A napokban nyújtotta be a parlamentnek a 2002-es hivatali évről szóló jelentését Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és helyettese. Az ombudsmanok informális hierarchiájában első helyen álló általános biztos 2001. júliusi nyilvános bemutatkozása elég szerencsétlenre sikerült, és személyét, tevékenységét azóta sem övezi egyértelmű szakmai és médiaszimpátia. Mivel Lenkovics úgy érezte, hogy eleinte nem kapta meg az esélyt a bizonyításra, első teljes hivatali évének lezárulta alkalmából a Narancs arra vállalkozott, hogy elsősorban a munkája alapján mérlegeljen.
| ||
Az Országgyűlés 2001. június 30-án választotta meg Lenkovics Barnabást és helyettesét, Takács Albertet, miután az akkori kormánypártok nem támogatták Gönczöl Katalin, az előző általános biztos mandátumának meghosszabbítását, a helyettes biztos posztja pedig Polt Péter legfőbb ügyésszé történt kinevezése, azaz 2000 májusa óta betöltetlen volt. Mivel az országgyűlési biztosokat a parlament kétharmados többséggel fogadja el, személyük szükségképpen politikai alkuhoz kötött. Az új biztosok dolgát nem könnyítette meg, hogy a 2002. évi országgyűlési választások miatt akkortájt már igencsak hisztérikus közhangulatban a média leginkább kinevezésük politikai vetületeivel foglalkozott: Takácsban a szocialisták, Lenkovicsban a Fidesz pártfogoltját látták. Lenkovics Barnabás lapunknak hangsúlyozta: nem szerepelt "szakmai életstratégiájában" az általa jelenleg betöltött funkció, amit kifejezetten a köztársasági elnök kérésére vállalt el: "Ha engem bármelyik politikai párt kér fel, nem vállalom a jelöltséget" - fogalmazott.
Lenkovics úgy érzi, sokan, akik szerették Gönczöl Katalint,
őt okolták,
amiért a parlament nem hosszabbította meg elődje kinevezését - pedig az nem neki, hanem az akkori politikai patthelyzetnek volt betudható. "Egyetemi professzorként az ember beül a dolgozószobájába és olvas vagy ír, bemegy az előadóterembe és előad, de még ha meg is buktat valakit, akkor sem találkozik olyan negatív megnyilvánulásokkal, mint a politikai életben" - sorolta kedvezőtlen tapasztalatait. "Nem volna szabad, hogy így legyen" - felelte a Narancs felvetésére, miszerint egy ilyen tisztség vállalása esetén az ember óhatatlanul politikai támadásoknak teszi ki magát. Lenkovics szerint az alkotmány mellett az országgyűlési biztosokról szóló törvény is úgy rendeli, hogy a biztosok a politikától függetlenül tevékenykedjenek, és kezdetben nem adták meg neki az időt és az esélyt a bizonyításra.
| ||
A médiakép az új biztosok hivatalba lépése után sem javult: vitájuk a hatáskör megosztásáról az adatvédelmi ombudsman helyettesítésének ügyében nyílt konfliktussá fajult. A képviselőknek ugyanis nem sikerült megválasztani a Gönczöl Katalinnal együtt távozó Majtényi László adatvédelmi biztos utódát, és a Péterfalvi Attila hivatalba lépéséig tartó közel féléves interregnum idején Lenkovics magához kívánta vonni ezt a jogkört. A többi ombudsmanhoz képest különleges jogosítványokkal felruházott adatvédelmi biztos a törvény szerint csak akadályoztatása esetén helyettesíthető. Takács Albert és a közjogi szakma legtöbb megszólaló képviselője úgy gondolta: nem lehet az ombudsman akadályoztatásáról beszélni, ha a hivatalt senki nem tölti be, és nem gyakorolhat speciális jogköröket olyan személy, aki arra nem kapott mandátumot. Lenkovics ezzel szemben azt az álláspontot képviselte, hogy a törvény kategorikus megfogalmazása ("helyettesíti") nem nyújt teret a mérlegeléshez, míg az akadályoztatás szerinte nem az adatvédelmi biztos személyére, hanem az intézményre vonatkozik. A vita végül kompromisszummal zárult: Lenkovics látta el az adatvédelmi teendőket is, de bizonyos típusú (például a titokminősítéssel kapcsolatos) ügyekkel nem foglalkozott.
