Az állam korábban jóváhagyta azokat a szerződéseket, amelyek miatt most büntet a kormány

  • narancs.hu
  • 2017. december 22.

Belpol

Az Országgyűlési Hivatalnak ismernie kellett azokat a szerződéseket amik miatt bírságol az ÁSZ.

Az LMP, a DK, az MSZP, a Liberálisok és az Együtt is tízmilliós büntetést kapott az Állami Számvevőszéktől, mert az szabálytalannak találta az irodabérlést, és a Jobbik esetéhez hasonlóan arra hivatkozott a számvevőszék, hogy a piaci ár alatt jutottak a szolgáltatáshoz a pártok.

A döntés előtt teljesen értetlenül állnak a pártok, hiszen a korábbi ellenőrzéseken az ÁSZ rendben találta az összes szerződésüket, azóta pedig semmi nem változott.

Közben a hírTV azt is megtudta, hogy az Országgyűlés Hivatalának (OH) tudnia kellett róla, hogy az ÁSZ által megbüntetett ellenzéki pártok esetleg szabálytalanul bérlik az irodáikat, legalábbis azon pártok esetében biztosan, ahol listáról bejutott parlamenti képviselő is használja a bérleményt, hiszen az ő irodabérlésüket OH fizeti. Ilyen képviselője volt a vizsgált időszakban a parlamenti pártokon kívül az Együttnek, a DK-nak, a Párbeszédnek és a Liberálisoknak is. Így pedig a hivatalnak meg kellett ismernie a pártirodák bérleti szerződéseit is – amelyeket a szervezet kifogásolt. Az Állami Számvevőszék a 2015-ös és a 2016-os évekre bírságolta meg a pártokat 5 és 10 millió forint közötti összegre. A bírságokban közös, hogy a számvevőszék nem fűzött indoklást a büntetés összegéhez.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.