Az európai minimálbér bevezetését javasolja a DK

  • narancs.hu
  • 2023. március 2.

Belpol

A kormánypártokhoz hasonlóan Gyurcsányék is hétpontos határozati javaslatot nyújtott be az országgyűlésnek.

A Fidesz-KDNP hétpontos békepárti határozati javaslatát bíráló Arató Gergely úgy fogalmazott, a DK az indítványában Magyarországgal és a magyar emberek érdekeivel foglalkozik, azzal, hogy mit tenne ebben a helyzetben egy felelős kormány.

A javaslatokat ismertetve kiemelte, hogy le kell törni az elviselhetetlen élelmiszerdrágulást okozó „orbáni inflációt”, ezért csökkenteni kell az alapvető élelmiszerek áfáját és az üzemanyagok adóterhét. Emellett véget kell vetni a „rezsikatasztrófának”, amihez nyilvánosságra kell hozni a titkosított orosz gázszerződéseket, csökkenteni kell a rendszerhasználati díjakat, támogatni kell a megújuló energiák használatát és az energiatakarékossági felújításokat, valamint meg kell duplázni az embereknek kedvezményesen adott áram és gáz mennyiségét.

A nyugdíjasoknak visszamenőlegesen ki kell fizetni a tavaly elmaradt nyugdíjemelés összegét, be kell vezetni a negyedévente esedékes nyugdíjkorrekciót, és százezer forintot kell adni az átlag alatti nyugdíjban részesülőknek - sorolta követeléseiket a képviselő.

Arató Gergely amellett is érvelt, hogy a szakszervezetekkel és a munkaadókkal egyeztetve be kell vezetni az európai minimálbért.

Le kell állítani az akkumulátorgyárak építését és törvényi garanciát kell adni arra, hogy a szükséges környezeti hatástanulmányok és a közelben élők megkérdezése nélkül nem épülhetnek hasonló üzemek - szögezte le a politikus.

Csatlakozni kell az Európai Ügyészséghez, helyre kell állítani a jogállamot és haza kell hozni a kormányzati korrupció miatt felfüggesztett uniós pénzeket. Arató Gergely végül azt mondta, hogy újra rögzíteni kell, hogy Magyarország az EU és a NATO tagja, ezt pedig senki és semmiért nem teheti kockára.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Madarak és angyalok

  • - turcsányi -

Nehéz megmondani, hogy mikor mondtak fel az angyalok. Már akkor, amikor Wim Wenders folytatni merészelte a Berlin felett az eget (Távol és mégis közel, 1993)? Vagy csak 1998-ban lett elegük, amikor meglátták magukat az Angyalok városa című filmben – a Berlin felett az ég e remake-jét Nicolas Cage-dzsel? Az biztos, hogy Los Angelesből eztán szedték a sátorfájukat. De senki nem pótolhatatlan, L. A. pedig különösen nem maradhatott efféle égi szárnyasok nélkül.