Az MSZP ellenzéki összefogást, közös listát, közös programot és nemzeti minimumot hirdetett 2022-re

  • narancs.hu
  • 2019. december 14.

Belpol

Tóth Bertalan szerint az önkormányzati választás ellenzéki sikere az előválasztás, valamint a Fidesszel szembeni "egy az egy elleni kiállás" létjogosultságát is igazolta.

A nagyon színes ellenzéki összefogás óriási lehetősége, hogy egy nemzeti minimumot tartalmazó programot hozzon létre a 2022-es országgyűlési választásra – mondta az MSZP elnök-frakcióvezetője szombaton, pártja évzáró sajtótájékoztatóján.

Tóth Bertalan kifejtette, az önkormányzati választás ellenzéki sikere az előválasztás, valamint a Fidesszel szembeni "egy az egy elleni kiállás" létjogosultságát is igazolta. A szocialista politikus szerint az ellenzéknek ezért a következő parlamenti választásra is hasonlóan kell készülnie.
Elmondta, a baloldali, liberális és jobboldali erőkből álló ellenzéki összefogás először valósíthat meg egy olyan programot, amely az oktatás, az egészségügy, a szociális világ és a jogállamiság területein is a nemzeti minimumot tartalmazza.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke hangsúlyozta, sorsdöntő  és sikeres év van mögöttük. "A Fidesz sem itthon, sem Európában nem tört át, a centrális erőtér megbomlott, megszűnőben van" – jelentette ki.

A politikus kiemelte, az ellenzéki együttműködés jól vizsgázott az önkormányzati választáson, azonban nem szabad hátradőlniük, 2022-ben ugyanis még nagyobb kihívás vár rájuk. A Fidesz mindent el fog követni, hogy szétfeszítse az ellenzéki együttműködést, ezért az abban részt vevőknek még szorosabban össze kell fogniuk – tette hozzá.

Kunhalmi Ágnes szerint mindennek azzal is kell járnia, hogy az ellenzék a parlamenti választáson is mindenhol egy jelöltet indít a Fidesszel szemben, emellett közös listát és miniszterelnök-jelöltet is állít. "Aki a közös listától eltérő álláspontot képvisel, az veszélyezteti a hazai demokraták győzelmét!" – jelentette ki.

Az MSZP választmányi elnöke kitért arra is, nem az Országgyűlés lesz az ellenzéki ellenállás fő terepe a következő időszakban. Kunhalmi Ágnes 2020-at a felkészülés, 2021-et pedig a "kőkemény" előválasztás évének jósolta.

Az MSZP-Párbeszéd közös jelöltjeként főpolgármesterré választott Karácsony Gergely az elmúlt 10 év legnagyobb ellenzéki sikerének nevezte az októberi önkormányzati választást. Elmondta, a megválasztása óta eltelt két hónapban megpróbálták kijelölni azokat az irányokat, amelyek a jövőben egy szolidáris Budapestet eredményezhetnek. Erre vonatkozó intézkedéseik közül példaként említette, a fővárosi érdekegyeztető tanács felállítását, a "rabszolgatörvény" alkalmazásának felfüggesztését, a kilakoltatások leállítását és a közösségi közlekedés ingyenessé tételét az álláskeresőknek.

A főpolgármester szólt arról is, Budapest zöldítéséért is komoly lépéseket tettek és 50 milliárd forintos forrást szereztek a járóbeteg-ellátás korszerűsítésére, amiből az elmúlt 30 év legnagyobb fejlesztését valósíthatják meg ezen a területen.

Karácsony Gergely úgy fogalmazott, új helyzet van az országban és a fővárosban, mivel a "köztársaságpárti politika" már nemcsak tüntetésekben és felszólalásokban, hanem a mindennapokban is meg tud mutatkozni.

Tóth Bertalan közölte, az MSZP karácsony alkalmából 11 millió forintos segítséget biztosít a rászorulóknak a parlamenti képviselői által finanszírozott szolidaritási alapjából. Elmondta, az MSZP eddig három pályázati fordulóban összesen 33 millió forintot fordított jótékonysági célra ebből az alapból. Kunhalmi Ágnes tájékoztatása alapján, az MSZP ezúttal a Szent János Kórházat és a Heim Pál Gyermekkórházat segíti, emellett választmánya és tagsága felajánlásaiból országszerte rendez adományosztásokat.

A szocialisták elnöke a szolidaritási alapjukra vonatkozó kérdésre elmondta, a párt egy külön számlát nyitott erre a célra, ahova az MSZP országgyűlési képviselői a fizetésemelésüknek megfelelő összeget, havonta több százezer forintot fizetnek be. Tájékoztatása szerint az alap forrásaira a párt helyi szervezetei pályázhatnak civilekkel, szakszervezetekkel és karitatív szervezetekkel együttműködve. A beérkező pályázatok közül egy bíráló bizottság dönt a nyertesekről - tette hozzá. Kijelentette, olyan rendszert hoztak létre, amely az Állami Számvevőszék (ÁSZ) előtt is "egy nyitott könyv".

Tóth Bertalan megjegyezte, az MSZP képviselőit idén összesen 19 millió forint értékben büntette az Országgyűlés, ezeket a döntéseket azonban megtámadták Stasbourgban, győzelmük esetén pedig ezt az összeget is befizetik a szolidaritási alapba. A szocialista politikus arra is rákérdezett, az MSZP-t ebben az ügyben számon kérő fideszes képviselők mire használják a fizetésemelésüket. "Nagyon kíváncsi lennék, hogy Gulyás Gergely, vagy akár Áder János fizetéséből hogyan segíti a rászoruló családokat" – mondta.

Karácsony Gergely kérdésre válaszolva gyomorforgatónak nevezte, hogy a Fidesz éppen azt a Katona József Színházat támadja, amelynek "jól működött az immunrendszere" és saját maga távolította el zaklató munkatársát. Szerinte az ilyen esetekben nem politikai lejáratásra, hanem bátorításra lenne szükség, hogy minden olyan munkahelyen lépések induljanak, ahol zaklatás történt.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.