Dr. Finszter Géza, az Országos Kriminológiai Intézet osztályvezetője,
főiskolai tanár
MaNcs: Gondolom, nem egyszerű a rendőrségi korrupciót kutatni.
Finszter Géza: Ez egy olyan bűncselekményfajta, ahol a dolog természetéből adódóan nagy a latencia. A Legfőbb Ügyészség egyik összeállításából az derül ki, hogy 1994 és 1998 között hány rendőr ellen indult eljárás amiatt, mert korrupcióba keveredett - ezek a kizárólagos konkrét adataink. A korrupció alatt megvesztegetést kell érteni a jog nyelvén, a Btk. a gazdasági és a hivatali korrupciót ismeri, azaz amikor valaki vagy a gazdasági, vagy a hivatali hatalmával él vissza, hogy egyéni előnyre, haszonra tegyen szert. Az adatok szerint 1994-ben 796 vesztegetési bűncselekményt regisztráltak, ebből kilencet követett el rendőr. Később nő ugyan a korrupt rendőrök száma és az aránya is: 1998-ban 903 megvesztegetési ügyből már száz kapcsolódik rendőr elkövetőhöz. Ez még mindig nagyon kevésnek tűnik ahhoz képest, hogy Magyarországon ma harminckétezer rendőr van. Nyilvánvalóan hamis adatokkal van itt dolgunk, melyek nem tükrözik a valóságot.
MaNcs: Mi számít egyáltalán rendőrségi korrupciónak? Az Egyesült Államok egyik tagállamában például annak számít, ha a rendőr elfogad egy ingyenkávét, a másikban viszont nem.
FG: Ez az adott országnak általános morális állapotától és jogi kultúrájától függ. A kontinentális európai jogrendszerekben, így nálunk is, ez utóbbi igen magas. A közhiedelemmel ellentétben tisztelete van a jognak, és nagy a jogkövetés. Ez azért fontos, mert aki a sajtóból követi a bűnözés alakulását, az másképpen nem is láthatja, mint hogy itt mindenki gazember. Az európai kultúrkörben az emberek többsége jogkövető, és emiatt már rendkívüli csekély előny szerzése is kifogásolható erkölcsileg és jogilag. A mi normáink tehát azt is elutasítják, hogy a járőröző rendőr bemenjen a sarki kocsmába, és ott felmelegedjen. Már ez is fegyelmi felelősségre vonást von maga után. Ez a magas mérce a fejlett demokráciákra jellemző. Egy, a körzetében igen kedvelt New York-i rendőrt azért szereltek le, mert a vidámparkban felültette gyerekét a körhintára, s mivel nem engedték, hogy fizessen, hát nem fizetett. Hasonló magyarországi példáról ugyan nem tudok, de a szakmai követelmények nagyon hasonlóak.
MaNcs: A rendőrök azonban alighanem másképpen gondolják. Ha ingyen van a fagyi, biztosan elfogadják.
FG: Az egész a testületi fegyelemmel kezdődik. Az ingyenfagyi még nem korrupció, viszont egy rendőr szolgálatban nem nyalhatna fagyit, mert ő az egész személyiségével minden pillanatban a közhatalmat prezentálja. Én azt mondom, hogy még azt is meg kell szabni, mikor gyújthat rá. A testületi fegyelem sajnos nem olyan szilárd itt, mint amilyennek lennie kellene. A fagyizás ebben az értelemben egy vékony repedés, ami könnyen széles szakadékká válhat, ezért egy ilyen kutatásnak ezt is vizsgálnia kell. Egy rendőrtől tehát nemcsak azt kérdezzük meg, hogy tud-e olyan kollégáról, akit megvesztegettek, hanem azt is, hogyan érzi magát a testületben, mennyire tud alkalmazkodni az erkölcsi követelményekhez és a tételes normákhoz.
MaNcs: Mitől bicsaklik meg a fegyelem oly gyakran?
FG: A baj egyik forrása az lehet, hogy túl sok a fegyelmező szabály, amelyek egy része értelmetlen, ezért aztán az értelmeseket sem tartják be mindig. Minél inkább formalizált egy szervezet, minél katonásabb, annál több az értelmetlen szabály, ami aláássa az egészet. Ezért vizsgáljuk azt is, mi a rendőri hivatás lényege: vajon egy katonai típusú szolgálatról van szó, az erőszak professzionális alkalmazásáról, avagy olyan jogszolgáltatásról, ahol az erőszak nem az első helyen áll, amely elsősorban közhivatal. A magyar rendőrség rendkívüli módon militarizált. Ez a bajok egyik forrása, mert a feladat és a szolgálati rend nem fedi le egymást. Olyan a rezsim, mintha katonaságról lenne szó, pedig a rendőr valójában közhivatalnok. Minden arra utal, hogy ő nem köztisztviselő, például a szolgálati viszonyait nem a köztisztviselői törvényben rendezik, hanem egy külön törvényben, ahol a katonákkal együtt kezelik őket. A rendőr nem háborút folytat, ha mégis így tesz, rosszul látja el feladatait. A rendőrség lehet egy centralizált, zárt, katonai jellegű szervezet, vagy ennek az ellentéte. Nemcsak ezen múlik, hogy mekkora a korrupció - a szervezeti elvtől függ, hogy a feladataikat el tudják-e látni. A magyar rendőrség azért is működik rosszul, mert nagyon centralizált, nincs külső, civil kontroll.
