A Postabankot megvásárló Erste Bank átvenné a Magyar Posta Rt. pénzforgalmi tevékenységét vagy annak egy részét, és erre a célra önállóan (vagy a postával közösen) külön cég alapítását tervezi. A Magyar Hírlap értesülését a szereplõk hiába cáfolták,
az ügyet a jobboldal a posta bûnös privatizációs kísérletének állította be. A politikai lufi takarásában a lakossági bankolás fõszereplõi csapnak össze.
Az Erste Bank AG tavaly december 16-án szerezte meg a Postabank (PB) Rt. 99,97 százalékos állami részvénycsomagját, miután az osztrák bank a kétfordulós privatizációs eljárás során a pályázók közül a legmagasabb összeget, 101,3 milliárd forintot ajánlott a pénzintézetért. (A privatizáció menetérõl lásd a Király Júliával, a Postabank korábbi elnökével készült interjúnkat: Átrajzolták a számokat, Magyar Narancs, 2003. október 2.) Ennek eredményeként az Erste a lakossági üzletágban az OTP Bank mögött a második, a vállalatiban pedig az ötödik legnagyobb pénzügyi szolgáltató lett.
A tavalyi elemzések kiemelték: az osztrák pénzintézet, amely a közép-európai térségben (ha úgy tetszik, a volt k. u. k.-országokban) a 20-25 százalékos piaci részesedés elérését tûzte ki célul; többek között azért is fizetett nem várt rekordösszeget, mert a PB a termékeivel hagyományosan jelen van "az ország 3200 postahivatalában". Vagyis a bankfiókhálózathoz képest (az Erstének és a PB-nek az õszre tervezett egyesülést követõen együttesen 160 fiókja lesz) a posta hatalmas alternatív értékesítési potenciállal rendelkezik. A sajtó és a nemzetközi közvélemény - a Magyar Nemzet fanyalgásától eltekintve - szuperlatívuszokban értékelte a PB eladását: nemcsak a korábbi bankprivatizációs bevételeket meghaladó összeget, hanem az eljárás átláthatóságát is.
Ezt azért érdemes még egyszer felidézni, mert a Magyar Posta Rt. pénzforgalmi tevékenységének kiszervezésérõl szóló hír a PB sikeres - és a posta tervezett - privatizációját is más megvilágításba helyezte. (Magyar Hírlap, május 26.) A pénzintézet és a posta vezetõsége hiába cáfolt ezerrel, a sztori néhány napon belül "rémmesébe illõ,
összeesküvés szagú
történetté" kerekedett (lásd Orbán-interjú a Hír Tv május 30-i adásában). Elõször a Magyar Nemzet fejszámolt: a pénzforgalmi üzletág a postának évi 35-40 milliárdot fial, vagyis az Erste két és fél-három év alatt visszahozná a PB-ért kifizetett árat, míg a Magyar Posta Rt. a legjövedelmezõbb üzletágát veszítené el. (Feltéve persze, ha követjük e logikát, melynek értelmében a posta ingyen beleegyezne pénzforgalmi tevékenységének amúgy cáfolt átalakításába.) Kalmár István, aki 2000 novemberétõl a kormányváltásig állt a posta élén, és élharcosa volt a "nemzeti bankcsoport" filozófiájának, azon belül az állami kézen lévõ Magyar Posta Rt. terjeszkedési stratégiájának, a kialakult helyzetet a postaprivatizáció kezdetének nevezte. A volt elnök-vezérigazgató szerint a PB magánosítása során olyan "kiegészítõ háttéralku" születhetett, melynek révén a pénzforgalmi tevékenységétõl megfosztott Magyar Postát az Erste elõbb-utóbb olcsón megszerezheti. Orbán Viktor a Hír Tv-nek adott interjúban ezeket a spekulációkat karolta fel, miután az ügyet "a vidéki és falusi emberek bántalmazásától", azaz a kistelepülések postahivatalainak taktikai okokból elhalasztott bezárásától közelítette meg, valamint a PB privatizációjára ráfogta, hogy "50 milliárddal megkárosította a magyar embereket". Orbán szakmailag vitathatóan felállított egyenlege: 150 milliárdért "hozták rendbe" - százért adták el. A privatizáció szerinte is "elõre kalkulálta" azt, hogy az Erste megszerzi a posta legeredményesebb ágazatát, és a teljes vételárat három esztendõ alatt megkeresi. Orbán nem is értette, hogyan akar a kormányzat elszámolni saját lelkiismerete elõtt, és a magyar nemzeti érdekek elleni, illetve a postán dolgozó és a postához kötõdõ emberekkel szembeni gazdasági összeesküvésrõl beszélt. E ponton nem árt felidézni: Orbán Viktor 2001 tavaszán pályáztatás nélkül odaadta volna az OTP Banknak a Postabankot, ha az állam a banki eszközök könyv szerinti értékéhez közelítõ összeget (35 milliárd forintot) kapott volna, de Csányi Sándor OTP-vezér - elismerve késõbb, hogy túl óvatos volt - csak 30 milliárdig ment el a licitben. A PB a sikertelen eladási kísérlet után tehát ezért - kényszerûségbõl - került akkoriban a Magyar Posta Rt. alá.
De nézzük csak, mitõl zörög a haraszt. Ahogy a Magyar Hírlap is utalt rá, valóban folynak tárgyalások a Magyar Posta Rt. és az Erste között. Csakhogy azoknak a sajtónyilatkozatok szerint nem a posta pénzforgalmi tevékenysége a tárgya, hanem a PB alapítása óta meglévõ, még a Princz-érában létrejött stratégiai partnerség elmélyítése. 2002 decemberében született ugyanis a felek között egy tíz évre szóló keretmegállapodás, amelynek
a legfontosabb pontja,
hogy a közösen kifejlesztett banki termékek értékesítésében a felek (a bank és a posta) szorosan együttmûködnek: azaz más pénzügyi szolgáltató hasonló termékekeivel szemben a PB elõnyt élvez a postai hálózatban. Ezt a szerzõdést a végsõ ajánlattételre jogosult pályázók (OTP Bank, HVB Bank, Budapest Bank, Citibank, Erste) az adatszobában az iratbetekintéskor láthatták. Mivel lényegében a "postai bankolás" kulcsmozzanatáról van szó - amit a postával közösen a nyertes tölthet ki tartalommal -, e szerzõdés simán érhetett plusz tízmilliárdokat a pályázóknak.
A bankolásra alkalmas alternatív postai hálózat ötletét egyébként éppenséggel Kalmár Istvánhoz is köthetnénk, aki 2001-ben a városból kilépõ, a kistelepülések lakóit is elérõ "népbankot" álmodott meg: 400 postahivatalban megjelenõ, folyószámla-szolgáltatásra is alkalmas "postabankos ablakról" beszélt (Népszabadság, 2001. június 21.). A 2002-es választásokig ebbõl mindössze 18 online postapilot ("PB-s kék sarok") valósult meg. Az ügyet az Orbán-kormány teljes mellszélességgel támogatta: Tamásiban a választási kampány idején Dávid Ibolya miniszter és MDF-elnök avatta az egyiket. A bankprivatizáció gyõztese, az Erste tulajdonképpen nem tesz mást, mint a megkezdett utat folytatja: már idén nyílhatnak új Erste-sarkok.
