Az LMP arra kéri Orbán Viktort, hogy szálljon le a TikTokról

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 5.

Belpol

Az LMP arra kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy fejezze be a TikTokon folytatott kommunikációs tevékenységét, mert veszélyes lehet.

Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese szombati budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján felszólította a miniszterelnököt, hogy ne tiktokozzon már.

A politikus úgy fogalmazott: az alkalmazás használata adatvédelmi és kiberbiztonsági kockázatot rejt, ezért nem mindegy, hogy telepítve van-e minisztériumi vagy kormányzati eszközökre. Az LMP szerint megnyugtató lenne, ha a kormányfő a hivatali eszközein nem használná a TikTokot – mondta Kanász-Nagy Máté. Hozzátette: az alkalmazás tulajdonosi szerkezete "ezer szállal kötődik" a kínai államhoz, a kínai kommunista párthoz.

Hangsúlyozta, hogy a TikTok hozzáfér többek között a naptárbejegyzésekhez, a névjegyzékhez és a GPS adatokhoz is, vagyis a használatával érzékeny személyes és kormányzati adatok kerülhetnek illetéktelenekhez.

A frakcióvezető-helyettes közölte, hogy az LMP benyújtott egy törvényjavaslatot, amely az állami és önkormányzati szférában tiltaná a TikTok használatát a munkavégzés során használt hivatali eszközökön. Megjegyezte, az utóbbi időszakban számos ország döntött hasonlóképpen.

Orbán Viktor az utóbbi hetekben aktivizálta magát a kínai közösségi platformon, hogy a fiatal korosztálynak is jusson a százmilliárdokból kiötlött propagandaüzenetekből. Arra nem vennénk mérget, hogy a Fidesz megfogadná a törpepárt intését, és éppen Kanász-Nagy Máté aggodalmától vezérelve védenék magukat a kínai adatszerzés ellen, ha már kínai akkumulátorcégek tucatját engedték be az országba.

  

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.