A hatáskörök megosztása hűen tükrözte az állampolgári jogok biztosa és helyettese szakmai előéletét. A korábban csak magánjoggal foglalkozó, egyetemi tanárrá 2000 júliusában kinevezett Lenkovicsnak jutottak az inkább magánjogi vonatkozású ügycsoportok, így alapvetően a szociális szférából érkező és a közszolgáltatókkal kapcsolatos panaszok, míg az alkotmányjogász Takácshoz kerültek a jellemzően közjogi természetűek, vagyis többek közt a rendőrséggel, idegenrendészettel, közigazgatási szervekkel, állampolgársággal kapcsolatosak.
Az állampolgári jogok biztosa és helyettese ajánlásainak a törvény értelmében semmilyen kötelező ereje nincs; ajánlásaiknak akkora a súlya, amekkora a biztosok mindenkori tekintélye. Ez személyiségük szuggesztivitásán túl elsősorban a munkájuk minőségétől, nyilvános szerepvállalásaik intenzitásától függ. Az még az ombudsmanok munkája iránt nem túl élénken érdeklődő olvasóknak is feltűnhetett, hogy Gönczöl Katalinhoz képest Lenkovics Barnabás a hivatalba lépése óta jószerével láthatatlan. Utolsó, illetve első teljes hivatali évüket összehasonlítva kiderül, hogy (az Observer Médiafigyelő Kft. által vizsgált lapokban) Gönczöl Katalin neve 2000-ben 387 cikkben szerepel, míg Lenkovics Barnabásé 2002-ben 76-ban. Az ezek szerint ötödére visszaesett sajtónyilvánosság más különbséget is takar: míg Gönczöl az esetek többségében személyesen is megnyilvánult, Lenkovics csak ritkán szólalt meg az őt említő cikkekben; a nyilvános fórumok használatának látványos különbsége az elektronikus médiában való jelenlétükön még szembetűnőbb.
Az általános ombudsman és helyettese nyilvános megjelenéseinek megritkulása
tudatos döntés
eredménye - jelentette ki a Narancsnak Lenkovics Barnabás. "Abszurd helyzet volt, és ártott a biztosok tekintélyének, hogy miközben a jelentésekben számon kértük a 30 vagy 60 napos közigazgatási határidőt, nálunk a panaszosok nemritkán két vagy három évig nem kaptak választ. A rengeteg elhúzódó ügy, a hatalmas munkateher miatt magunkra kellett zárnunk az ajtót, és még jelentős ügyekben sem tartottunk sajtótájékoztatót, mert a nyilvánosság ösztönzi a panaszokat. Ez az ösztönzés viszont felelőtlenség lett volna mindaddig, amíg a panaszok száma és a hivatal tényleges kapacitása egyensúlyba nem került." A közszerepléseket ugyanakkor visszafogta a médiával való, kezdetben igen feszült viszony is - magyarázta Lenkovics. "A sajtó felrótta nekem már a jelölés elvállalását is, majd azt, hogy a kormányzattal való kölcsönös együttműködésről nyilatkoztam" - utalt arra az ominózus tévéfelvételre, amely rögzítette, ahogy ombudsmani esküje után az Országgyűlésben kifejezte örömét Orbán Viktornak, amiért az ő kormányával működhet együtt. "Azt is tapasztaltam, hogy többször is inkorrekt módon jártak el velem szemben, kihasználták a sajtókapcsolatokban való járatlanságomat." Mára viszont - mondja Lenkovics - a sajtóval szembeni fenntartások oldódtak, így elhatározta, hogy ismét növelik a közszereplések, sajtótájékoztatók számát.
