Egészen egyedülálló Szüret-gyűjteménnyel lepte meg a közvéleményt a MIÉP vasárnapi tüntetésére invitáló szórólapján. A "Kádár népe leszavazta Szent István népét" helyzetértékelésből kiinduló, a következő évekre a Terror Háza munkás-mozgalmi múzeummá alakítását, "minden magyar érzelmű, keresztény értelmiségi állásvesztését", "saját hazájában a magyarság palesztin vendégmunkássá válását", továbbá az Erdély, a Felvidék, a Délvidék és a Kárpátalja kifejezések betiltását kilátásba helyező iromány felszólított mindenkit, "aki nem szavazott a hazugságra és a halálra", hogy seregestül menjen a Hősök terére. Mutassák meg, hogy "él még és nem fél a magyar".Magyarország döntő többsége a hazugságot és a halált választotta áprilisban, a Hősök tere ugyanis korántsem volt tele az esős májusi vasárnapon. A sok tucat MIÉP-es zászlón kívül a "Szoclib kormányalakítás + 133 nap = október 23.", a "Fidesz vagy palesztin sors", továbbá a "Vasárnapi újság Matyórózsa Baráti Köre, Mezőkövesd" feliratú transzparensek fogadták a szemlélőt a "magyarok népgyűlésén", ahol a jelenlévők Fidesz-kompatibilis jelszavak skandálásával adták jelét a szélsőjobboldali szavazótábor tanácstalanságának és újsütetű igazodási hajlamainak.
A nagygyűlést megnyitó Győri Béla MIÉP-szóvivő nem lacafacázott; habozás nélkül puccsnak nevezte az országgyűlési választások eredményét. A hangulati alapozás után Csurka László szavalt, majd Dörner György és a Bocskai Szabadegyetem PFSZ nevű zenekara adta elő megzenésítve Petőfi A nemzethez című versét. A jobb sorsra érdemes színművésszel valaki elhitette, hogy tud énekelni, a PFSZ középkategóriás haknibrigádja pedig hiába próbálta ellensúlyozni Dörner közönség és Petőfi elleni akusztikai hadviselését. Az akciót követően aztán eljött a pillanat: Győri a szokottnál mérsékeltebb, de azért intenzív tetszésnyilvánítás közepette felkonferálta Csurka Istvánt, aki belekezdett a várakozásokat messze alulmúló választási bizonyítvány magyarázatába.
Győri Béla lapunknak a tüntetés előtt elárulta: egyetlen, gyorsan tovatűnő pillanatra felvetődött a MIÉP vezetőiben, hogy a magyar népnek nincs szüksége rájuk és nemzeti radikalizmusnak nevezett ideológiájukra, ám hamar túltették magukat ezen a balgaságon és belátták: az nem lehet, hogy a nemzet ne tartana igényt saját élcsapatára. E beismerés a kudarc okainak elemzését, a felelősség megállapítását vonhatná maga után, arra pedig kinek van szüksége, amikor sokkal könnyebb előkapni egyet a párt megszámlálhatatlan, tetszetősnél tetszetősebb
összeesküvés-elméletei
közül. Előkerült hát a "fondorlatosan kitervelt, bűnszövetségben elkövetett választási csalás" teóriája, a homlokok kisimultak, ismét kerek lett a világ, a "törpe minoritás" tagjai újra elhitték magukról, hogy ők vannak többen, övék a hon, és (bármit jelentsen is ez) nekik vannak itt "hazabirtokosi jogaik".
A "választási csalás fondorlatos kitervelése" Csurka szerint 1997-ben kezdődött a választási törvény módosításával, amelynek köszönhetően a Horn-kormány puccsszerűen bevitte Magyarországot a NATO-ba (a folyamatot aztán a MIÉP állandó pofozógépévé előlépett Martonyi János fejezte be), most pedig ugyanennek a jogszabálynak köszönhetően "az izraeli tőke által mozgatott nemzetközi bankár", Medgyessy Péter ragadta magához a hatalmat.
A választási csalást emlegető nyilatkozatokkal kapcsolatban emlékeztettük Győri Bélát arra, hogy a MIÉP által most lemondásra felszólított OVB-tagokat a fideszes parlamenti többség éppen az ő támogatásukkal, az MSZP és az SZDSZ tiltakozását figyelmen kívül hagyva választotta meg. A szóvivő a tényt elismerve kijelentette: éppen ezért a Fidesz politikai felelőssége, ami történt. Arra a kérdésünkre, hogy a szavazatszámláló bizottságok MIÉP-es tagjait milyen bokros teendők akadályozták a két választási forduló során az általuk állítólag észlelt szabálytalanságok időben történő bejelentésében, Győri annyit mondott: "nagy magyar amatőrök vagyunk."
Mint azt április 21-e óta sejteni lehetett, a MIÉP vereségéért a párt vezetőin kívül mindenki felelős.
