Az év és a választási kampány elején a kormány jelezte az ő adós népének, törődik velük, és valóban: márciusban kormányhatározat, május 13-án pedig kormányrendelet született "a szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságterhének enyhítéséről". Az enyhítéshez a központi költségvetés is hozzájárul, nagyjából annyival, mint az önkormányzat, ezenkívül 30 százalékos adósi önrész szükségeltetik. A költségvetésből augusztusban hívható le először a támogatás, így a májusi rendelet, már ha az önkormányzatok addig megalkotják helyi rendeleteiket az adósságkezelésről. Az OTP július 31-ig moratóriumot vállalt a 38 ezer, végrehajtási eljárás előtt álló adós tartozásának behajtatására. Júliusban viszont már látszott, nem sok helyi rendelet születik, ezért az OTP módosított: megelégedett már egy, a rendelet megalkotásáról szóló önkormányzati szándéknyilatkozattal is.
Hiába, mindössze 180 önkormányzat jelezte, hogy beszállna polgárai adóskonszolidációjába. Erre augusztus elején a - már új - kormány következett: nyugalom, nem engedjük el a láncról a kutyákat, még egy hónapot egyeztetünk, OTP és minisztériumok, aztán csinálunk valamit. Hogy mit, arról nem derült ki semmi, valószínűleg módosítják a Horn-kabinet májusi rendeletét. (Éppen lapzártánk idején egyeztettek a tárcák és a bank, sajnos egyik illetékest sem értük el, és visszahívásban sem szerencséltettek.)
Az önkormányzatok tehát visszaverték az előző kormány és az OTP által felkínált adósságkezelési terveket, a rendeletalkotástól való tömeges tartózkodásukkal jelezték, hogy nem akarnak játszani a két nagy meghatározta feltételekkel. Megtehették, az adósságkezelés nem kötelező, tőlük függ, beszállnak-e, és kiveszik-e a nekik járó részt a kormány által a költségvetésből e célra idén elkülönített kétmilliárd forintból. Igaz - ahogy Bata Edittől, a szociális minisztérium sajtófőnökétől megtudtuk - ezzel a kétmilliárddal is gond van: az előző kormány a forrásról ugyanis elfelejtett rendelkezni. (A második félévi általános tartalék egy részét szánták egyébként erre a célra.)
A kétmilliárd nem sok, hiszen csak a végrehajtás előtt álló lakáshitel-tartozásokból 10-14 milliárd van odakint téglában és cementben, 10 milliárd a közműtartozás: sokan emiatt inkább csak választási húzásként értékelik a májusi rendeletet. És az új kormány is egy választás - az önkormányzati - előtt egy hónappal próbál kirukkolni valamivel.
Előzmények
1990. december 30-án fogadta el a parlament a ´91-es költségvetési törvény részeként a korábbi kedvezményes kamatozású lakáshitelek törlesztési feltételeinek megváltoztatásáról szóló passzusokat. A pénzügyminiszter később, az Alkotmánybíróság (AB) megkeresésére adott válaszában ezt azzal indokolta, hogy "a Magyar Köztársaság adósságterhei nagymértékben terhelik az állami költségvetést (...), nem tartható fenn az a korábban bevezetett rendszer, amely szerint a lakáscélú, hosszú lejáratú kölcsönök irreálisan alacsony kamata és a piaci kamatok közötti különbözetet a költségvetés téríti meg a pénzintézetek számára".
A korábbi kedvezményes, három-százalékos, illetve annál is kisebb kamatozású lakáshitelek felvevői két rossz között választhattak: vagy 15, vagy piaci, 32 százalékos kamatot fizetnek, az utóbbi esetben tartozásuk felét elengedik. Volt is nagy öröm, összegyűlt néhány tízezer aláírás, megszólaltatták az Alkotmánybíróságot (hiába), hisz´ mégiscsak egyoldalúan módosíttattak a kölcsönszerződés feltételei, aztán beletörődött a jó nép, és szépen kifizetett 53 milliárd forintot az adósságából. Sokan viszont képtelenek voltak erre, munkájuk már akkor sem volt, vagy nemsokára elvesztették, pár százezres adósságuk így mára többmilliósra duzzadt. Elindultak az árverezések, s az adósok csak ülnek bevakolatlan házaikban, és nagyon szeretnék, ha nemcsak a bankokat, de őket is konszolidálná végre valaki.
