"Annyi szép tervünk van még" - mondta Orbán a szerb elnök mellett

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. március 19.

Belpol

Mindkét politikus választásra készül április 3-án. Orbán szerint a háború a legrosszabbkor jött.

Akármilyen nehézségek is jönnek, meg fogjuk őrizni a szerb-magyar barátságot, meg fogjuk őrizni a békét – mondta Orbán Viktor szombaton Újvidéken Aleksandar Vucic szerb elnök társaságában.

A Budapest-Belgrád vasútvonal Belgrád-Újvidék szakaszának ünnepélyes átadásán, az újvidéki vasútállomáson a kormányfő beszédében kiemelte: "Itt van mindannyiunk fejében és szívében az a háború, ami Magyarország keleti határainál zajlik."

Ez a háború a legrosszabbkor jött és "most komoly kihívás elé állít bennünket, hiszen olyan szépen fejlődtünk, olyan nagy lendülettel indultunk meg és annyi szép tervünk van még" – mondta Orbán Viktor.

A világ most bizonytalanná vált, a szerbeknek és magyaroknak sok mindent újra kell gondolniuk – mondta, hozzátéve: "abban reménykedem, hogy ebben az újragondolásban Vucic elnök úrnak és nekem lesz szerepem" a következő választás után. A következő magyar és szerb választást ugyanazon a napon, április 3-án rendezik. 

"Békét akarunk, és az összes nagy tervünket a nehéz körülmények ellenére az önök elnökével közösen meg fogjuk valósítani" – jelentette ki Orbán Viktor.

Az ünnepségen – amelyre a miniszterelnök Vucic szerb elnökkel együtt vonattal érkezett Belgrádból – Orbán Viktor elmondta: soha nem volt olyan közeli és szoros a barátság a magyarok és a szerbek között, mint most.

Kiemelte: az elmúlt 70 évben országokat kötöttek össze kelet-nyugati irányban "és közben elfeledkeztünk arról, hogy milyen fontos összekötni területeket észak-déli irányból". Így állt elő "az a méltatlan helyzet", hogy Belgrádból eljutni Budapestre sok-sok órát vett igénybe, ami "nem normális dolog a 21. században" – vélekedett.

Hangsúlyozta: "a magyarok és a szerbek két nehéz sorsú történelmi nép", de a szerb elnökkel folytatott együttműködés eredményeképpen "ma ez a két nép közel áll egymáshoz".

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!   

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.