Az ellenzék nagyon belekiabálna a CEU-botrányt követő mély kormányzati kussolásba

  • narancs.hu
  • 2017. augusztus 6.

Belpol

Ez is nyilván Soros fejéből pattant ki.

Az MSZP mellett a Jobbik és a DK is támogatja azt a felvetést, miszerint augusztus 21-én rendkívüli parlamenti ülést tartsanak, ahol a lex CEU ügyét, illetve a devizahitelesek kilakoltatásának leállítását beszélnék meg. A Fidesz nem gondolkodott sokat a hír hallatán és sorosozott egyet, mondván, ez is Soros fejéből pattant ki.

Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője vasárnap sajnálatosnak nevezte, hogy a Fidesznek mindenre Soros az első szava, ugyanakkor bíznak abban, hogy meglesz az ülés összehívásához szükséges számú ellenzéki aláírás.

A szóvivő az MTI-n keresztül azt üzente Orbán Viktornak, Kósa Lajosnak és Harrach Péternek, hogy amennyiben nem jönnek el az ülésre, személyesen lesznek felelősek több tízezer család kilakoltatásáért.

Nyilván ettől rosszul alszanak majd a kedves urak.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”