Az Eb-jegy lesz a védettségi igazolványa a meccsekre érkező külföldieknek

  • narancs.hu
  • 2021. május 29.

Belpol

A szurkolói zónában pedig nem csak ételt, italt lehet fogyasztani, de koncerteket is lehet szervezni, és ezek létszámkorlátozás nélkül megtarthatóak.

A koronavírus ellen védett személyekre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni a mérkőzésre érkező magyar állampolgársággal nem rendelkező személyre, ha a mérkőzésre szóló érvényes, papíralapú vagy elektronikus részvételi jegyét felmutatja – ez áll a szombati Magyar Közlönyben.

Vagyis, ha valakinek külföldiként van jegye a Budapesten megrendezendő négy meccs valamelyikére, akkor azt felmutatva ugyanolyan jogok illetik meg, mint a védettségi igazolvánnyal rendelkezőket.

E rendelet kitér arra is, hogy azoknak a külföldieknek, akik a mérkőzésekre érkeznek, egy 72 órán belül elvégzett negatív eredményű PCR-teszt bemutatásával is beléphetnek a meccsekre nézőként és a szurkolói zónába egyaránt.

A szurkolói zónában lehet ételt, italt fogyasztani, lehet zenés rendezvényeket, koncerteket szervezni, és ezek létszámkorlátozás nélkül megtarthatóak.

A futball Európa-bajnokságot június 11. és július 11. között rendezik meg Európa több városában. A tizenkét rendező város közül mint ismert, Budapest az egyetlen, ahol telt házas EB mérkőzéseket rendeznek majd.

(Magyar Közlöny)

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.