Magyar Narancs: Naiv kérdés, de van-e arra esély bárhol a világon, hogy a gazdasági verseny tiszta legyen? Hogyan állunk e tekintetben?
Nagy Zoltán: Nem hiszem, hogy ilyesmi lehetséges, mert a minden szempontból tisztességes és hatásos verseny paradicsomi állapot. Ha a hozzánk hasonló szervezetek arra tudják terelni a gazdasági folyamatokat, akkor az már jó eredménynek mondható. Nincs túlzottan értelme, hogy valamiféle képzeletbeli skálán, "csak úgy, általánosságban" meghatározzuk, hol tartunk, hiszen például a távközlési piacon jóval előrébb, mint a piacnyitást épphogy és csak részben elkezdő áramszektornál. Ha mégis mindent összevetnénk, szerintem az el nem érhető ideális állapotnak nagyjából a 60 százaléka körüli eredményt érnénk el, ami nem rosszabb az uniós átlagnál.
MN: A GVH annak az intézményesített eszköze, hogy a képzeletbeli versenyskálán a magyar piacgazdaság folyamatosan előrefelé mozogjon. A hivatal ennek érdekében lépett föl egyre szigorúbban az elmúlt időszakban?
NZ: Az elmúlt négy-öt évben tudatosan, de egy előre meghirdetett menetrend szerint folyik a "bekeményítés". Kiemelten foglalkozunk a kartellgyanús ügyekkel, és fontos terület lett a fogyasztók védelme is. A versenyhivatal által kivetett bírságok összege ennek megfelelően emelkedett a 2001-es 73 millió forintról a következő években 444 millióra, majd 792 millióra, tavalyelőtt az egyedinek tekinthető, 7,2 milliárd forintos autópálya-kartelles bírság nélkül is mintegy 1,7 milliárdra, végül tavaly 3,53 milliárd forintra. Az idén már most nagyjából 3,5 milliárd forintnál járunk. Ugyanakkor az is kétségtelen tény, hogy a hatékony munkánkhoz a "visszafelé mutató" versenyjog-alkalmazás mellett az "előremutató" szabályozási tevékenységekbe is be kell szállni. A kezünkre játszott, hogy több szektorban a jelenlétünkben történt vagy történik meg a piacnyitás, így ennek szabályozásában és a keretek kidolgozásában aktívan részt vehetünk. Lehet, hogy a szabályozásban csak javaslatokat tehetünk, azonban azt látni kell, hogy ha egy problémát versenyjoggal nem tudunk megoldani, de szabályozással igen, akkor a végeredmény ugyanaz. Azzal pedig elsősorban a munkánk hatékonysága nőtt, hogy többek között a Nemzeti Hírközlési Hatósággal és a Magyar Energia Hivatallal is jó partneri viszonyba kerültünk.
MN: Noszogatja a kormányzat a GVH-t, hogy növekedjen az éves bírságok összege? Például a Szerencsejáték Rt. is kicsit presszionálva van, hogy mennyit adjon az államkasszába, a Vám- és Pénzügyőrségnek vagy az APEH-nak is voltaképpen megmondják, mennyi bevételt kell "termelniük" az adott évben. Van ilyen elvárás a GVH-val szemben?
NZ: Nincs. Az említett intézményeknél is azért lehet, mert a különböző járulékokból és adókból nagyjából kiszámítható, hogy milyen tételekkel lehet évente számolni, és azok milyen áron, milyen mértékig növelhetők. Ha például a vámosok alaposabban vizsgálódnak a határon, több cigarettacsempészt foghatnak el. De ilyesfajta összefüggés nálunk nincs. Nemcsak azért, mert a kiszabott bírságok összértéke nem prognosztizálható, hanem azért is, mert a munkánk hatékonysága nem mérhető azzal, hogy mennyi összesen az egy adott évben kiszabott bírság. Ha például felgöngyölítünk egy nagy kartellügyet, és a döntésünk a bíróság előtt is megáll, akkor az jó nagy összeget eredményez. Ilyen volt az autópálya-építők kartellezése és a mostanában vizsgált informatikai tenderek egy része is. De az ilyen tetemes bírság is csak egy ügyet jelent, miközben a GVH évente nagyjából kétszázban hoz határozatot. Az ország gazdasági mérete és fejlettségi szintje nagyjából ennyi ügyet generál. (Egy tavaly novemberi jogszabály teszi lehetővé, hogy a GVH-nak - noha minden bejelentést el kell olvasnia - ne kelljen automatikusan vizsgálatot is indítania. Évente ezer körüli a bejelentések és panaszok száma. - SZ. M. I.) Vizsgálataink között sok az olyan "erőfölénnyel való visszaélés gyanúja" típusú ügy, ahol a milliárdos vagy százmilliós bírságokhoz képest aprópénznek látszó bírsággal is a megfelelő irányba tudjuk befolyásolni az adott cég piaci magatartását.
