Magyar Narancs: „Szóba került közöttünk, hogy a Vastagbőr tervez egy ilyen kampányt, ők pedig szívesen beszálltak, mert ők is épp valami hasonló akción gondolkodtak” – mondta nekünk Erdélyi Katalin, az Átlátszó munkatársa, a Vastagbőr bloggere. Mi volt ez az akció?
Kovács Gergely: Mindig nagy probléma, hogy mit csináljunk. Elég lusták vagyunk, hagyományos értelemben vett párttevékenységet nem is akarunk folytatni, de már régóta agyaltunk ezen az óriásplakát-dolgon. Nem gondoltunk ennyire direkt témára, egyszerűen csak vicces hülyeségeknek akartunk plakáthelyet bérelni. Ekkor jött Kati az ötletével, és mivel jól ismerem az átlátszósokat, és király arcoknak tartom őket, ráadásul dolgoztam is nekik, természetes volt, hogy beszállunk a dologba. Ennek ellenére nagyon fura helyzet volt, mert ennyire direkt cuccban még soha nem voltam benne. De így is maximum kreatívként, mert minden mást Kati intézett, ami jól is volt így, mert nekem lövésem sincs arról, hogy kell egy ilyen ügynek a gazdasági meg a jogi részét lebonyolítani. Az is furcsa volt, hogy amióta (2006 óta – L. T.) létezik a kutyapárt, még senki nem szólt bele abba, hogy mit csinálok. Most pedig azért meg kellett beszélni a vastagbőrékkel is. Ráadásul én inkább cseszegetni, kiforgatni szeretek bizonyos jelenségeket, nem pedig kiállni valami mellett.
MN: Hány plakát készült?
KG: Elsején 500 került ki, ezek egy teljes hónapig láthatók, július 16-tól két hétre teszünk ki további 350-400 darabot, ezt most pontosan nem tudnám megmondani.
MN: Szó volt arról is, hogy Londonba és Bécsbe is jut belőlük.
KG: Egy-egy darab. A bécsinek kicsit nyálas a szövege, „Köszi, hogy ’56-ban nem építettetek kerítést”, a londoni szerintem jobb, ott az lesz, hogy „Küldjetek még pénzt!”. Jó lett volna többet kitenni, de ott más árak vannak. Bécsben tízszer, Londonban meg hússzor kerül többe, mint itthon. Azért a londoni talán visszahozza majd az árát, ha sokan látják a plakátot. Nem is indulunk az angol választáson, mert azt magyar pénzből finanszírozni elég drága lenne.
MN: A magánszemélyek vagy a cégek voltak-e többségben az adományozók között?
KG: Mivel magánszámlára ment a gyűjtés, nem fogadhattunk el adományt mástól, csak magánszemélytől, és mivel egy embertől évente 150 ezer forintot lehet úgy kapni, hogy ne kelljen utána adózni, ennél magasabb összeg senkitől nem érkezett. Pedig cégek is jelentkeztek elég szép számban, ám tőlük egyáltalán nem fogadhattunk el pénzt – sajnos vissza kellett küldeni.
MN: Hányan dobták össze ezt a harmincmilliót?
KG: Úgy hétezren. Elég változó összegek voltak, emlékszem például egy 666 forintos adományra, de a leggyakoribb ötezer forint körül volt. Én is ennyit küldtem volna. De persze magának nem szokott pénzt küldeni az ember.
| ||
MN: A CÖF máris betámadott azzal, hogy Mesterházy Attila is adott pénzt a lejárató kampányra, a neve mégsem szerepel a „hivatalos” listán, illetve arra is választ várnak, hogy a teljes költségvetés mekkora részét teszik ki Soros György adományai, aki évek óta pénzeli a sokszor agresszív baloldali csoportokat?
KG: Ez jellemző rájuk. Kész sem volt még a lista, amikor támadásba lendültek. Egyébként a listát úgy kell elképzelni, hogy vannak monogramok, illetve az összeg, hogy mennyit adtak. Komolyan gondolom, hogy a kedvükért az összeset át kellene írni S. Gy.-re. Ami pedig Mesterházyt illeti, noha én azt gondolom róla, hogy jó politikai érzékkel ott árt, ahol tud, de amúgy miért ne küldhetett volna pénzt, mint magánember? A CÖF abba kapaszkodott bele, hogy 1 millió forint még nem volt lekönyvelve, és ebben volt a Mesterházy adománya is.
MN: Hány plakátja van a kormánynak?
KG: Nekik ezer, de több mint százat átfirkáltak meg letéptek, úgyhogy a 900-zal egálban leszünk.
MN: Ha csak ezeket is le nem tépik…
KG: Az lenne szép, ha pont én kelnék ki a plakátrongálás ellen. Annyit tehetünk csak és ezt meg is tesszük, hogy készítünk egy mobiltelefonos alkalmazást, ami tippeket ad, hogyan rongálják meg a plakátjainkat.
MN: Hogyan lehetséges, hogy ezek a plakátok töredékébe kerültek, mint a kormány „hirdetései”?
