Aznap kezdték megfigyelni Páva Zoltánt a Pegasusszal, amikor kiderült, szerződése van Gyurcsányékkal

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 13.

Belpol

A médiatulajdonos által aláírt EagleEye-Marketing Kft. szerződéséről másnap már az Origó is írt.

A legfrissebb információk szerint lehetséges, hogy Páva Zoltán ellenzéki médiatulajdonos megfigyelése a Pegasusszal összefüggésben áll azzal, hogy egy általa vezetett cég dolgozik a Demokratikus Koalíciónak – írja a Direkt36.

Az oknyomozó portál úgy tudja, Páva okostelefonját március 16-án törték fel az izraeli fejlesztésű kémszoftverrel, épp aznap, amikor a parlament honlapjára felkerültek adatok arról, hogy az EagleEye-Marketing Kft. szerződést kötött a DK parlamenti frakciójával közösségi médiatanácsadásra. A cég részéről a szerződés aláírója Páva Zoltán volt.

A lap múlt hét szerdán számolt be arról, hogy a korábban az MSZP-ben politizáló, jelenleg az ezalenyeg.hu nevű oldalt kiadó Páva Zoltánt is megfigyelték idén tavasszal az izraeli fejlesztésű, okostelefonok feltörésére alkalmas Pegasus kémszoftverrel. Biztonsági szakértők megvizsgálták Páva készülékét, és két vizsgálat is arra jutott, hogy a telefonon kimutathatók a Pegasus nyomai. A vizsgálatok adatai szerint idén március 16. és 24., valamint május 23. és 27. között volt jelen a kémszoftver a készüléken.

Páva korábban a Direkt36-nak úgy nyilatkozott, nem érti, miért ebben az időszakban állt megfigyelés alatt, ugyanis akkortájt semmi különös nem történt vele. A DK-val kötött szerződés azért nem merült fel számára a megfigyelés okaként, mert azt már az előző év végén megkötötték, és január 1-gyel el is kezdtek dolgozni a frakciónak. Arról Páva korábban nem tudott, hogy március 16-án kerültek fel a szerződés adatai a parlament honlapjára.

Az EagleEye-Marketing Kft.-vel kötött szerződés nem csak a Pegasust használók figyelmét keltette fel, de a kormánypropaganda is ráugrott a témára: a szerződési adatok feltöltésének másnapján, március 17-én cikket közölt róla az Origo, kiemelve, hogy a céget vezető Páva Zoltán egyben a kormánykritikus ezalenyeg.hu kiadója is.

(Direkt36)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.