MN: Az, hogy nem nagyon háborognak, ha a bíróság az önök által kiróttnál enyhébb pénzbírságot állapít meg a vétkezőknek, akár úgy is olvasható: a GVH-nak a tettenérés tényének kimondása fontosabb, mint a költségvetési bevétel növelése. Igaz ez?
NZ: Azzal a bírósági gyakorlattal, hogy többnyire engednek a bírság összegéből, a tudomásulvételen kívül nem tudunk mit kezdeni. Tavaly év végéig a kiszabott bírságok összege összesen 15,75 milliárd forintot tett ki, amiből durván 7 milliárdot fizettek be a megbírságoltak. Az azonban nagy fegyvertény, hogy tartalmilag alig néhányszor kifogásolják a megállapításainkat. Annak kimondásában, hogy történt-e jogsértés vagy sem, nagyon jó találati arányig jutottunk el. Számunkra az a legfontosabb, hogy szakmailag megalapozottan hozzunk döntéseket, és mivel minden határozatunk nyilvánosan hozzáférhető, az a minimum, hogy a határozatok állják a kritikát. Általában a nagy cégek számára maga a tény, hogy versenyhivatali eljárást kaptak a nyakukba, problémamegoldásokat és elhárítási mechanizmusokat indít el. Átalakulnak egyes belső struktúrák, hogy kiküszöböljék a hibát, személycserék történnek stb. Akit egyszer már rajtakaptunk, nem nagyon szeretne újabb vizsgálatot. Legalábbis a külföldi tulajdonú cégeknél az ilyesfajta procedúra igen kínosnak minősül. A hazaiaknál nem. Sőt arra is volt példa nemrég, hogy a brüsszeli bizottságnak a versenyjogsértés gyanúja miatti váratlan rajtaütését maga az érintett állami részvénytársaság hozta nyilvánosságra.
MN: A Magyar Villamos Művek (MVM) Rt.-vel kapcsolatban más is érdekel: mekkora presztízsveszteséget jelentett a GVH-nak, hogy januárban kifejezett kérésük ellenére csomagolták vissza az MVM-be az egyszer már tőle függetlenített rendszerirányítót, a Mavir Rt.-t?
NZ: Mi ilyen ügyekben csak javaslatokat tehetünk, a döntés most is a kormány és a parlament kezében volt. De az ilyesmit nem presztízsveszteségként kell megélni, hanem erőt kell meríteni belőle ahhoz, hogy ha fenntartjuk a véleményünket, akkor megint nekimenjünk a témának. A nyár elején az Országgyűlés elé tett éves beszámolóban továbbra is szerepel, hogy az új villamosenergia-ipari modell kidolgozása sürgős, melynek során a Mavirt a kialakuló verseny szempontjából jobb lenne az MVM-en kívül működtetni. Ilyesfajta "elvetélt" javaslatunk volt korábban is, például amikor azt javasoltuk a 90-es évek végén távközlési területen, hogy amelyik cégnek az adott régióban van vonalas hálózata, az ne építhessen új kábeltévés hálózatot. Akkor ez tartalmilag nem, hanem csak formálisan "ment át". A MatávKábel akkor megtalálta a módját, hogy mégiscsak építhessen. Erre nem az volt a válaszreakciónk, hogy akkor ebben az ügyben visszavonultunk, hanem folyamatosan akcióztunk. És ennek a végeredménye mégiscsak az lett, hogy ma több szolgáltató verseng a fogyasztókért a telefon-, az internet- és a kábeltelevízió-szolgáltatásban.
MN: Mennyiben a hivatal és mennyiben Brüsszel sikere volt, hogy a Mol gázüzletágának eladását sikerült finomabbra hangolni/ hangoltatni?
NZ: Arra nagyon büszke vagyok. Úgy érdemes megfogalmazni: az, hogy az EU elindított egy alapos elemzést, a mi sikerünk. Ez volt a legtöbb, amit a GVH el tudott érni. Az EU-nak tettünk egy sor javaslatot arra, hogy hol lenne érdemes megvizsgálni a Mol-E.on üzletkötést. Az, hogy csak bizonyos feltételek mellett engedélyezték az összefonódást, egyértelműen az EU sikere volt. Mi ezt nem is tudtuk volna sem mennyiségében, sem minőségében felvállalni. Nálunk legfeljebb két-három ember lett volna erre, Brüsszelben pedig tizenöt fős team dolgozott rajta. De a munkánk nagyfokú elismerését jelenti, hogy jelenleg egy kollégánk Brüszszelben vesz részt a villamos- és gázenergia-ipar uniós vizsgálatában.