Akiknek nem tetszik
Tavaly már lehetett tudni, hogy tömeges árverezések jöhetnek. A sajtó szórványos és a jogvédők kitartó jelzései után az emberi jogok országgyűlési biztosa is vizsgálatot kezdett. Az ő értékelése szerint a kölcsönt valójában nem a bank, hanem az állam nyújtotta, s a ´91-es szerződésmódosítással "átértelmezték a régi tényeket és magát a jogot. Ez azt jelentette egyben, hogy megváltoztatták a régi jogviszonyok tartalmát. Ez viszont ellentétes a jogállamiság eszméjével", írja decemberi jelentésében. Az ombudsman a bírósági végrehajtásról szóló törvény módosítására kérte fel a miniszterelnököt (az alapkérdésekben az Alkotmánybíróság ´91-ben már elutasította az adósok beadványát). Az árverezéseken ugyanis a házak sokszor piaci értékük negyedéért kelnek el, tulajdonosuk így jelentős összeget veszít, olyannyira, hogy a kapott pénz sokszor még a tartozás kiegyenlítésére sem elég. Gönczöl Katalin ombudsmannak írt válaszában Horn miniszterelnök jelezte, hogy a kormány épp rendelkezni kíván az ügyben. Ennyiben maradtak.
A Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) is megpróbálta kikezdeni az adósságcsapdát. Idén januárban az Alkotmánybírósághoz fordult beadványával, amelyben a korábbi kedvezményes hitelek egy speciális csoportja esetében kívánja kimondatni az egyoldalú módosítás alkotmányellenességét. Egy 1964-es kormányhatározat ugyanis a szociális követelményeknek meg nem felelő (vagyis cigány) telepek felszámolásáról rendelkezett, az akciót egy 1965-ös miniszteri rendelet konkretizálta. Ennek eredményeként épültek a "Cs" (csökkentett) értékű házak, amelyekből egyébként mára jórészt újabb telepek alakultak. A telepfelszámoláshoz egészen a ´80-as évek második feléig az állam kedvezményes hitelt nyújtott: harmincéves futamidőt, kamatmentességet, nem volt kezelési költség, nem kellett kezes. Az RPA keresetlevele szerint ezek speciális hitelek voltak, az állam eleve tudta, hogy kevéssé fizetőképes réteget céloz meg velük. Az 1991-es költségvetési törvény, figyelmen kívül hagyva ezt, aránytalan módon változtatta meg az adósok életviszonyait, veszélyeztetve ezzel a szociális biztonsághoz való, alkotmányba foglalt jogukat - így a beadvány, amellyel az AB még nem foglalkozott.
Helyzet a végeken
Ha beszállnak az adósságkezelésbe, az önkormányzatok kétmilliárd forinthoz juthatnak az idén. Ennél jóval nagyobb az adósságállomány: Tatabányán például 500 millió, Budapest negyedik kerületében 800 millió-1 milliárd közötti összeggel tartoznak a népek. Ehhez képest Tatabánya 14 milliót, Újpest 40-et kapna idén a költségvetésből. Bár az adósságkezelés többéves folyamat, az önkormányzatok szeretnék, ha a mostaninál jóval több pénzt lobogtatna meg a kormány a szemük előtt. Az adósságkezeléssel az önkormányzatok évekre átvállalják adósaik konszolidálását, s valami hasonló garanciát, például normatív támogatást szeretnének kapni a kormánytól is. "Fogalmunk sincs, hogy mire vállalunk kötelezettséget", mondta lapunknak a csobánkai jegyző.
Az önkormányzatok rendeletalkotási kedvét az is csökkenti, hogy legtöbbjük nem tud költségvetési év közben ilyen jelentős összegeket átcsoportosítani. Egyébként Tatabányán és Újpesten is csak rendelettervezetek születtek, s mivel a közgyűlés dönt majd felőlük, egyelőre nem árulták el nekünk, milyen módon próbálják szelektálni a jelentkezőket. Merthogy szűkíteni kell, az biztos.
A díjhátralékosok
Az OTP adósainál jóval többen vannak a közüzemidíj-, illetve lakbérhátralékosok: az ő adósságukat is rendezni kívánta a kormány.
1993-ban már lehetett tudni, hogy ez lesz, mondja Győri Péter, a Fővárosi Közgyűlés Szociális Bizottságának vezetője. "Nagyon magas volt az infláció, látszott a reáljövedelem-csökkenés, a munkanélküliség, az, hogy a közüzemi díjak az átlagnál gyorsabban emelkednek: teljesen triviális volt, hogy bizonyos csoportok képtelenek lesznek fizetni."
Budapesten - ahol egyébként Győri Péter szerint 9000 OTP-adós él, közülük 3000-en férnek bele a mostani rendeletbe - még kezelik valamennyire a díjhátralékosok ügyét, a lakótelepekkel megszórt vidéki városokban viszont robbant az adósságbomba. Ráadásul ezeken a településeken alig lehet elcserélni a lakást olcsóbbra, könnyebben fenntarthatóra, így a különbözetből sem lehet törleszteni a hátralékot. A fővárosban erre van mód, teszik is sokan. Otthagyják az összkomfortos lakótelepit (Óbudán és Újpesten a legnagyobb a díjhátralék, elsősorban a távfűtés miatt), és egy lepattantabba költöznek, sokan bejönnek a slumba.
Győri Péter már 1993-ban kidolgozott egy lakásfenntartási kiegészítő támogatásról szóló rendeletet, amelynek egyébként hátralékkiegyenlítő, tehát adósságkezelő része is volt. (Végül csak ajánlás lett a dologból, a köztársasági megbízott szerint a főváros nem volt jogosult erről rendelkezni.) A kerületekre maradt a dolog, amelyeket az 1994-ben életbe lépett szociális törvény kötelezett is a lakásfenntartási támogatásról szóló rendeletek megalkotására. Azok meg is születtek, de a főváros azért 1994-ben létrehozta a maga kompenzációs rendszerét is, a Hálózat Alapítványt, ami a közművállalatok (a gáz- és energiaszolgáltatók kivételével) és az önkormányzat befizetéseiből idén 1,1 milliárd forintot mozgat. Elsősorban támogatásokat ad, megakadályozandó, hogy még többen csússzanak az adósok közé (a fővárosban 5 milliárd forintnyi közüzemi tartozást gyűjtött össze a lakosság), mellesleg pedig két éve a már eladósodottakon segít. Az elsőből havonta 80 ezer, a másodikból 200 család részesül.
"A bázis persze a kerületi lakásfenntartási támogatás kellene hogy legyen - mondja Győri Péter -, de a Hálózat egymilliárdja mégis körülbelül kétszerese annak az összegnek, amit a 23 kerület összesen lakásfenntartási támogatásra költ. Lassan születtek meg a kerületi rendeletek, és mesze kevesebb pénzt szánnak rá, mint amennyit kellene a szociális normatívából. Pedig célszerűbb a lakásfenntartást támogatni, mint később átmeneti segélyeket adni."
Önkormányzatoklépéskényszerben
A májusi kormányrendelet a Miniszterelnöki Hivatalban készült, később kapcsolódtak be az ágazati minisztériumok, az önkormányzatokkal viszont semmilyen érdemi egyeztetés nem történt, állítja Magyar Levente, a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetségének elnöke, Jászberény polgármestere. Az OTP is csak adatokat szállított, mondja az OTP Bank Lakossági Igazgatóságának osztályvezetője, a rendelet kidolgozásában nem vett részt.
Az adóskonszolidációnak sok útja-módja létezik; szakértők, például Győri Péter kifogásolják, hogy az állam, miközben garanciát vállalt a hitelekre, nem késztette a hitelező bankot arra, hogy különféle adósságkönnyítő konstrukciókat kínáljon adósainak. Az OTP minden adósának felajánl különféle lehetőségeket - mondja erre a bank munkatársa - átütemezést, "akár még moratóriumot is", csakhogy mivel az átütemezéssel járó futamidő-hosszabbodás miatt nő az összeg, ez nem nagyon tetszik az ügyfeleknek. "Pedig ez a 2-3 év haladék sokszor a túlélést jelentheti." Az OTP illetékese kicsit csodálkozik az önkormányzatok visszafogottságán (csak 180 jelezte, hogy rendeletet kíván alkotni), amit alapvetően a forrás- és információhiánynak tud be. "Tudjuk, hogy az önkormányzatok gazdálkodása ki van centizve, de szó sem volt arról, hogy év végéig be kellene fejezni az adósságkezelést, előrelátó döntést kell hozni."
Az önkormányzatoknak sok minden nem tetszik, olyannyira, hogy többen az Alkotmánybíróságot is megkeresték. Magyar Levente az OTP-adósok esetében alapvetően azt kifogásolja, hogy miért az önkormányzatok állják a cech felét, mikor az állam vállalta, majd mondta fel a kölcsönök kamattámogatását. Miért az önkormányzat fizessen egy piaci vállalkozásnak, kérdezik.