KG: Én sem értem… Pontosabban, így már érthető, hogy miért kerül minden tízszer annyiba, ha a kormány finanszírozza. Pedig mi is csak a nyomdával alkudoztunk, a plakáthelyekkel kapcsolatban nem. Elég hülyén vette volna ki magát, ha pont mi kapunk kedvezményt Simicska cégétől, a Publimonttól. De ők sem, mi sem gondolkozunk olyan egyszerűen, hogy aki az ellenségem ellensége, az mindjárt a barátom is. Ráadásul ilyenkor, nyáron sokkal olcsóbbak a plakáthelyek. 30 ezer volt egy hónapra.
MN: Más cég szóba sem került?
KG: Van egy-két kicsi 5-10 reklámhellyel, de rajtuk kívül van még a fideszes cég, meg az a cég, amelyik fél a Fidesztől. Úgyhogy maradt a Publimont.
MN: Nem is kekeckedtek?
KG: Nyilván előre el kellett küldeni a szövegeket, amiket előtte már mi is megnézettünk ügyvédekkel. Fontos volt, nehogy olyasmi szerepeljen, ami miatt leszedethetik. Megnézte a reklám-önszabályozó testület is, nekik se volt kifogásuk. Miután minden rendeződött, kaptunk egy listát vagy 800 helyszínnel, azokból válogathattunk. Volt kettő Felcsúton, egy meg Alcsúton, azokat a világért nem hagytuk volna ki.
MN: A nyomdával viszont lehetett alkudni.
KG: Igen. Amikor kiderült, hogy van pénzünk, egyből tolongani kezdtek a jelentkezők. Nemcsak nyomdák, de médiaügynökség, újság, hogy hirdessünk náluk. Az volt a legszomorúbb, hogy szegény emberek is jelentkeztek, hogy adjunk belőle, mert a műtétjükre gyűjtenek. Kicsit zavarba is jöttem attól, hogy ennyi pénz lett. Körülbelül 3 millióval számoltunk, ötven plakátot szerettünk volna, úgyhogy most, ezzel a 30 millióval még egy kicsit cikinek is tűnik, hogy miért erre költjük az egészet. Nagyon sokan írtak, hogy miért nem adjuk egy részét a Menedéknek, az Oltalomnak, a Helsinkinek, vagyis azoknak, akik segítik a menekülteket. Tudom én is, hogy van egy csomó egyéb fontos dolog, nekem is kéne egy nagyobb lakás. Csakhogy nem erre kértük a támogatást. Annyit tudtunk tenni, hogy pár plakáton szerepel, hogy támogasd ezeket a szervezeteket. Tudom, hogy nem sokat ér, de talán mégis. Azt tudjuk tenni, hogy ha lesz megint ilyen akciónk, akkor rögzítjük, hogy mondjuk a 20 millió fölötti részt ezek a szervezetek kapják.
MN: Hogyan dőlt el, hogy mi legyen az a 25 szöveg, ami a plakátokra került?
KG: A kutyapártban bázisdiktatúra működik. Megbeszélünk mindent, de mivel én csinálom a dolgok 95 százalékát, általában az van, amit én akarok. Mondjuk a felcsúti plakátokat megszavaztattuk a Facebookon, de én nem nagyon bízom az ilyen szavazásokban. Emlékszünk, hogy az alternatív köztársaságielnök-választással is hogy járt a Milla, a második a takonyevő srác lett, az első meg Dopeman, akit utána nem győztek eldugni. A felcsúti szavazás úgy működött, hogy kiraktam tizenkettő szöveget, és abból lehetett választani. Szerintem így is a lehető legbeszólósabb győzött, „Ha Magyarország miniszterelnöke vagy, be kell tartanod a törvényeinket”. Nekem már ez is túl direkt.
MN: Voltak, akik azon akadtak ki, hogy a felcsúti plakát kihelyezése után azt nyilatkozták, hogy ez nem is Orbánnak, hanem Gyurcsánynak szól.
KG: Az az igazság, hogy már meguntam, hogy komolyan nyilatkozzak erről az egész cuccról. Erdély Kati úgyis elmondja a komoly dolgokat.
MN: Nemrég ezt olvastam egy blogbejegyzésben: „Ennek a kampánynak nem a tréfálkozás a célja, de még az eszköze sem az. A cél a hatásos válasz megadása. Reagálás a hülyeségre.” Ezzel egyetért?
KG: Egyet, mert ez most egy különleges helyzet a számomra, mivel alapvetően nem szeretek direkt módon reagálni konkrét politikai lépésekre. Egyszerűen idegesít, hogy a pártok kizárólag azon pörögnek, hogy a szavazóik még jobban utálják meg a másik pártot. Ezzel nem tudok mit kezdeni, szerintem végtelenül unalmas. Ebben a mostani esetben is inkább azon sokalltam be, hogy a kormány milyen jogon költi a pénzünket gyűlölködésre. Mintha nem lenne más céljuk, mint hogy földbe döngöljék az egyébként romokban lévő társadalmi szolidaritást, ami döbbenetes. Egyszer buziznak, máskor a csöveseket tiltják ki az utcáról, aztán a drogosokat, a szegényeket csesztetik, pedig nem ez lenne egy kormánynak a dolga. A menekültkérdésben sem azt csinálják, amit kellene. Például táborokat működtetni… Mindent arra tettek fel, hogy a lakosság többsége most a menekülteket utálja.
