Azonnali béremelést követelnek az ELTE dolgozói

  • narancs.hu
  • 2024. február 19.

Belpol

A tavalyi emelést felemészti az infláció, egy pályakezdő diplomás többet keres, mint a docense.

Több mint 1000 dolgozó írta alá azt a nyílt levelet, amelyben az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) dolgozói azonnali béremelést és más, a felsőoktatás reformját szolgáló intézkedéseket követelnek.

A levélben emlékeztetnek, hogy tavaly januárban is követeltek béremelést, annak eredményeképp az egyetemvezetés  „a tanársegédeknek bruttó 380 ezer Ft-ban, adjunktusoknak bruttó 420 ezer Ft-ban, az oktatást-kutatást támogató munkakörökben dolgozóknak bruttó 362 ezer Ft-ban húzta meg a garantált bér minimumát.”

Az elmúlt év maginflációja (18,2%) azonban ezt az emelést felemésztette – teszik hozzá. Emiatt állhat elő az a helyzet, hogy egy záróvizsga bizottság docens elnökének ma kevesebb a bére (bruttó 504 480 Ft), mint a sikeres záróvizsgájának másnapján pedagógusgyakornokként elhelyezkedő pályakezdőnek (bruttó 528 ezer Ft).

A szakszervezet azt követeli, hogy a közoktatási intézményekhez hasonlóan az állami fenntartású felsőoktatási intézményekben is történjen meg a bérek felzárkóztatása.

Követelik

  • a munkáltatói döntésen alapuló illetmény (2021-22-től bevezetett “15+15%”) beépítését az alapbérbe,
  • az így létrejövő garantált alapbérek legalább 50%-os azonnali emelését minden munkakörben és beosztásban; az oktatói-kutatói és a közalkalmazotti bértáblák felülvizsgálatát
  • a nemzetgazdasági átlagnak megfelelő garantált tanársegédi minimumbér bevezetését és bértáblában való rögzítését;
  • a további oktató kollégák, illetve a kutatást-oktatást támogató kollégák bérezésének ehhez igazítását,
  • inflációkövető garantált éves emelést.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.