Nincsenek megbékélve a felkínált jelzálogjoggal sem. A bank semmit sem tesz, mondta lapunknak Magyar Levente, csak ráterheli az ingatlanra a maga jelzálogát, s hiába vállalja a későbbi kockázatot az adóssal adósságkezelési szerződést kötő önkormányzat, hiába áll helyt helyette a bank felé, mégis a bank jelzáloga az első, s újabb nem fizetés esetén az ő követelését kell kielégíteni. "Az OTP Bank Rt. (...) a tartozás (...) teljes rendezése után a jelzálogteher törléséről gondoskodik", áll az OTP által június elején az önkormányzatokhoz kiküldött megállapodástervezetben. Vagyis addig az önkormányzaté a kockázat.
Az a lehetőség sem lelkesíti a polgármestereket, hogy a hiteltartozás kifizetése esetén az ő tulajdonukba kerülhet az ingatlan. "Ebben garantáltan ott a vagyonvesztés, hiszen ezeknek a házaknak a jó részét fel kell újítani. Aztán az esetleges bérfizetési gondok miatt kezdheti majd az önkormányzat a pert, ajánlhat fel cserelakást. Miért nem a bank szerez így tulajdont?", kérdezi Magyar Levente.
Az OTP és a költségvetés
A Népjóléti Minisztérium (ennek egyik utódjához, a Szociális és Családügyi Minisztériumhoz tartozik ma az adósságkezelés, a miniszter, Harrach Péter kezdeményezte az újabb egyeztetést a tárcák és az OTP között) az adósságkezelés szabályozásához módszertani útmutatót készített az önkormányzatoknak. E szerint "kívánatos" megegyezni abban, hogy a hitelező az önkormányzat bekapcsolódása után további kamatot ne számoljon fel, vagyis a tartozást fagyassza be. Ugyanígy az önkormányzat "törekedjen rá", hogy a hitelező járuljon hozzá a halasztott ütemű fizetéshez. Bár elvileg a hitelező fut a pénze után, a kormányrendelet őt nem kötelezi semmire.
Az OTP által júniusban az önkormányzatokhoz kiküldött megállapodástervezet sem tanúskodik arról, hogy a banknak lennének befagyott követelései. A bank hajlandó "egyedileg megvizsgálni" annak lehetőségét, hogy a tartozás egyösszegű kifizetése esetén elengedje a szerződés felmondása utáni, ki nem fizetett kamatokat, bizonyos esetekben még arra is, hogy átütemezze a tartozást, szerepel a levélben.
Győri Péter elhibázottnak, összecsapottnak tartja a rendeletet. Szerinte az államnak - hiszen részben tulajdonosa az OTP-nek, és a hitelek egy részére garanciát is vállalt - rá kellett volna vennie a bankot, hogy alternatívákat tartalmazó törlesztési csomagokat ajánljon fel az adósoknak, átütemezési konstrukciókban gondolkodjon. Az állam azt is megtehetette volna, hogy megveszi az OTP-től az adósságállományt, és eladja speciális, befagyott adósságokkal foglalkozó pénzintézeteknek, netán maga hoz létre ilyeneket.
A bankkonszolidáció, amelyre szintén a korábbi rossz kihelyezések miatt került sor, 450 milliárdba került. Az adósoké ennek tizedéből megoldható lenne, mégis nehezen halad a dolog. Persze kevés a pénz, nem is a legjobb érdekérvényesítő képességgel bíró rétegeket érinti a dolog, de a megtorpanás fő oka az előkészítetlenség. Most kell lejátszani azt, hogy egyfelől ki állja a számla nagyobbik részét, másrészt kit szubvencionáljanak adósságkezelés címén.
Az OTP, amely 27 ezer kölcsönt mondott fel, és 300 adósa van bíróság előtt, széttárja a kezét, mondván, a parlament hozta a törvényt, ő a piaci szereplő, akit törvény kötelez a betétesek pénzének védelmére, kintlevőségei behajtására. Megérti ő az adósokat, de a szociálpolitikát gyakorolja a kormány vagy az önkormányzatok, neki a pénze után kell futnia. Arról viszont nem nagyon esik szó, hogy az 1989 előtti hitelekre 100, az 1994 utániakra pedig 80 százalékos garanciát vállalt az állam, csak a két időpont közöttieken nincs állami felelősségvállalás. Két sikertelen árverezés után az OTP lehívhatja a pénzt, tudtuk meg a Pénzügyminisztériumban, amit - még csak néhány százmillió forint erejéig ugyan, hiszen az árverezések nemrég kezdődtek - meg is tett. A bank tehát - legalábbis ezekben az esetekben - mindenképp a pénzénél lesz, mégis az adósoktól igyekszik maximalizálni követelését. Persze ha semmi nem kényszeríti rá, minek mondana le egy forintról is, hiszen úgyis megkapja az egészet az államtól. A költségvetésnek pedig minden sikeres árveréssel csökkennek a garanciabeváltásból adódó terhei; az más kérdés, hogy a tulajdon, sokszor lakás nélkül maradt emberek gondjai előbb-utóbb úgyis rászakadnak.
