Az orvosok harmada átmenne a magánellátásba dolgozni

  • narancs.hu
  • 2024. március 7.

Belpol

Pedig egy-egy orvos kiesése akár le is állíthatja az ellátást egy adott kórházban – állítja az orvosi kamara főtitkára.

Egyre nagyobb problémát okoz az orvoshiány az állami ellátásban. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint nem a hálapénz betiltása felelős a hosszú várólistákért – derült ki az RTL Híradó riportjából, amit a 444.hu szemlézett.

Álmos Péter, a MOK elnöke azt mondta, a jelenséget inkább az magyarázza, hogy a kórházak adóssága folyamatosan nő, miközben számos igazgatót leváltanak. Emellett – a MOK 5000 fős felmérése szerint – az orvosok motiváltsága is csökkent.

A válaszadók 80 százaléka azt mondta, hogy akkor sem tudna többet gyógyítani, ha magasabb fizetést kapna.

A megkérdezettek fele szerint nem jut elég idő a betegekre, harmaduk pedig azt mondta, a következő három évben részben átmenne a magánszektorba dolgozni.

A MOK szerint már így is jelentős az orvoshiány. Álmos azt mondta, vannak olyan szakterületek, ahol extrém a hiány, máshol csak simán hiány van.

Az nagyon ritka, hogy egy területen minden rendben van.

Svéd Tamás, a MOK főtitkára pedig arról beszélt, hogy egy-egy orvos kiesése is leállíthatja az ellátást egy adott kórházban.

Álmos szerint a helyzet ennyi orvossal nem fenntartható, ezért központosításra lesz szükség. A MOK az alapellátás és a járóbeteg szakellátás megerősítését kéri a Belügyminisztériumtól.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.