyt jelentenek közbiztonsági szempontból”. A képviselő akkor példaként említette, hogy egy bicskei hipermarketben egy illegális bevándorló kést rántott. A rendőrség azonban azt közölte, „hogy a külföldi férfi senkivel szemben nem lépett fel támadólag, zavart viselkedése miatt vele szemben a rendőrök biztonsági intézkedést alkalmaztak”.
Menekült, bevándorló
„A menekült nem bevándorló. Ha átfogó kategóriát keresünk, helyesebb migránsokról beszélni – magyarázza Nagy Boldizsár nemzetközi jogász. – A migránsoknak két csoportja van, a reguláris vándorok vagy bevándorlók, akik a szabályoknak megfelelően lépik át a határt, útlevéllel érkeztek, saját államukból is legálisan távoztak, nem szöktek el a sorozás elől, nem hagytak otthon adóhátralékot stb., valamint az irregulás vándorok. Az irreguláris vándorok között vannak olyanok, akik kényszerből vándorolnak. Ők azok, akik menedékkérőként jelennek meg. Az élettényeik teszik őket menekültté, de a menekültek jogaival csak akkor élhetnek, ha az érkezési ország bevándorlási hivatala elismeri a kérelmük jogosságát. Addig a menekültjogból csak annyi terjed ki rájuk, hogy nem visszaküldhetők és az ellátás EU-jogban meghatározott minimumát meg kell kapniuk. Irreguláris migránsok azok is, akik nem folyamodnak menedékjogért, csak meg akarják kerülni a beutazási vagy a tartózkodásra vonatkozó szabályokat. Előfordul gyakran, hogy vízummal érkeztek az országba, de a megengedettnél tovább maradnak. A Genfi egyezmény alapján, aki magáról azt állítja, hogy menekült, annak joga van irregulárisan átlépni a határt, ha az üldözés országából, akár más országokon áthaladva, érkezik” – magyarázza a nemzetközi jogász.
| A Bevándorlási és Állampolgársági Hivataltól (BÁH) adatai szerint a hozzájuk tartozó befogadóállomások kapacitása normál esetben 2000 férőhely; ezt bővíteni kellett a nagy bevándorlás következtében. Jelenleg az intézmények a kérelmezők kirívóan magas számára tekintettel zsúfoltak, a befogadókapacitások felső határán működnek. A befogadóállomáson élők menedékjogi kérelmük benyújtását követően az intézményben történő ellátásukon túlmenően egy hónap elteltével havi költőpénzre is jogosultak, melynek összege jelenleg 7125 forint. A BÁH 2013-ban 18 900, 2014-ben 42 777, míg ebben az évben június 10-ig 53 787 menedékjog iránti kérelmet regisztrált. |
Azért Afganisztánból, Szíriából, Irakból és Pakisztánból érkezett az elmúlt három hónapban a kérelmezők 80%-a, mert ezek valódi válságövezetek. Ráadásul Magyarország hagyományos afgán célpont, mondja Nagy Boldizsár. Magyarországon van afgán diaszpóra, és sok menekült abban reménykedik, hogy egykori honfitársaik biztosan segítenek majd. „Vannak teljesen megmagyarázhatatlan mozgások is, amikor például egy embercsempészbanda úgy dönt, hogy idehoz bangladesi csoportokat. Banglades nem olyan rettenetes ország, viszont borzasztó a szegénység. Volt, amikor jött hatszáz bangladesi, de egyet sem ismertek el menekültnek. Ezután nem jöttek többé” – fejtegeti a szakértő, majd hozzáteszi, a nyilvánvaló konfliktusok elől menekülő afgánok, szíriaiak, irakiak oda mennek, ahova tudnak. Tudomása szerint jelenleg négymillió szír rekedt meg Törökországban, Libanonban és Jordániában, és még több mint félmillió szír Irakban és Egyiptomban. Törökországban háromszor annyi menekült van, mint ahány az egész unióba tavaly érkezett. (Beszélgetésünk után jelentette az AFP hírügynökség, hogy az újabb szíriai menekültáradat miatt Törökország helyenként lezárja a Szíriával közös határátkelőit. A török miniszterelnök-helyettes egyúttal azzal vádolt európai országokat, hogy nem veszik ki megfelelő arányban a részüket a szíriai menekültek elhelyezéséből – M. I.) Tavaly összesen közel 600 ezer kérelmet nyújtottak be az Európai Unióban a korábbi években megszokott 200-300 ezerrel szemben.
| ||
Mi értelme van?