Hiába volt a ´91-es visszafizetési roham, az állami költségvetésnek továbbra is nagyok a lakásépítési hitelekkel kapcsolatos terhei: szakértők szerint a lakáskiadások 30 százalékát még 1997-ben is ezek tették ki. Az pedig látszott, hogy nemsokára tömegesen jelentkezik az OTP a pénzéért. A májusi kormányrendelet így nemcsak a majd´ negyvenezer család, hanem a büdzsé fenyegetettségén is igyekezett segíteni azzal, hogy a költségek egy részét megpróbálta rálőcsölni az önkormányzatokra (nem ok nélkül persze, hiszen az ő polgáraik is az adósok). A kormány tudta, hogy - különösen év közben - nem testálhat az önkormányzatokra komoly terheket jelentő feladatokat, a részvétel önkéntes tehát. Az önkormányzatok mégsem bojkottálhatják sokáig az adósságkezelést, ha először sikerült is hárítaniuk az egymást kölcsönösen kímélő kormány és OTP játékszabályait. Lépniük kell, rájuk hárul a támogatandók közti szelektálás minden nyűge, lakossági indulata. Persze segíthet az új kormány is azzal, ha egy új rendeletben jobban megcélozza a támogatandó csoportot.
A célcsoport
A dolog másik oldala az, hogy ki jut pluszforráshoz az adósságkezelés révén, melyik hitelező és melyik adós. Ez attól függ, hogy milyen adósságtípusokat vesz fel rendeletébe az önkormányzat (illetve esetleg lehagy-e valamit a kormány). Az OTP-t, amelynek így nem kell végigcsinálnia az állami garancia érvényesíthetőségéhez szükséges 2-3 éves procedúrát vagy valamilyen közüzemi vállalatot? Netán az önkormányzat a saját tulajdonában lévő ingatlankezelőt finanszírozza meg azzal, hogy a lakbértartozást veszi a támogatott célok közé?
Az önkormányzatoknak persze - ahogy a történet többi szereplőinek sem - nem kellenek ezek az adósok, jó részük legalábbis nem kell. Szegények, azok is maradnak, ott imbolyognak majd későbbiekben is a zuhanás és a talpon maradás mezsgyéjén, csak gond lesz velük. Ráadásul ezt az egész rendszert el kell adni az adófizetőknek is, akik hajlamosak lesznek úgy érezni, hogy míg ők megfeszültek (például mert törlesztettek), addig másoknak a hóna alá nyúlnak. Nem könnyű az adóskonszolidálás. "Jól ki kell dolgozni a technikákat, hogy ne őrjöngjön az, akinek az adójából fizetik, de mégis kellően szociális is legyen", mondja Győri Péter.
Az adófizetők, illetve a "rendesen" törlesztők megnyugtatására szokták emlegetni az önhibájukból, illetve azon kívüli okból nem fizetők elhatárolását. Az valószínű, hogy az adósságkezelés - mostani konstrukciójában és hiteles, elfogadható kommunikálás nélkül biztosan - nem tesz majd jót a társadalmi szolidaritásnak. A rászorulóknak kell hogy jusson, csakhogy melyik csoportjuknak? Ha a leginkább rászorultaknak, akkor bizony a cigányoknak bőven kell kapniuk, hiszen ők tömegesen építettek ezekből a hitelekből házakat, és ők azok, akik szintén tömegesen zuhantak ki a munkaerőpiacról. Cigányoknak adni pedig - hiába a rászorultság - politikailag kockázatos dolog. Ezért tán keveseket zavart, hogy az OTP - az önkormányzatoknak küldött megállapodástervezetének tanúsága szerint - a régi, 1988-ig létező, lakáshitelek esetében semmilyen engedményt nem hajlandó adni. Ez pedig feltehetően meglátszik majd az önkormányzatok rendeleteiben is. A "Cs" lakások pedig ezekből a hitelekből épültek.
Más lenne a helyzet, ha a kormány újratárgyalná a garanciaszerződéseket. Ki tudja, talán még az is megtörténhetne, ami 1990. december 30-án, és megváltoznának a szerződések feltételei.
Kerényi György