Az úgymond most létrejött kétpártrendszer, melynek Csurka szerint eddig is kizárólag a MIÉP állt útjában, "nem magyar találmány", és tulajdonképpen azonos az egypártrendszerrel, hiszen a két nagy politikai erő egyaránt a nemzetközi nagytőke kiszolgálója, a hon buzgó kiárusítója, nemzeti célok nélküli bitangok gyülekezete. A kétpártrendszer amerikai működése (és hazai "bevezetése") hátterének megértéséhez természetesen Izraelben érdemes körülnézni, amely állam kulcsszerepet játszott 1992-ben id. George Bush megbuktatásában, és amelynek ma legfőbb szövetségese a "szélsőségesen Izrael-barát" ifj. Bush. Egy tájékozatlan hígmagyar könnyen úgy vélheti, hogy ellentmondás van a két állítás között, ám Csurka ezt meg sem kísérelte feloldani, sőt minden további nélkül kijelentette: az ifj. Bush jobboldali kormányát bábként mozgató izraeli lobbi Magyarországon épp a "baloldali, keresztényellenes" erőkkel cimborál. Gyümölcsöző kooperációjuk eredménye "az idegenek alattomos helyfoglalása", az ország "ellenséges dzsungellé" válása és a "nép sorsának megpecsételődése". Csurka "a kétpártrendszer első áldozatának" nevezte a volt ferencvárosi labdarúgót, Simon Tibort, akit természetesen "azok" öltek meg, mégpedig "akkor, amikor még hatalomra sem jutottak". Simon meggyilkolásának aktuálpolitikai "értelmezésével" Csurka minden korábbi teljesítményét alulmúlta.
De kik is felelősek
a MIÉP és a jobboldal vereségéért? Mindenekelőtt az izraeli nagytőke, valamint a szocialista és liberális befolyás alatt álló médiumok (különös tekintettel a kereskedelmi tévékre); a még Csurkánál is nagyobb zakót kapott Torgyán József; valamint a magyar jobboldal tönkretételében élen járó "antallisták", legyenek manapság akár a Centrum, akár az MDF, akár a Fidesz soraiban, élükön Dávid Ibolyával, "Boross Péter legjobb tanítványával", akinek nem sül le a képéről a bőr, hogy beül a MIÉP nélküli Országgyűlés alelnöki székébe. Előkerül Szanyi Tibor szocialista képviselő neve is. Szanyi február vége, Oláh János ismeretlen okból bekövetkezett orrcsonttörése óta a MIÉP érdeklődésének középpontjában áll; most éppen azért, mert - Csurka István szíves közlése szerint - félmillió magyar gazda tönkretételén fáradozik gőzerővel. Ellenségekből tehát nincs hiány.
A kibontakozás útját Csurka az úgynevezett nemzeti ellenállás megkezdésében látja. Ez azt jelenti, hogy a MIÉP szimpatizánsai bojkottálják a nemzetközi áruház-láncokat, a kereskedelmi tévék által reklámozott termékeket (kérdés, ha nem néznek kereskedelmi tévét, honnan fogják tudni, mit reklámoznak), továbbá azokat a zenészeket, akik letiltották dalaikat a Pannon Rádió műsoráról. Ezen kívül a nemzeti ellenállók elutasítják az ország EU-csatlakozását, nem ismerik el a most megválasztott Országgyűlést és az új kormányt (ezek szerint az Országgyűlés által hozott törvényeket sem, amivel gyakorlatilag törvények felett állónak nyilvánítják - más megközelítésben törvényen kívül helyezik - magukat). Csurka ki is mondta: a MIÉP szembekerült a jogállammal (a pártelnök szavaival: "a jog betűje mögé bújó rendszerrel").
A vezér rendkívül indiszponált beszéde után Dörner György felolvasta a "népgyűlési határozatot", amely szerint a jelenlegi rendszer helyett az úgynevezett "bizalmi elven alapuló demokráciát" preferálják. A Magyar Köztársaság a jelek szerint végérvényesen lejáratta magát a MIÉP előtt.
A nemzeti ellenállás azonmód kezdetét vette, mégpedig a tüntetőkre mért
kultúrmisszió jellegű csapássorozattal:
miután a "magyarok népgyűlése" elfogadta "határozatát", és ennek nyomatékául néhányszor azt kiáltotta, hogy ria-ria-Hungária, majd elénekelte a Szózatot, Dörner György a fáradhatatlan PFSZ kíséretében megint dalra fakadt. Ezt követően az elkerülhetetlen végzet megtestesüléseként megjelent a február 24-i Köztársaság téri demonstrációról ismerős Balogh Marci nevű úr, és anyák napja tiszteletére könyörtelenül belevágott a Boldogasszony Anyánk kezdetű templomi énekbe. Súlyos hiba volt, ám aki azt hitte, hogy a vendégmarasztalónak korántsem nevezhető produkció után már nem érheti meglepetés, tévedett: Erkel Ferenc Bánk bánjából a Hazám, hazám kezdetű áriát egy ismeretlen magyar hiphop-formáció hipergagyi módon rappesítette, ami méltó befejezése volt a "magyarok okos gyülekezete" nagy tavaszi seregszemléjének.
Távozóban idős mélymagyarok beszélgetését csíptem el, amelyből kiderült, hogy a lelkesedés felszítása mérsékelt eredménnyel járt. "Össze vagyunk omolva" - foglalta össze a helyzetet egyikük, és alighanem igaza volt. A MIÉP számára a választási vereség a vég kezdetét jelenti: az önmagát és híveit ugyancsak (ám jóval sikeresebben) felhergelő Fidesz április 7-e óta valódi alternatívát jelent a MIÉP-szavazók számára Csurkával és körével szemben. Ezt világosan kifejezték a vasárnapi nagygyűlés Fideszt éltető transzparensei és a Millenáris Parkból kölcsönvett jelszavai. Csurka szavazói nagy valószínűséggel Orbánt választják a továbbiakban; a parlamenten kívüli MIÉP pedig inkább terhet, mint (akár hallgatólagos) szövetségest jelent a Fidesz számára. Csurka retorikája - és főleg a hívei - igen, ám személye és programjának nagy része nem fér bele Orbán formálódó Hazafias Népfrontjába. Csurka István jó úton halad afelé, hogy Torgyán sorsára jusson. Valószínűleg ő maga is érzi, hogy ez már a nemulass, amit pár hónapja oly´ bölcsen megjósolt.
Gavra Gábor
