Az utolsó napok: Spielberg

publikálva
1999/37. (09. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az elmúlt héten végre hozzánk is eljutott James Moll rendező öt magyar holokauszttúlélő sorsát bemutató dokumentumfilmje, amely a Shoah Túlélő Vizuális Alapítvány programjának részeként készült. A Steven Spielberg által létrehozott alapítvány 1994 óta létező nonprofit szervezet (ekkor mutatták be a rendező holokausztfilmjét, a Schindler listáját, és ennek a bevételei alapozták meg az alapítvány létrejöttét - lásd MaNcs, 1999. március 25.), melynek célja, hogy mindenki számára elérhetővé tegyen egy páratlanul gazdag videoarchívumot, amely a soá túlélőivel (valamint ellenállókkal, felszabadítókkal, másokat bújtatókkal is) készült videointerjúkat tartalmazza. A legutóbbi, augusztus 17-i összesítés szerint mind ez idáig összesen 50 220 vágatlan interjú készült el. Egy ötven főt foglalkoztató iroda tavaly óta folyamatosan készíti az interjúkat a Magyarországon élő túlélőkkel, az összegzés szerint eddig 143-at. Az archívumban rögzített beszámolók számos célra felhasználhatók, kiállítások videoanyagaként, oktatási CD-ROM-ként, vagy mint esetünkben, dokumentumfilmek készítéséhez.

{k199937_8;b}Az elmúlt héten végre hozzánk is eljutott James Moll rendező öt magyar holokauszttúlélő sorsát bemutató dokumentumfilmje, amely a Shoah Túlélő Vizuális Alapítvány programjának részeként készült. A Steven Spielberg által létrehozott alapítvány 1994 óta létező nonprofit szervezet (ekkor mutatták be a rendező holokausztfilmjét, a Schindler listáját, és ennek a bevételei alapozták meg az alapítvány létrejöttét - lásd MaNcs, 1999. március 25.), melynek célja, hogy mindenki számára elérhetővé tegyen egy páratlanul gazdag videoarchívumot, amely a soá túlélőivel (valamint ellenállókkal, felszabadítókkal, másokat bújtatókkal is) készült videointerjúkat tartalmazza. A legutóbbi, augusztus 17-i összesítés szerint mind ez idáig összesen 50 220 vágatlan interjú készült el. Egy ötven főt foglalkoztató iroda tavaly óta folyamatosan készíti az interjúkat a Magyarországon élő túlélőkkel, az összegzés szerint eddig 143-at. Az archívumban rögzített beszámolók számos célra felhasználhatók, kiállítások videoanyagaként, oktatási CD-ROM-ként, vagy mint esetünkben, dokumentumfilmek készítéséhez.Zsidónak lenni jó - álljon elő, aki máshogy gondolja. Zsidónak lenni Magyarországon? Volt már nehéz, volt kockázatos vagy éppen reményteli, királya válogatta. Milyen ígéretesen indult a XX. század is, de közbejött egy világháború, amelyben az izraelita felekezetű magyarok ugyan teljes jogú állampolgárként onthattak vért az olasz fronton vagy a muszka ellen, ám a háború utáni zűrzavarban egymást követő sajnálatos események már intő jelekkel szolgáltak az elkövetkezőkre nézvést. Utóbb mégis helyreállt a rend, és majdnem jó lett megint.

Renée Weinstein Ungvárról arról beszél, miként volt lehetéges, hogy a magyar zsidók nem érezték meg időben a veszélyt, nem menekültek el, nem készültek föl. Ez a rendkívül okos asszony sokszor feltehette már magának a kérdést az eltelt ötven évben. Igen, voltak híreik arról, mi folyik Németországban, mi folyik Lengyelországban, ha csak a felét hiszik, már jó okuk lett volna megrémülni. De ők elhitték az egészet. Csak azt nem hitték, hogy mindez Magyarországon is megtörténhet. Az ő szeretett hazájukban, a gyönyörű Ungváron, az osztrák határ menti békés faluban, a ragyogó, világvárosi Budapesten. Ezekről a helyekről való Az utolsó napok öt beszélője, három férfi, két nő, Renée mellett Alíz, Irén, Vilmos és Tamás. Ma mind amerikai állampolgárok, kicsit másként ejtik, másként írják a nevüket, folyékonyan beszélnek angolul, bár egyik-másikuk még őrzi azokat a magyarspecifikus kiejtési hibákat, amelyek ellen úgy küzdenek a nyelvtanárok. Az se véletlen, ha a magyar mozinéző könnyebben megérti őket, mint a hollywoodi színészeket. (A film tehát eredeti nyelvű, és módfelett zavaró, hogy a magyar feliratok rendre eltakarják az angol inzerteket.)

