"Az ellenzéki szavazók főpróbának tartják az előválasztást"
előválasztás_Szolnok

"Az ellenzéki szavazók főpróbának tartják az előválasztást"

  • narancs.hu
  • 2021.09.23 19:32

Belpol

Hosszú sorok a sátraknál, aktivizálódó fideszesek és a helyi retorzióktól tartva más településeken szavazók. Előválasztási körkép Budapestről, Gyuláról és Szolnokról.

„Alulmérték a várható részvételt az előválasztás központi szervezői, ez már két nap után kijelenthető. A megjelentek száma nem a választásra jogosultak 1-2, hanem sokkal inkább 5-6 százaléka lehet” – mondta az ellenzéki előválasztás egyik békéscsabai szervezője a Narancs.hu-nak. Kedden a Békéscsaba főterén lévő előválasztási sátorban mintegy ezren voksoltak. A Gyula központú választókerületben pedig a hétfői pocsék időben ötszázan mentek el előválasztani, a keddi napos és kellemes időben minimum a kétszerese lett a végleges szám. Mindkét városban sorok kígyóztak a sátoroknál.

Azt ugyanakkor mindkét helyen megjegyezték, hogy a voksolók között egyelőre felülreprezentáltak a nyugdíjasok, ráadásul közülük sokan nagyon határozott elképzelésekkel érkeznek. Kedden már többen jelentek meg a fiatalabbak közül és a középkorúak is nagyobb arányban voltak jelen. Az előválasztási részvételt és az érdeklődést jól érzékelteti, amit egy szervező mesélt: szombaton, az előválasztás első napján a gyulai törökzugi ABC-nél lévő sátorban dolgozott, amikor is az informatikai rendszert ért külső támadás miatt az egész országban felfüggesztették a voksolást.

Ennek ellenére délután 5 óráig jöttek az érdeklődők; volt, aki háromszor is, mert nagyon eltökélt volt.

A szervezők érdekes, de érthető voksolási módszerről is beszámoltak. Hétfőn a Gyulához tartozó Gyulaváriba több gyulai is kiment, feltehetően azért, mert itt kevésbé vannak a helyi hatalom szeme előtt. Sokan attól tartanak ugyanis, ha a helyi fideszes vezetők látják, hogy részt vesznek az előválasztáson, abból bajuk lehet. Egy másik aktivista arról beszélt a Narancs.hu-nak, hogy a Gyulához közeli Sarkadra több gyulai, az önkormányzati intézményekben dolgozó ember ment voksolni. Az utazással járó kényelmetlenséget és az időveszteséget azzal magyarázták, hogy félnek az esetleges retorzióktól, ami a békési fürdővárosban érheti őket. Gyulán többen arról beszéltek, hogy az online szavazáson regisztráltak, és az interneten adták vagy adják le majd voksukat, mert

tartanak attól, hogy meglátják őket valamelyik előválasztási sátornál.  

A gyulai előválasztáson megjelentek és voksoltak helyben közismert fideszesek is. Néhányan úgy sejtik, ez valami pártfeladat végrehajtása lehet. Tudósítónk is szemtanúja volt annak, hogy a gyulai képviselő-testület egyik fideszes tagjának párja és gyermekei részt vettek az előválasztáson.

 
 
Előválasztási szavazók Gyulán
Fotó: Bod Tamás

Incidensről egyelőre nem tudni a Békéscsaba központú Békés 1. számú és a Gyula központú Békés megye 3. számú választókerületben. „Egy-két szópárbaj és szájkarate volt már, de semmi egyéb, ezért a rendőrséget még egyetlen esetben sem kellett kihívni” – mondta az egyik szervező. Néhányan több héten át tartó mozgósítási versenyről beszélnek, ami már jóval az előválasztás előtt megkezdődött. „Az előválasztáson résztvevők jóval többen vannak a vártnál és nem is kétséges, hogy ezt ők főpróbának tartják a maguk részéről a jövő áprilisi parlamenti választás előtt. Ők biztosan elmennek voksolni és nagyon sokakat még magukkal húzhatnak” – mondta egy helyi aktivista.

Hosszú a sor, de az emberek türelmesen várakoznak annál az előválasztási sátornál, ami Zugló egyik forgalmas pontján áll. Sok az idős és a fiatal szavazó, mintha a középkorúak lennének kevesebben. A szervezőket kérdeztük tapasztalataikról. "Délelőtt még többen voltak. Megtörtént, hogy tíz percet is várni kellett a szavazat leadására" - mesélik, miközben a sátor mögötti kereszteződésben éppen egy Dobrev Klára támogatására buzdító furgon kanyarodik be. Arra a kérdésünkre, bírja-e az informatikai rendszer a nagy érdeklődés miatti terhelést, úgy válaszoltak, most már igen. A rendszert ért támadás azonban váratlanul érte őket. "Sok mindenre fel voltunk készülve, de erre nem. Úgy voltunk vele, mint a viccbeli Józsi bácsi a repülőn, aki azt mondta, erre számítottam, erre is, de arra, hogy mindez a nyakamba ömlik, nem" - utal példaként az egyik szervező az ismert vicc poénjára.

Szolnokon is óriási volt az érdeklődés a hét elején, az előválasztás első napjaiban. A város központjában lévő sátornál a kellemetlen, hideg, szeles idő ellenére nagyon sokan álltak sorba, hogy leadhassák voksukat a szolnoki 1-es választókerület három jelöltje valamelyikére, Kármán Irénre (Momentum, támogatja: MSZP, Párbeszéd), Sziráki Pálra (DK, támogatja: Jobbik, Liberálisok, Mindenki Magyarországa Mozgalom) és Tóth Áronra (LMP, támogatja: Új Kezdet Párt). Folyamatosan érkeztek a szavazók a sátorhoz, ahol megállás nélkül regisztrálták az adatokat és a szavazatokat.

 
Fotó: Bod Tamás

Egy lapunk által megkérdezett helybeli névvel nyilatkozva vállalta a véleményét. A szolnoki Kovács Sándor szerint fontos az előválasztást azért, hogy a legmegfelelőbb képviselő-, illetve miniszterelnök-jelölt kerüljön előtérbe. Hozzátette, szerinte a választás a polgári demokrácia lényeges eleme. "Egyetértek Márki-Zay Péterrel, a tolvajoknak a kóterben a helyük" - tette hozzá. Az informatikai rendszert ért támadással kapcsolatban azt mondta, hallotta, hogy esetleg Kínából jött. "A hitelfelvételeket a Fudan Egyetemre meg a Budapest-Belgrád vasútra még pluszban, így is meghálálják a kínaiak" - mondta.

(Cikkünk elkészítésében közreműködött: Ambrus Vilmos, Bod Tamás, Tóth András)

(Címlapképünkön: szavazásra várakozók egy szolnoki helyszínen. Fotó: Tóth András)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

 

Neked ajánljuk