Idén nem lesz vörös az október; mi több, felitatják a térképről a vörös tintát. Dávid Ibolya 2002-es bonmot-ját parafrazeálva így foglalhatnánk össze a szocialista hangulatot az őszi önkormányzati választások előtt. Az MDF elnöke négy éve az önkormányzati választások eredményére - főként az addig jórészt jobboldali többségű megyei önkormányzatok átfordulására - utalt plasztikusan, amikor is az MSZP (az SZDSZ-szel közösen) a megyei közgyűlések és a megyei jogú nagyvárosok kétharmadát, a fővárosi kerületek négyötödét húzta be.
Ez a teljesítmény bajosan volna még egyszer ismételhető. A fölényes győzelemhez akkor főként az kellett, hogy a kormányoldal az önkormányzati voksoláson keressen újabb politikai legitimációt a némileg váratlan, kis különbségű 2002. áprilisi győzelmet követő dühödt jobboldali támadások miatt; és hogy a "szavazatok újraszámlálásának" számára kedvező eredményét választási ígéretei csaknem maradéktalan betartásával, a Medgyessy-féle pénzosztással kényszerítse ki.
Most viszont
a szocialisták a 2002-es első 100 napos program egyenes következményének tűnő költségvetési kiigazítás terhével kénytelenek nekivágni az október elsejére kiírt önkormányzati választásnak. A tavaszi választási kampányban be nem harangozott Gyurcsány-csomag nagyot fordított az áprilisban még a kormányoldalnak kedvező közhangulaton. Az akkori másfél százalékos, az SZDSZ-szel együtt biztos parlamenti többséget érő listás MSZP-előny májusra tovább nőtt, júniustól azonban zuhanni kezdett a szocialisták népszerűségi mutatója. A kormányalakítás másnapján bejelentett, több mint 2000 milliárd forintra rúgó megszorítások után júliusra - minden közvélemény-kutató szerint - 8-10 százalékos hátrányba került az MSZP. Októberig nagy valószínűséggel - ha nem is jelentősen - tovább apad a kormányoldal támogatottsága, ez azonban nem feltétlenül vezet majd megrendítő, nagy különbségű vereséghez.
Ennek oka az önkormányzati választás sajátos természetében keresendő: a rendszer tagoltsága miatt nem nagyon lesz olyan politikai erő, amelyik szűk két hónap múlva ne triumfálna. Miközben egy "most vasárnapi" országgyűlési választáson a Fidesz egyedül is többséghez jutna, a helyhatóságokra nem tudja konvertálni jelentős előnyét. Míg a jobboldal a kistelepüléseken erős (ám minél kevesebben laknak valahol, annál valószínűbb, hogy helyben ismert, de pártokhoz kevéssé kötődő jelölteket választanak polgármesterré vagy képviselővé), a szocialisták és a liberálisok a nagyvárosokban vannak fölényben. Habár a különbség egyre inkább kiegyenlítődni látszik, illetve bekavar a képbe az MSZP szavazóinak a pártot büntető passzivitása, "csak az rendítené meg a pártot, ha a nagyvárosokban is nagyon megvernének minket" - fogalmazott több prominens szocialista forrásunk is.
A kampányt információink szerint augusztus közepén indítják a Gyurcsány-csomag "kármentesítésével". A központ - Gál J. Zoltán kancelláriai államtitkárral az élen - mindössze a Fidesz negatív szcenárióinak igyekszik ellentartani, elsősorban a politikai sajtót használva eszközül. Központi kampány helyett a Szigetvári Viktor vezette központ ezúttal csak logisztikai támogatást és know-how-t nyújt, a kampányt helyben kell megoldaniuk a jelölteknek. Szeptember elejétől pörög föl a lokális ügyek köré épített - némileg a központi mondanivaló hiányát jelző - korteshadjárat. Szigetvári a vidéket fogja össze, de az önállóan kampányoló fővárosi szocialistákat is kiszolgálja, továbbá együttműködnek a budapesti SZDSZ-szel is.
A 2002-esnél előreláthatóan szerényebb szereplésnek egy következménye bizonyosan lesz: az országgyűlési szocialista frakcióban csökken a súlya a legjelentősebb nyomásgyakorló csoportnak tartott önkormányzati lobbinak. Az előző ciklus költségvetési vitái idején csak úgy emlegették őket, hogy "Toller és a 70 polgármester", az Ali baba és a 40 rabló analógiájára. A négy évvel ezelőtti "túlnyerést" megsínylette az államkassza: szinte minden nagyvárost - mert az MSZP vezette - kiemelten kellett kezelni, s a néhány maradék ellenzékit meg nem lehetett látványosan semmibe venni.