MaNcs: Úgy tartják, hogy a rendőri szubkultúra nagyon zárt, és szinte minden civilt ellenségnek tartanak benne.
FG: A csoport zártsága nem feltétlenül baj: minden szakma szubkultúra. Ha az embereket itt a professzionalizmus köti össze, az jó. A rendőrök ráadásul nagyobb veszélynek vannak kitéve, ami nagy belső kohéziót jelent. Különleges a felelősségük is mint közhatalmi tényezőnek. Ha viszont ez a szubkultúra elkezd diszfunkcionálni, és mondjuk azt szolgálja, hogy a testületen belüli jogsértések rejtve maradjanak, hogy egymás cinkosai legyenek, már más a helyzet. Az egész világon azért nehéz a rendőri korrupciót leleplezni, mert óriási az összetartás a soraikban. Az ügyészi vagy a bírói kar is szubkultúra ebben az értelemben, de ha ott korrupción érnek valakit, nem védik egymást, hanem indulatosan reagálnak, és szinte erkölcsi halállal sújtják a kollégát. Ha egy olyan testületi felfogás alakul ki, hogy egy jogszabályt meg lehet sérteni, sőt ezért még dicséret is jár, akkor végül semmilyen jogszabályt nem fog magára vonatkozóan érvényesnek tartani. Ha egy rendőr kényszervallat, és azt nem követi retorzió, viszont van egy cinkos összekacsintás, hogy "eredményesen dolgoztál, ha ilyen áron is, mi azért meg fogunk védeni", akkor ne csodálkozzunk azon, hogy ez a helyzet a korrupcióval is.
MaNcs: A civil világ is eléggé ellenséges a rendőrökkel szemben, a whiskys esete is erre utal. Itt egy körkörösséget érzek, a rendőr azt mondja, hogy hülyének néznek bennünket, nincs presztízsünk, miért ne legyek akkor korrupt, a civilek viszont éppen azért utálják őket, mert korruptak. És a két eltérő vélemény így egymást erősíti.
FG: Ez pontosan így van. Az, hogy egy szakmának mekkora a presztízse, attól függ, hogyan gyakorolják. Az európai hagyományos, centralizált államrendőrségek úgy háromszáz évvel ezelőtt alakultak ki először francia, majd német mintára. E rendőri kultúra egyik alapeleme, hogy az egész társadalom gyanús, előbb-utóbb mindenki elkövet valamilyen gazemberséget. Tehát a rendőr alapállásában ellenséges a többiekkel szemben. A másik alapelv pedig az, hogy a fizikai erőszak a leghatásosabb eszköze a rendőrnek. Ha a szakmai kultúrának ez a két alapköve, a rendőr ne csodálkozzon, hogy nem szeretik őt. A modern rendőrség különben sem demokratikus intézmény, az abszolutista monarchiák hozták létre, amelyeknek a társadalomképe szintén ilyen. Ez a szemlélet egészen a hatvanas évekig tartotta magát. A másik típusú rendőri kultúra úgy jön létre, hogy a közösség önvédelmi erőit rendőrséggé szervezi, alulról építkezve. Innen ered az angol rendőr elfogadottsága. Persze végül kiderült, hogy az előbbi verzió nem hatékony, hiszen ha a rendőrnek mindenki gyanús, akkor szétszórja az erejét, nem céltudatosan dolgozik, összevissza rohangál. A hatvanas években indultak azok a mozgalmak, amelyek Amerikában, majd Európában is megváltoztatták a rendőrséget: a társadalommal kooperálni kell, az embert partnernek kell tekinteni, nem eleve gyanúsnak, az erőszak a legutolsó eszköz. A konfliktust megelőzni kell, a rendőri jelenlét ne jelentsen eleve konfliktust, mert sokszor éppen a jelenlétükkel okoznak bajt. Ahol ezt a modernizációs utat választották, lassan, tíz-húsz év alatt változott a szakma társadalmi megítélése is. Ránk is ez az út vár, hiszen a másik lehetőség a diktatúra, amelynek nagyon is megfelel a korábbi rendőri kultúra.