Amint azt Lenkovics is éreztette, az ombudsman közszerepléseinek gyakorisága összefügg a beérkező panaszok számával: utóbbi jelzi, hogy mennyire ismerik és bíznak benne a polgárok. Az általános biztoshoz és helyetteséhez 2000-ben 7434, 2001-ben 6414, 2002-ben 4936 panaszt nyújtottak be. A beadványok számának csökkenése Lenkovics Barnabás szerint több tényező együttes hatásának tudható be. Mint lapunknak kifejtette, ilyen hullámzás korábban, az 1998-as, szintén választási évben is megfigyelhető volt, mert a választási időszakban a közfigyelmet jobban leköti a nagypolitika, és a polgárok kevesebbet foglalkoznak a közigazgatással vagy közszolgáltatókkal kapcsolatos panaszaikkal. Közrejátszott a beadványok számának visszaesésében a 2001-es ombudsmanválasztás is; az emberek eleinte bizalmatlanabbak az új biztosok iránt. További indokként említette, hogy elődje, Gönczöl Katalin és helyettese megbízatásuk második felében rendszeresen végigjárta a legnagyobb "panaszforrásnak" számító intézményrendszereket. A rendőrséget, a honvédséget, a börtönöket, menekülttáborokat, illetve a bentlakásos intézményeket (gyerekek és idősek otthonait, kórházakat) érintő átfogó vizsgálatok, ajánlások, az azok nyomán elfogadott változtatások eredményeképpen e területekről kisebb számban érkeztek a panaszok.
Lenkovics korábban a rokon intézmények munkájával is magyarázta a panaszok megritkulását, ám ez az érv további kérdést is fölvet. Az ügyfélszám csökkenése valóban összefügg az oktatási jogok miniszteri biztosa és a betegjogi képviselők tevékenységének "elszívó" hatásával is, de mint a fenti okok is bizonyítják, nem csak azzal - válaszolta lapunknak Lenkovics Barnabás arra az észrevételre, hogy az "elszívó" hatás már a korábbi biztosok hivatali ideje alatt is fennállt, mégsem csökkent a beadványok száma. "Önmagában a panaszok száma nem jelent semmit: nem tervgazdálkodásról van szó, amikor a grafikonoknak csak felfelé szabad menni" - idézte Lenkovics az egyik képviselő bizottsági kommentárját, jelezve, hogy a tendenciát nem tartja veszélyesnek. Az ügyfélszámcsökkenés az ombudsman szerint mindazonáltal egyfajta minőségi átstrukturálódást is jelent: rengeteg csekély jelentőségű vagy eleve nem ombudsmani hatáskörbe tartozó panasz megszűnt, mert "a panaszosok is tanulják az ombudsmant". A biztos örvendetesnek tartja ugyanakkor, hogy egyre több civil szervezet keresi meg a hivatalt, amelyek tagjaikat vagy a polgárok sokaságát képviselik; emellett mind gyakrabban indítanak hivatalból vizsgálatot, sokszor a sajtóban megjelent információk alapján. Ilyen volt annak az utcán elhunyt férfinak az abszurd, elfogadhatatlan esete, aki négy órán át feküdt letakarva egy buszmegállóban, miközben mellette fel-leszálltak a buszról az emberek - hozott a közelmúltból egy példát Lenkovics. Az ombudsman szerint már látszanak a jelei, hogy a február óta az önkormányzatok és a közszolgáltatók panaszirodáira eljuttatott több mint 30 ezer tájékoztató brosúra hatására ismét nő a beadványok száma.
