Az MTA rendkívüli közgyűlésen hétpontos határozatban rögzítette a testület új küldetését

  • narancs.hu
  • 2019. december 2.

Belpol

A 2019-es törvényi változások után szükségessé vált küldetésének újragondolása, ezért hívták össze a rendkívüli közgyűlést.

A Magyar Tudományos Akadémia rendkívüli közgyűlésén a köztestület tagjai elfogadták az Akadémia újragondolt küldetéséről szóló előterjesztést.

Mint Lovász László, az MTA elnöke a zárt közgyűlést követő sajtótájékoztatón elmondta, a 2019-es törvényi változások után immár saját kutatóhálózat nélkül működő MTA számára szükségessé vált küldetésének újragondolása, ezért hívták össze a rendkívüli közgyűlést. A Magyar Tudományos Akadémia küldetése 2019 címet viselő, hétpontos előterjesztés megfogalmazza, hogy az MTA milyen feladatokat lát maga előtt, és mik ezeknek a legfontosabb részfeladatai:

  1. Az Akadémia a magyar tudományos közösséget egyesítő és megjelenítő köztestület.
  2. Az Akadémia őrzi és ápolja a magyar nyelvet, gondozza a nemzet tudományos és kulturális örökségét.
  3. Az Akadémia hozzájárul a kutatás feltételeinek megteremtéséhez, és képviseli a magyar tudományos kutatás érdekeit.
  4. Az Akadémia a tudományos minőség és a tudományetika letéteményese.
  5. Az Akadémia feladata a magyar tudomány nemzetközi kapcsolatainak bővítése, eredményeinek megjelenítése és érdekeinek képviselete.
  6. Az Akadémia a nemzet tanácsadója.
  7. Az Akadémia közvetíti a tudományos kutatások eredményeit a társadalom számára.

 

Lovász László beszámolt arról is, hogy elfogadtak két háttéranyagot is, amelyben az előterjesztés részleteit fejtik ki.
Az MTA elnöke felidézte: az Akadémia kutatói hálózatát az Országgyűlés nyáron hozott törvényével egy független szervezetbe vitte át, ehhez csatlakozott a költségvetési törvény módosítása, amely az MTA költségvetésének jelentős csökkentésével járt. Az intézmények működési költsége mellett többek között az Akadémia legfontosabb pályázatainak a költségvetése is átkerült az új Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz. "Ebben a helyzetben fel kellett tenni a kérdést, hogy hogyan tovább" –elmélkedett Lovász László.

Kérdésre válaszolva kiemelte azt is, fontos, hogy a magyar tudomány továbbra is működik, az intézményhálózat ugyan elkerült az Akadémiától, de megvan minden kutatóintézet. A közgyűlés tárgyalt arról is, hogy az Akadémiának át kell gondolnia, hogyan tudná finanszírozását az állami költségvetésen kívüli forrásokból megvalósítani. Lovász László a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy elnöki ciklusa végén szeretne visszatérni a tudományos kutatásba.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.