Márki-Zay Péter egy mentőautót adott át az ukrán nagykövetnek

  • narancs.hu
  • 2022. március 19.

Belpol

Támogatói adományokból vették, és a hadsereg egy olyan részéhez kerül, ahol kárpátaljai magyarok is szolgálnak.

Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje vasárnap egy mentőautót adott át Ljubov Nepopnak, Ukrajna budapesti nagykövetének.

A mentőautót az Egységben Magyarországért célzott támogatásokból vette, és az ukrán hadsereg egy olyan egységéhez kerül, amelyben kárpátaljai magyarok is szolgálnak.

A nagykövet nevesítette is, hogy a 128-as dandár kapja a mentőautót, és életeket fog menteni. 

Márki-Zay Péter elmondta, hogy az ellenzék a béke pártján van, szolidárisak az ukrán néppel és az élet védelme a legfontosabb a számukra. Orbán március 15-i beszédére utalva hozzátette, amikor gyilkosokról és áldozatokról van szó, nem mondhatjuk azt, hogy egyenlő távolságot tartunk a két oldaltól. 

Ljubov Nepop köszönetet mondott az ellenzéknek az adományért, de a kormánynak is megköszönte a humanitárius segítséget, ugyanakkor újfent a légtérzár és a fegyverszállítások (vagy legalább a védőeszközök szállításának) támogatására hívott fel és erősebb szankciókat szorgalmazott. "Szeretném, hogy az országom tovább létezzen, és nagyon kérem ehhez a magyar segítséget" – mondta.

Az orosz agressziót az ukrán nép elleni genocídiumnak nevezte, és a nácik bűneihez hasonlította az orosz háborús bűnöket. 

Márki-Zay Péter a sajtótájékoztató után az ATV híradójának azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin szerinte is háborús bűnös. "Aki terhes anyákat, gyermekeket gyilkol, aki vöröskeresztes menekültoszlopot bombáz, aki egy atomerőművet lelövet, azt nem lehet másnak nevezni, mint háborús bűnösnek" – fogalmazott a miniszterelnök-jelölt.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.