A benyújtott panaszok mellett, de azzal összefüggésben csökkent a befejezett panaszok száma is, ám komoly visszaesést mutat az érdemi vizsgálatok száma és aránya. 2000-ben 7826 befejezett panaszra még 1394 ilyen vizsgálat jutott (17,8 százalék), de 2002-ben 5153-ra már csak 488 (9,5 száza-lék), ami a panaszok elbírálásának szigorodását jelzi. A munka racionalizálása érdekében ugyanis
a panaszokat előszűrik:
túlnyomó részüket hatáskör hiányában utasítják el, egy kisebb részüket pedig azok csekély jelentősége miatt. Felmerül, nem árt-e a hivatalában folyó munka megítélésének, ha a kritériumokat, melyek alapján eldől, hogy a biztosok melyik üggyel foglalkoznak érdemben, az elemzők mindig az aktuális kapacitáshoz igazítják. Lenkovics Barnabás erre azt válaszolta: a szelekcióra a törvény lehetőséget ad, viszont a panaszok tartalmára való nagyobb rálátásuk biztosítása és az ügyintézés gyorsítása érdekében Takács Alberttel úgy döntöttek, hogy az addig kétlépcsős rendszert idén március elejétől integrálják. A panaszosok így sablon helyett elutasítás esetén is személyre szabott, a kérdéseikhez igazodó választ kapnak. Mindez szerinte szemléletbeli változást is takar: hivatala tevékenységében nagyobb hangsúlyt kap az "emberi jogi ismeretterjesztés", a jogtudat formálása. Eközben a panaszokat elemző munkatársakat is izgatja a beadványok értékelésének új rendszere, mivel az átszervezés előtt csak az érdemi ügyekkel kellett foglalkozniuk, amelyekben a biztosok hatáskörét már megállapították. Március óta azonban az esetleges elutasításról is nekik kell dönteni. "Van előnye az új rendszernek, mert lehet, hogy korábban olyasmit is elutasítottunk, amire lett volna hatáskör. Most viszont mindenkihez óriási adag akta érkezik, és ez az érdemi munka minőségének a rovására mehet" - foglalta össze véleményét lapunk egyik forrása.
| ||
A Narancs több, jelenleg is az állampolgári jogok biztosának és helyettesének hivatalában dolgozó és ezért anonimitást kérő munkatárssal beszélt az elmúlt közel két évről. A beszélgetésekből az tűnt ki, hogy bár eleinte szinte mindenkit sokként ért az intézmény arculatának, működésének és struktúrájának kialakításában oroszlánrészt vállaló Gönczöl Katalin távozása, Lenkovicsékkal is megtalálták a hangot. Valamennyien pozitívumként említették, hogy az új biztosok érkezését nem követte tisztogatás: Lenkovicsék senkit nem bocsátottak el, bár időközben néhányan maguktól elmentek. Azt viszont máig sokan furcsállják, hogy Lenkovics a hivatali bemutatkozásakor arra a kérdésre, hogyan szólíthatják a kollégái, azt válaszolta, hogy
"tanár úr"-nak,
ami kívánságának megfelelően meg is honosodott. (Takács Albertet munkatársainak túlnyomó többsége tegezi.) Az egyetemek tekintélyelvűbb viszonyait tükröző megszólítási forma azért is disszonánsan hathat az Országgyűlési Biztosok Hivatalában (OBH) dolgozók számára, mert beszélgetőtársaink egybehangzó állítása szerint szakmai szempontból Lenkovicsnak még nem sikerült igazán megalapoznia hivatali tekintélyét.
A Narancs sok ismert és kevésbé ismert közjogi szakembert megkeresett, hogy mondjanak véleményt Lenkovics munkájáról szakmai szempontból. Feltűnő volt, hogy Lenkovicsot az amúgy némileg belterjes szakmában mintha légüres tér venné körül: bár nyilatkozni többen hajlandóak voltak, véleményét - Halmai Gábor alkotmányjogászt kivéve - különböző okokra hivatkozva senki nem vállalta névvel. Az mindenesetre egyértelmű, hogy Lenkovics Barnabást a szakma outsidernek tartja, akinek ombudsmani tevékenységével nem sikerült kivívni a közjogászi "céh" elismerését. "A legfőbb baj nem azzal van, amit csinál, hanem amit nem" - foglalta össze a Lenkovics munkájával kapcsolatos véleményét Halmai, utalva egyrészt a közszereplések fent taglalt hiányára, valamint arra, hogy az igazán fontos ügyekre, például a büntetőeljárás garanciális problémáira, a szólásszabadság kérdéskörére, a diszkriminációs ügyekre nem jut a figyelemből. Halmai szerint szabadságjogi kérdésekkel azért nem foglalkozik Lenkovics, mert egyszerűen nem ért hozzá; ezt a véleményt alkotmányjogász kollégái is osztják.
