Környezetszennyezés Gyöngyösorosziban : Fémáradat

szerző
Kovács Róbert
publikálva
1998/33. (08. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Már több mint tíz éve bezárt az ország egyetlen ólombányája Gyöngyösorosziban, ám máig emlegeti a falu apraja-nagyja. Nehézfém-szennyezés szempontjából a környék ugyan korábban sem lehetett makulátlan, ám ami két év óta itt van, az egyenesen környezetvédelmi katasztrófa: a talajban az arzén-, az ólom- és a kadmiumszint többszörösen meghaladja az egészségügyi határértéket, de a lakosság is gyaníthatóan sokkal több nehézfémet hord szervezetében, mint amennyi orvosilag javallott.

Nyár derekán gyönyörű a Mátraalja. A lankákon buja növényzet zöldell, a hegyek közül kis patakok futnak le a völgyekbe, mindenfelé csillogó, apró tavak, bennük önfeledten fürdőző gyerekek. A Toka-patak parti Gyöngyösoroszi amolyan egyutcás, apró település. Az idillt csupán egyetlen dolog zavarja: a patak partja és annak környéke erősen mérgező nehézfémekkel, ólommal, kadmiummal és arzénnel szennyezett.

Ólom, kadmium

Valyi Károly helyi gazda kertjében például hétszer annyi az ólom, mint az egészségügyi határérték, kadmiumból pedig a megengedettnél két és félszer többet rejt a földje. Nem jobb a helyzet Balas Dénesné telkén sem, ahol ólomból hét és félszer van több a kelleténél, igaz, a kadmiumtartalom nem éri el az egészségügyi határérték kétszeresét. Mindezt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Heves megyei Intézete állapította meg 1991-ben. A tisztiorvosok már akkor felhívták a figyelmet, hogy a Toka-patak két oldalán elterülő földek erősen szennyezettek, és ezért veszélyeztetett területek; a parttól számított 60-60 méteres sávban nem ajánlott zöldségféléket termelni.

Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség emberei 1996-ban átfogó vizsgálatot végeztek Gyöngyösorosziban, s arra az eredményre jutottak, hogy a lakóövezeti kertek talajából vett minták ólom- és cinktartalma többszörösen, a kadmium- és arzéntartalom pedig nagyságrendekkel haladja meg a megengedhető szintet.

Gyöngyösoroszi sohasem volt különösebben kedvelt üdülőövezet. A környéket legfeljebb néhány ásványgyűjtő kereste fel nyaranta, akkor is csak rövid időre, a falutól északra fekvő hegyek fái között megbújó aknajáratok és meddőhányók ugyanis sohasem számítottak kiemelt turista-célpontnak. Gyöngyösoroszi majd teljes lakossága 1985-ig az Országos Érc- és Ásványbánya Vállalatnál dolgozott. Akkor bezárt a bánya, a dolgozókat pedig azóta rokkantnyugdíjazták. Baranyi Dezső 25 év 30 napot dolgozott csillésként a cégnél. "Nehéz meló volt, állandóan könnyezett az ember szeme, olyan száraz volt a levegő. A kőzetben lévő sav egy hónap alatt rongyosra marta a munkaruhát", mondja a település polgármesteri hivatalában. Baranyi Dezsőt irodája ablakán keresztül pillantotta meg Tóth Tiborné polgármester, az ablakon keresztül kiabált neki, hogy jöjjön már be egy percre. "Ott minden betegséget el lehetett kapni", meséli a ma már teljesen "lerokkantosított" csillés, majd hirtelen feltűri az ingét, és megmutatja a testét ellepő kiütéseket. "1986-tól ilyen a bőröm az egész testemen, a savtól bőrfertőzést kaptam. De ma sem bántam meg, hogy ott dolgoztam. Jobban kerestünk, mint mások, ezért megvolt az életmódunk", mondja nyugodtan. Arra a kérdésre, hogy tudtak-e arról, milyen veszélyes munka az ércbányászat, csak annyit felel: "Bányásznak csak két erős kar és buta fej kell. Jól megfizettek, ezért hát nem sokat kérdezősködtünk." Baranyi Dezső a Toka-patak partján lakik, földje dúskál a nehézfémekben. "A kertben nem él meg semmi, de hát kell valamit dolgozni, ezért mindig felásom."

Daganatos megbetegedések

Gyöngyösoroszit igazából két éve, 1996. május 13-án lepték el a toxikus nehézfémek, amikor egy felhőszakadás következtében soha nem látott méretekben kiöntött a Toka-patak. "Másfél méter magasan ömlött le a víz az utcán. Délután két óra volt, sütött a nap. Éppen kinéztem az ablakon, s egy embermagasságú vízoszlopot láttam közeledni a községháza felé. Hihetetlen volt, mint a katasztrófafilmeken", emlékezik vissza Tóth Tiborné polgármester. A vízözön feltépte az útpadkákat, alámosta az aszfaltutat, elöntötte a patak menti lakóházakat, a bányák felől pedig rengeteg hordalékot hozott magával, és lerakta Gyöngyösoroszi területén. A több évtizedes bányászkodás miatt amúgy is szennyezett környéken a nehézfém-tartalmat az árvíz tovább növelte. Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség már említett felmérése éppen az árvíz hatását vizsgálta.

