Az összes zsinagógáját bezárja a Mazsihisz

  • narancs.hu
  • 2020. március 13.

Belpol

A közösségi istentiszteletek, esküvők, bár micvák és bát micvák is elmaradnak.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elrendelte budapesti és vidéki zsinagógáik bezárását a koronavírus-fertőzés miatt.

A szervezet honlapján olvasható közlemény szerint a Mazsihisz úgynevezett krízismenedzsment csoportja döntött így.

A zsinagógák bezárása pénteken lép életbe és visszavonásig érvényes. Ennek következtében a közösségi istentiszteletek, esküvők, bár micvák és bát micvák és egyéb, a zsinagógákban tervezett rendezvények elmaradnak.

Elrendelték továbbá a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár bezárását. A Dohány utcai zsinagógát turisták sem látogathatják. Az intézkedés a pénteki kapuzárás után visszavonásig érvényes.
A döntéseket a krízismenedzsment csoport a Mazsihisz, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) és a rabbikar vezetésének egyetértésével hozta meg.

Kitértek arra: a szövetséghez tartozó közösségeknek elrendelték, hogy az idei széderestéket ne tartsák meg, a rabbikar pedig felhívta a hívek figyelmét arra, hogy "semmiféle halachikus előírás sem írhatja felül az élet megóvásának és az egészség megőrzésének parancsát".

Folyamatosan figyelemmel kísérik a kormány intézkedéseit, ezek ismeretében várhatók további döntéseik.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.