Alaposabb alkotmányjogi stúdiumok nélkül is belátható, hogy az ombudsmani munka minőségének lehetnek objektív indikátorai is: például az átfogó és a hivatalból indított vizsgálatok tárgya és száma vagy az utóvizsgálatok és kezdeményezett jogszabály-módosítások mennyisége. Az Országgyűlésnek benyújtott beszámolók szöveges részéből az derül ki, hogy 2000-ben Gönczöl Katalin többek között a bűncselekmények elkövetése miatt veszélyeztetett gyermekek helyzete, a hajléktalanok egészségügyi ellátása, valamint árvíz- és belvízvédelem ügyében folytatott átfogó vizsgálatot. Emellett az OBH hivatalának vezetője, Wolf Erzsébet tájékoztatása szerint Gönczöl a "megbízásának közelgő lejártára tekintettel" hangsúlyt helyezett az utóvizsgálatokra - többek között - a fogyatékosokat ápoló és gondozó intézetekben, a szociális otthonokban, a gyermekjóléti szolgálatoknál, valamint a kirendelt védők működésével, a közhasznú épületek akadálymentesítésével kapcsolatban, továbbá a hivatásos és sorállományú katonák körében.
Az új országgyűlési biztosok ezzel szemben a bentlakásos gyermekintézmények helyzete mellett a vendéglátó-ipari egységek zajos működését, a fővárosi parkolási rendszert, a telepengedélyezési eljárásokat, a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek állami felvásárlását, a temetések elhúzódását vizsgálták átfogó jelleggel. Az utóbbi kettő egyben utóvizsgálat is volt: "Annak során az elődeik ajánlása nyomán tett intézkedéseket ellenőrizték" - közölte lapunkkal a hivatalvezető asszony. 2000-ben a biztosok összesen 254 jogszabály vagy egyéb államigazgatási jogi eszköz alkotására, módosítására, illetve hatályon kívül helyezésére tettek ajánlást. Ez a szám 2002-ben 86 volt. A csökkenés oka Wolf Erzsébet szerint nem csupán abban keresendő, hogy az adott évben kevesebb vizsgálatot folytattak a biztosok, s ezért természetszerűen az ajánlások száma is kevesebb. Amennyiben ugyanis az újabb, hasonló ügy vizsgálata során azt állapították meg, hogy az alkotmányos visszásságot egy már korábban sérelmezett jogszabály okozta, újabb ajánlást nem tettek, hanem fenntartják a korábbit, azt viszont statisztikailag nem tartják nyilván. Ide tartozik azonban, hogy a 2000. évi jelentésben feltüntetett módosítási kezdeményezések listája sem tartalmazza a korábbi években megfogalmazott ajánlásokat.
Egy neve elhallgatását kérő közjogi szakember ugyanakkor lapunknak azt hangsúlyozta, hogy az átfogó követő vizsgálatok vagy a jogszabály-módosítások mennyisége nem annyira a hivatalban folyó munka minőségét, mint inkább az azt irányító biztosok szemléletét tükrözi. Tény, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvény (1993/LIX.) e vizsgálatokat nem említi tételesen a biztos feladatainak felsorolásakor - ezért az ilyen jellegű munka intenzitása inkább azt mutatja, hogy a biztos aktivista szemléletű-e, vagy elsősorban a beérkező panaszok megválaszolására koncentrál.
A Narancs természetesen kíváncsi volt Lenkovics Barnabás ombudsmani credójára is. Lenkovics, mint kiderült, nem osztja azt a nézetet, miszerint az ombudsman az állam fizetett ellensége; ehelyett, mint mondta, Gönczöl Katalinnal ért egyet, aki szerint az ombudsmani ajánlás
egy párbeszéd kezdete,
mely nem kötelező érvényű, de a szakmai érvelésnek olyan meggyőző erejűnek kell lennie, hogy azt elfogadják. (A szakmai érveléssel keretes írásunkban foglalkozunk.) "Én minden, az államigazgatásban dolgozó emberről feltételezem, hogy tisztességes, szakmailag felkészült és hozzáértő. Lehet, hogy a rá vonatkozó jogszabály tekintetében nézeteltérés van köztünk, de ha az ajánlást részben vagy egészben elfogadják, az már siker. Ha viszont a megszólított hatóság fejt ki meggyőzőbb ellenérveket, saját ajánlását az ombudsman vissza is vonhatja" - érvelt az országgyűlési biztos.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy Lenkovics Barnabásnak ne volnának távlati elképzelései az ombudsmani hivatal továbbfejlesztésére. Igaz, amit a Narancsnak kifejtett, az már elég nagy távolságra van a skandináv típusú, az Országgyűlés által megbízott, az államigazgatás és a közszolgáltatók működését figyelő, azokkal szemben az állampolgár jogainak érvényesülését óvó ideáltól. Lenkovics szerint ugyanis érdemes elgondolkodni, hogy elegendő-e csak a hatósági és közszolgáltatási szektorra kiterjeszteni az ombudsmani hatáskört, miközben a sajtó, a nagy kiadók durva jogsértéseket követhetnek el. További elvi lehetőségként említette az ombudsmani ajánlások kötelezővé tételét, melyeket ez esetben fellebbezhetővé kellene tenni: ami értékelésünk szerint egyfajta hatósággá válás irányába történő elmozdulást jelentene.
| Ellenvetések A Narancs által megkérdezett szakemberek egybehangzóan két olyan állásfoglalásra hívták fel a figyelmünket, amelyekből szerintük nemcsak az derül ki egyértelműen, hogy miért inkompetens Lenkovics, hanem egyéb tanulságokkal is szolgálnak. Az első állásfoglalást (615/A/2001.) Lenkovics Barnabás az adatvédelmi biztos jogkörét gyakorolva adta ki két szocialista képviselő 2001. augusztusi beadványa nyomán. A képviselők szerint sérült az eskütevő köztisztviselők személyes adataik védelméhez fűződő joga azáltal, hogy a személyi anyagukba bekerült, az aláírt esküokmány tartalmazta-e az "Isten engem úgy segéljen" záradékot. A köztisztviselői esküvel kapcsolatban - melyért szerinte a legtöbb bírálatot, de egyszersmind a legtöbb dicséretet is kapta - Lenkovics azt vizsgálta, hogy a záradék alapján lehet-e következtetni az eskütevő belső meggyőződésére - közölte lapunkkal az ombudsman.Az adatvédelmi biztosi önjelölése miatt már amúgy is háborgó szakmai közvéleményt sokkoló nemleges válaszát indokolva Lenkovics kifejtette: adott esetben egy vallásos ember sem választja ezt az esküszöveget, mert tiltja a vallása. "Jézus tanítása is úgy szól, hogy ne esküdjetek. Hogy ki milyen következtetést von le az esküszövegből, az csak az illető saját értékítéletét tükrözi, de semmilyen objektív bizonyítékot nem jelent az eskütevő meggyőződésére nézve. Magánügy, hogy valaki miért választja ezt vagy azt a szöveget, az ünnepélyesség fokozása céljából, vagy egyszerűen csak tradicionális okból" - érvelt, hogy a szövegből miért nem lehet különlegesen védett adatokra következtetni. Arra a kérdésre, nem érzi-e úgy, hogy értelmezése nagyon szubjektív, és az emberek többsége esetleg úgy gondolja, hogy igenis lehet következtetni a záradékból különleges adatra, Lenkovics kategorikus nemmel felelt: "Ez itt, Európában egy 2000 éves keresztény civilizáció, aminek a lecsapódásai mindenhol jelen vannak." Az állásfoglalás szerint "mivel a tradicionális szöveg választását vagy nem választását motiválhatja vallási, jogi, etikai, filozófiai, hivatali-hivatásbeli, tradicionális vagy bármely más személyes meggyőződés, illetőleg ezek közül több is, egyik megoldás sem érinti az állam és az egyház - mint két nagy társadalmi intézményrendszer - egymástól való elválasztását, a személyes (szubjektív, legbensőbb) döntés sem egyikkel, sem a másikkal direkt kapcsolatba nem hozható". (Kiemelések az eredetiben - M. G.) "Az is egyfajta fejlődés, hogy 40 év után hirtelen megszűnt az állami intolerancia az egyházak felé, és a legitim Országgyűlés a köztisztviselői törvénybe beletette ezt a választási lehetőséget" - tette hozzá magyarázatul lapunknak Lenkovics. A Fundamentum című szakfolyóirat 2002/1. számában közölt tanulmányában Szabó Máté Dániel viszont ezzel homlokegyenest ellenkező álláspontra jutott: szerinte az, hogy valaki mellőzi vagy mondja a záradékot, igenis az eskütevő személyes, különleges adata, mivel egyértelműen utal a vallási meggyőződésére, az eskü erős morális tartalma ugyanis nemigen engedi meg, hogy valaki a meggyőződésével ellentétben álló esküszöveget mondjon. "Ez az eset is azt mutatja, hogy Lenkovics