A polgármester asszony máig nem érti, miért nem rekultiválják a bánya területét. Úgy, ahogyan külföldön csinálják: a bányajáratokat bezárják, a meddőhányókat kavics- és földréteggel takarják be. "A szennyezés ténye már a nyolcvanas évek végén ismert volt kormányszinten. Ennek ellenére a falutól két kilométernyire egy akkumulátorfeldolgozó üzem létesítésével próbálkoztak az átkosban, de még a rendszerváltás utáni években is. Nagy zajt csináltunk, és nem lett az egészből semmi. Pedig az üzemcsarnok épülete részben már elkészült", emlékezik vissza. És sorolni kezdi a falut sújtó átkokat: Gyöngyösorosziban jelenleg egyetlen olyan ásott kút sincs, amelyiknek a vize iható lenne; a falu lakosságának egészségi állapota rendkívül rossz, az egykori bányászok vagy meghaltak már, vagy súlyos betegként tengetik életüket, halál-okként szinte mindig az alkoholizmust jelölik meg; a helyi általános iskolában a tanulók egyharmada kisegítő osztályba jár; gyakoriak a daganatos megbetegedések, a helyi háziorvos többször is találkozott olyan orvostudományi kuriózumnak számító rákkal, mint a nyelvtőrák. Bár többször is felhívták a lakosság figyelmét arra, hogy ne termeljenek zöldségeket a patakhoz közeli földeken, mégis sokan kertészkednek, a sóskát, salátát, retket, répát rendszeresen eszik. Ugyanígy eszi a falu népe a környező tavakból, víztározókból kifogott halakat is. Pedig ezekben a vizekben még fürdeni is tilos, a tiltásnak azonban nincsen foganatja. Ha kirakják a tiltó táblát, néhány nap múlva eltűnik, s ezekben a meleg hetekben nemegyszer ötven-hatvan gyerek is lubickol a mérgező iszapot rejtő tavakban.

Intellektuális visszamaradás

"A nehézfémek bőrön, légutakon keresztül is felszívódnak, nem csak a táplálékkal együtt kerülhetnek be a szervezetbe, ahol szép lassan felhalmozódnak, és különféle betegségeket okoznak", magyarázza Tóth János, Gyöngyösoroszi helyettes háziorvosa, aki 16 évig az Ércbánya Vállalat üzemorvosa volt. "Akkoriban nem tulajdonítottak nagy jelentőséget a munkavédelemnek. Akik a flotációs műhelyben dolgoztak, más szóval, akik vegykezelték a kőzeteket, azok közül már senki sem él", mondja, majd jelentőségteljesen hozzáteszi: "Az orvostudomány mai állása szerint semmi közvetlen bizonyíték nincs arra, hogy az ólom vagy más nehézfémek rákot okoznának. Az viszont bizonyított, hogy az ólom intellektuális visszamaradást okoz. Ám a bányászok közül a legtöbben szilikózisban szenvedtek."

Tóth doktor világosan emlékszik arra, hogy a Köjál már 1986-ban széles körű hatástanulmányt készített a környék nehézfém-szennyezettségéről. Ezt azonban a mai napig nem hozták nyilvánosságra. Nem készült viszont még egyetlen olyan lakossági vizsgálat sem, amelyik a nehézfémek és a környéken gyakori megbetegedések közötti összefüggéseket kutatná. A maga részéről mindenesetre elkerítené a külvilágtól a bányát és környékét, mint egyfajta aknamezőt. A bánya aknáiból ugyanis továbbra is folyamatosan tör fel az arzénnal, kadmiummal, ólommal dúsított víz. Bár a bányavállalat utódcége ezek egy részét meszes lúgosítással megtisztítja, összességében mégis nehézfémekkel szennyezett víz ömlik a Toka-patakba. A nehézfémek megpihennek a mederben, hogy aztán egy-egy áradás szétterítse őket a környező termőföldeken.

Több tízezer oldalnyi tanulmány készült már Gyöngyösorosziról, ám arról nem sok szó esik, hogy a kőzetekben található pirit miatt a bányából előtörő víz savas, s ez oldja az ólomércet, a galenitet. Így nemcsak a patakmederbe és a termőföldekre, hanem a felszíni vizekbe is eljut a talán legveszélyesebb nehézfém, az ólom. Arról azonban már mindenki tud, hogy az 1996-os árvíz nagy mennyiségben szállított nehézfémeket a rédei víztározóba, ami azért félelmetes, mert innen kapja Gyöngyös lakossága a vizet. Mérések igazolják, hogy a gyöngyösoroszi bánya meddőhányói több mint 12 tonna cinket tartalmaznak, egy köbméter meddőben pedig most is 40 deka ólom van. Több szakértő is állítja, hogy mivel magas az ólom és a cink világpiaci ára, érdemes lenne kinyerni a kőzetben lévő fémet. Csak éppen nem úgy, ahogy ezt itt évtizedekig tették, amikor keresztül-kasul fúrták a hegyet csak azért, hogy mihamarabb lerabolják a fémet, hanem korszerű és nagyságrendekkel hatékonyabb módokon, például mikrobák segítségével, amit persze teljes körű rekultiváció követne. Ezek azonban csak tervek.

"A legnagyobb kockázat abban van, hogy a kémiailag eddig hozzáférhetetlen nehézfémek a víztározók üledékén keresztül az élővilág számára hozzáférhetővé válnak, s ezáltal bekerülnek a táplálékláncba. Ha nem történik gyorsan valami, nagy baj lehet. Elég csak abbahagyni a bányavíz meszezését, és máris kioldódnak a nehézfémek az üledékből", összegez Gruiz Katalin, a Budapesti Műszaki Egyetem mezőgazdasági tanszékének munkatársa, aki immár tíz éve vizsgálja a térség környezeti kárait. Jelenleg svájci és olasz biológusokkal együtt több év mérési eredményeit értékeli. Ötven kilogrammnyi adat gyűlt össze Gyöngyösoroszi környékéről, ám az első eredményekről csak szeptemberben tud beszámolni. Elöljáróban csupán ennyit mond: "Itt óriási nagy a veszély. Sok jót ne várjon senki."

Kovács Róbert

szerző
Kovács Róbert
publikálva
1998/33. (08. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra