Átveszi a főváros az Oltalom-intézmények dolgozóit

  • narancs.hu
  • 2023. október 25.

Belpol

A Fidesz ennél is nagyobb segítséget javasolt.

A főváros cége, a BMSZKI (Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei) átmenetileg átveszi az Oltalom Karitatív Egyesület és a Magyar Evangéliumi Testvérközösség szociális intézményeinek dolgozóit – tudósít a Telex.

A Fővárosi Közgyűlés tagjainak többsége elfogadta a javaslatot, a Fidesz módosító indítványát viszont elutasította. Ez arról szólt volna, hogy az Iványiék által működtetett intézmények teljes üzemeltetését átvette volna a főváros. A kormánypárt ezt azért tartotta volna jó megoldásnak, mert álláspontja szerint az Oltalom jelenleg nem tudja megfelelően ellátni a feladatát, és félmegoldás, ha csak a dolgozókat veszi át a BMSZKI.

A dolgozók átvételének tervét múlt héten jelentették be.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes az előterjesztésről szóló vitában arról beszélt, remélik, rendezhető a kormány és a MET közötti vita. Niedermüller Péter, a VII. kerület DK-s polgármestere azt javasolta a fideszeseknek, szóljanak a képviselőtársaiknak, hogy a kormány adja oda azt a pénzt, ami jár az egyháznak és az Oltalomnak. 

A MET és az Oltalom Budapesten 260 fős éjjeli menedéket, átmeneti szállást, ápolási osztályt, nappali melegedőt, népkonyhát, szociális szolgálatot, női szállót működtet, és átmeneti otthont tart fönn családoknak. A főváros 1264 éjszakai férőhelyéből 260-at biztosít a MET és az Oltalom.

A főváros egyeztetett az egyházzal, és azt szűrte le, hogy a legnagyobb segítség az, ha a dolgozók hónapok óta rendezetlen fizetését megoldják.  A főpolgármester-helyettes a döntéssel kapcsolatban tisztázta, a főváros nem a fenntartói feladatot veszi át, kizárólag azt szeretné megelőzni, hogy az érintett intézményekben dolgozók felmondjanak. Ezt a segítséget mindaddig biztosítja a főváros, amíg a kormány és a MET megegyezik. 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.