olyan jogász, akiben nincs meg az eredendő bizalmatlanság az állammal szemben. Elhiszi, hogy jó helyen lesznek az iratok a páncélszekrényben" - mondta az eset kapcsán a Narancsnak egy alkotmányjogi szakértő. Ha lehet, az esküzáradék eseténél is nagyobb döbbenetet váltott ki szakmai körökben Lenkovicsnak az az állásfoglalása (1212/2002.), amely egy hivatalból indított eljárás végén született. Az állampolgári jogok biztosaként azt vizsgálta, hogy felmondhatta-e egy biztosító az árvízveszély miatt a biztosítási szerződéseket. A legtöbben eleve nem értették, honnan eredeztette Lenkovics a hatáskört, hogy a polgárok és egy nem közszolgáltató üzleti vállalkozás szerződéses viszonyát vizsgálja. A Narancs ez irányú kérdésére azt válaszolta: vizsgálata arra irányult, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), melyet mint hatóságot törvény kötelez a biztosítások felügyeletére, eleget tett-e a biztosítottak védelmének. "A (biztosítás - M. G.) jogintézmény mai célja, hogy az általa nyújtható biztonság megteremtésével védje a kiemelkedően fontos alapjogok közül az élethez (a testi épséghez) és a tulajdonhoz való jogot" - fejtegeti az ajánlásban az ombudsman, hogy milyen alkotmányos alapjogokat sérthet a biztosítások felmondása. "Ezzel az érveléssel csak az a baj - mutatott rá a Narancs egyik közjogász szakértője -, hogy ha a biztosítás valóban az élethez és a tulajdonhoz fűződő alkotmányos alapjogokat védené, akkor az államnak kötelessége lenne mindenkivel biztosítási szerződést kötni." A biztosítás ehelyett a közfelfogás és a szerződések tartalma szerint is az esetleges károk kockázatának átvállalásáról szól. Részben erre hivatkozva utasította el Lenkovics ajánlását a PSZÁF mellett a biztosítók szövetsége, sőt az Igazságügyi Minisztérium is. Az ombudsman azonban fenntartja, hogy a biztosítások felmondása miatt ha mégoly közvetve is, de valóban csorbulhat a hajléktalanná váló károsultak élethez való joga. Ennél közvetlenebbnek látja a tulajdonhoz fűződő alapjog sérülését: "A magántulajdon biztonsága része a jogbiztonságnak, minden egyes ember egyik legszemélyesebb célja, hogy legyen lakása, azt biztonságban tudhassa. Ezt a biztonságot szolgálja a biztosítás jogintézménye, amit az állam azért tesz lehetővé és szabályoz úgy, ahogy, hogy ennek a társadalmi biztonságigénynek eleget tegyen. Nem tisztességes pont akkor felmondani a szerződést, amikor valóban bekövetkezik a veszélyhelyzet" - utalt Lenkovics a szerződéses jog absztraktabb elveire. A két, meglepő eredményt hozó vizsgálat körülményeinek érdekes közös aspektusa a politikai színezet. Bár józan ésszel nem feltételezhette senki sem, hogy a jobboldali kormány tagjai bármilyen szankcióval sújtsanak egy olyan köztisztviselőt, aki nem a nekik esetleg tetsző esküszöveget mondta, egyes fideszes vezetők neofita vallásos buzgalma és a szocialisták tiltakozása erős politikai kontextusba helyezte az amúgy tisztán adatvédelmi problémát. Árvízügyben viszont maga Orbán Viktor miniszterelnök hívta fel egy sajtótájékoztatón 2001-ben a közvélemény figyelmét, hogy a biztosítottakon évtizedekig tollasodó biztosítók a bajban kereket oldanak. |