MN: Mire kikerültek a plakátok, a kormánykampánynál sokkal hátborzongatóbb dolgok is történtek ez ügyben. Akarnak-e erre is reagálni?
KG: A két dolog annyiban összekapcsolódik, hogy mivel a plakátokkal el tudták érni, hogy az emberek habzó szájjal elkezdjék gyűlölni a menekülteket, azt is simán el tudják fogadtatni, hogy embertelen módon kell bánni velük. Én abban bízom, hogy a mi kampányunknak legalább akkora hatása lesz, hogy ez a gyűlölet valamennyire enyhüljön. Persze nincsenek illúzióim, már annak is örülnék, ha a gyűlölködők száma 75 százalékról visszaesik 72-re. Mindamellett érdekes ötlet ez a kerítésdolog, de mi inkább 175 km magasat és 4 méter széleset építenénk. Imádnák a turisták!
MN: És most merre tovább?
KG: Még nem tudom. Nagyon sokan jelentkeztek hozzánk aktivistának, kéne velük valamit kezdeni, de fogalmam sincs, hogy tudnánk-e országos, nagy szervezetként működni. Egyelőre leginkább pihenésben gondolkozom.
MN: Tavaly hivatalosan is bejegyezték a pártot. Akkor ez is csak egy vicc volt?
KG: Félig-meddig. Szerettünk volna indulni a 2014-es választáson, jártunk pár nagyvárosban, sokan jelezték, hogy csatlakoznának. Az a baj, hogy nem mernék egy helyi szervezetet rábízni olyan emberekre, akiket nem ismerek. Például az Együttnél is úgy jöttek létre a helyi szervezetek, hogy jelentkeztek hárman mondjuk Siófokról, akkor egyből ők lettek a helyi Együtt, és ez szerintem elég rizikós.
MN: Tavaly ezt nyilatkozta: „Szeretném egyszer végre megmérettetni magunkat. Mondhatnám azt, hogy akkor lennék a legboldogabb, ha senki sem szavazna ránk, mert ez azt jelentené, hogy tök jók a létező pártok, és mi vagyunk a hülyék, hogy beléjük kötünk. De ha elérünk valami komolyabb eredményt, az csak elgondolkodtatja a többi pártot. A másik célunk, hogy a kampány ne legyen olyan szörnyű hangulatú.” Ehhez képest nem sok minden történt. Pedig arról is szó volt, hogy lesz főpolgármester-jelöltjük.
KG: Az nem rajtunk múlt. Az aláírásgyűjtés lezárása előtt 16 perccel azelőtt kaptuk meg a hivatalos bejegyzést arról, hogy párt lettünk. Ami amúgy pont elég lett volna, csak elmentünk a gyűjtés előtt sörözni, és így lemaradtunk a dologról.
MN: De volt azóta is néhány jelentős választás. Veszprém, Tapolca…
KG: Soha az életben nem jártam ezekben a városokban, úgyhogy furának éreztem volna, ha megjelentünk volna ott. Annyit tehetünk a jövőben, hogy megpróbálunk néhány budapesti kerületben jelöltet állítani, aztán csinálni egy csomó klassz dolgot, gyümölcsfákat ültetni, lefesteni a padokat, ilyesmit. Mert valóban van mögöttünk egy csomó ember, akikben buzog a tettvágy. És ők miért ne csinálhatnának hasznos dolgokat?
MN: Összesen hány tagja van a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak?
KG: A pártalapításhoz 10 ember kellett. Ennyien vagyunk, de mint mondtam, a dolgok 95 százalékát én csinálom. A többieket 10-15 éve ismerem. Úgy megy ez, hogy ők benne vannak minden hülyeségben, de ha én nem csinálok semmit, akkor ők nem kezdeményeznek. Én viszont igazából teljesen alkalmatlan vagyok vezetőnek, nem vagyok elég határozott, nem tudok parancsolni, utasításokat osztani.
MN: Fel sem merült, hogy ezt mégis komolyabban kellene csinálni? Lassan tíz éve létezik a párt.
KG: Bizonyosan meg kellene próbálni, és a kételyeim ellenére is jó lenne tagságot toborozni, de az biztos, hogy nem akarunk megkomolyodni, „igazi magyar párttá” válni. Meggyőződésem, hogy így, viccelődve, sokkal hatékonyabbak vagyunk, mintha beállnánk komolykodni. Nyilván össze tudnánk szedni egy szakértői csapatot, egy csomó jó embert magunk mellé tudnánk állítani, ki tudnánk dolgozni programot, de a szemem előtt mindig az LMP példája lebeg, amit tényleg nagyon klassz emberek hoztak létre, aztán meg lehet nézni, hogy mi lett belőle. Egy halál unalmas, szétesett párt, ami 5 éve áll 5,01 százalékon. Akkor inkább a viccelődés. Nekem különben is ez fekszik, noha közben én is nagyon sajnálom, hogy nem jön létre egy komolyan vehető és szerethető politikai szervezet.
