Az egészségügyért felelős államtitkár szerint „az elmúlt években számos eredmény született az egészségügyben”. Ahogy mondta, csökkentek a várólisták, több fiatal került be a szakképzésbe és megduplázódtak az egynapos sebészeti beavatkozások is.
Ónodi-Szűcs szerint 2012-ben több mint 75 ezren voltak várólistán, ez a szám a harmadára csökkent 2017-re. A várólista nem szégyenfal, hanem egy eszköz arra, hogy a rendszer áttekinthetően működjön, és lehetőség arra, hogy az egészségbiztosító be tudjon avatkozni – hangsúlyozta az államtitkár.
Ez amúgy igaz is, hiszen a magyar várólisták nemzetközi összehasonlításban sem számítanak hosszúnak, erről Kincses Gyula itt írt részletesen.
Várunk, de mire és meddig?
Mi van a várólisták mögött? A médiát újra és újra bejárja néhány (zömmel valós, de kiragadott) rémtörténet, és ezek legtöbbször a lehetetlen körülményű és beláthatatlan hosszúságú várakozással kapcsolatosak. Hallunk olyan hosszú várólistás időpontokról is, ami alapján az én generációmban visszatér a szocializmusban kialakult reflex: az új autó megkapásakor egyből befizettünk a következőre.
Ónodi-Szűcs Zoltán előadásában beszélt arról is, hogy hét év alatt 28 százalékkal nőtt azok száma, akik szakképzésbe kerültek, és 1039 olyan szakvizsgát szerzett orvos van, aki ösztöndíjban részesül, valamint csökkent azon orvosok száma, akik külföldön vállalnak munkát. Az államtitkár utóbbi állítása viszont már nem állja meg a helyét, erről Lénárd Rita írt részletesen a Materia Medicán.
Ahogy írta: „6 hónap alatt 402 magyar orvos és 208 külföldi állampolgárságú, de Magyarországon végzett orvos kért hatósági bizonyítványt külföldi munkavállaláshoz, azonban azt, hogy valóban külföldre távozott-e, ebből az adatból nem tudjuk megállapítani. De bármilyen hihetetlennek tűnik, az a helyzet, hogy azt sem tudjuk, valójában hány orvos dolgozik Magyarországon.”
Ráadásul:
- A Magyarországon dolgozó orvosok, szakdolgozók létszáma évek óta, még ha lassuló ütemben is, de csökken.
- Döntően a derékhad, a már önállóan dolgozó, erejük teljében levő fiatal szakorvosok hagyják el az országot.
- Ez negatív üzenet a szakorvosjelölteknek, hiszen azt látják, hogy nekik sem lesz biztos életpályájuk itthon.
- A háziorvosok átlagéletkora folyamatosan nő, és egyre több a betöltetlen praxis.
Kérjük, hogy a Magyarországról utolsóként távozó orvos oltsa le a villanyt
Az orvoselvándorlás körüli számháború újabb, 2017-es fejezete. Csökkent, nőtt vagy változatlan a külföldre távozó orvosok száma idén? Nézzünk a számok mögé. A napokban nagy médiavisszhangot keltettek ezek az adatok: „Az idei első fél évben 324 orvos, 78 fogorvos, 327 egészségügyi szakdolgozó és 19 gyógyszerész kért hatósági bizonyítványt külföldi munkavégzéshez.
Ónódi-Szűcs az egynapos sebészeti beavatkozásokról szólva azt mondta, megduplázódott az ezen ellátásban végzett beavatkozások száma. Azokban az esetekben, ahol lehet egynapos sebészeti ellátást nyújtani, 2010-ben még csak az esetek 41,3 százalékát, addig tavaly 82,4 százalékát végezték el így.
A növekvő esetszám önmagában azonban nem sokat ér. Ahogy Weltner János írta az egynapos sebészet „remélt előnye az ágyszám csökkentés. A kórházi kapacitások csökkentése akkor járna érdemi haszonnal az állam számára, ha a megmaradó kapacitásokat kevesebb, de korszerűbb, mérethatékony, gazdaságosan működtethető kórházakban koncentrálná.” Az ágyszámcsökkentést viszont a szavakban nagyon bátor Orbán-kormány sem meri bevállalni.
Mi fán terem az egynapos sebészet, és hogyan fogyasszuk?
Az egynapos sebészet egy nagy család. Szinte senki nem szeret kórházba kerülni, és ha mégis muszáj, akkor hosszasan ott lenni. És az állam se szereti, ha a lakosok hosszan és sokért dagonyáznak a közpénzből fenntartott és működtetett fekvőbeteg-ellátó épületekben. Sokak szerint a kórházi áfium elleni orvosság az egynapos sebészet.
Az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér egyik fontos eleméről, az e-receptről Ónodi-Szűcs Zoltán azt mondta, folyamatosan növekszik az orvosok által a felhőbe rögzített receptek száma. Mint mondta, előfordul, hogy hetente ötmillió e-receptet állítanak ki. Ahogy az is előfordul, hogy a rendszer egyáltalán nem működik, ezt viszont már saját tapasztalataink alapján mondjuk.
Az államtitkár a bérekről szólva azt mondta, az egészségügyi szakdolgozók havi átlagbére tavaly elérte bruttó 317 ezer forintot, míg az orvosoké a 754 ezer forintot. A finanszírozásról szólva közölte, a gyógyító-megelőző kassza is növekményt könyvelhetett el az elmúlt években, 2010 és 2017 között 32,2 százalékkal nőtt ez a kassza.
Ezzel szemben „a magyar egészségügy nemzetközi összehasonlításban egyre rosszabbul teljesít, de ezt a kormány a közvélemény előtt leplezi”. Itt megtalálja a számokat is.
Meddig lehet elfedni a magyar egészségügy egyre durvább lemaradását?
A statisztikai információk alapján a magyar egészségügy nemzetközi összehasonlításban egyre rosszabbul teljesít, de ezt a kormány a közvélemény előtt leplezi. Szakmai konferenciákon, sőt kormányzati kiadványokban friss tényeket közöltek arról, hogy a magyar lakosság egészségi mutatói, az ellátás minőségét és elérhetőségét jelző számok és az egészségügyi ráfordítások egyre jobban elmaradnak az Európai Unió, újabban pedig a visegrádi államok átlagától is.