MaNcs: A rendőri vezetésben elfogadott véleménynek tűnik az, hogy a rendőri korrupciónak - ha van - a legfőbb oka az alacsony fizetés. Ha a rendőrök többet kapnának, másként menne minden?
FG: Nem a pénz a döntő. Semmin nem változtatna, ha jelentős fizetésemelést kapnának, sőt tán még növekedne is a korrupció. A decentralizálás, a testületi kultúra megváltozása, a társadalmi kontroll sokkal fontosabbak. Ha lenne önkormányzati rendőrség, és a centrális államrendőrségbe csak egyes ágazatok kerülnének, akkor gazdaságosabban oszlana el az állomány. Tehát nem harminckétezer ember lenne ugyanolyan rezsim alatt. Az önkormányzatokat nem kifosztani kell, hanem erősíteni - a helyi közbiztonság is jobb lenne, ha az önkormányzatokhoz kerülne a rendőrség egy része, amiért a költségvetéstől pénzt kapnának, ahogyan az egészségügyért is, de maguk is beszállnának a finanszírozásába.
MaNcs: Mennyire határozza meg a rendőri korrupcióra való hajlamosságot a magyar társadalomtörténet: a korábbi uram-bátyám világ, a szocializmusbéli elvtársi kijárás intézménye vagy a mai idők korrupciós botrányai?
FG: Ez biztosan kihat arra, hogy a rendőrök is természetesnek vegyék a korrupciót, de ha megváltozna a rendőrség, akkor magukévá tennék azt az attitűdöt, hogy mi vagyunk a rend őrei, a jók, akik minden bűnt, minden gonoszt üldöznek. A whiskys rabló nem azért vált szimpatikussá a nagyközönség számára, mert a korrupt rendőrök jól megkapták a magukét, hanem a politikai élet korrumpáltsága miatt.
MaNcs: Tudnak-e valamit a rendőri korrupció fajtáinak nagyságáról? Egyesek úgy látják, hogy a titkos eszközök használata révén megszerzett információk eladása sokkal nagyobb méretű, mint a közlekedési ügyekből eredő korrupció.
FG: Én ezt jóval veszélyesebbnek érzem, mert ezen a téren lehet a legnagyobb sikereket is elérni, de a legnagyobb ballépéseket is itt lehet megtenni. Amerikában nincs már utcai korrupció, mert a járőr is nyolcvanezer dollárt keres évente, és nagy a felvételi követelmény, viszont nagyobbak a szolgálati könnyítések is. Nem isten ellen való vétek, ha valaki négy órát járőrözik, négy órában pedig civil foglalkozást űz, ami nálunk elképzelhetetlen. Viszont ott a rendőri korrupció a bűnügyi felderítés terén jóval súlyosabb.
MaNcs: Nemzetközi összehasonlításban mennyire korrupt a magyar rendőrség?
FG: Azt hiszem, nem túlságosan, és még jó időben vagyunk, hogy javíthassunk rajta. Nálunk a bűnügyi felderítés terén nagyon jó a helyzet, mert hagyományosan magasan kvalifikált az állomány, és rendkívül szigorúak a belső szabályok. De óriási a veszély, hogy rövidesen lepusztul ez a rész. Ennek az az ellenszere, hogy a titkos felderítést törvényességi kontroll alá kell helyezni. Jelenleg az a legnagyobb baj, hogy olyan szabályok működnek, amelyek csak a belső ellenőrzést teszik lehetővé, külső pedig szinte nincs is. Ennyi titkosszolgálati ügy soha nem volt a magyar nyilvánosságban. A közvélemény, a sajtó úgy érzi, hogy akkor ő fogja ellenőrizni e területet, pedig ez nem az ő dolga. Az igazságszolgáltatási kontrollt, azaz a bírósági engedélyeztetést és az ügyészi felügyeletet kellene erősíteni. Az új büntetőeljárási törvény ebbe az irányba próbált előrelépni, nagy kár, hogy nem fog életbe lépni, mert e feladat ellátására nem készült még fel az igazságszolgáltatás. Depolitizálni kellene az egész szférát, mert ez így nem megy, hogy jön négyévente egy új kormány, hisztérikusan nekiesik a korábbinak, közben pedig a legprimitívebb módon megfogalmazza közbiztonsági elveit. Szakmai reform kellene, amely legalább tízéves időszakban gondolkodik, nem pedig tüneti kezelés, mobil brigádok, melyek egy éjszaka lerohannak egy rendőrőrsöt, és ott ellenőrizgetnek valamit.
Szerbhorváth György
