Nem árulja el a kormány, hogy visszavonták-e Balog Zoltán diplomata-útlevelét

  • narancs.hu
  • 2024. március 7.

Belpol

Még 2019-ben, Áder János nevezte ki rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté.

Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője arról kérdezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt minisztere, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lemondott lelkészi elnöke rendelkezett, rendelkezik-e diplomata útlevéllel – vette észre a 24.hu.

„Amennyiben rendelkezett diplomata útlevéllel, a kegyelmi botrányban való szerepe után visszavonták-e, vagy visszavonják-e diplomata útlevelét?”

– tette fel a kérdést Csárdi Antal, amire válaszul Magyar Levente államtitkár csak azt a közismert tényt közölte, hogy még 2019-ben Áder János államfő rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezte ki Balog Zoltánt, így diplomataútlevelet is kapott, további részletekre azonban az államtitkár nem tért ki.

A lap emlékeztetett, annak idején Szijjártó Péter volt az előterjesztő, viszont akkor nem derült ki, Balog Zoltán hol áll diplomáciai szolgálatba, miután képviselői mandátumáról hivatalosan azért mondott le, hogy lelkészként szolgálhasson. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Szijjártó Péter néhány hete visszavonta a Csíki Sör tulajdonosának diplomata-útlevelét, miután Lénárd András arra hivatkozva próbálta megúszni gyorshajtási ügyét Romániában.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.