Szoci körökben egyes összeesküvés-hívők nem tartják véletlennek, hogy Gyurcsány miniszterelnök a csomagjával úgymond beáldozta az önkormányzati választást. És bár a tudatos, szándékos és kikényszerített vereség elméletén az általunk megkérdezett pártvezetők csak mosolyognak, annyit azonban több prominens is elismer: egy kisebb zakó nem jönne rosszul a kormánynak, de legalábbis a miniszterelnöknek. "Gyurcsány jól járna egy mérsékelt vereséggel: eddig egy polgármester hivatkozhatott a pozíciójára, amikor több és még több pénzt követelt a településének; aki viszont kikap, annak nem járhat a szája, kapaszkodhat, hogy Gyurcsány négy év múlva is támogassa képviselő- vagy polgármester-jelöltségét" - magyarázta a belső viszonyokat az egyik érintett.
A megyei közgyűlési többségük jó részének elvesztésébe már beletörődött szocialisták szerint az igazi tét a 23+23, vagyis a megyei jogú városok, illetve a fővárosi kerületek megtartása. A csak kis különbséggel megszerzett polgármesterség és/vagy képviselői többség újbóli megszerzésére általában kevés esélyt látnak - az előbbire Győrt, az utóbbira Budapest II. kerületét említik példaként.
A főváros
elvesztését ugyanakkor el sem tudják képzelni: az először közös jelöltként induló Demszky Gábor egyelőre biztosan vezet, és várhatóan az eddigi koalíció kap többséget a Városházán - de az már nem mindegy, hogy milyen arányban. Az önálló főpolgármester-jelölt nélkül kampányoló MSZP a főpolgármesteri szék koalíciós kézben tartása miatt vállalta be Demszky támogatását, ugyanakkor nem kapta meg érte a közös listás közgyűlési indulást, ahol is előre megszabhatták volna a koalíciós képviselők arányát. "Demszky húzza az SZDSZ listáját, a miénket meg nem tolja senki" - keseregnek a szocik, akik között amúgy nem volt vita Demszky közös indításáról, annál is kevésbé, mert négy év alatt (már megint) nem sikerült fölépíteniük egy esélyes fővárosi politikust. Szó volt ugyan Molnár Gyula XI., Horváth Csaba II. és Hunvald György VII. kerületi polgármester felfuttatásáról, de egyiküknek sem lett volna sansza az újrázását csak az országgyűlési választások után bejelentő Demszky Gábor ellen. A fővárosi elnök Molnár az utolsó utáni pillanatig lebegtette indulását, ám forrásaink szerint csak taktikázott - a közös listát, a szuperhelyettesi posztot, illetve a kerületi polgármester-jelölti posztokat tartva szeme előtt.
Molnár mögött viszont kitört a harc a pozíciók újraosztásáért. Egyfelől a Hunvald, a frakcióvezető Gy. Németh Erzsébet, a főpolgármester-helyettes Bakonyi Tibor és a budapesti pénztárnok Somlyódi Csaba fémjelezte vonal, másfelől a főváros irányításába több beleszólást akaró Horváth Csaba, Steiner Pál belvárosi polgármester, Burány Sándor kispesti és Hagyó Miklós XII. kerületi pártelnök csapata között. A márciustól júniusig dúló csatározások egyelőre elültek, a listás helyeket egy ide, egy oda alapon kiporciózták, de nem tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, a választás másnapján felizzanak majd a kedélyek a frakció irányításáért.
Nem mindenhol sima a koalíciós együttműködés: például ami négy éve Zugló volt, az most Ferencváros. 2002-ben három kiegyenlített támogatottságú jelölt közül a fideszes győzött minimális többséggel, mert az MSZP és az SZDSZ nem tudott megállapodni a közös indulásról a XIV. kerületben. Ezt ott most tető alá hozták (a szabaddemokrata Weinek Leonárd a konszenzusos személy), de az elmúlt ciklusban a IX. kerületben mérgesedtek el - egy sportcsarnok meg nem építése miatt - a viszonyok annyira, hogy a szocialisták kiálltak Gegessy Ferenc (SZDSZ) mögül. A polgármesternek tavaly ősszel még a helyi parlamenti képviselői posztot is felajánlották a szocialisták, ha távozik a kerület éléről. De bolond lett volna elfogadni, kivált, mivel - Kuncze Gábor és Pető Iván mögött - ő volt a legnagyobb támogatottságú szabaddemokrata képviselőjelölt, s igaza is lett, mert áprilisban a szocialisták kénytelenek voltak visszalépni a javára. Az MSZP ezúttal viszont megmakacsolta magát: "inkább vesszen a kerület, csak veszszen Gegessy is" alapon Kökény Mihály többszörös volt egészségügyi miniszter száll harcba a polgármesteri székért és osztja meg a szavazatokat.