Az utolsó napok azzal indul, hogy Steven Spielberg bemutatja, ami joggal kelthet riadalmat: mi van, ha a vészkorszaki történetek is ahhoz a szép, kerek, glancos világhoz illeszkednek, amit e híres rendező szokott a vászonra rakni? Nehéz eltekintenünk a Schindler listája című sikersztoritól is, amely millióknak adta hírül, hogy a nácik közt is voltak derék emberek, és minden jó, ha jó a vége. A Schindler nyomán kezdődött, majd Benigni filmje körül ismét fellángolt a vita arról, hogyan szabad, hogyan lehet beszélni a holokausztról. Kinek van joga megszólalni, és ki az, aki kussoljon? A szembenállás röviden úgy foglalható össze, hogy a Schindler listája 1. hamis és fogyasztható; 2. hamis, de fogyasztható. Kétlelkűen hajlamos vagyok igazat adni mindkét félnek. Mert kimondhatjuk-e, hogy az újabb nemzedékek inkább maradjanak tudatlanok, mintsem Spielberg adjon képet nekik a zsidóüldözésről? Józan fővel számíthatunk-e arra, hogy érdeklődők tömege fogja olvasni Kertész Imrét, Tadeusz Borowskit vagy Primo Levit?

Ez most csak mellékszál. Az utolsó napokat végtére is James Moll rendezte, Spielberg pedig a pozitív hős szerepét játszotta benne. Gondolom, a Schindler készítésekor megismert zsidó emberek és sorsok indították arra, hogy egy jó ügy szolgálatában (is) felhasználja mérhetetlen befolyását és szinte korlátlan lehetőségeit. Gründolt hozzá egy alapítványt, amelynek az a dolga, hogy felkutassa a túlélőket, filmre vegye és közönség elé vigye a visszaemlékezéseket.

Az utolsó napok a lehető legszabályosabb dokumentumfilm, Sipos András csinál idehaza ilyeneket, persze sokkal kevesebb pénzből. Elek Judit különbet is tud, ő egyetlen életútból rendez olyan egész estés filmeket, mint a Mondani a mondhatatlant (Elie Wiesel) vagy az Egy szabad ember (Fisch Ernő). Siposnak pedig eszébe jutott, hogy nemcsak az áldozatok, hanem az emberpróbáló időkben hőssé lett megmentők története is érdemes a megörökítésre (Igazak). James Moll külön-külön szólaltatta meg a túlélőket, akik végigmondták az életüket, gyerekkor, család, szülőföld, a rémségek kora, Auschwitz, Dachau, Bergen-Belsen, a felszabadulás, majd a lassú visszatérés a normális világba. A szereplőket egy rokon, lehetőleg gyermek társaságában elkísérték múltjuk színtereire, a lágerba és régi lakóhelyükre. A holokauszt idején persze még gyerekek voltak, vagy nagyon fiatalok, ma pedig idős emberek, többszörös nagyszülők. Egyiküknek tizenhét unokája van: őt már ismerjük, Tom Lantosnak hívják, Kalifornia állam kilenc ízben újraválasztott képviselője, az egyedüli holokauszttúlélő az amerikai szenátusban. A megvágott és összeszerkesztett visszaemlékezések között archív felvételek, képek a régi városról, a családi fotóalbumból, háborús híradókból. És megrázó, sokkoló részletek azokból a filmekből, amelyeket amerikai katonák készítettek a felszabadított lágerekben.

Nem tudtam elfelejteni azokat a régi könyveket, a Halálgyárat meg A horogkereszt rémtetteit, amiket dugtak előlem. (Leghátul lapultak a polcon a Nemi élet kérdései és a Szülőszoba, tessék belépni társaságában.) Azóta sem találkoztam perverzebb látvánnyal. Mert nincsen ennél perverzebb. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy ott van a helyük ebben korhatár nélkül, mindenkihez szóló filmben. Megvallom, az is rosszul esett, amikor a szakértőnek felkért Randolph Braham azt mondta, hogy sehol nem volt olyan barbár és gyors a deportálás, mint Magyarországon. Gyorsnak gyors volt, hiszen az utolsó órában láttak neki, akkorra már bizonyossá vált, hogy Németország elveszíti a háborút. De azt nem akaródzik elhinnem, hogy Magyarországon rosszabb volt, mint a Baltikumban vagy Lengyelországban. A film készítői megszólaltattak három amerikai veteránt is, aki az elsők között ért oda a lágerekbe, egy sonderkommandóst, sőt egy embereken kísérletező orvost is. Ezt a finom, idős urat felmentették Nürnbergben, mert akadtak tanúk, akik neki köszönhették az életüket. Az orvos volt olyan bátor, hogy odaálljon a kamera elé, de Renée még nála is bátrabb, mert elment hozzá, hogy megkérdezze, mit csináltak a húgával. Nem kapott választ.

Ahogy nincsen válasz arra sem, miért nem mutatják be nálunk a Shoaht. Legalább a moziban, bár igazából a tévében lenne a helye. Csak nem azért, mert az nem Amerikában készült, és nem volt benne a keze Steven Spielbergnek?

Bori Erzsébet

Az utolsó napok - The Last Days, 1998, fekete-fehér, színes dokumentumfilm, 87 perc; rendező: James Moll; szereplők: Bill Basch, Renée Firestone, Tom Lantos, Alice Lok Cahana, Irene Zisblatt; forgalmazza az InterCom és a Budapest Film

publikálva
1999/37. (09. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra