Akkumulátorgyár létesülésétől tartanak a pécsiek – és nem is ok nélkül

  • narancs.hu
  • 2024. február 19.

Belpol

Hatalmas körzetet nyilvánítottak beruházási területté a város mellett.

Az ivóvíz-ellátás szempontjából létfontosságú, terjedelmes méretű körzetet minősítettek át beruházási területté Pécs mellett, pedig a pécsi önkormányzat már egy évvel ezelőtt közgyűlési határozatban elfogadta, hogy nem támogatja akkumulátor-ipari beruházás létesítését a városban. A városvezetést a tavalyi év derekáig 16 megkeresés érkezett akkuipari-üzem létesítése céljából.

Júliusban a kormány egy 600 hektáros kiemelt beruházási célterületet jelölt ki Pécs közvetlen közelében, Bicsérd, Kővágótöttös és Kővágószőlős községek területén – írja a 24.hu. (A lap megjegyzi, hogy a debreceni CATL-gyár ennek a területnek a harmadán épült.) Gyanakvásra ad okoz, hogy a kormányhatározatban nem nevezték meg, milyen ipari beruházást terveznek.

Így az ipari park vízigényéről sincsenek adatok, de a helyi víziközműcég műszaki osztályvezetője szerint Pécs vízellátása is veszélybe kerülhet. A jelenlegi modellezések alapján nagyon kevés a tartalék-vízmennyiség.

A pécsiek attól tartanak, az ipari park szennyezné a vizeket. Bár Szijjártó Péter a múlt év végén azt ígérte, hogy „nem tárgyalunk akkugyár Pécs mellé hozataláról”, könnyen lehet, hogy akkumulátor-feldolgozó üzem létesül a környéken

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.