Koalíciós konfliktus van a XII. kerületben is, ahol Ungár Klára talált "nyomós okot" a szocialista Élő Norbert nem támogatására, de ennek nincs különsebb tétje, mert a jobboldal egy közös indulás esetén is fölényesen győzne. Szintén nincs jelentősége a XIII. kerületi vitának: bár a szabaddemokraták önálló polgármestert jelöltek, csodának kellene történnie ahhoz, hogy ne győzzön (ismételten) a szocialista Tóth József. "budán a koalíciónak jelenleg többsége van, ám a helyi liberálisok szakadnak: Csire János alpolgármester ki is lépett az SZDSZ-ből és függetlenként indul, miután pártja mégis támogatja az állambiztonsági múltja miatt korábban támadott - Bőhm András által le is ügynöközött - szocialista jelöltet, Pető Györgyöt. Pesten három kerületben (X., XVI., XIX.) az MSZP maga cserélt.
Vidéken
sem ment mindenütt simán a jelöltválasztás: a szocialisták öt megyei jogú nagyvárosban is lecserélik regnáló polgármesterüket. (Illetve egy hatodikban nagy erőkkel próbálták, és egy nem megyei jogúban is kitört a háború.) Nagykanizsán a végletesen megosztott helyi szervezetet tavaly föl is kellett oszlatni, hogy végül elfogadják Göndör István parlamenti frakcióvezető-helyettes ismételt indítását az országgyűlési választáson. Ezúttal viszont már nem állt ki a pártvezetés a Göndör-csapatba tartozó Litter Árpád polgármester mellett. A jelölés miatt kettészakadt a kanizsai szervezet: a kisebbségben maradt Göndör-pártiak átléptek a Kapolyi Miklós vezette szociáldemokrata pártba. Litter ronthatja eddigi pártja helyzetét, ha valóban elindul szocdem jelöltként, egyelőre azonban függetlenként gyűjt ajánlószelvényeket.
Szolnokon a polgármester, Botka Lajosné, érezve pártja egy részének az ellenszenvét, előbb bejelentette, hogy nem indul, aztán mégis vállalta volna a jelöltséget, de szervezete nagy többséggel leszavazta a volt kulturális államtitkár, Vass Lajos ellenében. Vass jelölésének váratlanságát jól jellemzi, hogy Hiller István pártelnök-kultuszminiszter nem sokkal azelőtt nevezte ki az Opera élére decemberig. De kisebb-nagyobb belgyomrozások voltak az olyan, hagyományosan az MSZP-re szavazó városokban is, mint Salgótarján vagy Kazincbarcika; mindkét helyen az eddigi polgármestereket váltják a helyi erős emberek (az előbbi helyen Boldvai László expártpénztárnok, utóbbin a térség országgyűlési képviselője, Gyárfás Ildikó) patronáltjai. Érden ugyancsak ki akarták rúgni a jelenlegi polgármestert a szocialisták (részletesen lásd: Mindenki egy ellen, Magyar Narancs, 2006. június 29.), ám a jelölési procedúra mégis Döcsakovszky Béla sikerét hozta, aki így októberben lehetőséget kap posztja megvédésére. Győrben már az is kisebb csoda volt, hogy Balogh László korábban kétszer is nyerni tudott polgármesterként; ő évekkel ezelőtt közölte, hogy ezután elég neki a parlamenti mandátum (amit Győr egyik választókerületében szerzett, megvédve 2002-es mandátumát). A helyére alpolgármesterét, Kun Andrást tartották a legesélyesebbnek, de a helyi szervezet előbb Kadler Györgyöt választotta jelöltté. Kadler azonban - hivatalosan - súlyosbodó diabétesze miatt visszalépett, Kun pedig a haramadik helyről az elsőre küzdötte föl magát. Egy megyei forrásunk szerint Kun Győr-Sopron-Moson megyei elnök volt 2004 januárjáig, amikor is lemondott az addig párttisztséget nem viselő Gyurcsány Ferenc javára. Az akkori információk szerint helyének átadását - ami a 2004 nyári eseményekben ügydöntő szerepet játszó megyei elnöki grémiumba való bekerülésével járt - a mai miniszterelnök győri polgármesteri (vagy legalábbis -jelölti) pozícióval ígérte honorálni.