MN: Néhány hete egymilliárd forintra büntették a MÁV-ot a tavalyi, vasúti árufuvarozási piacnyitást akadályozó tevékenységei miatt. Nem visszás, hogy a versenytanácsi határozat kihirdetésekor a cég már szerkezetileg és vezetőit tekintve sem hasonlított az egy évvel ezelőttire? Normális az, hogy egy ilyen súlyos ügyben a GVH több mint egy évig vizsgálódik?
NZ: Egy egymilliárdos nagyságrendű bírság kiszabásánál szinte természetes következmény, hogy az ügy a bíróságra kerül. Így valójában nekünk arra kell felkészülnünk, hogy a bírókat is legalább kétszer, első- és másodfokon is meg kell győznünk a büntetés jogosságáról és a bírság mértékének realitásáról. A MÁV ügyében nagyon alapos elemzésre volt szükség, sajnos nem volt független szakmai szervezet, ahonnét vasúti árufuvarozásban jártas szakemberek véleményét kérhettük volna, ráadásul meg kellett várnunk, hogy a MÁV is minden esetben elmondja az ő álláspontját. A kiszabott egymilliárdos bírsággal mindenki előtt világossá tettük: a törvényileg előírt piacnyitás akadályozása rossz irány, és ezzel jár. Számunkra bizonyosság, hogy a MÁV az EU-csatlakozás után is tudatosan korlátozta és zárta ki versenytársait, ami súlyosbító körülménynek számít. Az sokadlagos kérdés, hogy időközben kicserélődött a MÁV vezetése, mert az mégsem lehet, hogy egy súlyosan versenyellenes magatartás pusztán személycserék miatt megtorlatlan maradjon. Az időközben megváltozott cégmagatartásról pedig az a véleményem, hogy az részben a GVH vizsgálódásának köszönhető. Mindezekkel együtt igaz az is, hogy a hivatal példát akart statuálni az ügyben, s a bírság nagyságának megállapításakor az elrettentés érve is szerepelt az indokaink között.
MN: Az ilyesfajta elrettentés miért nem működik a Tesco és az Auchan esetében? Sokadszorra büntették meg a cégeket, lényegében ugyanazért: megtévesztik a fogyasztókat. Lehet, hogy nekik ez a bírságokkal együtt is megéri?
NZ: Számításaink szerint a legutóbb kiszabott 50, illetve 100 millió forintos bírságokkal már nem éri meg nekik. Ugyanakkor világossá kell tenni, hogy ezek az üzletláncok, ha lenyomják a beszállítói árakat, és ezt ténylegesen érvényesítik a fogyasztók felé az alacsonyabb értékesítési árakban, akkor az jó a fogyasztónak, és a GVH is elégedett. A hibák éppen abban vannak, hogyan juttatják el a fogyasztóhoz azt az árelőnyt, amit a beszállítóval szemben érvényesítettek. Leggyakrabban a hibásan megjelentetett reklámújság és a félrevezető tájékoztatás az, amit a GVH kifogásol. Úgy látom azonban, kezd tudatosulni a hasonló karakterű cégek menedzsmentjében is, hogy ezekre a hibákra harap a GVH, és az ilyen - akár tudatos, akár nem tudatos - magatartás nem marad retorziók nélkül.
MN: A notórius visszaesők közé tartozik az összes mobilszolgáltató, de a legtöbb telekommunikációs cég is. Náluk azonban más a motiváció.
NZ: Mivel a távközlési verseny mára több szegmensben kiéleződött, szerintem nagyon is érthető, hogy az eredményekért a piac szereplői már mindent bedobnak. Zömében valamilyen akciós szolgáltatáshoz köthető eseteket vizsgálunk. A szolgáltatók elmerészkednek a lehetséges határokig, s csak az a kérdés, hogy adott esetben a vonalon túlra is átléptek-e, vagy sem. A bírságok azt mutatják, hogy gyakran megteszik. Több esetben viszont azt is látjuk, hogy az éppen csak vizsgálódásunk alá vont akciók gyorsan befejeződnek. Persze ettől még az ilyen magatartás nem tekinthető meg nem történtnek.
MN: Ki dönti el, hogy egy-egy évben milyen ágazatokat vizsgálnak alaposabban?
NZ: Az állandó, minden területre kiterjedő monitoringra szerintem nincs szükség, ráadásul a jelenlegi létszámunkkal ilyesmire nem is lennénk képesek. Nincs állandó szisztéma; ahol versenyellenes magatartásra lelünk, oda biztos benézünk. Még ha ügyetlenül hangzik is, mindig "kialakul", hogy éppen melyik területre kell jobban odanézni. Az idén a piacnyitással érintett területekre (energia és távközlés) koncentrálunk, folytatjuk a közbeszerzéses kartellügyek feltárását, valamint a pénzügyi szektor és a szakmai szolgáltatások területének átfogó, beható vizsgálatát. A bankszektorban is nehéz terepre készülünk.