Felmerül a kérdés: ha a migránsok nem Magyarországot, hanem Angliát, Németországot, Franciaországot, Belgiumot, Hollandiát vagy a skandináv országokat tekintik célországnak, nálunk miért volt szükség „nemzeti konzultációra” és plakátkampányra? Jelenleg összesen körülbelül kétezer ember él menekült- vagy oltalmazotti státuszban Magyarországon. Az országban élő reguláris vándorok száma, beleértve az unió polgárait, tehát az erdélyi és a felvidéki magyarokat is, a KSH szerint 140 536 fő volt 2014. december 31-én. Ennek a tizede olyan munkavállaló, aki nem uniós polgárként dolgozik Magyarországon. Közülük sokan az úgynevezett etnikai bizniszben vendéglátóhelyeket működtetnek, és ezzel új munkahelyet is teremtenek.
„Magyarországot többen hagyják el, mint ahányan hozzánk érkeznek, pedig megveszekedett szükségünk volna bevándorlókra. Ha nem tudjuk pótolni a távozókat, 2060-ra kevesebb mint 7 millióan leszünk, és minden harmadik ember 65 év feletti lesz. Nincs ez másképp az unióban sem. Az európai termékenységi ráta 1,2 körül van, az európai lakosság 32%-a 2050-re hatvan év fölötti, és annak az egyötöde nyolcvan év fölötti lesz. A fejlett világban napi 4 ezer a születés és halálozás számának különbözete, a fejlődő világban 244 ezer. Vagyis a ma megszületett többlet két évtized múlva negyedmillió állást igényel. A holnap megszületendő újabb negyedmilliót. Lesz a fejlődő világban ennyi? Nem. Amíg mi nem viszünk oda tőkét, know-how-t, hogy munkahelyek létesüljenek és hatékonyan tudjanak termelni, addig eljönnek onnan. A fejlett országoknak pedig tudomásul kell venniük, hogy vannak olyan dolgok a világban, amelyekre nincs megoldás” – mondja Nagy Boldizsár.
Jó itt
A koszovói Pristina mellett született Mergim nyolcéves kora óta él Magyarországon, magyarnak vallja magát. A 23 éves fiatalember a szüleivel és öccsével menekült a délszláv háború elől. „A szüleim évekig dolgoztak Németországban, az öcsémmel ott jártunk óvodába, aztán hazamentünk Koszovóba. A szüleim vállalkozni akartak otthon, de közbejött a háború” – meséli Mergim, akinek a családja menekültstátuszt kapott Magyarországon, és bár mind a négyen dolgoznak és saját házukban élnek Bicskén, 16 éve hiába kérvényezik, nem kapnak magyar állampolgárságot, ezért is nem tudnak hazamenni Koszovóba látogatóba. A 23 éves fiatalember felszolgálóként dolgozik, mellette németül és albánul tolmácsol a bicskei táborban. Bicskén járt iskolába, itt vannak barátai – igaz, a magyar barátai közül egyre többen mennek dolgozni Angliába és Svájcba.
| ||
Hamza fél évvel ezelőtt érkezett Bicskére. Az afgán fiatalember is a táborban lakott, aztán egy bulin megismerkedett egy bicskei lánnyal, most már vele él, családot szeretnének. Azt mondja, egyelőre Magyarországon képzeli el az életét. Ha megkapja a menekültstátuszt, akkor munkavállalási engedély nélkül is dolgozhat, de kérni fogja a honosítását is. Több társa már kapott munkát az itteni Tescóban.
Arra a tévképzetre, hogy a menekültek nagyon sokba kerülnek, korábban Kósa Lajos erősített rá a Tv2 Mokka című műsorában. Egy újságírói kérdésre, miszerint mennyi támogatást kapunk az uniótól a menekültkérdés rendezésére, Kósa azt válaszolta, lényegében semmit. Ezzel szemben az idei költségvetés számadataiból az derül ki, hogy a különböző alapokból 2015-ben kb. 3,5 milliárd forint érkezik az uniótól, Magyarország pedig alig félmilliárd forintot tervezett be a menekültügyi, migrációs és integrációs keretbe.
Abból, hogy az idegenellenes kampányt csúcsra járató kormány tudatosan összemossa a bevándorlást és a menekültkérdést, azt állítva, hogy az illegális határátkelők nagy része nem az életéért futott, hanem gazdasági bevándorlóként a magasabb életszínvonal reményében lépte át a schengeni határt, a magyarországi táborok lakói szinte semmit nem érzékelnek – hiszen nem is beszélnek magyarul. A megkérdezett táborlakók mindegyike arról számolt be, hogy barátságos befogadó országnak tekintik Magyarországot, ahol odafigyelést, törődést kapnak a táborban, illetve a bevándorlási hivatalban dolgozóktól, de ami ennél is fontosabb: biztonságban érzik magukat a tábor falain belül és kívül is.