Az általunk megkérdezett MSZP-politikusok lokális jellegűnek minősítették az említett jelöltállítási küzdelmeket. Egyikük így fogalmazott: "Ugyanilyen helyi harcok voltak négy éve is, csak akkor nem látszottak annyira, mert csak helyben ismert jelöltek között mentek, a győztesek viszont azóta szélesebb körben szereztek nevet." Kivételes viszont a pécsi eset, s Szili Katalin szerepe miatt ez az MSZP egészét is érintheti. A baranyai megyeszékhelyen kényszerből váltanak: a két hónappal ezelőtti autóbalesete után még mindig kómában tartott Toller László helyére új jelöltet kellett keresni. A szakadással fenyegető helyzetben az egymással vetélke-dő Juhász István városi pártelnök és Gonda Tibor alpolgármester ellentétük feloldására Szilit, a legnagyobb pécsi szocialista notabilitást kérte föl. A házelnök azonban nem vállalta a jelöltséget, inkább Tasnádi Péter megyei közgyűlési alelnököt választatta meg maga helyett. Tasnádi elvileg jó esélyekkel indul, a Toller iránti nosztalgia révén be is futhat, helyzetét azonban nehezíti, hogy az eddigi polgármester által betört helyi SZDSZ Toller hiányában jó esélyt lát saját pozíciójának javítására. Lapzártakor ott tartunk, hogy nincs megegyezés a közös indulásról, bár a liberálisok egy alpolgármesteri posztért hajlandóak lennének elfelejteni a város (eddig valahogy nem emlegetett) adóssághegyeit és eltekinteni a saját polgármesterjelölt állításától.
Forrásaink eltérően értékelik, hogy jól döntött-e a házelnök, amikor nem vállalta a jelöltséget, amire pedig a helyiek mellett az országos vezetésből is kapacitálták, mondván: "ez a párt érdeke, a Fideszt Pécsen nem lehet leírni". Szili azzal vágott vissza, hogy "nem hagyja magát eltávolítani Budapestről". A rábeszélők szerint egy vidéki nagyváros vezetése többet ér az Országgyűlés jórészt protokolláris elnöki posztjánál, mivel saját bázist lehet építeni, saját legitimitást kiharcolni, ami alkalomadtán alternatívát jelenthet akár Gyurcsánnyal szemben is. Az ellenzők szerint, ha Szili elindul - és minden bizonnyal nyer - Pécsen, az egyértelműen azt jelentette volna, hogy a miniszterelnökkel szemben pozicionálja magát, holott "vele szemben most nem lehet alternatívát állítani". Ez utóbbiban minden általunk megkérdezett szocialista egyetért, habár
az erősödő ellenállást
jól jelzi, hogy a miniszterelnök az utóbbi hetekben több fronton is meghátrálásra kényszerült. Szabadságát megszakítva raporton volt például a parlamenti frakció előtt a konvergenciaprogram ügyében, de informális vacsorákon is erősen kellett győzködnie az új egyensúly szocialista ellenzőit. A frakció - miután az örök lázadó Karsai képviselő megtámadta a kormányfői bizalmasból legfőbb pénzosztóvá emelkedett Bajnai Gordont - újabban lecövekelte magát a vizitdíjjal szemben.
Hatalompolitikai tekintetben a megyei elnökök komoly tekintélyű grémiumának a gyurcsányi kongresszusi tervekkel szembeni ellenállása jelentette a legnagyobb kihívást. A miniszterelnök rögtön az országgyűlési választások megnyerése után bejelentette az informális hatalom formalizálásának szándékát. Egyéb más okok mellett ez játszott szerepet a kormányalakításkor is, mivel szinte minden jelentős szocialista politikus szerepet - és ezzel persze felelősséget - kapott a második Gyurcsány-adminisztrációban. Az MSZP többsége erősödő fenntartásai ellenére azzal még egyetért, hogy a kormányfő álljon fixen a párt élére - főleg, hogy az MSZP országos választási bizottságának fejeként az utóbbi egy évben de jure is ő vezette a pártot, és ez így lesz októberig -, ám azzal már nem, hogy minden Gyurcsány szája íze szerint alakuljon.