Az Erste terjeszkedése a postán nyilván egyetlen banknak sincs ínyére. Ám igazából csak az OTP Bank vehetné fel a kesztyût, mert a PB-n és rajta kívül más pénzügyi szolgáltatót az állami tulajdonos nem engedett be a postára. ("Tendereztetés" sosem zajlott: a Postabankot a posta hálózatára találták ki, az OTP Bank pedig a takarék- és gépkocsinyeremény-betétkönyveivel már õsidõk óta házon belül van.) A Postabank és az OTP Bank a betétgyûjtés "kamatmarzsa" haszna mellett fõleg a bankkártyás készpénzfelvétel (Postamat) díjából számíthatott bevételre. A PB tavaly bevezetett személyi hitele azonban rávilágított arra, hogy más, egyszerû pénzügyi és pénzforgalmi szolgáltatások értékesítése is sikeres lehet a hálózaton keresztül, "csupán" a hivatalokat kell infrastrukturálisan alkalmassá tenni a banki tevékenységre. Ebben
a posta is érdekelt,
hiszen a pénzügyi szolgáltatások kiterjesztése (akár az eladási pontok, akár a kínált termékek számát növelik) megdobja a társaság jutalékjellegû bevételeit. Magyarán a posta afféle ügynökként, ha jól alkuszik, még többet kaszálhat.
Az OTP Bank a postai fejlesztéseket - noha 1997 óta 15 évre szóló kontraktusa van a PB-vel - látszólag nemigen forszírozta. Ennek az lehetett a fõ oka, hogy nem volt rá égetõ szüksége: az országot behálózó 400 OTP-fiók jövedelmezõsége jóval nagyobb, mint amit a bank postai jelenléte eredményez. Elvben megpróbálhatna versenyre kelni az Erste termékeivel, csak kérdés, milyen stádiumban vannak az Erste és a Magyar Posta Rt. közösen fejlesztett banki szolgáltatásai. Vagyis ha az OTP Bank kopogtatna a postán az új termékmodellekkel, nem pöckölnék-e vissza? Az elõjelek nem túl kedvezõek az OTP Bank számára: a posta német partnerével közösen létrehozta a Magyar Posta Életbiztosító Rt.-t és a Magyar Posta Biztosító Rt.-t, ami kiszorította az OTP Garanciát a postahivatalokból. A magyar és az osztrák posta tervezett szoros regionális együttmûködése, ami a hírek szerint késõbb közös cégek alapításához is elvezethet, szintén inkább az Erste malmára hajtja a vizet.
A privatizációellenes sajtóhadjárat belesimult a Fidesz EP-kampányába. Az Erste nyomulását ez aligha lassítja, ám a Magyar Posta Rt. tervbe vett - tõzsdei úton vagy szakmai befektetõ bevonásával történõ - magánosítását még befolyásolhatja. Ugyanakkor a posta pénzforgalmi tevékenysége nem véletlenül került a viták középpontjába: hátterében a mindenkori kormány által elfogadott szociális játszma zajlik, aminek a fenntartása épp a postások legfõbb érdeke. A posta kézbesíti a nyugdíjakat és egyéb állami járadékokat, ami az egyetlen látszólag ingyenes készpénzfelvét, és még házhoz is megy. Ennek az árát valójában a társadalombiztosítás fizeti meg (kb. évi 3-4 milliárdot). A sárga utalványok közvetítésének a díját a szolgáltatók pengetik ki, ami a postai kézbesítést nem számolva évi kb. 15 milliárd forint kiadást jelent. Banki átutalással a rendszert akár a feléért vagy még kevesebbért is lehetne mûködtetni, bár akkor a térség legnagyobb csekkfeldolgozó üzeme vagy a postások nyugdíjnapi borravalója kerülne veszélybe. Noha senki nem mondja, az emelt postai díjak a piaci díjszabás fokozottabb érvényesülését jelzik, és annak próbálják elejét venni, hogy csak a pénzforgalmi tevékenység legyen jövedelmezõ. Ahhoz, hogy a postai apparátust és infrastruktúrát fenntartani, illetve modernizálni lehessen, bõvíteni kell az ügyfélkört és a szolgáltatásokat (a menedzsment a sajtóban megnevezte az irányt: direkt marketing, csomagküldés). Az uniós piac megnyílása, a 2009-ig megvalósuló teljes postai liberalizáció megteremti ennek a lehetõségét - de a strukturális átalakításokat (privatizáció ide vagy oda) a versenyképesség érdekében nem lehet megúszni.
Bogár Zsolt
