Most akkor rászervezett Hadházy akciójára a jobbra húzó LMP, vagy csak segíteni akar?

  • Gera Márton
  • 2018. október 9.

Belpol

Igaz, a Hadházy-féle kezdeményezéshez is gyűjtik az aláírásokat.

Hirtelen slágertéma lett Magyarországon az Európai Ügyészség. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a formálódó uniós szervvel kapcsoltban két aláírásgyűjtés is zajlik.

Hadházy Ákos volt LMP-s képviselő szeptember vége óta gyűjti az aláírásokat, illetve elindult egy európai polgári kezdeményezés is. Utóbbi az LMP-hez köthető: a párt a múlt héten jelentette be, hogy beleáll a témába, aláírásgyűjtéssel áll ki az ügyészség mellett. Akárcsak a párt egykori társelnöke.

false

 

Fotó: MTI

 

A bejelentés felbolygatta a közbeszédet: olybá tűnt, az LMP szándékosan rászervez Hadházy aláírásgyűjtésére, mintha azt akarnák ellehetetleníteni.

A Fidesz kottájából?

A Lehet Más a Politika háza táján az utóbbi hónapokban botrány botrány követett. Az etikai bizottságuk egy sor olyan politikust elmarasztalt, akik az áprilisi választást megelőzően támogatták az ellenzéki együttműködést és visszaléptek más baloldali jelöltek javára, hogy megakadályozzák a Fidesz győzelmét vagy kétharmadát. Kiszivárgott az is, hogy a kampányfőnökük beszélt a kormánybiztos Schmidt Máriával telefonon, akik figyelmeztette az LMP-t, ha visszalépnek, előfordulhat, hogy nem jutnak be a parlamentbe, így nem kap mandátumot az ellenzéki pártban politizáló fia, Ungár Péter sem (végül bejutott – a szerk.).

Végül a belső harcok kilépésekhez vezettek, mára mindkét korábbi társelnökük, a baloldali koordinációt támogató Szél Bernadett és Hadházy Ákos is távozott a pártból. Mindezek fényében jó ideje tartja magát a közbeszédben az a vélekedés, hogy a LMP a Fidesz szatellitpártja lett, „őfelsége ellenzéke”. Ezt persze cáfolni igyekszik az új elnök, aki szerint csak arról van szó, hogy a Fideszről lemorzsolódott szavazókat akarják megszólítani, és a jobbra fordulás nem a kormánypárttal való együttműködést, hanem a Jobbikkal való összefogást jelentené.

Persze a párt vezetése tagadja, hogy Hadházy vitorlájából fognák ki a szelet. Keresztes László Lóránt, a párt elnöke a Facebookon azzal védekezett, hogy ők Hadházy kezdeményezését is támogatják, azaz a pultjaiknál majd a polgári kezdeményezést és a volt társelnökük ívét is alá lehet írni.

Az LMP rászervez egy saját aláírásgyűjtő akciót Hadházyéra az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért

Á, dehogy Hadházy ellen... Egy év alatt egymillió aláírást gyűjtenének legalább 7 uniós tagországból. Hadházy Ákos kezdeményezte az aláírásgyűjtési akciót az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért, amivel arra akarná rábírni a kormányt, hogy az eddigi ellenállását feladva léptesse be Magyarországot. Az EU 28 tagállamából eddig 22 már csatlakozott az Európai Ügyészséghez.

A tyúk vagy a tojás?

Bár elsőre úgy tűnt, az európai polgári kezdeményezést az LMP kezdte, ez nem egészen így van. Azt Karácsony Zoltán indította, akinek a neve onnan lehet ismerős, hogy a 2016-os pedagógusmozgalomból ismert iskolaigazgatóval, Pukli Istvánnal alapított pártot Polgári Világ néven. Pukli azóta kilépett a pártból, és bár az nem indult az áprilisi választáson, ráadásul életjeleket sem nagyon ad magáról, viszont a szervezet még mindig létezik.

Az LMP tehát az ő kezdeményezésükhöz csatlakozott, igaz, ezt nem éppen így kommunikálták. A párt honlapján ez volt olvasható: „Írd alá te is a Szüntessük meg a csalást és az uniós forrásokkal való visszaélést! európai polgári kezdeményezést, amely szigorúbb szankciókat és fokozott ellenőrzéseket vezetne be az Európai Ügyészséghez nem csatlakozó EU-s tagállamokban.” Keresztes László Lóránt azonban később helyesbített, és az Azonnali.hu-nak azt mondta, ők soha nem állították, hogy ez az ő kezdeményezésük lenne.

false

 

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A Narancs.hu úgy tudja, az LMP-n belül is dilemma volt, hogy csatlakozzanak-e a pártból kilépett, annak jelenlegi irányát bíráló volt társelnök kezdeményezéséhez. Végül így hidalták át a problémát.

Az ugyanakkor nem világos, hogy mit lehet elérni a polgári kezdeményezéssel: ez ugyanis nem a magyar kormányt, hanem az Európai Bizottságot szólítja fel arra, hogy keményebben lépjen fel azokkal a tagállamokkal szemben, akik nem csatlakoznak az Európai Ügyészséghez. Ha összejön az egymillió aláírás az EU-s országokból, a kezdeményezés a Bizottság elé kerül. A testületet viszont a felszólítás semmire nem kötelezi.

Hadházy kezdeményezése ezzel szemben rá akarja kényszeríteni a népakarat által az Orbán-kormányt, csatlakozzon az Európai Ügyészséghez. Tegyük hozzá, még ha össze is jön az egymillió szignó, ez sem kötelezné Orbánékat a csatlakozásra.

Hadházy a Narancs.hu-nak azt mondta, majd csak a következő napokban derül ki, az LMP valóban  gyűjti-e az aláírásokat. A független országgyűlési képviselő örül annak, ha az LMP is segít, ugyanakkor szerinte a másik kezdeményezés nyitott kapukat dönget: „Az Európai Bizottság amúgy is fokozottan fog figyelni azokra a tagállamokra, melyek nem csatlakoznak a közös ügyészséghez, ez független az európai polgári kezdeményezéstől. Ennek is lehet értelme, de sokat nem igazán hoz.”

Hadházy azt mondta, jól haladnak a gyűjtéssel, 12 nap alatt 40 ezer aláírás gyűlt össze. Karácsonyig szeretnék összeszedni az egymillió aláírás jelentős részét, de a gyűjtést a jövő tavaszi EP-választásig tervezik folytatni.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.