A megyei elnökök elsőként a rögtön az önkormányzati választások utánra tervezett kongresszust fúrták meg. A tervek szerint azon választották volna meg a párt országos vezetését, hogy utána - az alapszabálytól radikálisan eltérve - "lemenő rendszerben" kövessék egymást a megyei, majd a helyi tisztújítások. Ehelyett két kongresszust kell tartani: az első - október 21-én - az önkormányzati választások utáni helyzetet próbálja kezelni, és a szervezeti átalakításról dönt, míg a februárra tervezett másodiknak már csak a tisztújítás lesz a dolga.
A pártalkotmány kényszerét az egykongresszusos elképzelés egy nagy ívű ötlettel küszöbölte volna ki: az MSZP ősszel egyesült volna az MSZDP-vel, és mivel a két párt alapszabálya eltér egymástól, egy átmeneti harmadik verzió szerint választottak volna országos vezetőket. Bár az egyesülés inkább beolvasztásnak tűnik, és kellemetlenül összecseng az 1948-as fúzióval, a szocialista vezérkar nem tett le a tervről. Egy második vonalas forrásunk szerint azt a javaslatot kapták: ha erről kérdezik őket, mondják azt, hogy szorosabbra kell fűzniük a kapcsolatot a szociáldemokratákkal.
Egyelőre azonban az MSZP belső átalakításáról is csak általánosságokat hallani. Előbb Hiller beszélt regionalizációról, majd Gyurcsány egy interjúban - bár konkrétumok említése nélkül - a radikális alapszabályreformról. A pártot gyakorlatilag május óta irányító Juhász Ferenc alelnök az MSZP-t évek óta kísértő fantomtag-botrányok kivédését emelte ki; a köz- és párttisztségekre való jelölések előtti tömeges beléptetéseket, illetve a tehetős vállalkozók "bevásárlását" azzal védenék ki, hogy a belépést követő két évben ne lehessen se aktív, se passzív választójoga a tagnak. Emellett a köztisztségekre való jelölésnél a központnak vétójoga lenne, így próbálván megelőzni a lázadó helyi szervezetek felszámolásának kényszerét.
Forrásaink többsége szerint a reform - a modernizáción túl - hatalmi centralizációs szándékot takar, amit csak erősít a legfelsőbb vezetők számának csökkentésére irányuló akarat. Itt egyfelől a Fidesz-mintára történő átalakítás ötlete kering, miszerint megszűnne a bő elnökség, és az új vezetésben csak a tisztségekre megválasztott politikusok - az elnök, az alelnökök és egy-két egyéb testület vezetője venne részt. E terv keresztülvitele azonban kétséges, és a belső ellenzék már megmutatta az erejét azzal, hogy a megyei elnökök leverték az MSZP regionális átalakításának ötletét, mondván: a közigazgatás sem alakult át, a párt pedig illeszkedjék az ország struktúrájához. Ez azonban csak a hivatalos indok; forrásaink szerint valójában a hatalomkoncentrációt akadályozták meg, és persze védték a saját pozícióikat.
A tervek szerint a politikairól egy szinttel lejjebbre, alkalmazotti szintre süllyedne a pénztárnokság, így egyszerűen meg lehetne szabadulni a nagy hatalmú Puch Lászlótól; megszűnne az elnökhelyettesi poszt, és Gyurcsány alatt a három alelnök, Juhász, Hiller és Kiss Péter lenne, de facto azonban továbbra is az exhadügyér irányítaná a pártot. A kormányalakítási tárgyalások idején senki nem cáfolta azokat a sajtóhíreket, hogy Juhász éppen azért nem vállalt tárcát, hogy a pártot főállásban vihesse, míg Hiller és Szekeres Imre miniszteri, illetve Újhelyi István államtitkári kinevezésének ára az volt, hogy nem indulnak újra párttisztségeikért. Hillernél ez nyilvánvaló is volt, igaz, ő aztán hamarosan bejelentkezett egy alelnöki székért, Szekeres pedig a minap egy interjúban meglebegtette, hogy talán mégis újrajelölteti magát valamelyik vezetői posztra.
Gyurcsány Ferenc pártbéli pozícióit rövid távon csak egy esetleges (nem túl valószínű) katasztrofális önkormányzati vereség rendítené meg - középtávon viszont biztosan újjáélednek a pozícióharcok.
